Németh Sándor - A történelmi és a végső Babilón 2.

A történelmi Babilon bukása már beteljesedett időszámításunk előtt 539-ben Kűrosz által. Habakuk próféta beszél könyvének első fejezetében egy káldeusi (babiloni) erőfeszítésről, „feltámadásról", amely vonatkozik Nabukodonozor birodalomalapítására is, de ezt a próféciát a Babiloni Birodalom egy késői időpontban való restaurációs kísérletével is kapcsolatba lehet hozni. A „kegyetlen és vakmerő nemzet eljárja a földet széltében, hogy hajlékokat foglaljon el, melyek nem az övéi..." (Ez az ige óhatatlanul a Huszein-féle Irak kalózakcióját juttatja eszembe, melynek áldozata egy békés kis ország, Kuvait volt.)

Habakuk könyve 1. részének 10. versszaka szerint a káldeusok szembehelyezkednek minden nemzetközi jogi alapelvvel és hatalmi realitással: „Kacag ez a királyokon, és a fejedelmek néki nevetség", majd később a 11. versszakban Isten Igéje megvilágítja kegyetlenségének és vakmerőségének okát is: „akinek istene az ő hatalma". Habakuk könyve 2. része 7. és 8. verseiben olvashatjuk a káldeusok ítéletét, amely nemzetközi katonai haderő támadása által teljesedik be:

"...avagy nem támadnak-e hirtelen, akik téged mardossanak, és nem serkennek-e fel, akik háborgassanak téged? És zsákmányul esel nékik. Mivelhogy kifosztogattál sok nemzetet, kifosztanak téged mind a többi népek az emberek véréért, s az országok, városok és minden bennük lakozó ellen való erőszaktételért."

Babilon szellemének a világban való jelenlétét, működését nagyon sok negatívum jelzi, többek között például az antiszemitizmus, az lzrael- és az evangéliumi keresztény-ellenesség. Az eszkatológiai eseményeknek egyik sajátossága az, hogy az egyház helyreállításával és Jézus Krisztus visszajövetelére való felkészülésével párhuzamosan halad Izrael Isten üdvtervébe történő visszavételének az előkészítése és az Isten tervét meghiúsítani szándékozó végső Babilón kialakulása. Az elmúlt évtizedekben az egyház világméretű növekedésen, fejlődésen ment keresztül, és egyre hitelesebben képviseli azokat a bibliai szellemi, erkölcsi értékeket, amelyek előfeltételei a Názáreti Jézus Krisztus visszatérésének. Ez a jelenleg zajló keresztény szellemi ébredés nyilvánvalóvá tett két fontos dolgot.

Először is azt, hogy a hívők és egyházaik döntő többségének szükségük van arra, hogy valóságos megtérés, újjászületés által ténylegesen kereszténnyé váljanak. A másik dolog, amit a helyreállított evangéliumi igazságok felszínre hoztak: az a tátongó szakadék az igazi egyház és az evilág között, melyet a névleges, szekularizálódott kereszténység megalkuvások, hitehagyások sorozatával fedett le, s amelyek miatt az újjászületett, Szent Szellem erejével betöltekezett egyháznak különféle vallási és társadalmi jellegű előítéletekkel kell szembenéznie. A feszültség feloldásához és az egyház természetes társadalmi érintkezéseihez, gyümölcsöző kapcsolataihoz szükséges egyrészt a keresztények hatékony közbenjáró imája, a krisztusi szeretet jó cselekedetek által történő kifejezése a világ felé, másrészt fontos lenne az, hogy a világiak és a tradicionális egyházak revízió alá helyezzék a kereszténységre vonatkozó képeiket, fogalmaikat. Ez azt eredményezhetné, hogy nagyobb toleranciával, érzékenységgel viszonyulnának az evangéliumi keresztények különállásához és hitéletük sajátosságaihoz.

Az evangéliumi kereszténység világgal szembeni panaszának fő oka, hogy a megváltást elutasító emberiség vezetői mind ez ideig csak olyan rendszerekbe, világnézetekbe szorították be az országokat, népeket, amelyek Jézus Krisztus megváltásának tagadására, vagy legjobb esetben is eme örvendetes történelmi tény elhomályosítását szolgáló, keresztény színezetű vallási ideológiákra épültek. Ezért az evilág arculatát alkotó és alakító különféle társadalmi, politikai, gazdasági stb. folyamatok - a megváltás történelmi eseménye ellenére - a Krisztus születése óta eltelt közel két évezredben is pogány forrásokból indultak ki. Az evangéliumi kereszténység ezt az állítását abban az esetben is fenntartja, ha a világi szervezetek (állam, kormány, parlament stb.) formálisan kötődni kívánnak az egyházakhoz, és úgymond a keresztény hitre és erkölcsi világnézetre akarnak támaszkodni, hogy feladatukat megfelelő módon ellássák.

A Szentírás szerint a „világ a gonoszságban vesztegel" (János 1. leve­le 5:19), és jelenlegi állapota nem a megváltás tényét cáfolja, hanem a Názáreti Jézus Krisztussal kapcsolatos tragikus tévedését bizonyítja. Jézus Krisztus tanítványai ezért tesznek különleges hangsúlyt az utolsó időben a Máté evangéliuma 28:19-20 versszakaiban írtak megvalósítására: „Elmemén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, ta­nítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

Úgy tűnik, újra az állam és egyház, hit és agnoszticizmus, bűn és igazság közötti határok összemosásának és az ezek közötti választóvonalak kiiktatásának korában élünk. A narkotikus, alaktalan ködbe vesző miliőben sokak előtt újra halálos bűnnek tűnik a hívők azon állítása, hogy az egész világnak az üdvössége Jézus Krisztusban van, és senki másban nincsen kegyelem, sem üdvösség az ember számára. A Jézus Krisztusba vetett hit markáns határvonal, amelyet Isten épített ki a történelemben Babilon és Isten városa között.

Az evilág válságát az teszi megoldhatatlanná, hogy Isten Jézus Krisztusban mindenki számára megszerzett üdvösségét a lázadó világ megtagadja, vagy azt más valakiben, valamiben véli megtalálni. A Szentírásban rögzített, kinyilatkoztatott igazságok az ember nyomorúságára Isten tökéletes akarata szerint adnak választ. Ezzel szemben az emberi kísérletek - akár világi, akár vallási formában fogalmazódtak is meg - az ember bukását és annak súlyos következményeit csak arra tudják használni, hogy az Isten igaz megoldásával szemben ható emberi messianisztikus teóriákat, vallási és világi rendszereket életben tartsák. A Biblia szerint a végső idők világa az Isten elleni makacs lázadását vallásos szokásokkal és tradíciók ápolásával is álcázni fogja. E kor egyik uralkodó ereje: Babilón szelleme.

Forrás: Új Exodus Magazin

Királyok I. könyve 2.

Dávid király halála

1. Midőn közeledtek Dávid napjai a halálhoz, megparancsolta fiának, Salamonnak, mondván: 2. Én megyek az egész föld útjára; légy erős és légy férfiúvá! 3. Őrizd meg az Örökkévalónak, a te Istenednek őrizetét, járva útjaiban, megőrizve törvényeit, parancsolatait, rendeleteit és bizonyságait, amint írva van Mózes tanában, azért hogy boldogulj mindenben, amit cselekszel és mindenütt, ahová fordulsz. 4. Azért hogy fönntartsa az Örökkévaló az ő igéjét, melyet szólt felőlem, mondván: ha majd megőrzik fiaid útjukat, járva előttem igazságban egész szívükkel és egész lelkükkel, mondom, nem fogy el neked ember Izraél trónjáról. 5. Tudod te azt is, mit cselekedett velem Jóáb, Cerúja fia, mit cselekedett Izraél két hadvezérével, Abnérrel, Nér fiával és Amászával, Jéter fiával, hogy megölte őket és háborúnak ontott vérét hozta a békébe és tette a háborúnak ontott vérét a derekán levő övébe, meg a lábán levő sarújára. 6. Cselekedjél tehát bölcsessége szerint és ne engedd leszállni ősz fejét békében a sírba. 7. De a Gileádbeli Barzilláj fiaival mívelj szeretetet, és legyenek az asztalodnál evők közt, mert ekképpen közeledtek hozzám, mikor megszöktem Ábsálóm testvéred elől. 8. És íme, nálad van, a Benjáminbeli Simeí, Géra fia Bachúrímból, s ő átkozott engem erős átokkal azon a napon, hogy Máchanájimba mentem; de ő elémbe jött a Jordánhoz és megesküdtem neki az Örökkévalóra, mondván: nem foglak megölni karddal. 9. Most pedig ne hagyd őt büntetlenül, mert bölcs ember vagy; majd tudni fogod, mit cselekedjél vele, hogy leszállítsad ősz fejét vérrel a sírba. 

10. És feküdt Dávid őseihez, és eltemették Dávid városában. 11. Az idő pedig, mely alatt király volt Dávid Izraél fölött, negyven esztendő: Chebrónban király volt hét évig, Jeruzsálemben pedig király volt harminchárom évig. 12.Salamon pedig ült atyjának, Dávidnak trónján, és megszilárdult az uralma nagyon. 13. És odament Adóníjáhú, Chaggít fia, Bát-Sébához, Salamon anyjához. És mondta: Béke-e a te jötted? Mondta: Béke! 14. Mondta: Szavam van hozzád. És mondta: Szólj. 15. Mondta: Te tudod, hogy enyém volt a királyság, és felém fordította egész Izraél az ő arcát, hogy király legyek; de átfordult a királyság és testvéremé lett, ment az Örökkévalótól lett az övé. 16. Most tehát egy dolgot kérek tőled, ne utasítsd vissza arcomat. És szólt hozzá: Beszélj! 17. Mondta: Mondd meg, kérlek, Salamon királynak – mert nem fogja visszautasítani arcodat – adja nekem a Súnémbeli Abíságot feleségül. 18. Erre mondta Bát-Sébá: Jó, majd én beszélek felőled a királyhoz. 19. És bement, Bát-Sébá Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adóníjáhú felől. Fölkelt a király elejébe, leborult előtte, trónjára ült, széket tétetett a királynak anyja számára, és az leült jobbjáról. 20. És mondta: Egy kis kérést kérek én tőled, ne utasítsd vissza arcomat. Mondta neki a király: Kérj, anyám, mert nem utasítom vissza arcodat. 21. És mondta: Adják a Súnémbeli Abíságot Adóníjáhú testvérednek feleségül. 22. Felelt Salamon király és mondta anyjának: És minek kéred a Súnémbeli Abíságot Adóníjáhú számára? Kérd hát számára a királyságot, mert ő az idősebb testvérem – számára meg Ebjátár pap számára és Jóáb Cerúja fia számára. 23. Ekkor megesküdött Salamon király az Örökkévalóra, mondván: Így tegyen velem Isten és így folytassa, bizony élete árán mondotta ki Adóníjáhú e szót! 24. Most tehát – él az Örökkévaló, ki megszilárdított engem és ki ülnöm engedett Dávid atyám trónjára és a ki házat alapított nekem, amint megígérte – bizony ma meg fog öletni Adóníjáhú! 25. És küldött Salamon király Benájáhú, Jehójádá fia által; rátámadt és meghalt. 

26. Ebjátár papnak pedig mondta a király: Anátótba menj, meződre, mert halál fia vagy; de e mai napon nem öllek meg, mert vitted az Úrnak, az Örökkévalónak ládáját Dávid atyám előtt és mert sanyarogtál mindenütt, a hol sanyargott atyám.27. És elűzte Salamon Ebjátárt, hogy ne legyen papja az Örökkévalónak, hogy teljesedjék az Örökkévaló igéje, melyet kimondott Éli háza felől Sílóban. 28. És a hír eljutott Jóábhoz – mert Jóáb Adóníjához hajlott, de Ábsálómhoz nem hajlott volt – erre menekült Jóáb az Örökkévaló sátorába és megragadta az oltár szarvait. 29. Jelentették Salamon királynak, hogy az Örökkévaló sátorába menekült Jóáb és ott van az oltár mellett; ekkor küldte Salamon Benájáhút, Jehójádá fiát, mondván: Menj, támadj rá! 30. Bement tehát Benájáhú az Örökkévaló sátorába és szólt hozzá: Így szól a király: menj ki! Mondta: Nem, hanem itt halok meg. És választ vitt Benájáhú a királynak, mondván: Így beszélt Jóáb és így felelt nekem. 31. De mondta neki a király: Tégy, amint szólott, támadj rá és temesd el; és hárítsd el a vért, melyet ok nélkül kiontott Jóáb, rólam és atyám házáról. 32. És térítse vissza az Örökkévaló a vér ontását a fejére, hogy rátámadt nálánál igazabb és jobb két férfiúra, és megölte őket a karddal, Dávid atyám pedig nem tudta: Abnért, Nér fiát, Izraél hadvezérét és Amászát, Jéter fiát, Jehúda hadvezérét. 33. Térjen hát vissza az elontott vérük Jóáb fejére és magzatjának fejére örökre; Dávidnak pedig, meg magzatjának és házának és trónjának békéje legyen mindörökké az Örökkévaló részéről! 

34. Erre fölment Benájahú, Jehójádá fia, rátámadt és megölte; és eltemették házában, a pusztában. 35. És helyébe tette a király a sereg fölé Benájáhút, Jehójádá fiát, Cádók papot pedig tette a király Ebjátár helyébe. 36. Küldött a király s hivatta Simeít és mondta neki: Építs magadnak házat Jeruzsálemben és lakjál ott és ki ne menj onnan, se ide, se oda; 37. de lészen, amely napon kimész és átkelsz a Kidrón patakján, jól tudjad, hogy meg kell halnod; véred a fejeden lészen. 38. És mondta Simeí a királynak: Jól van ez így; amint szólt ma a király, akképpen cselekszik majd szolgád. És lakott Simeí Jeruzsálemben sok ideig. 39. Történt pedig három év múlva, elszökött Simeínek két szolgája Ákhíshoz, Máakha fiához, Gát királyához; és tudtára adták Simeínek, mondván: Íme, szolgáid Gátban vannak. 40.Ekkor fölkelt Simeí, fölnyergelte szamarát és Gátba ment Ákhíshoz, hogy megkeresse szolgáit: odament Simeí és elhozta szolgáit Gátból. 41. Tudtára adták Salamonnak, hogy elment Simeí Jeruzsálemből Gátba és visszatért. 42. Erre küldött a király, hivatta Simeít és szólt hozzá: Nemde megeskettelek az Örökkévalóra és megintettelek, mondván: amely napon kimész és elmész ide meg oda, jól tudjad, hogy meg kell halnod, – te meg így szóltál hozzám: jól van ez így, megértettem. 43. Hát mért nem őrizted meg az Örökkévaló esküjét és a parancsot, melyet parancsoltam neked? 44. És szólt a király Simeíhez: Te tudod mind azt a rosszat, melyről tudja a szíved, hogy elkövetted Dávid atyám ellen, térítse tehát vissza az Örökkévaló fejedre rosszaságodat! 45. De Salamon király áldott legyen, Dávid trónja pedig szilárd lesz az Örökkévaló előtt mindörökké! 46. Erre parancsot adott a király Benájáhúnak, Jehójádá fiának; kiment, rátámadt, és meghalt. És az uralom megszilárdult Salamon kezében.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

John Bevere - Megtévesztett emberek, akik kereszténynek tartják magukat 2.

Elmosódott határvonalak

A nehézség abban áll, hogy elmosódtak a határvonalak. Nézzünk egy önző személyt, aki vallja, hogy részesült az újjászületésben, beszéli a valódi hívők nyelvezetét, barátkozik az istenfélő emberekkel és még a keresztény összejövetelekért is lelkesedik - még sincs változás a természetében. Lényegét tekintve ez a személy tudtán kívül egy szélhámos, és a nehézség abból a tényből adódik, hogy az ilyen emberek öncsalása úgy terjed, mint a betegség. Mások is a keresztény kultúrában elfogadott „mintára” alapozzák az életüket, de ez a minta nincs összhangban a Mennyből kinyilatkoztatott életmóddal, így hát nehézzé válik valódi hívőként élni. Pál idejében, ha valaki hívő volt, az élete minden órában veszélyben forgott. Nem volt kérdéses - ha hűséget fogadtál Jézusnak, akkor kockáztattad az életedet.

A 2Timótheus 3-ban Pál így folytatja:

"De te tudod, mit tanítok, Timótheus, hogyan élek, és mi a célom az életben. Ismered a hitemet, és hogy milyen hosszú ideig szenvedtem. Ismered szeretetemet és türelmes kitartásomat. Tudod, mennyi üldöztetést és szenvedést kellett elviselnem. Mindent tudsz arról, hogyan üldöztek Antiókhiában, Ikóniumban és Lisztrában - de az Úr mindezekből megszabadított. Igen, és mindenki, aki istenfélő életet akar élni Jézus Krisztusban, üldözést szenved majd. De a gonosz emberek és a szélhámosok virulni fognak. Tovább folytatják mások megtévesztését, és ők maguk is félre lesznek vezetve. (2Timótheus 3:10-13, az angol fordítás alapján)

Pál világossá teszi a dolgokat. Nem csupán a tanításai bizonyították Timótheus számára, hogy megbízhat benne. A szavahihetősége az életében és az életcéljában (az örökkévalóság vezérelte őt) is tetten érhető volt. Pál bizonysága nem megválaszolt imáiban, az őt követő csodálatos jelekben, a szolgálata népszerűségében állt, sőt még csak nem is az Isten Igéjének tanítására adatott kiváló képességében. Nem, ő nem ezeket a jellemzőket emelte ki. Az életstílusa számított. Ez volt, és ma is ennek kell lennie a meghatározó tényezőnek.

Pál úgy folytatta, hogy elmondta: „a gonosz emberek és a szélhámosok" virulni fognak. Nos, mind tudjuk, hogy óvakodnunk kell a gonosz embertől. Azonban a szélhámosok - akik olyan külső személyazonosságot színlelnek, ami nem felel meg a valódi természetüknek - a legveszélyesebbek. Ők azok, akik kereszténynek vallják magukat, és formailag azok is, de a viselkedésükben nincsen bizonyítéka a kegyelem életet megváltoztató erejének. Figyeljük meg, Pál azt mondja, hogy ők nem csupán másokat fognak megtéveszteni, hanem ők maguk is meg lesznek tévesztve.

Ahogyan élünk, sokkal hangosabban kommunikál annál, mint amit mondunk.

Ez egy olyan küzdelem, amire nemcsak Pál figyelmeztetett, hanem az Újszövetség sok másik szerzője is. Júdás azt mondja nekünk:

"Kedves barátaim, megtettem minden tőlem telhetőt, hogy írjak nektek az üdvösségről, amelyből közösen részesedünk, amikor is annak éreztem szükségét, hogy azonnal újak, és bátorítsalak benneteket, hogy harcoljatok tovább a hitért, amelyet egyszer s mindenkorra Isten az ő népének adott,."(Júdás 3, az angol fordítás alapján)

Figyeld meg a sürgetést a hangában! Júdás azokat a csodálatos dolgokat akarta fejtegetni, amelyekben az üdvösség által részesedünk, de azután valami másről kellett írnia. Bátorítania kellett Isten népét, hogy harcoljon a hitért. Miben áll ez a harc? Ezt is elmagyarázza: 

"Mert néhány istentelen ember észrevétlenül beszivárgott közénk, olyan személyek, akik eltorzítják a mi Istenünk kegyelméről szóló üzenetet, hogy igazolják erkölcstelen útjaikat és akik elutasítják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. Az írások már régen megjövendölték a rájuk kimondott ítéletet." (Júdás 4, az angol fordítás alapján)

A háború az olyan emberek által közvetített hatások ellen folyik, akik kiforgatták Isten kegyelmét annak érdekében, hogy igazolják istentelen életmódjukat. Ezek a támadások sokkal halálosabbak, mintáz egyház elleni totális üldözés. Sokkal veszélyesebbek, mint a bibliai alapelveknek ellentmondó törvények, mint például az abortusz, a marihuána fogyasztás, és az azonos neműek házasságának legalizálása, vagy hogy kötelező tanítani az evolúciót az iskolákban. Sokkal erősebb befolyást gyakorolnak, mint bármilyen kultusz vagy hamis vallás. Örökkévalóság szempontjából végzetesnek bizonyulnak!

Most megkérdezhetnéd, hogy ez hogyan vonatkozik a gyülekezetben lévő emberekre. Azok a személyek, akikre Júdás utal, elutasítják vagy megtagadják Jézus Krisztust. Manapság senki sem tudná ezt megtenni a gyülekezeteinkben úgy, hogy továbbra is keresztényként fogadjuk el.

De miből gondolod, hogy a keresztények védtelenebbek voltak Júdás napjaiban? Nézzük meg újra figyelmesen! Ezek az emberek észrevétlenül szivárognak be a köreinkbe. Ma (vagy akár Júdás napjaiban), senki sem állhat fel a gyülekezeteinkben, és tagadhatja meg szóban Jézus Krisztust úgy, hogy észrevétlen marad. Akkor tehát hogyan tagadják meg Őt ezek az emberek? A válasz egy másik újszövetségi könyvben található: „Az ilyen emberek azt vallják, hogy ismerik Istent, de az életmódjukkal megtagadják Őt” (Titus 1:16a] az angol fordítás alapján). Az életmódjukkal tagadják meg Őt, nem a szavaikkal. Valójában azt állítják, hogy ismerik Istent. Megvallják Uruknak Jézust. De a cselekedeteikkel az ellenkezőjét közvetítik. Emlékezzünk rá, ők nem csak másokat csapnak be. Saját magukat is félrevezetik. Más szóval, teljesen, őszintén elhiszik magukról, hogy keresztények.

https://webshop.immanuel.hu/index.php?route=product/product&product_id=8022&search=bevere

Királyok I. könyve 1.

Salamon trónra helyezése

1. Dávid király öreg lett, előhaladt a korban; betakarták őt ruhákkal, de nem melegedett meg. 2.És mondták neki szolgái: Keressenek uram a király számára egy hajadon leányt, hogy álljon a király előtt és legyen neki ápolója; feküdjék öledben, hogy megmelegedjék uram a király. 3. És kerestek szép leányt Izraél egész határában, és találták a Súnémbeli Abíságot és elhozták őt a királynak. 4. A leány pedig felette szép volt; a királynak ápolója lett és kiszolgálta őt, de a király nem ismerte meg. 5. Adóníja pedig, Chaggít fia magasra tört, mondván: Én leszek király. És szerzett magának kocsikat és lovasokat, és ötven ember futott előtte. 6. S nem bántotta őt az atyja soha életében, hogy mondta volna: Miért cselekedtél így? Ő is igen szép alakú volt; ő pedig született Ábsálóm után. 7. Voltak neki beszédei Jóábbal, Cerúja fiával és Ebjátár pappal; és pártjára álltak Adóníjának. 8. De Cádók pap, Benájáhú, Jehójádá fia és Nátán próféta, meg Simeí és Réi, meg Dávidnak a vitézei nem voltak Adóníjáhú mellett. 9. És áldozott Adóníjáhú aprójószágot, marhát és hízlalt barmot a Zóchélet-kő mellett, mely a Rógél forrásnál van; és meghítta mind a testvéreit, a király fiait, meg mind a Jehúda embereit, a király szolgáit. 10. De Nátán prófétát és Benájáhút, meg a vitézeket és testvérét Salamont, nem hívta meg. 11. Ekkor szólt Nátán Bát-Sébához, Salamon anyjához, mondván: Nem hallottad-e, hogy király lett Adóníjáhú, Chaggít fia, és urunk Dávid nem tudja! 12. Most tehát jer, hadd adjak neked tanácsot s mentsd meg életedet és fiadnak Salamonnak életét. 13. Eredj és menj be Dávid királyhoz és szólj hozzá: Nemde te, uram király, megesküdtél szolgálódnak, mondván: Bizony, Salamon fiad lesz király utánam és majd ő ül trónomon. Miért lett hát Adóníjáhú a király? 14. Íme te még beszélsz ott a királlyal, és én bemegyek utánad és megtoldom szavaidat. 

15. Bement tehát Bát-Sébá a királyhoz a terembe, a király pedig igen öreg volt és a Súnémbeli Abíság kiszolgálta a királyt. 16. Meghajolt Bát-Sébá és leborult a király előtt. Mondta a király: Mi a kívánságod? 17. És mondta neki: Uram, te megesküdtél szolgálódnak az Örökkévalóra, Istenedre: bizony Salamon fiad király lesz utánam és majd ő ül trónomon. 18. Most pedig íme Adóníja lett a király, és ezt most, uram király, nem tudtad! 19. Áldozott ökröket, hízlalt barmot és aprójószágot sokat, és meghítta mind a királyfiakat, meg Ebjátár papot és Jóáb hadvezért, de Salamont a te szolgádat nem hítta meg. 20. Te pedig uram király, egész Izraél szemei rajtad vannak, hogy tudtukra adjad, ki ül majd uramnak a királynak trónján ő utána. 21. És lészen, amint fekszik uram a király őseinél, akkor én és fiam Salamon bűnösek leszünk. 22. És íme, ő még beszélt a királlyal és jött Nátán próféta. 23. Jelentették a királynak, mondván: Itt van Nátán próféta! És bement a király elé és leborult a király előtt arcaival földre. 24. És szólt Nátán: Uram király, te mondtad-e, Adóníjáhú lesz a király utánam és ő ül majd a trónomon ? 25. Mert ma lement, áldozott ökröket, hízlalt barmot és aprójószágot sokat, és meghitta mind a királyfiakat, a hadvezéreket és Ebjátár papot: és íme ők esznek, isznak előtte és azt mondták: éljen Adóníjáhú király! 26. De engem, a te szolgádat, meg Cádók papot és Benájáhút, Jehójádá fiát és Salamont, a te szolgádat nem hítta meg. 27. Avagy uram a király részéről történt ez a dolog, s nem tudattad volna szolgáddal, ki ül majd uramnak a királynak trónján ő utána? 28. Felelt Dávid király és mondta: Hívjátok hozzám Bát-Sébát! Bement a király elé és megállt a király előtt. 29. Ekkor megesküdött a király és mondta: Él az Örökkévaló, a ki megváltotta lelkemet minden szorongástól – 30. bizony, amint megesküdtem neked az Örökkévalóra, Izraél Istenére, mondván: igenis fiad, Salamon lesz király utánam és ő ül majd trónomon helyettem, bizony akképpen cselekszem e mai napon. 

31. Erre meghajtotta magát Bát-Sébá arccal a földre és leborult a király előtt; így szólt: Éljen uram Dávid király örökké! 32. Ekkor szólt Dávid király: Hívjátok ide Cádók papot, Nátán prófétát és Benájáhút, Jehójádá fiát! És bementek a király elé. 33. Mondta nekik a király: Vegyétek magatok mellé uratok szolgáit, ültessétek fiamat Salamont az én öszvéremre és vigyétek őt le a Gíchónhoz. 34. És kenje őt ott föl Cádók pap meg Nátán próféta királyul Izraél fölé; erre fújjátok meg a harsonát és mondjátok: éljen Salamon király ! 35. S jöjjetek föl utána, ő meg jöjjön és üljön a trónomon és majd ő lesz király utánam, mert őt rendeltem, hogy fejedelem legyen Izraél és Jehúda fölött. 36. Felelt Benájáhú, Jehójádá fia a királynak és mondta: Ámen ! Így szóljon az Örökkévaló, uramnak a királynak Istene! 37. Valamint volt az Örökkévaló urammal a királlyal, akképpen legyen Salamonnal és nagyobbá tegye trónját uramnak, Dávid királynak trónjánál. 38. Ekkor lement Cádók pap, meg Nátán próféta és Benájáhu, Jehójádá fia, meg a keréti és peléti, ültették Salamont Dávid király öszvérére és vezették őt a Gíchónhoz. 39. És vette Cádók pap az olajszarút a sátorból és fölkente Salamont, erre megfútták a harsonát és mondta az egész nép: Éljen Salamon király! 40. És fölment az egész nép ő utána, és a nép sípolt sípokon és örvendett nagy örömmel; úgy, hogy meghasadt a föld hangjuktól. 41. És meghallotta Adóníjáhú meg mind a meghívottak, kik vele voltak, s ők éppen végeztek az evéssel; s midőn meghallotta Jóáb a harsona hangját, mondta: Miért e hangja a zajongó városnak? 42. Még ő beszélt és íme Jónátán, Ebjátár papnak a fia jött; és mondta Adoníjáhú: Jer, mert derék ember vagy és jót adsz hírül. 43. Felelt Jónátán és mondta Adóníjáhúnak: Igenis, urunk Dávid király Salamont tette királlyá. 44. Küldte ugyanis vele a király Cádók papot, Nátán prófétát, Benájáhút, Jehójádá fiát, meg a kerétit és a pelétit; és ültették őt a király öszvérére. 45. Erre fölkenték őt Cádók pap és Nátán próféta királlyá a Gíchón mellett és fölvonultak onnan örvendve, úgy, hogy zajgott belé a város: ez az a hang, melyet hallottatok. 46. Rá is ült Salamon a királyi trónra; 47. el is jöttek a király szolgái, hogy áldják urunkat, Dávid királyt, mondván: tegye Isten jelesebbé Salamon nevét a te nevednél és tegye nagyobbá az ő trónját a te trónodnál; ekkor leborult a király a fekvőhelyen. 48. Meg szólt is a király ekképpen: áldva legyen az Örökkévaló, Izraél Istene, aki adott ma olyat, ki trónomon ül, és szemeim látják. 49. Ekkor megrémültek és fölkeltek Adóníjáhúnak mind a meghívottjai és elmentek kiki útjára. 50. Adóníjáhú pedig félt Salamontól; fölkelt, elment éa megragadta az oltár szarvait. 51. És jelentették Salamonnak, mondván: Íme, Adóníjáhú fél Salamon királytól; és íme megfogta az oltár szarvait, mondván: esküdjék meg e napon Salamon király nekem, hogy nem öli meg szolgáját a karddal. 52. Mondta Salamon: Ha derék emberré lesz, egy hajaszála sem esik a földre; de ha valami rosszaság találtatik rajta, meg fog halni. 53. És küldött Salamon király, és lehozták őt az oltárról; odajött és leborult Salamon király előtt, s mondta neki Salamon: Menj házadba.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Globális újrakezdés - Beszélgetés Hack Mártával és Ruff Tiborral

Az őszi bibliai ünnepek – az évkezdetet jelentő kürtzengés ünnepe, a bűnbánati engesztelés napja, és az örömteli sátrak ünnepe – jeles napok, nem csak a zsidóság, hanem a kereszténység számára. Hogy miért, arról a téma két jeles tudósát, Dr. Hack Márta hebraistát és Dr. Ruff Tibor filozófus-teológust kérdeztük.

Mindketten több inspiratív cikket írtatok már a bibliai ünnepekről a Hetekbe, és régóta figyelemmel kíséritek azt is, hogyan hatnak ezek a kiemelt napok a keresztény világban is. Hogy látjátok, növekszik az érdeklődés a zsidó világon kívül is például az őszi ünnepek iránt?

- Hack Márta: Egyértelműen növekszik az érdeklődés. Évszázadokon át teljesen elhomályosult a zsidó naptár és a zsidó ünnepek jelentősége a keresztény egyházban. Legfeljebb a nyugati hagyományban, a mise liturgiájában maradt fenn némi nyoma ennek, amelyben a Dies Irae (A harag napja) kezdetű rész utal az eljövendő ítéletre, amiben a Rós Hasana, az év kezdetét jelző emlékeztető kürtzengés emlékképe jelenik meg. Ezt azonban már régóta univerzálisan, az emberiség örök ítéletére értelmezték, nem mint valamilyen konkrét helyen, a nemzetek között lezajló ítéletként. Ez a változás egy folyamat volt, nem egyszerre zajlott le, így például a niceai zsinatig még sok helyen a húsvétot a zsidó pászka ünnephez igazították, de miután szétvált a keresztény naptár és a zsidó időszámítás a liturgiában, az utóbbi jelentősége szinte teljesen feledésbe merült. Napjainkban azonban az evangéliumi kereszténység kezdi újra felfedezni a jelentőségét annak, hogy a zsidóság kezd visszatérni a történelem színpadára, és ezáltal a zsidó ünnepek spirituális jelentősége is újra megelevenedik a hívő keresztények számára. A kereszténység az utóbbi bő száz évben újra felismerte, hogy Izrael naptára valójában prófétai naptár, és ez a tény kezd tömegméretekben ismertté válni. Ez a felismerés a keresztény teológiát is megújította, hiszen egyértelmű referenciává vált a jövőre vonatkozó próféciák értelmezésében.

Volt valamilyen konkrét oka annak, hogy a hagyományos keresztény irányzatok elszakadtak a zsidó ünnepektől?

-Ruff Tibor: Feltétlenül, és nem is egy oka volt. A történelmi kereszténység több, egymást megtámogató teológiai elméletből álló rendszert hozott létre, pont az említett niceai zsinat után. Az egyik állításuk az volt, hogy a messiási birodalom az egyházon keresztül valósult meg, és ez már el is kezdődött. Izrael ebbe nem fért bele. Ezt a posztmillenizmust és a helyettesítési teológiát csak úgy lehetett alátámasztani, hogy az összes Izraelre vonatkozó próféciát allegorikusan átértelmezték az egyházra. Mindez ideológiai alapjául szolgált az állam és az egyház összekapcsolásához, mondván, ha a messiási birodalom már elkezdődött, akkor ebben az egyháznak jogában áll az államhatalmat használni a hit terjesztése érdekében is. Ez tehát egy sok teológiai elemből álló konstrukció, amely mátrixban egyik pillér sem áll meg a másik nélkül. Együtt viszont egy olyan új bibliaértelmezés hoztak létre, ami a Biblia eredeti szövegétől valójában idegen. Ez Izrael üdvtörténeti funkcióját gyakorlatilag teljesen befejezettnek nyilvánította, és kizárta Izraelt a további üdvtörténetből. A zsidó ünnepek háttérbe szorultak, sőt az ókeresztény korból már ismerünk olyan iratokat, amelyekben a keresztények egyenesen varázslásnak minősítik a zsidó ünnepek megtartását. De még az enyhébb, későbbi álláspont is úgy szól, hogy ezekre nincs szükség már, illetve, aki keresztényként ezeknek az ünnepeknek bármi jelentőséget tulajdonít, az eretnekséget követ el. Ez a teológiai konstrukció 1000 éven át töretlenül fennállt, de utána is a klasszikus protestantizmus mindkét – evangélikus és református – ága egyaránt átvette ezt. Ezért a történelmi kereszténységnek mind a mai napig ez a hivatalos álláspontja, bár a protestáns egyházakban erős „fellazulást” lehet érzékelni.

Ez a „fellazulás” vagy visszatérési vágy mennyiben köszönhető a karizmatikus kereszténységnek?

-Ruff Tibor: Feltétlenül van összefüggés, hiszen a kálvinizmus és arra épülő újprotestáns irányzatok sem zárt rendszerek. Azt vallják, hogy ha a jövőben bármilyen új igazságot felismernek és arról meggyőződnek, azt követni is fogják. Ez ad egy ajtót a teológia revideálásához. Valamilyen szinten ez a katolikus egyházban is megkezdődött, még ha ez egy későn érkezett felülvizsgálata is a korábbi tanításoknak. Náluk viszont az a probléma, hogy amennyiben feladják az erre vonatkozó egész rendszert, akkor szinte az egész katolikus doktrínát mindenestől fel kell adni. Ez azt jelentené, hogy visszamenőleg számos pápa mégis tévedhetőnek minősülne, csakúgy mint sok katolikus zsinati határozat. Kérdés, hogy ezt megengedheti-e magának a katolikus egyház?

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

Sámuel II. könyve 24.

1. Az Örökkévaló haragja ismét föllobbant Izrael ellen és ellenük indította Dávidot, mondván: Menj, számláld meg Izraelt és Jehúdát. 2. És szólt a király Jóábhoz, a nála levő hadvezérhez: Járd be, kérlek, mind az Izrael törzseit Dántól Beér-Sébáig, és számláljátok meg a népet, hogy megtudjam a népnek számát. 3. Erre szólt Jóáb a királyhoz: Ám tegyen hozzá az Örökkévaló, a te Istened a néphez, ahogy van, százszor annyit meg annyit, uramnak a királynak szemei pedig lássák ezt; de uram a királyom miért akarja ezt a dolgot? 4. De kényszerítette a király szava Jóábot és a hadsereg vezéreit; és elindult Jóáb meg a hadsereg vezérei a király színe elől, hogy megszámlálják a népet, Izraelt. 5. Átkeltek a Jordánon és táboroztak Aróérben, jobbra a völgy közepén levő várostól – Gád és Jáezér felé. 6. És eljutottak Gileádba és a Tachtím országába Chodsíba; eljutottak Dán-Jáanba és kanyarodva Czídón felé. 7. És eljutottak Czór erősségéhez, meg mind a chívvi és kanaáni városaiba; és végül jöttek Jehúda délvidékére Beér-Sébáig. 8. Így bejárták az egész országot és megjöttek kilenc hónap és húsz nap múltán Jeruzsálembe. 9. És átadta Jóáb a népszámlálás számát a királynak; volt pedig Izrael nyolcszázezer hadba való, kardrántó, és Jehúda embere ötszázezer ember. 

10. De furdalta Dávidot a lelke, annak utána, hogy megszámlálta a népet – és szólt Dávid az Örökkévalóhoz: Nagyon vétkeztem azzal, amit cselekedtem; de most, Örökkévaló, tűntesd el szolgád bűnét, mert nagyon balgán viselkedtem.11. Midőn Dávid reggel fölkelt – az Örökkévaló igéje pedig lett Gád prófétához. Dávid látójához, mondván: 12. Menj el és szólj Dávidhoz: így szól az Örökkévaló, hármat akarok rád vetni, válassz magadnak egyet közülük, hogy veled megcselekedjem – 13. bement Gád Dávidhoz és tudtára adta; mondta neki: Jöjjön-e rád hét éven át éhség országodban, vagy hogy három hónapig futamodjál ellenséged elől, ő meg üldöz téged, vagy hogy három napig dögvész legyen országodban? Most tudjad és lássad, mit vigyek küldőmnek válaszul? 14. Ekkor szólt Dávid Gádhoz Megszorultam nagyon! Hadd essünk csak az Örökkévaló kezébe, mert nagy az irgalma, de ember kezébe ne essem! 

15. És bocsátott az Örökkévaló dögvészt Izraelre reggeltől fogva a meghatározott időig; és meghalt a nép közül Dántól Beér-Sébáig hetvenezer ember. 16. Már az angyal kinyújtotta kezét JeruzsáIem ellen, hogy pusztítsa, de meggondolta az Örökkévaló a veszedelmet és mondta az angyalnak, aki pusztított a nép közt: Elég, engedd le kezedet. Az Örökkévaló angyala pedig épen a jebúszi Aravna szérűje mellett volt. 17. És szólt Dávid az Örökkévalóhoz, mikor meglátta az angyalt, ki verte a népet, és mondta: Íme, én vétkeztem és bűnt követtem el, de a juhok, mit cselekedtek? Legyen, kérlek, kezed én rajtam és atyám házán!18. És bement Gád Dávidhoz ama napon és mondta neki: Menj föl, állíts oltárt az Örökkévalónak a jebúszi Aravna szérűjén. 19. És fölment Dávid Gád szava szerint, amint parancsolta az Örökkévaló. 20. Ekkor kitekintett Aravna és látta a királyt és szolgáit, amint feléhaladnak; erre kiment Aravna és leborult a király előtt arcával a földre. 21. És mondta Aravna: Miért jött uram, a király az ő szolgájához? Mondta Dávid: Hogy megvegyem tőled a szérűt, hogy oltárt építsek az Örökkévalónak és elálljon a dögvész a néptől. 22. És szólt Aravna Dávidhoz: Vegye és mutassa be uram királyom azt, ami jónak látszik szemeiben; lám itt a tulok az égőáldozatra, meg a cséplőszánok és a marha szerszáma fának. 23. Mindent adott Aravna király a királynak. – És szólt Aravna a királyhoz: Az Örökkévaló, a te Istened kedveljen téged! 24. És szólt Aravnához: Nem, hanem pénzen fogom megvenni tőled, s nem mutatok be az Örökkévalónak, Istenemnek ingyen való áldozatokat. És megvette Dávid a szérűt és a marhát ötven sékel ezüstért. 25. Erre épített ott Dávid oltárt az Örökkévalónak és bemutatott égő- és békeáldozatokat, és engedett az Örökkévaló az ország könyörgésének és elállt a csapás Izraeltől.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

John Bevere - Megtévesztett emberek, akik kereszténynek tartják magukat 1.

Nem csupán olyanok élnek kötelékben, akik sosem hallották vagy elutasították az evangélium hitét. Ebben a nemzedékben sok tipikus „megtérőt” is leigáz a bűn. Ezt a nehéz helyzetet azzal teremtettük meg, hogy elmulasztottuk hirdetni a teljes üzenetet arról, hogy mit jelent valójában Jézust követni. Sokan azt feltételezik magukról, hogy szabadok, pedig igazából nem azok, és ennek a bizonyítéka tetten érhető az életmódjukban.

Jézus azt mondja:

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (János 8:34-36)

Ezek a szavak megismétlik a gyümölcsfa példájában található igazságot. Ha valaki életvitelszerűen vétkezik, az bizonyíték arra, hogy még mindig a bűn rabszolgája. Nem fiú, hiszen a valódi természete nem változott. Talán azt gondolja magáról, hogy szabad, mert elmondta a bűnösök imáját, azonban nem mondott le önként a személyes „jogairól” annak érdekében, hogy követhesse Jézust. Még mindig meg akarja tartani a szabadságát (ami csupán egy hamisítvány), az üdvösség előnyeivel együtt. De mindkettőt nem kaphatjuk meg!

Lehet, hogy ezek az emberek örömmel, izgalommal és lelkesedéssel indulnak el, miután átélték az "újjászületést", hiszen minden friss és új. Végül azonban meg fog nyilvánulni megváltozatlan természetük - de keresztény körökben fog megnyilvánulni, evangéliumi nyelvezettel és életstílussal álcázva. Ezért ennyire félrevezető ez a jelenség. Az Újszövetség azonban kifejezetten figyelmeztet erre a fajta megtévesztésre. 

Pál azt írja: „Az utolsó napokban nagyon nehéz lesz kereszténynek lenni." (2Timótheus 3:1, az angol fordítás alapján). Az utolsó napokban élünk. Ez nem kérdéses, minden prófétai igerész azt mutatja, hogy Jézus hamarosan visszatér. Pál a mi korunkat látta előre, mint olyan időszakot, amikor a legnehezebb lesz kereszténynek lenni.

Más fordítások olyan szavakat használnak napjaink leírására, mint veszélyes és rettenetes. Miért lehet ez? Ha megvizsgáljuk Pál napjait, látjuk, hogy hatalmas ellenállással találkozott. Harminckilenc ütést kapott a hátára öt különböző alkalommal, amikor megkorbácsolták. Három ízben bottal verték meg. Egyszer megkövezték, és éveket töltött börtönben. Nagyfokú üldözéssel találkozott, akárhová is ment. Mégis azt mondja, hogy a mi időnkben nehezebb lesz kereszténynek lenni. Miért? Pál az okot is leírja:

"Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kétkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői." (2Timótheus 3:2-4)

Ha megvizsgálod ezt az állítást, talán azon tűnődsz, mire próbál kilyukadni Pál. Miben különbözik ez a lista attól az időszaktól, amelyben ő élt? Abban a társadalomban is ugyanezek jellemezték az embereket. Magukat szerették, és a pénzt. Tisztátalanok voltak, nem bocsátottak meg, és hasonlók. Sőt, Péter azt mondta Pünkösd napján: „Tartsátok távol magatokat ettől az aljas (romlott, gonosz, igazságtalan) nemzedéktől!” (ApCsel 2:40b)

Tehát miért a mi, ugyanezekkel a jellemvonásokkal bíró generációnkat választotta Pál, mint olyan időt, amikor a legnehezebb kereszténynek lenni? Pál így folytatja, megadva az okot: „Mert [bár] hordozzák az istenfélelem (igaz hit) formáját, megtagadják, elutasítják, és el vannak idegenedve annak erejétől (magatartásuk meghazudtolja hitvallásuk valódiságát) (2Timótheus 3:5). Egy másik fordítás szerint „kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét”.

Tehát most már látjuk, mi teszi nehézzé a keresztény létet a mi nemzedékünkben. Sokan lesznek olyanok (az Újszövetségben egyéb utalások is találhatók ezzel kapcsolatban), akik azt vallják, hogy keresztények, újjászülettek vagy megtértek, de nem fogják megengedni, hogy a kereszt elpusztítsa önmaguk körül forgó életvitelüket. Nem fogják meghozni azt a döntést, hogy feladják minden saját jogukat és testi vágyukat, hogy követhessék Jézust. Őszintén hiszik majd, hogy Jézus a Megváltójuk, de csupán azokért teremtenek vele kapcsolatot, amiket Ő megtehet értük és nem a saját Személyéért.

Ez nem más, mint amikor egy nő a pénzéért megy hozzá egy férfihez. Talán szeretetből megy hozzá, de ez a szeretet helytelen indítékból fakad. Hasonló motivációból sokan fogják keresni Jézust: az üdvösség, a közösség, az életben való sikeresség kedvéért, és hogy életük végén a Mennybe jussanak. Őszintén hiszik, hogy Krisztus a Megváltójuk, de sosem fognak lemondani a saját életük irányításáról.

Pál folytatja, hogy ezek a „hívők” „mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak” (7. vers). Járnak az istentiszteletre, a házi-csoportokba és más összejövetelekre, hallják Isten Igéjét, mégsem változnak meg.

https://webshop.immanuel.hu/index.php?route=product/product&product_id=8022&search=bevere

Sámuel II. könyve 23.

1. És ezek Dávid utolsó szavai. Úgymond Dávid, Jisáj fia, úgymond a magasra emelt férfiú, fölkentje Jákób Istenének, kedves dalosa Izraelnek. 2. Az Örökkévaló szelleme szólt bennem, s az ő szava nyelvemen van. 3. Mondta Izrael Istene, nekem szólt Izrael sziklája: Aki embereken uralkodik igazként, aki uralkodik istenfélelemmel, 4. mint reggelnek virradása, midőn felsüt a nap, mint reggel felhők nélkül, midőn fénytől, esőtől pázsit kel a földből. 5. Nem olyan-e az én házam Isten előtt? Bizony örök szövetséget szerzett velem, mindenestől rendezettet és őrzöttet; mert minden üdvömet és minden kívánságot, nemde ő sarjasztja? 6. De az alávalók mint ellökött tüske, mindannyian, mert azt kézzel nem foghatják. 7. Ember, ki hozzájuk nyúl, teljesen fegyverkezik vassal és dárdanyéllel; tűzben kell azokat elégetni azon helyen. 8. Ezek Dávid vitézeinek nevei: Az ülésben elölülő, Tachkemóni, a harcosok feje ő, az ecni Adínó, nyolcszáz elesett mellett állt egyszerre. 9. Utána Eleázár, Dódó fia, Achóchi fia; a három vitéz közül volt Dáviddal, mikor elszántan küzdöttek a filiszteusok ellen, kik odagyűltek harcra és elhúzódtak Izrael emberei: 10. ő fölkelt és verte a filiszteusokat, míg keze ki nem fáradt és keze hozzá nem ragadt a kardhoz; és szerzett az Örökkévaló ama napon nagy győzelmet, a nép pedig visszament utána, csak kifosztásra. 11. Utána Samma, Ágé fia, a Hárárbeli; összegyűltek a filiszteusok csapatba, és volt ott egy telek mező tele lencsével, és a nép megfutamodott a filiszteusok elől. 12. Odaállt a telek közepére, megmentette azt és megverte a filiszteusokat; és szerzett az Örökkévaló nagy győzelmet. 13. Lementek egyszer hárman a harminc főbb vitéz közül és elérkeztek aratáskor Dávidhoz Adullám barlangjába; a filiszteusok csapatja pedig táborozott Refáim völgyében, 14.Dávid akkor a hegyvárban volt, a filiszteusok őrse pedig akkor Bét-Léchemben volt. 15. És kívánkozott Dávid és mondta: Ki ad nekem vizet innom Bét-Léchem kútjából, mely a kapuban van?16. Erre áttört a három vitéz a filiszteusok táborán és vizet merítettek Bét-Léchem kútjából, mely a kapuban van, vették és elhozták Dávidhoz; de nem akarta meginni, hanem kiöntötte azt az Örökkévalónak. 17. Így szólt: Távol legyen tőlem, Örökkévaló, hogy ezt cselekedjem; azon férfiaknak vérét igyam-e, kik életük veszélyével mentek? És nem akarta meginni.

Dávid vitézei

Ezeket tette a három vitéz. 18. Abisáj pedig, Jóábnak, Czerúja fiának, a testvére – ő a harmincoknak feje, és ő forgatta dárdáját háromszáz elesett fölött; s neki neve volt a harmincok közt. 19. A harmincoknál bizony kiválóbb volt és vezérük lett, de a hárommal föl nem ért. 20. Benájáhú, Jehójádá fia, derék ember, tettekben nagy, Kabczeélból; ő verte meg Móáb két hősét és ugyanő ment le és verte meg az oroszlánt a veremben a hóesés napján. 21. Ugyanő vert meg egy feltünő termetű egyiptomi embert, az egyiptominak kezében dárda volt, ő meg lement hozzá pálcával; kiragadta a dárdát az egyiptominak kezéből és megölte őt saját dárdájával. 22. Ezeket tette Benájáhú, Jehójádá fia; neki neve volt a vitézek, a harmincok közt. 23. A harmincoknál kiválóbb, de a hárommal föl nem ért; és tette őt Dávid a szolgálatához. 24. Aszáél, Jóáb testvére a harminc közt; Elchánán, Dódó fia, Bét-Léchemből. 25. A Charódbeli Samma; a Charódbeli Elíká. 26. A Péletbeli Chélecz; a Tekóabeli Íra, Ikkés fia. 27. Az Anátótbeli Abíézer; a Chúsabeli Mebunnáj. 28. Az Achóachbeli Czalmón; a Netófabeli Máharáj. 29. A Netófabeli Chéleb, Báana fia; Ittaj, Ríbaj fia, a Benjáminbéli Gibeából. 30. A Pirátonbeli Benájaíhú; Chiddáj, Gáas völgyeiből. 31. Az Arábabeli Abí-Albón; a Barchúmbeli Azmávet. 32. A Sáalbónbeli Eljáchba; Jásén fiai: Jónátán. 33. Harárbeli Samma; az Arárbeli Achíám, Sárár fia. 34. A Máakhabeli Elífélet Achaszbáj fia; a Gílóbeli Eliám Aehítófel fia. 35.A Karmelbeli Checzráj; az Érebbeli Páaráj. 36. Jigeál, Nátán fia, Czóbából; a Gádbeli Báni. 37. Az ammóni Czélek; a Beérótbeli Nácharáj, Jóábnak Czerúja fiának fegyverhordója. 38. A Jéterbeli Íra; a Jéterbeli Gáréb. 39. A chittita Úrija. Mindössze harminchét.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Németh Sándor - A történelmi és a végső Babilón 1.

A közel hat évezredes földi történelem során az ember és Isten között fennálló ellenséges viszony rendezése érdekében legtöbbször hamis és elégtelen, de közben azért igazi, isteni megoldások is születtek. Az Isten és ember közötti kapcsolatteremtés felé tett különféle történelmi és vallási lépések - Isten Beszéde alapján - két, egymással antagonisztikus ellentétben álló rendszer részeként valósultak meg. Isten Igéjének írott formája, a Szentírás az ember teremtésétől fogva folyamatosan bemutatja az ember földi otthonteremtésének, berendezkedésének motívumait, alapelveit, domináns irányvonalait valamint erőfeszítésének végső céljait. Változékony és törésvonalaktól felszabdalt földi civilizációnk két alapvető és meghatározó valóságának felismeréséhez a Szentírás tud elvezetni bennünket.

E két, egymásnak több évezred óta ellentmondó és egymás ellen harcoló történelmi és szellemi realitás: Babilón és az Isten városa. Más, újszövetségi névvel: a "parázna asszony" és "Krisztus menyasszonya". E két "város" Ádám teremtésétől fogva folyamatosan jelen van a világeseményekben, hogy a népek, országok, birodalmak sorsát sátáni, illetve isteni végcélok irányába terelje. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a Biblia az ember alapvető történelmi sorsfordulóiról is tudósít, és megvilágítja az egész emberiségre kiható szellemi, erkölcsi, világtörténelmi következményeket.

Természetesen a Könyvek Könyvében nem tudományos történetírással találkozunk, hanem elsősorban olyan prófétai történelemszemlé­lettel, amely előre hírül adja a történelem Urának az ember megváltására vonatkozó tervét, azt közvetíti, és annak történelmi beteljesedéséről hiteles bizonyságot ad. A Szentírásban található történeti leírások, látások másik aspektusa pedig az "evilág istenének", a Sátánnak a történelmi útjával, működésével, valamint az élő Isten ellen lázadó embertömeg sorsával és tragikus végső bukásával kapcsolatos.

A próféták üzenete a Szent Szellem kijelentéséből származott; konkrét történelmi tapasztalataik csupán a személyes sorsukra voltak befolyással. Az ószövetségi Izrael előtt nyilvánvaló volt, hogy a történelem s a teremtő, ítélő Isten egymástól elválaszthatatlanok, és világosan látta a zsidóság azt is, hogy a Mindenható végső célja a világtörténelemmel minden földi realitás bevonása az örökkévaló Isten jelenlétébe és uralma alá. Ezért Izraelben a prófétai intézmény mindaddig a teokratikus vezető réteghez tartozott, míg Izrael engedelmeskedett a sínai szövetség igéinek. A mózesi törvény fő célja az volt, hogy a Messiás eljövetelére és uralmára felkészítse Jákob fiait.

A bibliai próféciák helyes magyarázatának előfeltétele, hogy tisztában legyünk a prófétai látásmód szellemi törvényével: az örökkévalóság és az idő más dimenziójú valóságok. A Szent Szellem kenetében, a kijelentés vételekor a próféta átlép az időbeliségből az örökkévaló Isten jelenlétébe. Ebben a magasabb rendű dimenzióban, az örökkévaló Szellemben Isten embere az időt egészként szemlélheti és tekintheti át, mert az örökkévalóság - Isten létezési tere és tartozéka - oszthatatlan uralom alatt tartja az idő részeit, a múltat, a jelent és a jövőt. Ezért fordul elő, hogy a próféta a kinyilatkoztatás vételének időpontjától különböző időtávolságba eső történéseket szorosan egymáshoz kapcsol, egymás mellé helyez, és így a próféciában a távoli jövő közel kerül a jelenvaló és a múltbéli eseményekhez.

Gyakorta a kijelentés a „most" és a „lesz" közötti évezredes időtávolságokat átrepüli, sőt a Szentírásban a közeli és távoli jövő bekövetkezendő eseményeit egy képben tárja elénk a próféta. Például a Babilonra vonatkozó ószövetségi jövendölések „beteljesedési időintervalluma" három évezred, de a próféciák gyakran egyetlen fejezetbe vagy versbe vannak sűrítve. Ésaiás próféta kijelentései Júda Babilonból történő visszatérését szorosan összekapcsolják Babilonnak egy távolabbi időpontban bekövetkezendő végső bukásával.

Ha tüzetesebben tanulmányozzuk a Babilon bukásáról szóló prófétai előrejelzéseket, nyilvánvalóvá lesz előttünk, hogy a Szentírás különböző aspektusok szerint definiálja Babilont, és az eltérő tartalmú „Babilonok" bukásai nem azonos történelmi időpontokban következtek, illetve következnek be. Személy szerint az e témával foglalkozó próféciákat úgy értelmezem, hogy a történelmi, politikai Babilon bukását el kell választani a Jelenések könyve 18. részében leírt nagy Babilon végső bukásától.

Forrás: Új Exodus Magazin

Indul a Hit filozófiája 2. évada hamarosan.

Sámuel II. könyve 22.

Dávid hálazsoltára

1. És elmondta Dávid az Örökkévalónak ez ének szavait, amely napon megmentette őt az Örökkévaló mind az ellenségei kezéből meg Sául kezéből. 2. Mondta: Oh Örökkévaló, szirtem és váram és megszabadítóm nekem. 3. Isten, sziklám, kihez menekülök; pajzsom, üdvöm szaruja, mentsváram és menedékem, segítőm, erőszaktól megsegítesz. 4. A dicséretest szólítom, az Örökkévalót, és elleneimtől megsegíttetem. 5. Mert körülfogtak halálnak hullámai, vésznek árjai ijesztettek; 6. alvilágnak kötelei környékeztek, elémkerültek halálnak tőrei. 7. Szorultságomban szólítom az Örökkévalót és Istenemhez kiáltok: hallotta templomából szavamat, fohászom eljutott füleibe. 8. Megingott, megrezgett a föld, az ég alapjai megreszkettek, meginogtak, mert haragra lobbant. 9. Füst szállott föl orrából és tűz emésztett a szájából, parázs izzott belőle. 10.Meghajtotta az eget és leszállt, ködhomály lábai alatt. 11. Kérubra ült és repült, megjelent szélnek szárnyain. 12. Sötétséget tett maga köré sátorrá, vizek tömegét, fellegek sűrűjét. 13. A fényből ő előtte tűzparazsak izzottak. 14. Égből dörög az Örökkévaló, s a legfelsőbb adja a hangját. 15. Küldött nyilakat és szétszórta őket, villámot és megzavarta. 16. Meglátszottak tengernek medrei, feltárultak a világ alapjai, dorgálásától az Örökkévalónak, orra fuvallatának leheletétől. 

17. Lenyúl magasból, megfog engem, kihúz engem nagy vizekből. 18. Megment hatalmas ellenemtől, gyűlölőimtől, mert erősebbek nálam. 19. Elémtörtek balsorsom napján, de az Örökkévaló támaszom volt. 20. Kivezetett engem tágas térre, kiragadt; mert kedvelt engem. 21.Cselekszik velem az Örökkévaló igazságom szerint, kezeim tisztasága szerint viszonoz nekem. 22.Mert megőriztem az Örökkévaló útjait és nem tértem el gonoszul Istenemtől; 23. mert ítéletei mind előttem vannak és törvényei – nem térek el tőlük. 24. Gáncstalan voltam előtte: őrizkedtem bűnömtől. 25. S viszonzott nekem az Örökkévaló igazságom szerint, tisztaságom szerint, mely szemei előtt volt. 26. Kegyessel kegyesen bánsz, gáncstalan vitézzel gáncstalanul; 27.megtisztulttal tisztán bánsz, fonákkal ferdén. 28. S a szegény népet megsegíted, szemeid a büszkék ellen, hogy lealázzad. 29. Mert te vagy mécsesem, Örökkévaló, s az Örökkévaló fénnyé teszi sötétségemet. 30. Mert veled rohanok meg csapatot, Istenemmel ugrok föl falra. 31. Az Isten — gáncstalan az útja, az Örökkévaló szava salaktalan, pajzsa ő mind a hozzá menekülőknek. 

32. Mert ki Isten az Örökkévalón kívül, és ki a szikla Istenünkön kívül? 33. Az Isten az én váram, erőm, fölszabadította akadálytól utamat. 34. Olyanná teszi lábaimat mint az őzök, állnom enged magaslataimon. 35. Harcra tanítja kezeimet, hogy ércíjat fogjanak karjaim. 36.Adtad nekem üdvödnek pajzsát, naggyá tesz a nyájasságod. 37. Kitágítod léptemet én alattam, hogy meg ne tántorodjanak a bokáim. 38. Üldözöm ellenségeimet és megsemmisítem, vissza se térek, míg el nem pusztítottam őket. 39. Elpusztítottam, szétzúztam, hogy föl nem kelnek, elhulltak lábaim alatt. 40. Felöveztél erővel a harcra, legörnyeszted támadóimat alattam. 41.Ellenségeimet háttal fordítottad felém, gyűlölőimet, hogy kiirtsam. 42. Felnéznek, de nincs segítő, az Örökkévalóhoz, de nem hallgatta meg őket. 43. Szétmorzsolom őket, mint földnek porát, mint utcák sarát, letaposom, ellapítom. 44. Megszabadítottál népek küzdelmeitől, megtartasz nemzetek fejének, nem ismertem nép szolgál engem. 45. Külföldnek fiai hízelegnek énnekem, fülhallásra engednek nekem. 46. Külföldnek fiai ellankadnak, remegve jönnek zárt helyeikből. 47.Él az Örökkévaló, áldva legyen a sziklám, magasztaltassék Isten, üdvöm sziklája; 48. az Isten, ki nekem megtorlást enged és népeket ledönt alattam, 49. kiszabadít ellenségeim közül, és támadóim közül fölemelsz, erőszaknak emberétől megmentesz. 50. Azért dicsőítlek, Örökkévaló, a nemzetek között és dallok a nevednek. 51. Segítség tornya a királyának és kegyet mivel fölkentjével Dáviddal, meg magzatjával örökké.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

David Yonggi Cho - Legyél egészséges! 19.

Az úgynevezett keresztények legfőbb gondja az, hogy nincsen meg a Jézussal való személyes találkozás biztos tapasztalata. Némelyek azt mondják, hogy azért keresztények, mert keresztény családba születtek, és keresztény otthonban nőttek fel. Mások azt mondják, hogy rokonaik és barátaik biztatására mentek el a gyülekezetbe. Bizonyos körök ugyan keresztényeknek mondják ezeket az embereket, de ezek még nem újjászületett hívők. Újjászületett keresztény az a valaki, akinek személyes tapasztalata van Jézus Krisztussal. A családi tapasztalat nem helyettesítheti a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatot. 

Ha valaki nem keresztény, más szavakkal, ha valaki nem született újjá úgy, hogy Krisztus éljen benne ő pedig Krisztusban, az ilyen személy még nem ismeri az üdvösség kegyelmét. Az üdvösség hite még nem vert gyökeret a szívében, következésképpen nincs is meg benne az a hit, amely elsegíti őt a jelek és csodák megtapasztalásához. Akikben ott van az üdvösség hite, tudják jól, hogy mire képes a hitük: "Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban." (János 14,12-13) "Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek." (Márk 9,23) Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott." (Márk 11,23)

A jeleket és csodákat hit által tapasztaljuk s ez a hit ugyanaz, mint a megtéréskor kapott hit. A hit nem az emberi erőfeszítés eredménye. A Jézus Krisztussal való találkozás nélkül senki sem tapasztalhatja meg ezt a hitet. Azok az emberek, akik nem hisznek a jelekben és a csodákban és tagadják ezeket, valójában nem is találkoztak Jézus Krisztussal, bár lehet, hogy járnak az istentiszteletekre. A megtérés idején született szívbeli hit megteremti a folyamatos hálaadást, és a mély szeretetet Isten dolgai iránt. Szívünket betölti az eljövendő világ utáni vágyakozással. Amikor Istenre gondolunk, aki elküldte Jézus Krisztust e világra, elkezdünk hálát adni neki nagy kegyelméért és szeretetéért, amely magába ölelt bennünket is. Az a hit, amely bízik Isten kegyelmében, meghozza a gyógyulás csodáját, beteg testünk számára is. Isten kegyelmes Atya, aki annyira kívánja egészségünket, hogy megengedte egyszülött fia szenvedését a javunkra. Megtört testéből víz és vér folyt ki a kereszten. Isten a szeretet Atyja, aki gyógyít, és félreteszi az útból a betegséget a bűnökkel együtt. Hitünk és hálánk az Atyát illeti, aki gyógyulást ad nékünk.

Hiszünk Jézus Krisztus nevének tekintélyében. A Bibliában azt találjuk, hogy a démonokat kiűzték, és a bénákat lábra állították Jézus nevének a meghirdetésével. Jézus neve csodát, gyógyulást és üdvösséget hoz. "És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk." (ApCsel 4,12) "Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!" (ApCsel 3,6) Jézus nevében megkötözhetjük a démonokat, segítségül hívhatjuk a gyógyulás Szellemét. Jézus nevében elég erő van a gyógyuláshoz, és az üdvösséghez. Jézus neve tele van irgalommal és kegyelemmel, hiszen Ő volt az, aki elhordozta betegségeinket. Gondolatunkban lássuk magunkat teljesen egészségesnek Isten Igéjének a tekintélye alapján. Akkor az a kép, hogy a gyógyulás munkája megtörténik és a hit növekedni fognak szívünkben. Szánkkal is meg kell vallanunk gyógyulásunkat, mintha már visszanyertük volna egészségünket, mert bizony van gyógyító erő beszédünkben. Mivel beszédünk gondolatainkat fejezzük ki, és a gyógyulásba vetett hit megváltoztatja gondolkodásmódunkat, beszédünk parancsot ad testünk egész idegrendszerének, és ez hozzájárul a gyógyuláshoz. Ezzel a paranccsal egyetértésben az élet erői gondoskodnak az egész testről.

Mindenekelőtt hitre van szükségünk. Ha nem kapunk hitet a rendszeres imádkozás során, részt kell vennünk imaéjszakán, és böjtölnünk is kell, azért, hogy ez az élő hit ott legyen a szívünkben. A nagyobb értelmi megértés még nem ad hitet, a hit nem is azonos a jövőbe vetett bizonytalan reménységgel. A hit mindig a jelen dolga. Most van itt az idő arra, hogy megszeressed Jézust, és e kapcsolat által hited növekedjen.

Éppen ezért, a hitet csak azok ismerik, akiben ez a hit élő. Amikor növekszik a hit, a szívünkben a Szent Szellem betakarja, mint egy meleg paplannal, és növeli hitünket egészen addig, amíg el nem tud bennünket vezetni a jelekhez, és csodákhoz.

Amikor hit ébred bennünk megváltozik önmagunkról alkotott képünk is, és már teljesen helyreállított állapotban látjuk magunkat. A vérfolyásos asszonyhoz hasonlóan, aki megérintette Jézus köntösének szegélyét, nekünk is hit alapján kell cselekednünk Meg van írva a Bibliában: "Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek." (Márk 9,23)

Ne lépjünk vissza, ha már egyszer elindultunk hitben. Inkább gyakoroljuk hitünket és haladjunk lépésről-lépésre előre, hogy újabb meg újabb győzelmeket tapasztalhassunk meg Jézusban.

Sámuel II. könyve 21.

A nagy éhínség

1. És éhség volt Dávid idejében három éven át, év év után; és kereste Dávid az Örökkévaló színét. – Szólt az Örökkévaló: Sául miatt és a vérontás háza miatt, mivelhogy megölte a Gibeónbelieket. 2. Erre elhívta a király a Gibeónbelieket és szólt hozzájuk – a Gibeónbeliek pedig nem Izrael fiai közül valók, hanem az emórinak maradéka közül és Izrael fiai megesküdtek vala nekik, de Sául meg akarta őket verni, mikor buzgólkodott Izrael fiaiért és Jehúdáért – 3. szólt Dávid a Gibeónbeliekhez: Mit cselekedjek veletek és mivel szerezzek engesztelést? Majd megáldjátok az Örökkévaló birtokát! 4. Mondták neki a Gibeónbeliek: Nincs dolgunk ezüst és arany miatt Sáullal és házával, és nem kell senkit megölnünk Izraelben. Erre mondta: Amit ti mondatok, megteszem nektek. 5. Ekkor szóltak a királyhoz: A férfi, ki megsemmisített bennünket és aki olyant gondolt ellenünk, hogy kiirtassunk s meg ne állhassunk Izrael egész határában – 6.adassék nekünk hét ember annak fiai közül, hogy őket kivégezzük az Örökkévaló színe előtt Gibeában, Sáulnak, az Örökkévaló választottjának városában. — Mondta a király: Én odaadom. 7.De megszánta a király Mefíbósetet Jónátán, Sául fiának fiát, az Örökkévaló esküje miatt, mely közöttük volt, Dávid és Jónátán, Sául fia között. 

8. Erre vette a király Riczpa, Ajja leányának két fiát, kiket szült Sáulnak, Armónit és Mefibósetet, meg öt fiát Míkhálnak, Sául leányának, akiket szült a Mechólabeli Adriélnek Barzilláj fiának; 9. és adta őket a Gibeónbeliek kezébe, és kivégezték őket a hegyen az Örökkévaló színe előtt és ők elestek heten együtt; s megölettek ők az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén. 10. Ekkor vette Riczpa, Ajja leánya, a zsákot és kiterítette azt maga előtt a sziklán az aratás kezdetétől fogva, amíg víz omlott rájuk az égből; és nem engedte rájuk ereszkedni az ég madarát nappal, sem a mező vadját éjjel. 11. És tudtára adták Dávidnak, hogy mit cselekedett Riczpa, Ajja leánya, Sául ágyasa. 12. Ekkor ment Dávid és elvette Sául csontjait és fiának Jónátánnak csontjait Jábés-Gileád uraitól, akik ellopták volt azokat Bét-Sán piacáról, ahol őket fölakasztották a filiszteusok ama napon, melyen a filiszteusok megverték Sáult Gilbóában. 13. És fölvitte onnan Sául csontjait és fiának Jónátánnak csontjait és összeszedték aki végzettek csontjait is. 14. És eltemették Sáulnak és fiának, Jónátánnak csontjait Benjámin országában Czélában atyjának, Kisnek sírjában; és megtették mindazt, amit parancsolt a király. S engedett az Örökkévaló az ország fohászának ezekután. 15. És újra volt háborúja a filiszteusoknak Izrael ellen. Lement Dávid meg szolgái vele és harcoltak a filiszteusokkal és elbágyadt Dávid. 

16. Jisbí-Benób pedig, aki a Ráfa szülöttjei közt volt – dárdájának súlya háromszáz sékel réz és új karddal volt felövezve – azt mondta, hogy megveri Dávidot; 17. de segített neki Abisáj, Czerújá fia, megverte a filiszteust és megölte őt. Akkor esküdtek Dávid emberei ő neki, mondván: Nem fogsz többé kivonulni velünk a háborúba, hogy ki ne oltsd Izrael mécsesét. 18. Történt ennek utána, újra volt a háború a filiszteusokkal Góbban; akkor megverte a Chúsabeli Szíbbekhaj Száfot, a Ráfa szülöttjei közül valót. 19. És újra volt a háború a filiszteusokkal Góbban és megverte Elchánán, a Bét-Léchembeli Jáaré-Óregím fia, a Gátbeli Goliátot – az ő dárdájának nyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája. 20. És újra volt háború Gátban; és volt egy termetes férfi, kezének ujjai és lábainak ujjai hat meg hat, számszerint huszonnégy, ő is Ráfától született; 21. gyalázta Izraelt, de megverte őt Jónátán, Símeának, Dávid testvérének a fia. 22. Ez a négy született Ráfától Gátban; és ezek elestek Dávid keze által és szolgáinak keze által.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

David Wilkerson - A szörnyű nap, melyről nem akarnak beszélni 1.

„De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint egy tolvaj, amikor az egek recsegve, ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomolnak, a föld és a rajta lévő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve, megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Ezért szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy Ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben.” (2Pét. 3:10-14)

Az egyik ismert TV evangélista jövendölésével meglepte és figyelmeztette országunkat. Azt mondta, hogy Isten kinyilvánította neki, hogy hamarosan egy váratlan terrorista-támadás fogja érni Amerikát, és tömegek fognak meghalni. Egy hasonló jövendölést adott egy másik evangélista is.

Az elmúlt hetekben én magam is kaptam hasonló próféciákat ismeretlen, de Istenfélő szolgálóktól. Ezek a pásztorok figyelmeztetnek: „Egy hatalmas csapás fog hirtelen és hamarosan bekövetkezni. Pusztító erejével az egész világot meg fogja rendíteni. Semmi nem lesz úgy, mint azelőtt.”

Újság kommentátorok csatlakoznak most a kórushoz.

Ismételten hallom ugyanezt riporterektől: "hamarosan egy borzalmas világméretű krízis fog történni." Hiszem, hogy az ilyen előérzet Isten Szent Szellemének módszere, hogy figyelmeztesse a hitetleneket. Ezen a földön most még a leggonoszabb emberek is érzik, hogy egy rémes, félelmetes nap közeledik gyorsan és elkerülhetetlenül.

Az egész világ ijesztő mértékben kifordult rendjéből. Darfur és Sudán népének szörnyű sorsára gondolok. Több mint 300,000 ember halt meg és 2 millió vált menekültté. Amint a világ mindezt rémülettel figyeli, képtelen meggátolni a tömeggyilkosságokat. A romlott Egyesült Nemzetek Szervezete pedig megbénulva ül és néz. A nép segítségére küldött élelmet pedig az éhezők helyett a felkelő katonai csapatok kapják.

A terrorista cselekmények száma növekvőben van és a világi hatalmak teljesen megzavarodva figyelnek. Az Egyesült Nemzetek Szervezetét pedig „Mission Impossible” (Lehetetlen Küldetés) szervezetének nevezik, mivel a Security Council (Biztonsági Tanács) reménytelenül egységét vesztette. Irán és Észak-Korea egymással versenyezve építik a nukleáris fegyvergyárakat, és Irán azzal fenyegeti Izraelt, hogy letörli őket a világtérképről. Az ilyen renegát nemzetek Egyesült Nemzetek szankcióival való ijesztgetése csak tréfa, és nyíltan kigúnyolják azt.

Ugyanekkor Kína sebesen világméretű hatalommá növekszik azzal az elhatározással., hogy Amerikát hátraszorítva egyetlen világhatalom lesz. A kínai kormány dollármilliárdokkal vásárolja meg Afrika, Dél-Amerika, Távol-Kelet és Latin-Amerika nemzeteire gyakorolt befolyását. Jelenleg úgy néz ki a világpiac, hogy mindent Kínában gyártanak.

Ki hallgat a prófétákra és ki törődik figyelmeztetéseikkel?

A világ nemzetei és vezetői nem hallgatnak a figyelmeztető hangokra. Valószínűleg soha nem is fogják hallani. Úgy viselkednek mint a csökönyös királyok a Bibliában, akik gúnyolva széttépték a próféták figyelmeztető írásait.

Igen, a Krisztus-gyűlölők mind gúnyolódnak. A világ kicsúfolja a prédikátorokat, akik ijesztő figyelmeztetéseket kiáltanak; végítélet prédikátoroknak nevezik őket, és gúnyolva kiáltják, hogy elvesztették eszüket. Pontosan, amint azt a Szentírás megjövendölte, a mostani gúnyolók szerint: „Minden folytatódik, mint kezdettől fogva. Semmi nem fogja megállítani a világ jólétének folytatását. Minden rendben folyik.”

A tény az, hogy mindazok, akik szeretik a világ dolgait, lerázzák magukról az ilyen figyelmeztetéseket és jövendöléseket. És ez számos keresztényre is vonatkozik Ha egy hívőnek fontosabb, hogy jólétet és sikert hajhásszon; vagy ha könnyű vallást keres, el fog fordulni és nem fogja meghallani a szigorú üzenetet.

Meg vagyok botránkozva Isten sok szolgálóján, akik nyilvánosan megvetik a veszélyes időket jövendölő prédikátorokat. Érthetetlen számomra, hogyan tudnak hátat fordítani minden jövendölésnek. Csak fontold meg:

- A biztonsági vezetők Amerikában figyelmeztetéseket adnak; sárga, narancssárga és vörös jelekkel.
- Ezek a tömegeket veszélyeztető, terroristák által használt „piszkos” bombák valószínű használatára figyelmeztetnek
- New Yorkban minden biztonsági ügynökség egy támadás esetére gyakorol. Az újságok szerint nem az a kérdés, hogy az ilyen támadás meg fog-e történni, hanem, hogy mikor fog megtörténni?
- Egészségügyi szakértők világméretű fertőzésekre figyelmeztetnek, és milliók halálát jósolják. A HIV-AIDS már most is nagy százalékban elterjedt Afrika nagy részében.

Mint Krisztus egyháza, hogyan válaszolunk erre? A legtöbb gyülekezetben nem tesznek említést ezekről a tragikus dolgokról, inkább kompromittáló üzeneteket adnak, tréfákkal szórakoztatják a hallgatókat. Mindez csak „szellemi csecsemő” eledel, és nem említik a világra jövendő ítéletet.

De az írás a falon van, amint a Szentírás kijelentette, és a világ visszhangozza, hogy a borzalmas nap előttünk áll.

Nézzük meg, hogy milyen figyelmeztetést hallanak a vallásos tömegek ezekben a válságos időkben?

Egyre több prédikátor tanítja, hogy „Isten akarata, hogy gazdag legyél, hát gyerünk, te is gyere!” Ugyanabban a pénzre fókuszált evangéliumban hisznek, mint amit Jézus kiűzött a templomból az Ő idejében.

Hiszem, hogy Isten meg akarja áldani népét, és sok ígéretet adott azoknak, akik adakoznak a szegényeknek, özvegyeknek és az árváknak; a gazdagság nem bűn. Sok áldott gazdag ember megosztja gazdagságát missziókkal és jótékony célokra ad világszerte.

Mégis a Szent Szellem könyörög a világnak a prófétákon keresztül, hogy a borzalmas nap az ajtóban áll. Ennek ellenére legtöbben, még a keresztények sem akarnak beszélni róla, vagy rágondolni.

Ha oly kevesen hallgatnak rájuk, akkor kinek van a prófécia elküldve? Miért küldi az Úr a prófétákat? Ki fogja meghallani a figyelmeztetéseket?

Gondolok Jeremiásra és Ezékielre, az Ótestamentum prófétáira, akik Babilónia, a világhatalom pusztulásáról prófétáltak. Ugyancsak beszéltek a Káldea földjéről, Médiáról és a perzsákról, Tíruszról. De a próféciák nem érték el az Istentelen nemzeteket vagy azok vezetőit.

Még a visszahanyatlott Izrael is gúnyolta a pusztaságban hallatszott kiáltást. Hát miért figyelmeztette Isten ezeket? Ki hinne az ilyen híreknek? És kihez beszélt Isten?

Sámuel II. könyve 20.

Sébá ben Bikhrí lázadása

1. Ott volt pedig véletlenül egy alávaló ember, neve Sébá, Bikhrí fia, Benjáminbeli ember; megfújta a harsonát és szólt: Nincs nekünk részünk Dávidban, sem örökségünk nekünk Jisáj fiában – ki-ki sátraihoz, Izrael! 2. Erre mind az Izrael embere elment Dávidtól Sébá, Bikhrí fia után; Jehúda emberei pedig csatlakoztak királyukhoz, a Jordántól egész Jeruzsálemig. 3. Midőn házába ment Dávid Jeruzsálembe, vette a király a tíz ágyasasszonyt, akiket ott hagyott volt a ház őrzésére, őrizet alá tette őket egy házba és eltartotta őket, de hozzájuk be nem ment; így voltak elzárva holtuk napjáig, eleven özvegységben. 4. És szólt a király Amászához: Hívd egybe nekem Jehúda embereit három nap alatt, akkorra te itt állj. 5. És elment Amásza, hogy egybehívja Jehúdát, de késett az időn túl, melyet meghatározott neki. 6. Szólt tehát Dávid Abisájnak: Most gonoszabbat tesz velünk Sébá, Bikhrí fia, mint Ábsálóm; vedd te urad szolgáit és üldözd őt, nehogy találván magának erősített városokat, elkerülje szemünket. 

7. Ekkor kivonultak utána Jóáb emberei, a keréti és peléti, meg mind a vitézek; kivonultak Jeruzsálemből, hogy üldözzék Sébát, Bikhrí fiát. 8.Épen a Gibeónban levő nagy hő mellett voltak, Amásza eléjük jön – Jóáb pedig fel volt övezve, ruhájába öltözve, rajta övön a kard, derekára csatolva hüvelyében; de mikor kilépett, az kiesett.9. Ekkor mondta Jóáb Amászának Békében vagy-e testvérem? És megfogta Jóáb jobb keze Amásza szakállát, hogy őt megcsókolja. 10. Amásza pedig nem vigyázott a kardra, mely Jóáb kézében volt, ekkor ágyékba ütötte vele, kiontotta beleit a földre, nem is tette vele másodszor, és meghalt. Jóáb pedig meg testvére Abisáj üldözte Sébát, Bikhrí fiát. 11. De egy ember ott állt mellette Jóáb legényei közül és mondta: Aki kedveli Jóábot és aki Dávidé – utána Jóábnak! 12.Amásza pedig vérében fetrengett az országút közepén; és midőn látta amaz ember, hogy megállt az egész nép, odébbtette Amászát az országútról a mezőre és ruhát vetett rá, amint látta, hogy bárki mellé ért, megállt. 13. Amint elmozdíttatott az országútról, minden ember utána vonult Jóábnak, hogy üldözze Sébát, Bikhrí fiát – 14. ez átvonult Izrael minden törzsein Ábélig, Bét-Máakháig s egész Bérímon át -gyülekeztek és oda is mentek utána. 

15. Odaérkeztek és ostrom alá vették őt Ábel- Bét-Máakhában, felhánytak a város ellen töltést, úgy hogy a bástyafalig ért; s az egész nép, mely Jóábbal volt, rombolták, hogy ledöntsék a falat. 16. Akkor kiáltott egy okos asszony a városból: Halljátok, halljátok, szóljatok csak Jóábhoz: közeledj idáig, hadd beszélek hozzád. 17. Mikor közeledett hozzá, mondta az asszony: Te vagy Jóáb? Mondta: Én vagyok. Ekkor mondta neki: Halljad szolgálód szavait! Mondta: Hallom. 18. És szólt, mondván: Így szoktak beszélni régen, mondván meg kell kérdezni Ábélt – és eképpen végeztek. 19. Én Izrael békései, hűségesei közül való vagyok; te meg akarsz ölni várost és anyát Izraelben! Miért enyészted el az Örökkévaló birtokát? 20. Felelt Jóáb és mondta: Távol, távol legyen tőlem! Nem enyésztem el és nem pusztítom. 21. Nem úgy van a dolog, hanem egy ember Efraim hegységéből, neve Sébá, Bikhrí fia, fölemelte kezét Dávid király ellen; adjátok ki őt egyedül, akkor majd elmegyek a város alól. És szólt az asszony Jóábhoz: Íme, feje kidobatik hozzád a falon át. 22. Erre bement az asszony az egész néphez az ő okosságával és levágták Sébá, Bikhrí fiának fejét és kidobták Jóábhoz; ekkor megfútta a harsonát, és elszéledtek a város alól, ki-ki sátraihoz, Jóáb pedig visszatért Jeruzsálembe a királyhoz. 23. Jóáb volt Izrael egész serege fölött; Benája, Jehójádá fia a keréti és peléti fölött; 24. Adórám az adó fölött; Jehósáfát, Achílúd fia a kancellár; 25. Seva író; Czádók és Ebjátár papok. 26. A jáíri fia pedig papja volt Dávidnak.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Fiatal vagy és keresztény? Kérdések Füzér Norbert, ifjúsági pásztorhoz - Hit Rádió

Sámuel II. könyve 19.

Dávid gyászolja fiát Ábsálomot

1. Erre megrendült a király és fölment a kapu felső termébe és sírt; s így szólt mentében: Fiam Ábsálóm, fiam, fiam Ábsálóm, bárcsak én haltam volna meg te helyetted, Absálóm fiam, fiam! 2. És tudtára adták Jóábnak: Íme, a király sír és gyászol Ábsálóm miatt. 3. És gyásszá lett a győzelem ama napon az egész nép számára, mert hallotta a nép ama napon, mondván: Bánkódik a király fia fölött. 4. És lopódzva ment be a nép ama napon a városba, amint belopódzik az a nép, mely szégyenkezik, mikor megfutamodtak a harcban. 5. A király pedig elfödte arcát, és kiáltott a király nagy hangosan: Fiam Ábsálóm, Ábsálóm fiam, fiam! 6. Ekkor bement Jóáb a királyhoz a házba; mondta: Megszégyenítetted ma mind a te szolgáidnak arcát, akik ma megmentették életedet meg fiaid és leányaid életét meg feleségeid életét és ágyasaid életét – 7. szeretvén azokat, kik téged gyűlölnek és gyűlölvén azokat, kik téged szeretnek; mert kijelentetted ma, hogy nincsenek vezéreid, sem szolgáid, mert megtudtam ma, hogy ha csak Ábsálóm élne, mi valamennyien pedig ma halva volnánk, hogy az akkor helyes volna szemeidben. 8. Most tehát kelj föl, menj ki és beszélj szívére szolgáidnak; mert az Örökkévalóra esküszöm, hogyha ki nem jössz, nem marad nálad ez éjjel senki sem, ez pedig nagyobb baj lenne neked, mindazon bajnál, mely rád jött ifjúkorod óta mostanáig. 

9. Erre fölkelt a király és leült a kapuban; az egész népnek tudtára adták, mondván: Íme a király a kapuban ül. Ekkor odament a nép a király elé; Izrael pedig megfutamodott, ki-ki a sátraihoz. 10. És versengett az egész nép, mind az Izrael törzseiben, mondván: A király mentett meg bennünket ellenségeink kezéből, és ő szabadított meg bennünket a filiszteusok kezéből és most elszökött az országból Ábsálóm elől; 11. Ábsálóm pedig, kit fölkentünk magunk fölé, meghalt a háborúban; most tehát miért vesztegeltek s nem hozzátok vissza a királyt? 12. Dávid király pedig küldött Czádók és Ebjátár papokhoz, mondván: Beszéljetek Jehúda véneivel, mondván: miért lennétek az utolsók, mikor visszahozzák a királyt a házába? Egész Izrael szava pedig eljutott volt a királyhoz a házába. 13. Testvéreim vagytok, csontom és húsom vagytok; miért lennétek hát utolsók, mikor visszahozzák a királyt? 14. Amászának meg mondjátok: nemde csontom és húsom vagy? Így tegyen velem az Isten és így folytassa — bizony hadvezér lesz színem előtt minden időben Jóáb helyett. 15. Így magához hajtotta mind a Jehúda embereinek szívét, mint egy emberét; és küldtek a királyhoz: Jöjj vissza te meg mind a szolgáid,

16. Visszatért tehát a király és eljutott a Jordánhoz; Jehúda pedig Gilgálba ment, hogy elémenjen a királynak, hogy átvigyék a királyt a Jordánon. 17. Akkor sietett Simeí, Géra fia, a Benjaminbeli, a Bachúrímból való, s lement Jehúda embereivel Dávid király elé. 18. És ezer ember volt vele Benjáminból meg Czíba, Sául házának szolgája s tizenöt fia és húsz szolgája ővele; és átgázoltak a Jordánon a király elé. 19. Épen átkelt a komp, hogy átvigyék a király házát és hogy tegyék, ami, jónak tetszik szemeiben, ekkor Simeí, Géra fia, levetette magát a király előtt, mikor átkelt a Jordánon. 20. És szólt a királyhoz: Ne tudjon be nekem uram bűnt és ne emlékezzél arra, amit vétett szolgád ama napon, melyen elment uram, a király Jeruzsálemből, hogy szívére venné a király. 21. Mert tudja szolgád, hogy én vétkeztem és íme eljöttem ma elsőnek József egész házából, lemenve uram a király elé. 22. Ekkor megszólalt Abisáj, Czerúja fia, és mondta: Vajon amiatt ne ölessék-e meg Simeí, hogy átkozta az Örökkévaló fölkentjét? 23. De mondta Dávid: Mi közöm hozzátok Czerúja fiai, hogy akadályozókul lennétek ma nekem. Ma megölessék valaki Izraelben? Mert hiszen tudom, hogy ma vagyok király Izrael fölött! 24. Szólt tehát a király Simeíhez: Nem fogsz meghalni. És megesküdött neki a király. 

25. Mefibóset pedig, Sául fia, lement a király elé; nem gondozta volt lábait, se nem gondozta szakállát, és ruháit sem mosatta ama naptól fogva, hogy elment a király, egészen ama napig, melyen békével megjött. 26. És volt, mikor Jeruzsálembe jött a király elé, mondta neki a király: Miért nem jöttél velem, Mefíbóset? 27.Mondta: Uram király, a szolgám megcsalt engem; mert azt mondta szolgád: hadd nyergelem föl magamnak a szamarat, ráülök és elmegyek a királlyal, mert szolgád sánta. 28. De ő rágalmazta szolgádat uramnál a királynál; uram a király pedig olyan, mint az Isten angyala: tedd tehát, ami jónak tetszik szemeidben. 29. Hiszen atyám egész háza nem volt más, mint halálra valók uram a király előtt, mégis az asztalodon evők közé helyezted szolgádat. Mi jogom volna hát nekem még, és hogy kiálthatok még a királyhoz? 30. Mondta neki a király: Minek szaporítanád még a szót. Kimondtam: te meg Czíba osztozzatok a mezőben. 31. Ekkor szólt Mefíbóset a királyhoz: Az egészet is elveheti, minthogy uram királyom békével jött meg házába. 

32. A Gileádbeli Barzilláj pedig lejött Rógelímból és átkelt a királlyal a Jordánon, hogy elkísérje őt a Jordán mentén. 33. És Barzilláj nagyon öreg volt, nyolcvan éves; s ő eltartotta a királyt, mikor Máchanájimban időzött, mert igen nagy ember volt. 34. És szólt a király Barzillájhoz: Jer te velem át, majd eltartaak magamnál Jeruzsálemben. 35. De szólt Barzilláj a királyhoz: Mennyi még életem éveinek napja, hogy fölmenjek a királlyal Jeruzsálembe? 36. Nyolcvan éves vagyok én ma, vajon tudok-e különbséget jó és rossz között, avagy ízét érzi-e szolgád annak, amit eszem és amit iszom, avagy hallgatok-e még énekesek és énekesnők hangjára? Minek legyen hát szolgád uramnak a királynak még terhére? 37. Egy kicsit majd átmegy szolgád a Jordánon a királlyal; de minek tenné meg velem a király ezt a jótéteményt? 38. Hadd térjen vissza szolgád, hogy meghaljak városomban, atyám és anyám sírja mellett. De íme szolgád Kimhám vonul majd urammal a királlyal, és tedd vele azt, ami jónak tetszik szemeidben. 39. Mondta a király: Velem vonuljon Kimhám, én pedig teszem vele, ami jónak tetszik a szemeidben; és bármit kívánsz magadnak tőlem, megteszem neked. 40.Átkelt az egész nép a Jordánon, meg a király is átkelt; megcsókolta a király Barzillájt, megáldotta őt, és visszatért helyére. 41. Tovavonult a király Gilgálba és Kimhán vele vonult; Jehúda egész népe átvitte volt a királyt és Izrael népének is a fele. 42. És íme mind az Izrael emberei jöttek a királyhoz; így szóltak a királyhoz: Miért loptak el téged testvéreink, Jehúda emberei, és átvitték a királyt és házát a Jordánon, mind a Dávid embereit ő vele együtt? 43. Ekkor megszólalt mind a Jehúda embere Izrael embere ellen: Mert közel áll hozzám a király; miért is haragszol hát e dolog miatt? Vajon ettünk-e valamit a királyból, avagy tán ajándék adatott-e nekünk? 44. Felelt Izrael embere Jehúda emberének és mondta: Tíz részem van nekem a királyban, és Dávidot is inkább kívánom, mint te; miért kicsinylettél hát engem, hogy nem volt az én szavam az első, hogy visszahozzam királyomat? De keményebb volt Jehúda emberének szava Izrael emberének szavánál.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Rod Parsley - A Kereszt 21.

A tüskék szőtt gyűrűje brutálisan elakad vérző homlokán, és a köntös a vérét áztatta nyers és szakadt húsára kerül. Tanúi lehetünk még egy démoni-ihletésű újabb köpködési, ütlegelési és gúnyolódási körnek mielőtt a köntös letépik róla, ami feltépi a sebeit és annak helyére egy durva faragott fakeretes keresztgerendát tesznek, amelyet - szánalmas és kimerült állapotában - most hordoznia kell. Megkezdődik a könyörtelen hosszú séta az egyre növekvő hőségben az ősi Jeruzsálem szűk macskaköves utcáin a Juhkapun át a koponyák hegyének csúcsáig miközben rovarok csipkedik, és a legyek zümmögnek körülötte és a kutyák üvöltenek a friss vér illatától. A Bárányt viszik levágni. 

Ugyanakkor Jézus - a masszív vérveszteség, a sérülések és a kiszáradás miatt - sokkot kap. Félúton a keresztgerenda súlya alatt összeesik, és bár követelik Tőle nem tud felkelni. Egy fekete arc jelenik meg a tömegből; egy Simon nevű férfi, az észak-afrikai tengerpart Ciréne nevű városából az elesett Király segítségére siet. Bár a fekete származása miatt sok nehéz terhet kellett viselnie nem volt olyan, amelyik hasonlított volna ahhoz, amelyet a sátán tetteinek legsötétebb napján hordozott el. Majd egy katonát látunk, amint egy fatáblát visz amire néhány szót írtak. Ezt is a római törvény írja elő. A feliratot titulusnak nevezik, és az írás rajta a bűnös nevét és bűneit jelzi. Később ezt a feliratot a keresztre feszített ember feje fölé szegezi. Megpillantjuk a titulust, és először olvashatjuk az odaírt szöveget. Három nyelven írták fel: a názáreti Jézus. 

Egy örökkévalóságnak tűnő idő után eljutunk a keresztre feszítésre kijelölt helyre. A szemünk sarkából éppen csak a Juhkapun kívül közvetlenül a völgyre nézünk és meglátunk egy masszív "fátyol" szőtt szövetet, amely lefedi a templom bejáratát. Ma a Pészách előestéjén a templom kertje egy nyüzsgő kaptárhoz hasonlít. Két másik ember keresztre feszítése - két közönséges tolvaj - már folyamatban van. Sikolyuk visszhangzik a Tyropeon-völgyben. Szenvedő tanúi vagyunk ahogy Jézust a földre taszítják és durván kifeszítik a keresztgerendára, amelyet Simon szállított oda és helyezte a földre. A kalapács veri a 13 cm-es szöget ahogy az inakon és húson áthaladva tör előre. Ahogy kezei szörnyű görcsbe rándulnak a szegek nagy pontossággal mindegyik csuklón kéz alapja alatt megtalálják a helyüket és mélyen a fagerendába süllyednek. Ezután a kötelek és a szíjtárcsák segítségével a gerendát a hozzászegezett emberrel felemelik és a függőleges oszlop tetejére helyezik. A gerenda ereje ahogy beesik a helyére és kihúzza mindkét kart a váll csatlakozásból. Jézus, a Megváltónk pillanatnyilag rángatózik, de a Hús Átszegezőnek még két szög van a kezében. Megragadja Jézus egyik lábát és elhelyezi, nem a függőleges gerenda elejére, hanem az oldalára. Azután oldalról üti a szögeket a boka csont legvastagabb részén keresztül bele a gerendába.

Fordította: Nagy Andrea

Idézet

"Ha én nem a Szent Szellem által megelevenített Igét – Újra mondom: IGÉT! A betűt! – tehát nem a Szent Szellem által megelevenített Igét követendő normaként állítom más embereke elé, vagy akárcsak egyetlen másik ember elé, vagy önmagam elé, már baj van! Megkezdődött a vallás."

Ruff Tibor

Sámuel II. könyve 18.

Dávid szeretné kímélni fia életét, de az a csatában halálát leli

1. És megszámlálta Dávid a vele levő népet, és tett föléjük ezrek tisztjeit és százak tisztjeit. 2. És elküldte Dávid a népet: harmadát Jóáb keze alatt, harmadát Abísáj, Czerúja fiának Jóáb testvérének keze alatt, és harmadát a Gátbeli Ittáj keze alatt. – És mondta a király a népnek: ki fogok vonulni én is veletek. 3. De így szólt a nép: Ne vonulj ki! Mert ha megfutamodunk is, nem vetnek ránk ügyet, és ha meg hal is felerészünk, nem vetnek ránk ügyet, mert hát olyan mint mi tízezer is van; most tehát jobb az, ha a városból leszel segítségünkre. 4. És szólt hozzájuk a király: Ami jónak tetszik szemeitekben, azt teszem. És odaállt a király a kapu mellé, az egész nép pedig kivonult százanként és ezrenként. 5. És megparancsolta a király Jóábnak, Abisájnak és Ittájnak, mondván: Csínján bánjatok ám az ifjúval, Ábsálómmal. És az egész nép hallotta, amint ezt parancsolta a király mind a vezéreknek Ábsálóm felől. 6. Erre kivonult a nép a mezőre Izrael ellen; és volt a csata Efraim erdejében. 7. És vereséget szenvedett ott Izrael népe Dávid szolgái előtt és nagy volt ott a vereség ama napon – húszezren. 8. Szétterjedt ott a harc az egész vidéken, és többet emésztett meg az erdő a nép közül, mint amennyit megemésztett a kard ama napon. 

9. És elékerült Ábsálóm Dávid szolgáinak; Ábsálóm ugyanis nyargalt az öszvéren és az öszvér a nagy tölgyfa bogas ágai alá jutott, ekkor megakadt a feje a tölgyfán, úgy hogy lógott ég és föld között, az öszvér pedig, mely alatta volt, továbbment. 10. Látta egy ember és megjelentette Jóábnak s mondta: Íme, láttam Ábsálómot a tölgyfán függve. 11. És mondta Jóáb az embernek, aki jelentette: Ám ha láttad, miért nem ütötted őt ott le a földre? Rajtam állt volna, hogy adtam volna neked tíz ezüstöt és egy övet. 12. És szólt az ember Jóábhoz: Még ha ezer ezüstöt mérhetnék is tenyereimre, nem nyújtanám ki kezemet a király fia ellen; mert fülünk hallatára parancsolta meg a király neked, Abisájnak és Ittájnak, mondván: vigyázzatok, bárki is, az ifjúra, Ábsálómra. 13. Vagy ha hűtlenséget követnék el lelkem veszélyével hiszen semmi sem marad eltitkolva a király előtt akkor te félreállnál. 14. Mondta Jóáb: Nem akarok így vesztegelni miattad. És vett három dárdát a kezébe és beledöfte azokat Ábsálóm szívébe, még mikor élt a tölgyfa közepén. 15. Ekkor körülállt tíz legény, Jóáb fegyverhordozói, ütötték Ábsálómot és megölték. 16. S megfúvatta Jóáb a harsonát, és visszatért a nép Izrael üldözésétől, mert visszatartotta Jóáb a népet. 17. Vették Ábsálómot és bedobták őt az erdőben a nagy verembe és felhánytak rá igen nagy kőrakást; egész Izrael pedig megfutamodott, ki-ki a sátraihoz. 

18.Ábsálóm még életében vett és állított magának egy oszlopot, azt, mely a király völgyében van, mert mondta nincs nekem fiam, a végett, hogy említsék nevemet; és nevezte az oszlopot a maga nevéről. És így neveztetik Ábsálóm emléke mind a mai napig. 19. Achímáacz, Czádók fia, mondta: Hadd futok és viszek hírt a királynak, mert igazat tett neki az Örökkévaló, segítvén őt ellenségei kezéből. 20. De mondta neki Jóáb: Nem leszel te hírmondó e mai napon, majd hírt viszel más napon, de a napon ne vigyél hírt, mert hiszen a király fia halt meg. 21. És mondta Jóáb a kúsinak: Menj, jelentsd a királynak, amit láttál. Leborult a kúsi Jóáb előtt és elfutott. 22. De továbbra is szólt Achímáacz, Czádók fia, Jóábhoz: Legyen bármi, hadd futok, kérlek, én is a kúsi után. Mondta Jóáb: Minek is futnak, fiam, hisz nem neked jut ki hírbér. 23. Legyen bármi, én futok.- Mondta neki: Fuss! Futott hát Achímáacz a Kerület felé és megelőzte a kúsit. 24. Dávid a. két kapu között ült; és ment az őr a kapu tetejére a falra, fölemelte szemeit és látta, íme egy ember fut egyedül. 25.Ekkor kiáltott az őr és tudtára adta, a királynak; mondta a király: Ha egyedül van, hír van a szájában. És egyre közelebb jött. 26. Erre látott az őr egy másik embert, amint fut; és kiáltott az őr a kapusnak és mondta: Íme, egy ember fut egyedül. Mondta a király: Ez is hírhozó. 27. És szólt az őr: Úgy látom, hogy az elsőnek futása olyan, mint Achímaacz, Czádók fiának futása. Mondta a király: Jó férfi az s jó hírrel jön. 28.Ekkor kiáltott Achímáacz és szólt a királyhoz: Béke! És leborult a király előtt arccal a földre; mondta: Áldva legyen az Örökkévaló, a te Istened, aki kiszolgáltatta azokat az embereket, kik fölemelték kezüket uram, a király ellen. 29. Mondta a király: Béke van-e a fiúval, Ábsálómmal? És szólt Achímáacz: Láttam a nagy tolongást, mikor elküldte Jóáb a király szolgáját meg szolgádat; de nem tudok semmit. 30. Mondta a király: Fordulj, állj ide. Fordult és megállt. 31. És íme, a kúsi megérkezett; és szólt a kúsi: Hírül legyen uramnak, a királynak, hogy igazat tett neked ma az Örökkévaló, megsegítvén téged mind az ellened feltámadók kezéből. 32.Szólt a király a kúsihoz: Béke van-e a fiúval, Ábsálómmal? És mondta a kúsi: Úgy legyenek mint e fiú, uramnak, a királynak ellenségei és mindazok, kik ellened támadtak veszedelemre!

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)