Érdemes megjegyezni

Úgy látszik, csak a diktatúrák adnak programot a fiataloknak; a demokráciák magukra hagyják őket. Ezért maradtak a második világháború után eszmények nélkül a fiatalok, mégpedig elsősorban Németországban és Ausztriában. A politikai pártok programjai szemünk láttára üresednek ki. Kifogytak az álmok; semmi sem maradt, amivel a fiatalokat fel lehetne lelkesíteni. Rövid munkaidő, hosszú vakáció, művelődés, egészségügy, általános szociális biztonság – mindaz, amiért a múltban küzdöttek, már rég megvalósult. Ma még a munkanélkülieket is jobban megfizetjük, mint valaha egy szakmunkást. Korunk csak egyvalamire szólítja fel a fiatalokat: fogyasszanak! De végül e felhívás vonzereje is elapad, és a fiatalok szembekerülnek a nagy kérdéssel: mit tegyünk, hogy életünknek értelme legyen?

Attól tartok, hogy ha a múltban a nyomor, az éhség, a munkanélküliség ágyazott meg a diktatúrának – a mai helyzetből is éppúgy születhetik új diktatúra. A diktatúrák először mindig azokat a fiatalokat hódították meg, akik hiába keresték életük értelmét. Megkóstoltatták velük az értelmesnek álcázott tébolyt, aztán egyenruhába bújtatták őket, és naphosszat háborúsdit játszattak velük, amíg csak meg nem értek az igazi háborúra; amíg meg nem kívánták a hősi halált, nem is sejtve, milyen kisszerű, mocskos és csúnya lesz majd az valójában. A fiatalok hajlamosak rá, hogy az értelmetlen élet elől a halálba meneküljenek, a diktatúrák pedig teret nyitnak e hajlamnak. Ezért a demokráciáknak meg kell tanulniok, hogyan adjanak értelmet az életnek.

Simon Wiesenthal