Kegyelemből…
A keresztény hit legalapvetőbb erkölcsi kinyilatkoztatása ez a – természetes gondolkodásunk számára eleinte szokatlan – tanítás, amelyet részletesen Pál apostol fejt ki leveleiben. Eszerint Ádám bűnbeesése miatt „minden emberre elhatott a bűn”, azaz mindannyian bűnös természetet örökölve születtünk meg, és természet szerint egyetlen igaz ember sem született a Földön. Az eredendő bűn e befolyása alól csak Isten Fia – a földi apa közreműködése nélkül, Mária kegyelembe fogadott állapotában fogant –, Jézus Krisztus volt az egyetlen kivétel. Az eredendő bűn azt jelenti tehát, hogy fogantatásunktól fogva bűnös természettel rendelkezünk, és ezért követünk el később mindannyian bűnöket – nem pedig az elkövetett vétkeink miatt válunk bűnös természetűekké. A Mózes közreműködésével kinyilatkoztatott erkölcsi törvény elhozta ugyan a jó ismeretét, azonban igazán őszinte és elszánt követőit arra döbbentette rá, hogy minden erejük megfeszítésével sem képesek a törvény megszegése, azaz bűn nélkül élni. Ez pedig arra mutatott rá, hogy a jó ismerete és elfogadása önmagában senkit nem szabadít fel a bűn hatalma alól, amely tehát nálunk hatalmasabb szellemi erőnek bizonyul bensőnkben. Csakhogy bűnös állapotban nem üdvözülhetünk! Így az a kétségbeejtő szituáció áll elő, hogy jóllehet sokan teljes erejükből mindent megtesznek az örök életért, mégis mindenki a kárhozat felé tart (Róm 7. fej).
Pál apostol a Szent Szellem által arra a következtetésre jut, hogy a törvény célja már eredetileg sem a megigazulás elérése volt, hiszen azt nem tette lehetővé, hanem pontosan ez: hogy nyilvánvalóvá tegye az ember természetének gyökereiben élő bűn jelenlétét és hatalmát az emberi élet felett, s ezzel létrehozza az isteni megváltás és a Messiás utáni kiáltó szükséget. Azt az igényt, amely – feladva az önerőből történő megigazulás lehetetlen feladatát – Istenhez fordul segítségért, hogy szabadítsa meg őt bűneiből és annak következményeitől.
Az istenfélő, becsületes, de természetes szinten gondolkodó, vallásos emberek azt mondják: „Ha nekem sikerül jó cselekedetek által igaz emberré válnom, akkor Isten megszabadít a büntetéstől, a vétkeim miatt rám jövő sorscsapásoktól, sikertelenségektől és a kárhozattól.” E gondolkodásmód mögött azonban még megvan az az illúzió, amelyet Pál cáfol: ugyanis sohasem fog sikerülni nekik betölteniük ezt az egyetlen feltételt, a megigazulás feltételét. Meg kell tehát értenünk, hogy már ezt a feltételt sem nekünk, hanem Istennek kell betöltenie helyettünk, mivel mi nem vagyunk rá képesek. Hiszen a természetünkbe van kódolva a bűn, és sokkal erősebb nálunk.
Ez a megváltás kényszerítő erejű messianisztikus igénye, amelyre Isten válasza Jézus Krisztus golgotai keresztáldozata volt, amelynek során az egyetlen bűntelen és ártatlan embernek, aki különleges fogantatása miatt maradhatott a bűntől mentes, magára kellett vennie az emberek minden bűnét és azok minden büntetését, hogy helyettesítő áldozatot mutasson be Isten előtt azokért; majd fel kellett támadnia a halálból, legyőzve ezzel a bűn és halál hatalmát a Földön. Ezért kapta a Józsefnek megjelenő angyaltól a Jézus (Jésua) nevet, amelynek jelentése Szabadítás, Megmentés, „mert ő szabadítja meg majd népét annak bűneiből!” (Mt 1,20–21)
