Igaz ember. Azok számára, akik hisznek a Biblia Istenében, életük egyik legfontosabb kifejezése ez, abszolút létkérdés, hiszen a Szentírás szerint csak az igazak juthatnak be az örök üdvösségbe, a többiek része pedig az örök gyötrelem lesz. Így a hívők számára földi életük legfontosabb feladata, minden mást felülmúló célja, legnagyobb tétje: személyes üdvösségük megnyerése és megtartása – és másodsorban embertársaik segítése ugyanebben. Ehhez pedig elsősorban igaz emberré kell válniuk még itt a Földön, majd annak is kell maradniuk. De hogyan lehet megigazulni, és mit jelent igaznak lenni?
Pál apostol így összegzi röviden az Újszövetség válaszát a fenti kérdésre: „Arra a következtetésre jutottunk, hogy az ember hitből válik igazzá, a Törvény cselekedeteitől függetlenül.” (Róm 3,28, készülőben lévő Hit-fordítás) E szavak a megigazulásról a Szentírás talán leginkább középponti kinyilatkoztatását adják, mely a keresztény hit alapját jelenti. Ez a természetes emberi gondolkodásmód számára elsőre talán megdöbbentő állítás azt fejezi ki, hogy az ember nem a saját jó cselekedeteinek következtében válik igazzá Isten előtt, hanem kizárólag a Názáreti Jézus Krisztusba vetett hite által. Ez ellentétesnek tűnik a hétköznapi felfogással, amely hajlamos a kérdést automatikusan úgy megközelíteni, hogy azt tekintsük igaz embernek, aki már igaz és jó cselekedeteket hajt végre; mint ahogy a bűnös ember is azért minősül bűnösnek, mert bűnöket követ el. Tehát – gondoljuk általában – a bűnös akkor válik igazzá, ha elkezd jó cselekedeteket végrehajtani.Ez a felfogás a természetes, földi ember nézőpontjából fakad: mivel nem látjuk az ember belső, szellemi állapotát, ezért a cselekedetekből következtetünk arra. Isten azonban, mivel jól látja, mi van az emberek szívében, másképp, fordítva gondolkodik. Az Ő Szentírásból megismerhető gondolkodásmódja szerint az ember nem azért lesz bűnös, mert bűnöket követ el, hanem azért követ el bűnöket, mert már bűnös: az ember tetteiben szívének, szellemének belső, rejtett állapota, természete fejeződik ki. Éppígy az igaz ember sem azért válik igazzá, mert igaz cselekedeteket hajt végre, hanem fordítva: akkor képes jó dolgokat tenni, ha már igaz ember. Mivel a cselekedeteink jellegét belső természetünk szellemi állapota határozza meg – ez a forrás, a gyökér, tetteink pedig csak a gyümölcsök –, ezért e szellemi állapotunkat nem tudjuk a cselekedeteinkkel megváltoztatni, ahogyan Münchausen báró sem emelhette volna ki magát saját hajánál fogva a mocsárból a valóságban. Ezért egyetlen bűnös sem képes a saját erejéből igazzá válni Isten előtt: mivel minden tettét belső szellemi állapota határozza meg, nem tud olyat tenni, amivel ezt a szellemi természetét meg tudná változtatni. A bűn elsősorban szellemi, és csak másodsorban, gyümölcseit tekintve erkölcsi realitás; és ugyanígy az igazság is.
Forrás: Új Exodus
