Hillsong Chapel - Forever Reign (2012)

Kronológikus Biblia olvasás 286. nap

Máté 12:22-50;
Lukács 11.

Tom Marshall - A megújult elme 5.

1. Kötelékek. A földre egyikünk sem érkezik egyenesen Isten kezéből. Más sza­vak­kal: mindannyian korábbi nemzedékek termékei vagyunk, akiktől természetünk, vagy ne­veltetésünk révén bizonyos jellemvonásokat, viselkedési hajlamokat öröklünk. Haj­la­mosak lehetünk szeszélyességre, félénkségre vagy robbanékonyságra. Általában fel­ismerünk magunkban olyan magatartásformákat és jellemvonásokat, amelyek szü­leink­ben is megvoltak. Ugyanezeket a hajlamokat fedezhetjük fel gyermekeinkben is.

Semmi esetre sem rossz e jellemvonások mindegyike. Erősségeket ugyanúgy öröklünk, mint gyengeségeket. Ha viszont egy adott területen gyengeséget örököltünk és mi magunk behódolunk ennek a gyengeségnek, akkor ez köteléket hoz létre, amit sokkal nehezebb megtörni, mint egy közönséges szokást. Az apák romlottsága (nem bűnössége) meglátogattatik a gyermekek harmadik, negyedik nemzedékéig.

Hosszú évek lelkigondozói munkája során számos esetben tapasztaltam, hogy ilyen fajta kötelék jelentik a fő tényezőt az elme olyan problémáinál, mint a szexuális kép­zel­gé­sek, harag, depresszió, aggodalom, keserűség és bosszúállás. Az ok­kul­tiz­mus­sal va­ló kapcsolat különösen gyakran eredményez súlyos lelki zavarokat és kí­sér­té­ses lá­to­má­sokat az utódoknál: a gyerekeknél és unokáknál. Mindenféle kötelék ese­tében az érintett azzal küszködik, hogy lenyirbálja a bűn és a kísértések hajtásait, de a múltba visszanyúló főgyökér táplálja a problémát úgy, hogy a megtérés, az ima és az elhatározások kevéssé bizonyulnak eredményesnek. Mindazáltal a múlt – még a születésünk előtti múlt – hatalmát is meg lehet törni. Jézus nevében a főgyökér elvágható, és megszabadulhatunk a gonosz örökségtől, amely úgy tűnik, hatókörünkön kívül tartja kezében a probléma forrását.

Ezek a fontos lépések:

Először is el kell fogadnunk, hogy felelősek vagyunk bűneinkért, bukásunk egy adott területén. Az örökség ellenére a problémát saját bukásunk okozta, és ezért meg kell térnünk és bocsánatot kell kérnünk, anélkül hogy kifogásokat keresnénk.

Másodszor: meg kell tagadnunk azt a tekintélyt, amelynek megengedtük, hogy el­ménk­ben gyökeret verjen. Eddig a pontig ugyanúgy közelítjük meg az elménkben ezt a problémát, mint az összes többit.

Harmadszor: valakinek imádkoznia kell értünk, és el kell vágnia Jézus nevében a múlt örökségéből származó köteléket.

"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden." (2Korintus 5:17.)

"És néked adom a mennyek országának kulcsait; és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen." (Máté 16:19.)

Természetes örökségünket, akármilyen gyengeségek és bűnök vannak is benne, le le­het vágni rólunk. Valójában új örökségünk van, amelybe belegyökerezhetünk. Éle­tünk most új forrásból sarjad. Mivel Istentől születtünk, Jézus jelleme az a természet, amit örököltünk. Most az Ő képmására alakulhatunk át.

Sok embert láttam már, aki nagyszerű szabadságot tapasztalt meg, miután a múlt hatalmát így levágták róla. Először élnek át gyakorlati és tartós győzelmet életük olyan területein, ahol azelőtt teljes vereséget szenvedtek. Ezzel nem szűnnek meg a kísértések, de a kísértések száma kétségtelenül arra a közönséges, kezelhető szintre csökken, amivel meg kell tanulnunk küzdeni és győzni.

Az utolsó lépés sok éven át elkerülte a figyelmemet. Aztán egy estén egy há­zi­kö­zös­­ség úrvacsorai szolgálatán Isten egészen hirtelen szólt egy prófécián keresztül. Egy­szerűen azt mondta: "Tiszteld anyádat és apádat" Ezt meg is tettük. Egyenként mind­egyikünk tisztességet tett szüleinek. Némelyeknek jó szüleik voltak, né­me­lyek­nek szegények, egy-két esetben a jelenlevők nem ismerték szüleiket, de mindentől füg­getlenül tisztelték anyjukat és apjukat, mint akik életet adtak nekik, akik révén meg­születhettek. Ebben a szerepükben még a legrosszabb szülők is bizonyos fokig az Atyát képviselik. Végül Isten még egyszer szólt: "Amit ma este tettetek, az vissza­for­dí­totta az átkot." Mit jelent ez? A bűn és gyengeség öröksége, amit egyik nemzedék ad to­vább a másiknak, átok. Amikor viszont mi megszabadulunk attól és mi már áldást és tisz­tességet adunk elődeinknek, ez véget vet a köteléknek. Gyermekeink szabaddá vál­nak azoktól a kötelékektől, amelyeket tőlünk kaptak. Azóta sok esetben az említett pa­rancsnak való engedelmesség végső cselekedete erősítette meg és rög­zí­tette az em­bereket az öröklött láncoktól mentes teljesen új, Isten adta sza­bad­ság­ban.

2. Átok. Van egy, az előzőhöz hasonló terület, ahol az ember szabadulásához gyakran szük­séges speciális szolgálat. Gyakran a gyermekkorban egy közelálló személy (szü­lő, családtag, vagy például tanár) által kimondott szavak olyan mélyen belevághatnak az érintett lelkébe, hogy valódi átokká, vagy tilalommá válnak az életében. "A halál és az élet" – mondja a Példabeszédek Könyve – "a nyelv hatalmában van." Em­lék­szem, egy estén egy idősebb anglikán lelkész szolgált velem a megtérésre való hí­vo­ga­tásban. Utána így szólt hozzám: "Tom, imádkozz értem! Gyermekkoromban Ang­liá­ban az előkészítő iskolában mondtak nekem olyan dolgokat, amelyek azóta is ho­rog­ként akaszkodnak az elmémbe."

Az ilyen szavak megkötöző, ártó ereje abban áll, hogy mindig tartalmaznak valamennyi igazságot. A Példabeszédek 26:2. így szól: "Miképpen a madár elmegy és a fecske elrepül, azonképpen az ok nélkül való átok nem száll az emberre."

A szavak visszhangoznak önmagunk iránti kétségeinkben – ezért bilincselnek meg minket. Amikor pedig ezek a kétségek egy általunk szeretett, vagy tisztelt személyen keresztül hangzanak el, akkor azok gyanútlan szellemünkre halálos hatással vannak. A ke­gyetlen gúny, dühös gyalázkodás, maró irónia, sőt még a gondatlan, meg­gon­do­lat­lan, más rovására elmondott tréfa is önmagát valóra váltó próféciává válhat évek múltán.

Az átkot azonban meg lehet törni. "Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk." (Galata 3:13.).

Mindezek a kegyetlen, átkozó szavak a törvényből származnak, annak valamilyen formájában. Krisztus viszont átokká lett, hogy minket megváltson. Egy percig gon­dol­kodj el azokon a metsző, kegyetlen dolgokon, amelyeket Jézusról mondtak! Azt ál­lí­tot­ták, hogy bűnös, hogy törvénytelenül született, hogy démoni megszállott. Jézus el­hor­doz­ta az emberek egymásra kimondott átkait és a kereszten megtörte azok szorítását raj­tunk. Felszabadulhatunk az ilyen szavak hatalma alól Jézus keresztjének ereje által.

Simon Wiesenthal - Az ODESSA 3.

1945 márciusa után az SS, szokott alaposságával, leltárba foglalta a környékre szállított javakat. Mindössze egyetlen ilyen kimutatás került az amerikaiak kezébe; ez azokat az értékeket tartalmazza, amelyeket, mint az RSHA, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal tulajdonát Ernst Kaltenbrunner szállíttatott Berlinből Altausseebe. Íme a lajstrom: ötven kilogramm rúdarany, ötven – egyenként száz kilogramm súlyú – láda aranyérmékkel és egyéb aranytárgyakkal, kétmillió amerikai dollár, kétmillió svájci frank, öt láda ékszer és drágakő, valamint egy legalább ötmillió aranymárka értékű bélyeggyűjtemény.

  1945 májusának első napjaiban a Birodalmi Bank ama különleges osztálya, amely a koncentrációs táborokból származó zsákmányt kezelte, néhány láda fogaranyat küldött Ausseebe. És az altausseei sóbányában helyezték el az egész Európából összeharácsolt műkincseket, melyek értéke több száz milliárdra rúgott. A nácik elhatározták, hogy mielőtt még felfedeznék e felbecsülhetetlen értékű kulturális kincseket – a leghíresebb festőknek a legnagyobb francia, olasz, belga és holland múzeumokból származó képeit –, a levegőbe röpítik őket, majd a barbár tettet a szövetségesekre fogják. Ám az ellenállási mozgalom tagjai tudomást szereztek a tervről, és sikerült még idejében meghiúsítaniok.

  

Miután az „alpesi erőd” 1945. május 9-én elesett – mindössze egy páncélos és egy dzsip kellett hozzá, melyben Ralph Pierson őrnagy ült öt amerikai katonával –, a rejtőzködő náci fejesek lázas tevékenységbe fogtak: új, biztonságos helyre kellett szállítaniuk a mindenfelé elásott vagy a hírek szerint a 280 méter mély Toplitzi-tóba süllyesztett kincseket. Egy idősebb bécsi hölgy, Christl Kerry asszony, akinek háza volt Altausseeben, elmesélte nekem: egy éjjel meghallotta, hogy a kertjében ásnak. Akkor nem mert mozdulni, de reggel, az ablakhoz lépve, látta, hogy a földben nagy négyszögletes lyukak tátonganak – nyilvánvalóan ládákat vagy bőröndöket emeltek ki belőlük. Egy Josef Pucherl nevű paraszt pedig egy szemétrakásban két vasládát talált, 10 167 aranyérmével.

  A Toplitzi-tóból mindmáig fognak ki ládákat, ámbár az SS legendás aranykincse soha nem került elő. Ehelyett csupán hamis fontot találtak, azt viszont hatalmas mennyiségben. Ez nem jelenti azt, hogy a szóban forgó aranykincs nem létezett, csupán arra utal, hogy a rejtekhely ismerői még idejében kiemelték és elszállították. Így például már 1946-ban megjelent a Toplitzi-tó partjánál két ismeretlen férfi, és a vízből egy faládát horgászott ki, benne a hamis dollárok nyomólemezeit, 1950 júniusában pedig egy francia búvárkülönítmény az Altausseei-tóból emelt ki tizenkét vasládát. Az amerikaiak csak sokkal később jöttek rá, hogy az állítólagos franciák (akik francia okmányokkal igazolták magukat) valójában németek voltak.

  Úgy tetszik, egynémely kincskereső az életével fizetett azért, amit tudott vagy sejtett. Így például a közeli Totes Gebirge egyik szakadékában rátaláltak a Toplitzi-tó melletti német haditengerészeti kutatóállomás két egykori munkatársának holttestére. 1955-ben egy szikla tövében holtan leltek egy másik németet, aki korábban ugyancsak ott dolgozott, 1963. október 5-én este pedig merülési kísérlete során vízbe fulladt egy Alfred Egner nevű müncheni fiatalember, akit két honfitársa bízott meg a feladattal. A két megbízó egyike, egy Freiberger nevű egykori SS-tiszt, a háború alatt német ügynökként működött Svájcban, a másiknak, bizonyos dr. Schmidtnek, 1962-ben Nyugat-Németországban aranyérmékkel folytatott tiltott üzletelés miatt gyűlt meg a baja a hatóságokkal. Alfred Egner levéltárcájában, melyet a parton hagyott holmija között találtak, 1902-ből származó aranyérmék voltak.

  

Annyit mindenesetre feltételezhetünk, hogy a tulajdonképpeni aranykincset nem a Toplitzi tóba süllyesztették, mert bár a víz szokatlan mélysége biztonságot nyújtott volna, de épp ezért fennállt a veszély, hogy az elsüllyesztett ládákra soha többé nem bukkannak rá. A környéken ugyan mindmáig regélnek holmi elsüllyesztett kincsről, de a tó alighanem inkább romantikus okokból kerülhetett az érdeklődés középpontjába. Egy szó, mint száz: a vagyont, amelyet a nácik ilyen és hasonló módon elrejthettek és biztonságba helyezhettek, kereken négymilliárd aranymárkára becsülik.

  Hogy ezekkel az összegekkel ki rendelkezhetett, kinek az aláírásával lehetett a svájci, spanyol vagy argentínai számlákról pénzt kivenni, az mindmáig a Harmadik Birodalom megfejtetlen titkai közé tartozik. Az összegekről állítólag hat kimutatás létezett; közülük kettőt ismert pénzintézetekben őriztek, két további pedig azok birtokában lehetett, akik 1947-ben hozzáfogtak a világtörténelem legnagyobb menekülési szervezetének kiépítéséhez.

Kronológikus Biblia olvasás 285. nap

Máté 11.

Hit Gyülekezete Marosvásárhely - Itt a gyümölcstermés ideje

Tom Marshall - A megújult elme 4.

ELMÉNK FELSZABADULÁSA

Hogy Jézusnak a kereszten elvégzett munkája az életünkben hatékony legyen, ahhoz azt személyesen magunkévá kell tennünk. Ezt akkor tesszük először, amikor elfogadjuk Krisztust Megváltónknak és elfogadjuk az Ő halálát, mint ami biztosítja bűneink bocsánatát.

A kereszt azonban nem csak a bűnbocsánattal foglalkozik, hanem a szabadulással is. Ezt is személyesen magunkévá kell tennünk. Egyedül így szabadulhatunk meg az elménket leuraló hatalmasságok alól. Hogyan tegyük ezt?

Az első lépés az, hogy megvalljuk elménk bűneit és elfogadjuk Isten bo­csá­na­tát. Amint meg fogod látni, a bűnbocsánatnál tovább kell lépnünk; de először ezt kell meg­tennünk. Ehhez őszintén meg kell vallanunk helytelen gondolatainkat ­– legyen az harag, félelem, kívánság, aggodalom vagy lelkiismeret furdalás –, és el kell fogadnunk a Golgota véren megvett bocsánatát.

           

Második lépésként megtagadjuk és elutasítjuk azt a tekintélyt, amit el­ménk­ben a világnak, a testnek, a múltnak vagy az ördögnek adtunk. Figyeld meg, hogy ezt nekünk kell megtennünk! Nem Istent kell kérnünk, hogy ezt tegye meg nekünk. Ne­künk magunknak kell ezt megtennünk. Nagyon gondosan olvasd el a következő verset:

"Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erős­ségek lerontására. Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak." (2Korintus 10:4-5.)

   

Ne essünk tévedésbe, ha Krisztus nem tette volna erőtlenné mindezeket az idegen hatalmakat, mi soha, semmiképp sem tudnánk kijönni tekintélyük alól. Ha viszont mi magunk nem utasítjuk el és tagadjuk meg őket, akkor a hatalmukban maradunk annak ellenére, amit a kereszt elvégzett. Nekünk kell leszerelnünk ezeket az erőket, mert mi is szereltük fel őket. Visszaélnek hatalmukkal és fogságban tartanak minket, amíg Krisztusban kapott szabadságunkban nem cselekszünk.

Emlékszem, egyszer egyik barátomnak arról beszéltem, hogy a hívő meg­sza­ba­dul­hat a bűn hatalmából. Ő később elmondta nekem: "Aznap este hazamentem és rá­döb­bentem, hogy közel húsz éve börtönben élek – és az ajtó végig nyitva állt. Akkor és ott szabad emberként sétáltam ki."

Nagyon pontosan és meghatározottan meg kell tagadnunk ezeket a dolgokat. Nincs értelme általános megvallásokat vagy imákat elmondani. Személyes ha­tal­mak­kal és konkrét problémákkal foglalkozunk. Valld meg ezeket hangosan, amíg valóban nem tudod szívedben, hogy megtörtént: "Sátán, megtagadlak téged és minden mun­ká­dat. Jézus nevében visszautasítom a félelem szorítását, amit elmémre helyeztél, mert ha­talmad erőtlenné vált a Golgotán. Most visszafoglalok minden talpalatnyi helyet, amit elmémben a félelemnek adtam és minden gondolatomat Jézus Krisztus uralma alá rendelem."

Néha speciális problémákkal kell foglalkozni. Talán egy régen táplált neheztelést kell elvetned. Azt a régi sérelmet, amit talán évekig dédelgettél, el kell engedned. A múlt valamilyen keserű eseménye jelenleg is szorongathatja elmédet. Leköti fi­gyel­me­det. Ha folyamatosan keserű vagy valakivel szemben, ezáltal annak az embernek uralmat adsz elméd és személyiséged fölött.

Egyszer egy asszony megvallotta nekem, hogy az ápolása alatt álló idős szülője panaszának és ingerlékenységének elméjében olyan hatalmat adott, ami miatt nem tudott megszabadulni bosszúálló és szeretetlen reakcióitól. Csak amikor ezt a ha­tal­mat az elméjében megtörtük, akkor tudott megszabadulni úgy, hogy elméje békéjét többé szülője semmilyen siránkozása nem tudta megzavarni.

Két esetben lehet szükségünk speciális szolgálatra. Ezt a két helyzetet "kötelékek"-nek és "átkok"-nak hívom.

Kronológikus Biblia olvasás 284. nap

Máté 8:1-13;
Lukács 7.

LET'S GOSPEL FOR MEN - Aki bűnt nem ismert

Sukkot - Ben Yehuda Street - 2012.

Action Bible - Megjelent a 11. szám

Tom Marshall - A megújult elme 3.

3. Az ördögöt. A kereszt jelentette Sátán bukását, teljes vereségét. A Golgota győzelme mindazokra vonatkozik, akik ott voltak, tehát akik Krisztusban voltak, meghaltak és feltámadtak Benne.

"Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen ré­sze­se lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a ha­lálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való fé­lelem miatt teljes életökben rabok valának" (Zsidók 2:14-15.)

A kereszt nem a világ Krisztus fölött kimondott ítélete volt, hanem Istennek a világ fölött kimondott ítélete. A kereszt nem az ördög diadalát, hanem kilakoltatását jelentette. Közelgő áldozatának fényében Jézus kijelenthette: "Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok." (János 12:31-32.).

4. A múlt. Világosan meg kell értenünk, hogy a kereszt közénk és egész múltunk közé áll. Nem törli ki emlékezetünkből a múltat, de teljesen megfosztja azt fölöttünk gyakorolt hatalmától.

"Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket, úgy vélekedvén, hogy ha egy meg­halt mindenkiért, tehát mindenki meghalt...Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden." (2Korintus 5:14, 15, 17.)

Néha azt gondoljuk, hogy múltunk fölött nincs Istennek hatalma, mert mi sem tudjuk megváltoztatni, vagy helyrehozni. Ez azonban nem igaz. Isten valójában három dolgot akar múltunk negatívumaival tenni. Nem tudom, a három dolog közül melyik a legcsodálatosabb, de felsorolom őket:

Először is: Isten meg akarja bocsátani a múltunkat. A Golgota teljes, ingyenes, tö­kéletes bocsánatot jelent. Megtisztított lelkiismeretet jelent, ami már nem vádol min­ket. Csak Jézus vére képes megszabadítani minket a tudatos és tudat alatti bűn­tu­da­tok maró, bénító hatásaitól.

Másodszor: Isten meg akar szabadítani minket a múlt hatalmából, úgy, hogy ne jár­junk múltbeli bűneinktől, félelmeinktől és ellenségeinktől való naponkénti ret­te­gés­ben, ami tönkreteszi mai életünket. Ennek a felszabadulásnak pedig ugyanolyan tö­kéletesnek és véglegesnek kell lennie, mint a bűnbocsánatnak.

Harmadszor: Isten meg akarja váltani múltunkat. Hogy értem ezt? Amikor Isten csodálatos kezébe tesszük múltunkat, Ő valahogyan mindent megvált benne, ami megváltható. Átéltem, hogy Isten jót hozott ki tévedéseimből és baklövéseimből. Még azt is megtapasztaltam, hogy bűneimből jót hoz ki. A bűnök rosszak maradnak, de Isten valami módon hasznossá tudja tenni azokat Saját céljai számára. Ez nem menti a bűneimet, de mennyire felmagasztalja az Ő kegyelmét!

Simon Wiesenthal - Az ODESSA 2.

Ha annak idején nagyobb érdeklődéssel tanulmányozom a szóban forgó iratokat, és átgondolom a belőlük logikusan adódó következtetéseket, a menekülőket segítő szervezet létezése bizonyára sokkal korábban felötlik bennem. Hiszen a strasbourg-i megbeszélés jegyzőkönyvében többek között fehéren-feketén ott állt: „A pártvezetés tudatában van annak, hogy Németország veresége után az ország néhány legismertebb vezetőjét háborús bűnösként elítélhetik. Ezért intézkedések történtek, hogy a párt kevésbé prominens vezetői különböző német cégeknél »műszaki tanácsadóként« helyezkedjenek el. A párt hajlandó jelentős összegeket előlegezni a nagyiparosoknak abból a célból, hogy ki-ki a háború utáni időkre titkos szervezetet hozhasson létre külföldön, ellenszolgáltatásként azonban azt kívánja, hogy az érintettek bocsássák rendelkezésére külföldön elhelyezett pénzügyi tartalékaikat, mert csakis így teremthető meg a vereség után egy újabb erős német birodalom.”

  Ez a dokumentum két szempontból is rendkívül érdekes. Először is kitűnik belőle, hogy a nemzetiszocialista párt a nagy iparvállalatokéival egyenértékű, hatalmas pénzeszközökkel rendelkezett, másodszor viszont arra vall, hogy a nagyiparral ellentétben a párt még nem juttatta ki pénzét külföldre.

  

No de honnan volt a pártnak ennyi pénze? A válasz egyszerű: elvégre a nácik nem egyszerűen gyilkosok, hanem rablógyilkosok voltak. Úgy érzem, ezt hangsúlyozni kell, mivel Ausztriában és Németországban sokan hajlamosak rá, hogy a tömeges gyilkolás indítékát a tébolyban keressék. Valójában soha nem pusztán arról volt szó, hogy az európai kontinensen az északi fajt juttassák uralomra; legalább ilyen fontos volt, hogy a szomszédos országokból minél több műkincset raboljanak össze. És éppígy a zsidóság esetében sem pusztán egy faj kiirtása volt a cél; legalább ennyit nyomott a latban a zsidó vagyon árjásítása, a zsidó lakások kifosztása, vagy az arany, amit elgázosítás után a zsidók fogából kitördeltek.

  

A náci fejesek úgy lopkodtak, mint a szarkák. Némi képet alkothatunk az összegekről, ha megtudjuk, hogy Salzburgban épp akkor csípték el Martin Bormann korábbi segédtisztjét, bizonyos dr. von Hummelt, amikor ötmillió dollár értékű arannyal akart odébbállni. Néhány kilométerre] keletebbre, az egykor Ribbentrop birtokában lévő (és ma elegáns szállodaként működő) fuschli kastély közelében egy paraszt több kiló aranyérmét talált egy ládában, amelyet tisztességgel beszolgáltatott a rendőrségnek. És még vagy félszáz kilométerrel keletebbre, Aussee környékén a háború után mindenfelé a legbámulatosabb aranypénzek bukkantak fel – csak épp ezeket nem feltétlenül szolgáltatták be a hatóságoknak.

  

Aussee környékét, Stájerországnak ezt az északnyugati csücskét Goebbels „alpesi erődnek” keresztelte el, és sok nemzetiszocialista nagyság a jelek szerint valóban mindvégig azt hitte, hogy ott átvészelheti a telet. Már 1944 karácsonyán ott szállásolták el családjukat, és ládaszám küldték utánuk az összerabolt javakat. 1944 elején a környéken kereken tizennyolcezer ember élt – a háború végére a létszám nyolcvanezerre duzzadt. Még a nácik romániai, magyarországi és szlovákiai cinkosai is itt, az Aussee-vidék gyönyörű faházaiban kerestek menedéket, és roppant büszkék voltak rá, hogy főnökeik közvetlen közelében lakhatnak. Ernst Kaltenbrunner, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője például egy altausseei házban telepedett le, s megjött Adolf Eichmann is, IV. B4 számú ügyosztálya vezérkarának több tagjával; menten el is raktározott nem kevesebb, mint huszonkét vasveretes ládát, amelyekben minden bizonnyal iratokat és aranyat tárolt. A sok láda nagyobb feltűnést keltett, mint Eichmann maga; később ezek segítségével sikerült követni a nyomát.

Kronológikus Biblia olvasás 282-283. nap

Máté 12:1-21;
Márk 3;
Lukács 6.

Máté 5-7.

Hit Gyülekezete Marosvásárhely - Az emberi sors állomásai

A hullám

Egy átlagos gimnázium, egy átlagos osztály, itt a közelben, napjainkban. Egy projekthét keretében az osztálynak az autokrácia témáját kell feldolgoznia. Tanáruk, Rainer Wenger (Jürgen Vogel) úgy dönt, hogy valami teljességgel szokatlan, az átlagostól eltérő dolgot csinál a projektből. Tanári megbízatását önhatalmúlag átalakítja, és különös kísérletbe kezd az osztállyal: azt akarja, hogy saját bőrükön tapasztalják meg az autokráciát - csak néhány napig. De ez a hét nagyon hosszú lesz mindazoknak, akik részt vesznek a kísérletben. És mindenki részt vesz. A diákok szokatlanul motiváltak. Azonban ami első pillantásra új kezdetnek, újfajta szolidaritásnak és egyenlőségnek tűnik, szédületes gyorsasággal riasztó jelenségeket hoz felszínre. Wenger manipulációja lendületet kap, és őt magát is elsodorja. A csoport nyomást gyakorol a kívülállókra, egyes csoporttagok erőszakossá válnak, és van, akinek teljesen átalakul a személyisége. A kritikus hangokat elfojtják, az önként vállalt konformizmus diadalmaskodik. A Hullám - így nevezi magát a mozgalom - tagjai szeretnék átvenni az uralmat az iskola, sőt az egész város felett. Egyszóval: Wenger kísérlete “kiválóan” sikerül. És a tanár túlságosan későn parancsol megállj!-t. Megvalósul a fordított pedagógiai rémálom: mindenki engedelmeskedik!

Kronológikus Biblia olvasás 279-281. nap

János 2-4.

Márk 2.

János 5.

Tom Marshall - A megújult elme 2.

ISTEN GONDOSKODOTT AZ EMBER SZÜKSÉGEIRŐL

Isten az emberiség valamennyi szükségéről mindig két isteni cselekedet segítségével gondoskodott:

            1. A Kereszt művével.

            2. A Szellem munkájával.

Mindkettő nélkülözhetetlen és együtt hat. A Kereszt műve nélkül Isten élete és sze­retete nem érhetné el és nem menthetné meg a tönkrement embert. A Szent Szel­lem­nek nem lenne alapja ahhoz, hogy velünk foglalkozzon.

"Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje."

(1Korintus 1:18.)

Ezt nem lehet túlhangsúlyozni. Bukásra van ítélve minden olyan pszichológiai felfogás, vagy az épség és gyógyulás elnyerésének minden olyan módja, amely figyelmen kívül hagyja a Golgota művét. Ugyanez igaz a "teljesebb élet"-ről szóló minden olyan tanításra is, amely a megszentelődést úgy helyezi kilátásba, hogy nem a kereszt művét állítja középpontba. Az ilyen hozzáállás végül csalódást okoz.

A Szent Szellem munkája nélkül azonban a Golgota nagy, valóságos, befejezett mű­ve gyakorlatilag hatástalan maradna. A Szent Szellem jelenti ki nekünk Krisztust és Krisztus dolgait. Ő az, aki belülről munkálva gyakorlatilag valósággá teszi szá­munk­ra azt, amit Jézus a halálával megszerzett nekünk.

A KERESZT MŰVE

Az ember bűne szükségessé tette a keresztet. Ennyit még megértünk. Azt azonban gyakran nem értjük, milyen jelentős dolgot tett Jézus a kereszten. Ő betöltötte az ember minden szükségét. Csodálatos, hogy bűnbocsánatot kaptunk. Mi, keresztények, megtapasztalhatjuk, milyen érzés tiszta lelkiismerettel élni egy bűntudat sújtotta világban. Ez nagyszerű! A kereszt viszont nemcsak bűneink problémájával bánt el, hanem sokkal többet tett: bűnösségünk problémáját is megoldotta.

Isten Fiát, emberi formájában, hozzánk hasonlóan mindenféle kísértés érte, és élete 33 éve alatt teljes és maradéktalan személyes győzelmet aratott a bűn és Sátán fölött. Útja végén kimondhatta: "Jön a világ fejedelme és énbennem nincsen semmije" (János 14:30.).

Az ember Jézusban semmi nem volt, ami miatt Sátán igényt támaszthatott volna Rá, vagy hatalmat gyakorolhatott volna Fölötte: semmi bűn, bukás, megalkuvás. Ez a szabadság és győzelem azonban csak Jézus emberi személyére vonatkozott.

Amikor azonban Jézus a keresztre ment, az Ő egyéni ember volta egyetemessé vált – magába foglalt mindenkit, aki hisz Őbenne. A János 12:32-ben Jézus azt mondta: "És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. Ezt pedig azért mondta, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia."

Ez a kijelentés annyira döntő, hogy pontosan meg kell értenünk jelentését. A bűneink hatalma alól való valódi felszabadulásunknak ugyanis ez a kulcsa.

            ¨ Mivel Krisztus részévé lettünk, amikor Ő meghalt, mi is meghaltunk; amikor Ő elhordozta Istennek a bűn felett kimondott ítéletét, akkor a mi bűneink ítéltettek meg; amikor Krisztust eltemették, minket is eltemettek; amikor Ő feltámadt, mi is feltámadtunk; amikor Ő felemeltetett a hatalom helyére, mi is oda helyeztettünk. (Róma 6:3-6; Efézus 2:5-6.).

            ¨  A kereszten Jézus alávetette magát a sötétség erejének (Lukács 22:53.), de halála és feltámadása által ezt az erőt örökre összezúzta minden olyan életben, amely azonosult Vele.

Más szavakkal: a kereszt vívmánya hatástalanná tesz minden olyan rabszolgaságba taszító hatalmat, amely uralmat vett elménk fölött. A Szentírás ezt bőségesen megvilágítja. 

Hatástalanítja:

1. A világot. Azok számára, akik Krisztusban vannak, a kereszt eltörli a világ rendjének uralmát. A világot kormányzó fejedelemségek és erők vereséget szenvedtek a Golgotán.

"Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban."

 (Kolossé 2:15.)

"Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak."

(Galata 6:14.)

Már nem kell alávetnem magam a világ értékrendjének, félelmeinek, vagy nyomásainak, sem ezek hatalmának. A kereszt elszakít engem ezektől, ezeket pedig tőlem.

2. A testet. A halál teljesen megszabadít minket a test rabszolgaságából. Krisztusban átéljük ezt a felszabadító halált.

"Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt"

(Galata 5:24.)

"Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy meg­erő­te­le­nül­jön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert a ki meghalt, fel­szabadult a bűn alól." (Róma 6:6-7.)

Nem maga a test szűnt meg létezni, hanem hatalma szűnt meg fölöttünk a ke­resz­ten. Ott meghaltunk Krisztussal együtt, mivel Benne voltunk. A kereszt óta a test nem tart­hat igényt engedelmességünkre. A feltámadás élete semmivel nem tartozik a testnek.

"Tudván, hogy Krisztus, a ki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik. Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer..." (Róma 6:9-10.)

"A halál fullánkja pedig a bűn..."  (1Korintus 15:56.)

Hit Gyülekezete Marosvásárhely - Közeledjetek az Istenhez

Simon Wiesenthal - Az ODESSA 1.

Theodor Soucek és munkatársai kétségkívül fontos szerepet játszottak az egykori náci nagyságok elmenekítésében. Ha azonban meggondoljuk, hogy a háború után sok ezer embernek kellett tartózkodási helyet változtatnia, és igazi biztonság csak valamelyik arab vagy dél-amerikai országban várt rájuk, akkor menten világossá válik: Soucek szervezete csak része lehetett valamilyen sokkal nagyobb egésznek.

  Magam már 1947-ben hozzáláttam, hogy az előttem ismeretessé vált menekülési útvonalak minden részletét átvezessem a térképekre, és ennek során kitűnt, hogy a csatlakozási pontok hálózata nemcsak Ausztriában, hanem Németországban is létrejött. Az útvonalak mindig meghatározott német városokon – Brémán, Frankfurton, Augsburgon, Stuttgarton és Münchenen – át vezettek, majd a bajor Allgäu egy középkori városkájában. Memmingenben találkoztak, onnan pedig ismét szétágaztak. Az egyik útvonal a Bodeni-tó partján elterülő Lindauba vezetett, s ott ismét kettévált, az ausztriai Bregenz, illetve Svájc irányába. A legfőbb útvonal azonban Memmingenből Innsbruckba, s onnan a Brenner-hágón át Olaszországba vezetett. Később megtudtam, hogy ezt az észak-déli útvonalat a nácik „B–B” tengelynek nevezik, így jelölve az összeköttetést Bréma és Bari olasz kikötőváros között. Bariból aztán továbbágaztak a menekülési útvonalak Spanyolországba, különböző arab országokba, de mindenekelőtt Dél-Amerikába.

  

Akármerre indultak a menekülők, iratokra volt szükségük, de több esetből is leszűrhettük, hogy ezek beszerzése nyilvánvalóan nem okoz számukra gondot. Éppígy akadálytalanul alapíthattak új egzisztenciát is: akárhová érkeztek, legalábbis a magasabb rangúaknak tüstént nagyobb pénzösszeg állt rendelkezésükre, s így lehetővé vált, hogy üzletet nyissanak, betársuljanak nagyobb vállalkozásokba, vagy ha kell, megvesztegessék a hatóságokat.

  Egyértelmű volt, hogy itt valamilyen kiterjedt, ütőképes és kivételes anyagi forrásokkal rendelkező titkos szervezet működik. Az sem lehetett vitás, hogy létrehozásához bizonyos előkészületek már az utolsó háborús években megtörténtek, hiszen a háború utáni Németországból a nácik aligha bonyolíthattak volna le ilyen nagyszabású pénzügyi tranzakciókat. Valószínűleg most is megismétlődött a történelem: amikor a felelős vezetők rájöttek, hogy országukra biztos vereség vár, mindenekelőtt az összerabolt pénzt menekítették külföldre.

  Valamikor 1946 tavaszán egy amerikai tiszt jókora hátizsákot hozott irodánkba, vastag, sötétkék borítékot vett ki belőle, és elmesélte: a borítékot valami Keitel nevű ezredestől kobozta el Ebenseeben, a nagy múltú osztrák üdülőhely, Bad Ischl melletti SS-internálótáborban. Akárcsak az amerikaiak, sajnos én is csak felületesen néztem bele ezekbe az iratokba, minthogy nem náci gyilkosokról, hanem csak pénzről volt szó bennük. Csak sokkal később értettem meg, hogy a pénz nyomán a gyilkosokhoz is eljuthattunk volna; akkoriban a feljegyzésekben inkább csak afféle kuriózumot láttam.

  

A legkülönösebb dokumentum egy titkos megbeszélés jegyzőkönyve volt. 1944 tavaszán, a strasbourg-i Maison Rouge szállodában német gazdasági vezetők gyűltek össze tanácskozásra. Himmler és Hitler tudtán kívül – ők még mindig hittek a végső győzelemben – seregnyi nagyiparos és pénzember jelent meg ott, akik tisztában voltak vele, hogy a számukra annyi hasznot hajtó háború elveszett. Ott volt Emil Kirdorf, a szénbáró, Fritz Thyssen, az acélmágnás, Georg von Schnitzler az IG-Farbentól, Gustav Krupp von Bohlen und Halbach, Kurt von Schroeder kölni bankár – 1933-ban mindannyian Hitler első támogatói, és most ugyancsak az elsők, akik elfordultak tőle. Az egybegyűltek természetesen őszintén remélték, hogy a nemzetiszocializmus a jövőben tovább él, de tudták, hogy ebben a jövőben Hitler számára már nincs hely. Így hát a tanácskozás elnöke megállapította – noha hasonló megállapításért az utca emberére a harci szellem bomlasztása címén továbbra is halálos ítélet várt volna –: „A Franciaországért vívott csatát Németország elvesztette. Mostantól fogva a német iparnak abból kell kiindulnia, hogy ezt a háborút nem fogja megnyerni, és ezért elő kell készítenie a háborút követő gazdasági hadjárat terveit. Ennek érdekében minden nagyiparosnak kapcsolatokat és összeköttetéseket kell keresnie és kiépítenie külföldi cégekkel, de kinek-kinek önállóan, anélkül hogy gyanút keltene. Emellett a pénzügyi politika síkján elő kell készíteni a talajt egy nagyszabású, háború utáni hitelfelvételhez. És ez még nem minden. A nagyiparosoknak fel kell készülniök arra is, hogy a föld alá kényszerülő pártot ők finanszírozzák.”

  

Való igaz: a német nagyiparosok már régóta azon voltak, hogy pénzüket apránként külföldön helyezzék el. Főleg a svájci és spanyolországi folyószámlákat részesítették előnyben, de ezekről már akkoriban is tekintélyes összegeket utaltak át Argentínába. Ezeket a pénzügyi műveleteket részben látszatcégek alapításával álcázták, részben pedig magánszemélyeket használtak strómannak. Magam például jóval később véletlenül megismerkedtem egy hajdani SS-Obersturmbannführer özvegyével, akitől furcsa történetet hallottam. 1944 őszén, fél évvel a háború befejezése előtt, férjét magas rangú SS-tisztek környékezték meg, és arra kérték, hogy árulja el a Dresdner Banknál lévő számlája számát, valamint hogy adjon nekik két biankó aláírást. A háború után valamennyi bank a szövetségesek kezelésébe került, és a náci vagyonok kezelését gondnokokra bízták. Ekkor közölték az elképedt Sturmbannführerrel, hogy nevén két számla is van: az egyiken valamivel több, mint tizenkétezer márka, a másikon viszont kétmillió-hatszázezer márka található. Az előbbi a saját vagyonkája volt; a milliókat nyilván felettesei fizették be.

  Ebben a konkrét esetben tervük kudarcot vallott, hiszen a pénz mindenképpen náci vagyonnak számított. Feltételezhető azonban, hogy számtalan más esetben a náci fejeseknek valóban sikerült jelentékeny összegeket hasonló strómanok számlájára utaltatni. A strasbourg-i tanácskozás résztvevői persze joggal aggódtak, hogy a strómanok, kivált ha külföldön vannak, maguk zsebelik be a pénzt. Ezért az ilyen műveleteket általában írásba foglalták, majd a tanácskozáson úgy döntöttek, hogy az okmányokat „vízhatlan csomagolásban különböző hegyvidéki tavakba” süllyesztik