2010. július 3., szombat

D.Wilkerson: Részletek 1973-as próféciájából 1.

ZŰRZAVAR A GAZDASÁGBAN
Összeomlás közeleg
Világmérető gazdasági zűrzavarnak nézünk elébe. Látásomban ezt a dolgot láttam a legvilágosabban, és számos imádkozó életű keresztény osztja nézetemet. Nem csupán az amerikai dollárra vár az elkerülhetetlen leértékelődés, hanem minden más valutára is. Azt látom, hogy először Európát sújtja majd komoly gazdasági válság, s az nem sokkal később Japánra, az Egyesült Államokra, Kanadára és az összes többi országra is kiterjed.
Nem annyira gazdasági hanyatlás, azaz depresszió az, amit látok, mint inkább egy olyan mérvű válság és recesszió, hogy az csaknem minden kereső állampolgárt érinteni fog Amerikában és világszerte. A most óriási mennyiségű nyugati valutával rendelkező országok is komoly bajban lesznek, különösen nagy kár éri az arab országokat.
Kétség nem fér hozzá, hogy pénzügyi válsággal és félelmekkel teli szűk esztendők következnek az emberiségre. Hogy mennyire hamar, nem világos, de nincs már messze.
A világ legnagyobb közgazdászai értetlenül állnak majd a helyzet előtt, nem tudván mivel magyarázni a zűrzavart, s a nemzeteken általános félelem lesz úrrá. A válságot egy hamis gazdasági fellendülés előzi majd meg – ez azonban rövidélető lesz.

Az Istentől hallott üzenet igen pontos és lényegretörő volt, mégpedig a
következő:
„Súlyos gazdasági válság közeleg, és hamarosan elkövetkeznek a szűk esztendők. Lesz néhány kövér és gazdag év, melyek alatt fel lehet készülni a szűk esztendőkre. Azért munkálkodjatok és imádkozzatok, hogy minden adósságot kifizethessetek, és készüljetek fel a költségvetés hirtelen és drasztikus megcsappanására! Hamarosan nem fog úgy dőlni a pénz, mint eddig, s ha nincsenek tartozásaitok, a nehéz évek alatt is végezni tudjátok
majd a szolgálatotokat. Ne riadjatok meg és ne féljetek – hanem készüljetek a válságra és számítsatok rá!”