2012. október 25., csütörtök
Tom Marshall - A megújult elme 5.
1. Kötelékek.
A földre egyikünk sem érkezik egyenesen Isten kezéből. Más
szavakkal: mindannyian korábbi nemzedékek termékei vagyunk, akiktől
természetünk, vagy neveltetésünk révén bizonyos jellemvonásokat, viselkedési
hajlamokat öröklünk. Hajlamosak lehetünk szeszélyességre, félénkségre vagy
robbanékonyságra. Általában felismerünk magunkban olyan magatartásformákat és
jellemvonásokat, amelyek szüleinkben is megvoltak. Ugyanezeket a hajlamokat
fedezhetjük fel gyermekeinkben is.
Semmi esetre sem rossz e
jellemvonások mindegyike. Erősségeket ugyanúgy öröklünk, mint gyengeségeket. Ha viszont egy adott területen
gyengeséget örököltünk és mi magunk behódolunk ennek a gyengeségnek, akkor ez
köteléket hoz létre, amit sokkal nehezebb megtörni, mint egy közönséges
szokást. Az apák romlottsága (nem bűnössége) meglátogattatik a gyermekek
harmadik, negyedik nemzedékéig.
Hosszú évek lelkigondozói munkája során számos esetben
tapasztaltam, hogy ilyen fajta kötelék jelentik a fő tényezőt az elme olyan
problémáinál, mint a szexuális képzelgések, harag, depresszió, aggodalom,
keserűség és bosszúállás. Az okkultizmussal való kapcsolat különösen
gyakran eredményez súlyos lelki zavarokat és kísértéses látomásokat az
utódoknál: a gyerekeknél és unokáknál. Mindenféle kötelék esetében az
érintett azzal küszködik, hogy lenyirbálja a bűn és a kísértések hajtásait, de
a múltba visszanyúló főgyökér táplálja a problémát úgy, hogy a megtérés, az ima
és az elhatározások kevéssé bizonyulnak eredményesnek. Mindazáltal a múlt – még a születésünk előtti múlt – hatalmát is meg lehet törni. Jézus nevében
a főgyökér elvágható, és megszabadulhatunk a gonosz örökségtől, amely úgy
tűnik, hatókörünkön kívül tartja kezében a probléma forrását.
Ezek a fontos lépések:
Először is el kell fogadnunk, hogy felelősek vagyunk
bűneinkért, bukásunk egy adott területén. Az örökség ellenére a
problémát saját bukásunk okozta, és ezért meg kell térnünk és bocsánatot kell
kérnünk, anélkül hogy kifogásokat keresnénk.
Másodszor: meg kell tagadnunk azt a tekintélyt, amelynek
megengedtük, hogy elménkben gyökeret verjen. Eddig a pontig ugyanúgy
közelítjük meg az elménkben ezt a problémát, mint az összes többit.
Harmadszor: valakinek imádkoznia kell értünk, és el kell
vágnia Jézus nevében a múlt örökségéből származó köteléket.
"Azért
ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett
minden." (2Korintus 5:17.)
"És
néked adom a mennyek országának kulcsait; és amit megkötsz a földön, a
mennyekben is kötve lészen; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva
lészen." (Máté 16:19.)
Természetes örökségünket, akármilyen gyengeségek és bűnök
vannak is benne, le lehet vágni rólunk. Valójában új örökségünk van, amelybe
belegyökerezhetünk. Életünk most új forrásból sarjad. Mivel Istentől
születtünk, Jézus jelleme az a természet, amit örököltünk. Most az Ő képmására
alakulhatunk át.
Sok embert láttam már, aki nagyszerű
szabadságot tapasztalt meg, miután a múlt hatalmát így levágták róla. Először
élnek át gyakorlati és tartós győzelmet életük olyan területein, ahol azelőtt
teljes vereséget szenvedtek. Ezzel
nem szűnnek meg a kísértések, de a kísértések száma kétségtelenül arra a
közönséges, kezelhető szintre csökken, amivel meg kell tanulnunk küzdeni és
győzni.
Az utolsó lépés sok éven át
elkerülte a figyelmemet. Aztán egy estén egy háziközösség úrvacsorai
szolgálatán Isten egészen hirtelen szólt egy prófécián keresztül. Egyszerűen
azt mondta: "Tiszteld anyádat és apádat" Ezt meg is tettük.
Egyenként mindegyikünk tisztességet tett szüleinek. Némelyeknek jó szüleik
voltak, némelyeknek szegények, egy-két esetben a jelenlevők nem ismerték
szüleiket, de mindentől függetlenül tisztelték anyjukat és apjukat, mint akik
életet adtak nekik, akik révén megszülethettek. Ebben a szerepükben még a
legrosszabb szülők is bizonyos fokig az Atyát képviselik. Végül Isten még
egyszer szólt: "Amit ma este tettetek, az visszafordította az
átkot." Mit jelent ez? A
bűn és gyengeség öröksége, amit egyik nemzedék ad tovább a másiknak, átok.
Amikor viszont mi megszabadulunk attól és mi már áldást és tisztességet adunk
elődeinknek, ez véget vet a köteléknek. Gyermekeink szabaddá válnak azoktól a
kötelékektől, amelyeket tőlünk kaptak. Azóta sok esetben az említett parancsnak
való engedelmesség végső cselekedete erősítette meg és rögzítette az embereket
az öröklött láncoktól mentes teljesen új, Isten adta szabadságban.
2. Átok.
Van egy, az előzőhöz hasonló terület, ahol az ember szabadulásához gyakran szükséges
speciális szolgálat. Gyakran a
gyermekkorban egy közelálló személy (szülő, családtag, vagy például tanár)
által kimondott szavak olyan mélyen belevághatnak az érintett lelkébe, hogy
valódi átokká, vagy tilalommá válnak az életében. "A halál és az
élet" –
mondja a Példabeszédek Könyve –
"a nyelv hatalmában van." Emlékszem, egy estén egy idősebb
anglikán lelkész szolgált velem a megtérésre való hívogatásban. Utána így
szólt hozzám: "Tom, imádkozz értem! Gyermekkoromban Angliában az
előkészítő iskolában mondtak nekem olyan dolgokat, amelyek azóta is horogként
akaszkodnak az elmémbe."
Az ilyen szavak megkötöző, ártó
ereje abban áll, hogy mindig tartalmaznak valamennyi igazságot. A Példabeszédek
26:2. így szól: "Miképpen a madár elmegy és a fecske elrepül, azonképpen
az ok nélkül való átok nem száll az emberre."
A szavak visszhangoznak önmagunk iránti kétségeinkben – ezért bilincselnek meg minket. Amikor
pedig ezek a kétségek egy általunk szeretett, vagy tisztelt személyen keresztül
hangzanak el, akkor azok gyanútlan szellemünkre halálos hatással vannak. A kegyetlen
gúny, dühös gyalázkodás, maró irónia, sőt még a gondatlan, meggondolatlan,
más rovására elmondott tréfa is önmagát valóra váltó próféciává válhat évek
múltán.
Az átkot azonban meg lehet törni. "Krisztus váltott
meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk." (Galata 3:13.).
Mindezek a kegyetlen, átkozó szavak
a törvényből származnak, annak valamilyen formájában. Krisztus viszont átokká
lett, hogy minket megváltson. Egy percig gondolkodj el azokon a metsző,
kegyetlen dolgokon, amelyeket Jézusról mondtak! Azt állították, hogy bűnös,
hogy törvénytelenül született, hogy démoni megszállott. Jézus elhordozta az
emberek egymásra kimondott átkait és a kereszten megtörte azok szorítását rajtunk.
Felszabadulhatunk az ilyen szavak hatalma alól Jézus keresztjének ereje által.
Simon Wiesenthal - Az ODESSA 3.
1945 márciusa után az SS,
szokott alaposságával, leltárba foglalta a környékre szállított javakat.
Mindössze egyetlen ilyen kimutatás került az amerikaiak kezébe; ez azokat az
értékeket tartalmazza, amelyeket, mint az RSHA, a Birodalmi Biztonsági
Főhivatal tulajdonát Ernst Kaltenbrunner szállíttatott Berlinből Altausseebe.
Íme a lajstrom: ötven kilogramm rúdarany, ötven – egyenként száz kilogramm
súlyú – láda aranyérmékkel és egyéb aranytárgyakkal, kétmillió amerikai dollár,
kétmillió svájci frank, öt láda ékszer és drágakő, valamint egy legalább
ötmillió aranymárka értékű bélyeggyűjtemény.
1945 májusának első napjaiban a Birodalmi
Bank ama különleges osztálya, amely a koncentrációs táborokból származó
zsákmányt kezelte, néhány láda fogaranyat küldött Ausseebe. És az altausseei
sóbányában helyezték el az egész Európából összeharácsolt műkincseket, melyek
értéke több száz milliárdra rúgott. A nácik elhatározták, hogy mielőtt még
felfedeznék e felbecsülhetetlen értékű kulturális kincseket – a leghíresebb
festőknek a legnagyobb francia, olasz, belga és holland múzeumokból származó
képeit –, a levegőbe röpítik őket, majd a barbár tettet a szövetségesekre
fogják. Ám az ellenállási mozgalom tagjai tudomást szereztek a tervről, és sikerült
még idejében meghiúsítaniok.
Miután az „alpesi erőd” 1945. május 9-én
elesett – mindössze egy páncélos és egy dzsip kellett hozzá, melyben Ralph
Pierson őrnagy ült öt amerikai katonával –, a rejtőzködő náci fejesek lázas
tevékenységbe fogtak: új, biztonságos helyre kellett szállítaniuk a mindenfelé
elásott vagy a hírek szerint a 280 méter mély Toplitzi-tóba süllyesztett
kincseket. Egy idősebb bécsi hölgy, Christl Kerry asszony, akinek háza volt
Altausseeben, elmesélte nekem: egy éjjel meghallotta, hogy a kertjében ásnak.
Akkor nem mert mozdulni, de reggel, az ablakhoz lépve, látta, hogy a földben
nagy négyszögletes lyukak tátonganak – nyilvánvalóan ládákat vagy bőröndöket
emeltek ki belőlük. Egy Josef Pucherl nevű paraszt pedig egy szemétrakásban két
vasládát talált, 10 167 aranyérmével.
A Toplitzi-tóból mindmáig fognak ki ládákat,
ámbár az SS legendás aranykincse soha nem került elő. Ehelyett csupán hamis
fontot találtak, azt viszont hatalmas mennyiségben. Ez nem jelenti azt, hogy a
szóban forgó aranykincs nem létezett, csupán arra utal, hogy a rejtekhely
ismerői még idejében kiemelték és elszállították. Így például már 1946-ban
megjelent a Toplitzi-tó partjánál két ismeretlen férfi, és a vízből egy faládát
horgászott ki, benne a hamis dollárok nyomólemezeit, 1950 júniusában pedig egy
francia búvárkülönítmény az Altausseei-tóból emelt ki tizenkét vasládát. Az
amerikaiak csak sokkal később jöttek rá, hogy az állítólagos franciák (akik
francia okmányokkal igazolták magukat) valójában németek voltak.
Úgy tetszik, egynémely kincskereső az
életével fizetett azért, amit tudott vagy sejtett. Így például a közeli Totes
Gebirge egyik szakadékában rátaláltak a Toplitzi-tó melletti német
haditengerészeti kutatóállomás két egykori munkatársának holttestére. 1955-ben
egy szikla tövében holtan leltek egy másik németet, aki korábban ugyancsak ott
dolgozott, 1963. október 5-én este pedig merülési kísérlete során vízbe fulladt
egy Alfred Egner nevű müncheni fiatalember, akit két honfitársa bízott meg a
feladattal. A két megbízó egyike, egy Freiberger nevű egykori SS-tiszt, a
háború alatt német ügynökként működött Svájcban, a másiknak, bizonyos dr.
Schmidtnek, 1962-ben Nyugat-Németországban aranyérmékkel folytatott tiltott
üzletelés miatt gyűlt meg a baja a hatóságokkal. Alfred Egner levéltárcájában,
melyet a parton hagyott holmija között találtak, 1902-ből származó aranyérmék
voltak.
Annyit mindenesetre feltételezhetünk, hogy a
tulajdonképpeni aranykincset nem a Toplitzi tóba süllyesztették, mert bár a víz
szokatlan mélysége biztonságot nyújtott volna, de épp ezért fennállt a veszély,
hogy az elsüllyesztett ládákra soha többé nem bukkannak rá. A környéken ugyan
mindmáig regélnek holmi elsüllyesztett kincsről, de a tó alighanem inkább
romantikus okokból kerülhetett az érdeklődés középpontjába. Egy szó, mint száz:
a vagyont, amelyet a nácik ilyen és hasonló módon elrejthettek és biztonságba
helyezhettek, kereken négymilliárd aranymárkára becsülik.
Hogy ezekkel az összegekkel ki
rendelkezhetett, kinek az aláírásával lehetett a svájci, spanyol vagy
argentínai számlákról pénzt kivenni, az mindmáig a Harmadik Birodalom
megfejtetlen titkai közé tartozik. Az összegekről állítólag hat kimutatás
létezett; közülük kettőt ismert pénzintézetekben őriztek, két további pedig
azok birtokában lehetett, akik 1947-ben hozzáfogtak a világtörténelem
legnagyobb menekülési szervezetének kiépítéséhez.
2012. október 24., szerda
Tom Marshall - A megújult elme 4.
ELMÉNK FELSZABADULÁSA
Hogy Jézusnak a kereszten elvégzett
munkája az életünkben hatékony legyen, ahhoz azt személyesen magunkévá kell
tennünk. Ezt akkor tesszük először, amikor elfogadjuk Krisztust Megváltónknak
és elfogadjuk az Ő halálát, mint ami biztosítja bűneink bocsánatát.
A kereszt azonban nem csak a
bűnbocsánattal foglalkozik, hanem a szabadulással is. Ezt is személyesen
magunkévá kell tennünk. Egyedül így szabadulhatunk meg az elménket leuraló
hatalmasságok alól. Hogyan tegyük ezt?
Az első lépés az, hogy megvalljuk elménk bűneit és
elfogadjuk Isten bocsánatát. Amint meg fogod látni, a
bűnbocsánatnál tovább kell lépnünk; de először ezt kell megtennünk. Ehhez
őszintén meg kell vallanunk helytelen gondolatainkat – legyen az harag, félelem,
kívánság, aggodalom vagy lelkiismeret furdalás –,
és el kell fogadnunk a Golgota véren megvett bocsánatát.
Második lépésként megtagadjuk és elutasítjuk azt a
tekintélyt, amit elménkben a világnak, a testnek, a múltnak vagy az ördögnek
adtunk. Figyeld meg, hogy ezt nekünk kell megtennünk! Nem Istent
kell kérnünk, hogy ezt tegye meg nekünk. Nekünk magunknak kell ezt megtennünk. Nagyon
gondosan olvasd el a következő verset:
"Mert
a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek
lerontására. Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete
ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a
Krisztusnak." (2Korintus 10:4-5.)
Ne essünk tévedésbe, ha Krisztus nem
tette volna erőtlenné mindezeket az idegen hatalmakat, mi soha, semmiképp sem
tudnánk kijönni tekintélyük alól. Ha viszont mi magunk nem utasítjuk el és
tagadjuk meg őket, akkor a hatalmukban maradunk annak ellenére, amit a kereszt
elvégzett. Nekünk kell leszerelnünk ezeket az erőket, mert mi is szereltük fel
őket. Visszaélnek hatalmukkal és fogságban tartanak minket, amíg Krisztusban
kapott szabadságunkban nem cselekszünk.
Emlékszem, egyszer egyik barátomnak
arról beszéltem, hogy a hívő megszabadulhat a bűn hatalmából. Ő később
elmondta nekem: "Aznap este hazamentem és rádöbbentem, hogy közel húsz
éve börtönben élek –
és az ajtó végig nyitva állt. Akkor és ott szabad emberként sétáltam ki."
Nagyon pontosan és meghatározottan meg kell tagadnunk
ezeket a dolgokat. Nincs értelme általános megvallásokat vagy imákat elmondani.
Személyes hatalmakkal és konkrét problémákkal foglalkozunk. Valld meg
ezeket hangosan, amíg valóban nem tudod szívedben, hogy megtörtént:
"Sátán, megtagadlak téged és minden munkádat. Jézus nevében
visszautasítom a félelem szorítását, amit elmémre helyeztél, mert hatalmad
erőtlenné vált a Golgotán. Most visszafoglalok minden talpalatnyi helyet, amit
elmémben a félelemnek adtam és minden gondolatomat Jézus Krisztus uralma alá
rendelem."
Néha speciális problémákkal kell
foglalkozni. Talán egy régen táplált neheztelést kell elvetned. Azt a régi
sérelmet, amit talán évekig dédelgettél, el kell engedned. A múlt valamilyen
keserű eseménye jelenleg is szorongathatja elmédet. Leköti figyelmedet. Ha
folyamatosan keserű vagy valakivel szemben, ezáltal annak az embernek uralmat
adsz elméd és személyiséged fölött.
Egyszer egy asszony megvallotta
nekem, hogy az ápolása alatt álló idős szülője panaszának és ingerlékenységének
elméjében olyan hatalmat adott, ami miatt nem tudott megszabadulni bosszúálló
és szeretetlen reakcióitól. Csak amikor ezt a hatalmat az elméjében megtörtük,
akkor tudott megszabadulni úgy, hogy elméje békéjét többé szülője semmilyen
siránkozása nem tudta megzavarni.
Két esetben lehet szükségünk speciális szolgálatra. Ezt a
két helyzetet "kötelékek"-nek és "átkok"-nak hívom.
2012. október 23., kedd
Tom Marshall - A megújult elme 3.
3. Az ördögöt.
A kereszt jelentette
Sátán bukását, teljes vereségét. A Golgota győzelme
mindazokra vonatkozik, akik ott voltak, tehát akik Krisztusban voltak,
meghaltak és feltámadtak Benne.
"Mivel
tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett
azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon,
tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem
miatt teljes életökben rabok valának"
(Zsidók 2:14-15.)
A kereszt nem a világ Krisztus
fölött kimondott ítélete volt, hanem Istennek a világ fölött kimondott ítélete.
A kereszt nem az ördög
diadalát, hanem kilakoltatását jelentette. Közelgő áldozatának fényében
Jézus kijelenthette: "Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e
világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok."
(János 12:31-32.).
4. A múlt.
Világosan meg kell értenünk,
hogy a kereszt közénk és egész múltunk közé áll. Nem törli ki emlékezetünkből a
múltat, de teljesen megfosztja azt fölöttünk gyakorolt hatalmától.
"Mert
a Krisztusnak szerelme szorongat minket, úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt
mindenkiért, tehát mindenki meghalt...Azért ha valaki Krisztusban van, új
teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden."
(2Korintus 5:14, 15, 17.)
Néha azt gondoljuk, hogy múltunk
fölött nincs Istennek hatalma, mert mi sem tudjuk megváltoztatni, vagy
helyrehozni. Ez azonban nem igaz. Isten valójában három dolgot akar múltunk negatívumaival tenni.
Nem tudom, a három dolog közül melyik a legcsodálatosabb, de felsorolom őket:
Először is: Isten meg akarja bocsátani a múltunkat. A
Golgota teljes, ingyenes, tökéletes bocsánatot jelent. Megtisztított
lelkiismeretet jelent, ami már nem vádol minket. Csak Jézus vére képes
megszabadítani minket a tudatos és tudat alatti bűntudatok maró, bénító
hatásaitól.
Másodszor: Isten meg akar szabadítani minket a múlt hatalmából,
úgy, hogy ne járjunk múltbeli bűneinktől, félelmeinktől és ellenségeinktől
való naponkénti rettegésben, ami tönkreteszi mai életünket. Ennek a
felszabadulásnak pedig ugyanolyan tökéletesnek és véglegesnek kell lennie,
mint a bűnbocsánatnak.
Harmadszor: Isten meg akarja váltani múltunkat. Hogy
értem ezt? Amikor Isten
csodálatos kezébe tesszük múltunkat, Ő valahogyan mindent megvált benne, ami
megváltható. Átéltem, hogy Isten jót hozott ki tévedéseimből és
baklövéseimből. Még azt is megtapasztaltam, hogy bűneimből jót hoz ki. A bűnök
rosszak maradnak, de Isten valami módon hasznossá tudja tenni azokat Saját
céljai számára. Ez nem menti a bűneimet, de mennyire felmagasztalja az Ő
kegyelmét!
Simon Wiesenthal - Az ODESSA 2.
Ha annak idején nagyobb
érdeklődéssel tanulmányozom a szóban forgó iratokat, és átgondolom a belőlük
logikusan adódó következtetéseket, a menekülőket segítő szervezet létezése
bizonyára sokkal korábban felötlik bennem. Hiszen a strasbourg-i megbeszélés
jegyzőkönyvében többek között fehéren-feketén ott állt: „A pártvezetés
tudatában van annak, hogy Németország veresége után az ország néhány
legismertebb vezetőjét háborús bűnösként elítélhetik. Ezért intézkedések
történtek, hogy a párt kevésbé prominens vezetői különböző német cégeknél
»műszaki tanácsadóként« helyezkedjenek el. A párt hajlandó jelentős összegeket
előlegezni a nagyiparosoknak abból a célból, hogy ki-ki a háború utáni időkre
titkos szervezetet hozhasson létre külföldön, ellenszolgáltatásként azonban azt
kívánja, hogy az érintettek bocsássák rendelkezésére külföldön elhelyezett
pénzügyi tartalékaikat, mert csakis így teremthető meg a vereség után egy újabb
erős német birodalom.”
Ez a dokumentum két szempontból is rendkívül
érdekes. Először is kitűnik belőle, hogy a nemzetiszocialista párt a nagy
iparvállalatokéival egyenértékű, hatalmas pénzeszközökkel rendelkezett,
másodszor viszont arra vall, hogy a nagyiparral ellentétben a párt még nem
juttatta ki pénzét külföldre.
No de honnan volt a pártnak ennyi pénze? A
válasz egyszerű: elvégre a nácik nem egyszerűen gyilkosok, hanem rablógyilkosok
voltak. Úgy érzem, ezt hangsúlyozni kell, mivel Ausztriában és Németországban
sokan hajlamosak rá, hogy a tömeges gyilkolás indítékát a tébolyban keressék.
Valójában soha nem pusztán arról volt szó, hogy az európai kontinensen az
északi fajt juttassák uralomra; legalább ilyen fontos volt, hogy a szomszédos
országokból minél több műkincset raboljanak össze. És éppígy a zsidóság
esetében sem pusztán egy faj kiirtása volt a cél; legalább ennyit nyomott a
latban a zsidó vagyon árjásítása, a zsidó lakások kifosztása, vagy az arany,
amit elgázosítás után a zsidók fogából kitördeltek.
A náci fejesek úgy lopkodtak, mint a szarkák.
Némi képet alkothatunk az összegekről, ha megtudjuk, hogy Salzburgban épp akkor
csípték el Martin Bormann korábbi segédtisztjét, bizonyos dr. von Hummelt,
amikor ötmillió dollár értékű arannyal akart odébbállni. Néhány kilométerre]
keletebbre, az egykor Ribbentrop birtokában lévő (és ma elegáns szállodaként
működő) fuschli kastély közelében egy paraszt több kiló aranyérmét talált egy
ládában, amelyet tisztességgel beszolgáltatott a rendőrségnek. És még vagy
félszáz kilométerrel keletebbre, Aussee környékén a háború után mindenfelé a
legbámulatosabb aranypénzek bukkantak fel – csak épp ezeket nem feltétlenül
szolgáltatták be a hatóságoknak.
Aussee környékét, Stájerországnak ezt az
északnyugati csücskét Goebbels „alpesi erődnek” keresztelte el, és sok
nemzetiszocialista nagyság a jelek szerint valóban mindvégig azt hitte, hogy
ott átvészelheti a telet. Már 1944 karácsonyán ott szállásolták el családjukat,
és ládaszám küldték utánuk az összerabolt javakat. 1944 elején a környéken
kereken tizennyolcezer ember élt – a háború végére a létszám nyolcvanezerre
duzzadt. Még a nácik romániai, magyarországi és szlovákiai cinkosai is itt, az
Aussee-vidék gyönyörű faházaiban kerestek menedéket, és roppant büszkék voltak
rá, hogy főnökeik közvetlen közelében lakhatnak. Ernst Kaltenbrunner, a
Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője például egy altausseei házban
telepedett le, s megjött Adolf Eichmann is, IV. B4 számú ügyosztálya vezérkarának több tagjával;
menten el is raktározott nem kevesebb, mint huszonkét vasveretes ládát,
amelyekben minden bizonnyal iratokat és aranyat tárolt. A sok láda nagyobb
feltűnést keltett, mint Eichmann maga; később ezek segítségével sikerült
követni a nyomát.
2012. október 21., vasárnap
A hullám
Egy átlagos gimnázium, egy átlagos osztály, itt a közelben, napjainkban. Egy projekthét keretében az osztálynak az autokrácia témáját kell feldolgoznia. Tanáruk, Rainer Wenger (Jürgen Vogel) úgy dönt, hogy valami teljességgel szokatlan, az átlagostól eltérő dolgot csinál a projektből. Tanári megbízatását önhatalmúlag átalakítja, és különös kísérletbe kezd az osztállyal: azt akarja, hogy saját bőrükön tapasztalják meg az autokráciát - csak néhány napig. De ez a hét nagyon hosszú lesz mindazoknak, akik részt vesznek a kísérletben. És mindenki részt vesz. A diákok szokatlanul motiváltak. Azonban ami első pillantásra új kezdetnek, újfajta szolidaritásnak és egyenlőségnek tűnik, szédületes gyorsasággal riasztó jelenségeket hoz felszínre. Wenger manipulációja lendületet kap, és őt magát is elsodorja. A csoport nyomást gyakorol a kívülállókra, egyes csoporttagok erőszakossá válnak, és van, akinek teljesen átalakul a személyisége. A kritikus hangokat elfojtják, az önként vállalt konformizmus diadalmaskodik. A Hullám - így nevezi magát a mozgalom - tagjai szeretnék átvenni az uralmat az iskola, sőt az egész város felett. Egyszóval: Wenger kísérlete “kiválóan” sikerül. És a tanár túlságosan későn parancsol megállj!-t. Megvalósul a fordított pedagógiai rémálom: mindenki engedelmeskedik!
2012. október 18., csütörtök
Tom Marshall - A megújult elme 2.
ISTEN GONDOSKODOTT AZ EMBER SZÜKSÉGEIRŐL
Isten az emberiség valamennyi szükségéről mindig két isteni
cselekedet segítségével gondoskodott:
1. A Kereszt művével.
2. A Szellem munkájával.
Mindkettő nélkülözhetetlen és együtt
hat. A Kereszt műve nélkül
Isten élete és szeretete nem érhetné el és nem menthetné meg a tönkrement
embert. A Szent Szellemnek nem lenne alapja ahhoz, hogy velünk foglalkozzon.
"Mert
a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk,
akik megtartatunk, Istennek ereje."
(1Korintus
1:18.)
Ezt nem lehet túlhangsúlyozni.
Bukásra van ítélve minden olyan pszichológiai felfogás, vagy az épség és
gyógyulás elnyerésének minden olyan módja, amely figyelmen kívül hagyja a
Golgota művét. Ugyanez igaz a "teljesebb élet"-ről szóló minden olyan
tanításra is, amely a megszentelődést úgy helyezi kilátásba, hogy nem a kereszt
művét állítja középpontba. Az ilyen hozzáállás végül csalódást okoz.
A Szent Szellem munkája nélkül
azonban a Golgota nagy, valóságos, befejezett műve gyakorlatilag hatástalan
maradna. A Szent Szellem jelenti ki nekünk Krisztust és Krisztus dolgait. Ő az,
aki belülről munkálva gyakorlatilag valósággá teszi számunkra azt, amit Jézus
a halálával megszerzett nekünk.
A KERESZT MŰVE
Az ember bűne szükségessé tette a
keresztet. Ennyit még megértünk. Azt azonban gyakran nem értjük, milyen
jelentős dolgot tett Jézus a kereszten. Ő betöltötte az ember minden szükségét.
Csodálatos, hogy bűnbocsánatot kaptunk. Mi, keresztények, megtapasztalhatjuk,
milyen érzés tiszta lelkiismerettel élni egy bűntudat sújtotta világban. Ez
nagyszerű! A kereszt viszont nemcsak bűneink problémájával bánt el, hanem
sokkal többet tett: bűnösségünk problémáját is megoldotta.
Isten Fiát, emberi formájában,
hozzánk hasonlóan mindenféle kísértés érte, és élete 33 éve alatt teljes és
maradéktalan személyes győzelmet aratott a bűn és Sátán fölött. Útja végén
kimondhatta: "Jön a világ fejedelme és énbennem nincsen semmije" (János
14:30.).
Az ember Jézusban semmi nem volt,
ami miatt Sátán igényt támaszthatott volna Rá, vagy hatalmat gyakorolhatott
volna Fölötte: semmi bűn, bukás, megalkuvás. Ez a szabadság és győzelem azonban
csak Jézus emberi személyére vonatkozott.
Amikor azonban Jézus a keresztre ment, az Ő egyéni ember
volta egyetemessé vált – magába foglalt mindenkit, aki hisz Őbenne. A
János 12:32-ben Jézus azt mondta: "És én, ha felemeltetem e földről,
mindeneket magamhoz vonzok. Ezt pedig azért mondta, hogy megjelentse, milyen
halállal kell meghalnia."
Ez a kijelentés annyira döntő, hogy
pontosan meg kell értenünk jelentését. A bűneink hatalma alól való valódi
felszabadulásunknak ugyanis ez a kulcsa.
¨ Mivel Krisztus részévé lettünk, amikor Ő
meghalt, mi is meghaltunk; amikor Ő elhordozta Istennek a bűn felett kimondott
ítéletét, akkor a mi bűneink ítéltettek meg; amikor Krisztust eltemették,
minket is eltemettek; amikor Ő feltámadt, mi is feltámadtunk; amikor Ő
felemeltetett a hatalom helyére, mi is oda helyeztettünk. (Róma 6:3-6; Efézus
2:5-6.).
¨ A
kereszten Jézus alávetette magát a sötétség erejének (Lukács 22:53.), de halála
és feltámadása által ezt az erőt örökre összezúzta minden olyan életben, amely
azonosult Vele.
Más szavakkal: a kereszt vívmánya hatástalanná tesz minden
olyan rabszolgaságba taszító hatalmat, amely uralmat vett elménk fölött.
A Szentírás ezt bőségesen megvilágítja.
Hatástalanítja:
1. A világot.
Azok számára, akik Krisztusban
vannak, a kereszt eltörli a világ rendjének uralmát. A világot kormányzó
fejedelemségek és erők vereséget szenvedtek a Golgotán.
"Lefegyverezvén
a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén
rajtok abban."
(Kolossé 2:15.)
"Nékem
pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus
keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a
világnak."
(Galata
6:14.)
Már nem kell alávetnem magam a világ értékrendjének,
félelmeinek, vagy nyomásainak, sem ezek hatalmának. A kereszt elszakít engem
ezektől, ezeket pedig tőlem.
2. A testet.
A halál teljesen megszabadít
minket a test rabszolgaságából. Krisztusban átéljük ezt a felszabadító
halált.
"Akik pedig Krisztuséi, a testet
megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt"
(Galata
5:24.)
"Tudván
azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a
bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert a ki meghalt, felszabadult
a bűn alól." (Róma 6:6-7.)
Nem maga a test szűnt meg létezni, hanem hatalma szűnt meg fölöttünk a kereszten.
Ott meghaltunk Krisztussal együtt, mivel Benne voltunk. A kereszt óta a test
nem tarthat igényt engedelmességünkre. A feltámadás élete semmivel nem
tartozik a testnek.
"Tudván, hogy Krisztus, a ki feltámadott a halálból,
többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik. Mert hogy meghalt, a
bűnnek halt meg egyszer..." (Róma 6:9-10.)
"A halál fullánkja pedig a
bűn..." (1Korintus 15:56.)
Simon Wiesenthal - Az ODESSA 1.
Theodor Soucek és munkatársai
kétségkívül fontos szerepet játszottak az egykori náci nagyságok
elmenekítésében. Ha azonban meggondoljuk, hogy a háború után sok ezer embernek
kellett tartózkodási helyet változtatnia, és igazi biztonság csak valamelyik
arab vagy dél-amerikai országban várt rájuk, akkor menten világossá válik:
Soucek szervezete csak része lehetett valamilyen sokkal nagyobb egésznek.
Magam már 1947-ben hozzáláttam, hogy az
előttem ismeretessé vált menekülési útvonalak minden részletét átvezessem a
térképekre, és ennek során kitűnt, hogy a csatlakozási pontok hálózata nemcsak
Ausztriában, hanem Németországban is létrejött. Az útvonalak mindig
meghatározott német városokon – Brémán, Frankfurton, Augsburgon, Stuttgarton és
Münchenen – át vezettek, majd a bajor Allgäu egy középkori városkájában.
Memmingenben találkoztak, onnan pedig ismét szétágaztak. Az egyik útvonal a
Bodeni-tó partján elterülő Lindauba vezetett, s ott ismét kettévált, az
ausztriai Bregenz, illetve Svájc irányába. A legfőbb útvonal azonban
Memmingenből Innsbruckba, s onnan a Brenner-hágón át Olaszországba vezetett.
Később megtudtam, hogy ezt az észak-déli útvonalat a nácik „B–B” tengelynek
nevezik, így jelölve az összeköttetést Bréma és Bari olasz kikötőváros között.
Bariból aztán továbbágaztak a menekülési útvonalak Spanyolországba, különböző
arab országokba, de mindenekelőtt Dél-Amerikába.
Akármerre indultak a menekülők, iratokra volt
szükségük, de több esetből is leszűrhettük, hogy ezek beszerzése nyilvánvalóan
nem okoz számukra gondot. Éppígy akadálytalanul alapíthattak új egzisztenciát
is: akárhová érkeztek, legalábbis a magasabb rangúaknak tüstént nagyobb
pénzösszeg állt rendelkezésükre, s így lehetővé vált, hogy üzletet nyissanak, betársuljanak
nagyobb vállalkozásokba, vagy ha kell, megvesztegessék a hatóságokat.
Egyértelmű volt, hogy itt valamilyen
kiterjedt, ütőképes és kivételes anyagi forrásokkal rendelkező titkos szervezet
működik. Az sem lehetett vitás, hogy létrehozásához bizonyos előkészületek már
az utolsó háborús években megtörténtek, hiszen a háború utáni Németországból a
nácik aligha bonyolíthattak volna le ilyen nagyszabású pénzügyi tranzakciókat.
Valószínűleg most is megismétlődött a történelem: amikor a felelős vezetők rájöttek,
hogy országukra biztos vereség vár, mindenekelőtt az összerabolt pénzt
menekítették külföldre.
Valamikor 1946 tavaszán egy amerikai tiszt
jókora hátizsákot hozott irodánkba, vastag, sötétkék borítékot vett ki belőle,
és elmesélte: a borítékot valami Keitel nevű ezredestől kobozta el Ebenseeben,
a nagy múltú osztrák üdülőhely, Bad Ischl melletti SS-internálótáborban.
Akárcsak az amerikaiak, sajnos én is csak felületesen néztem bele ezekbe az
iratokba, minthogy nem náci gyilkosokról, hanem csak pénzről volt szó bennük.
Csak sokkal később értettem meg, hogy a pénz nyomán a gyilkosokhoz is
eljuthattunk volna; akkoriban a feljegyzésekben inkább csak afféle kuriózumot
láttam.
A legkülönösebb dokumentum egy titkos
megbeszélés jegyzőkönyve volt. 1944 tavaszán, a strasbourg-i Maison Rouge
szállodában német gazdasági vezetők gyűltek össze tanácskozásra. Himmler és
Hitler tudtán kívül – ők még mindig hittek a végső győzelemben – seregnyi
nagyiparos és pénzember jelent meg ott, akik tisztában voltak vele, hogy a
számukra annyi hasznot hajtó háború elveszett. Ott volt Emil Kirdorf, a
szénbáró, Fritz Thyssen, az acélmágnás, Georg von Schnitzler az IG-Farbentól,
Gustav Krupp von Bohlen und Halbach, Kurt von Schroeder kölni bankár – 1933-ban
mindannyian Hitler első támogatói, és most ugyancsak az elsők, akik elfordultak
tőle. Az egybegyűltek természetesen őszintén remélték, hogy a
nemzetiszocializmus a jövőben tovább él, de tudták, hogy ebben a jövőben Hitler
számára már nincs hely. Így hát a tanácskozás elnöke megállapította – noha
hasonló megállapításért az utca emberére a harci szellem bomlasztása címén
továbbra is halálos ítélet várt volna –: „A Franciaországért vívott csatát
Németország elvesztette. Mostantól fogva a német iparnak abból kell kiindulnia,
hogy ezt a háborút nem fogja megnyerni, és ezért elő kell készítenie a háborút
követő gazdasági hadjárat terveit. Ennek érdekében minden nagyiparosnak
kapcsolatokat és összeköttetéseket kell keresnie és kiépítenie külföldi
cégekkel, de kinek-kinek önállóan, anélkül hogy gyanút keltene. Emellett a
pénzügyi politika síkján elő kell készíteni a talajt egy nagyszabású, háború
utáni hitelfelvételhez. És ez még nem minden. A nagyiparosoknak fel kell
készülniök arra is, hogy a föld alá kényszerülő pártot ők finanszírozzák.”
Való igaz: a német nagyiparosok már régóta
azon voltak, hogy pénzüket apránként külföldön helyezzék el. Főleg a svájci és
spanyolországi folyószámlákat részesítették előnyben, de ezekről már akkoriban
is tekintélyes összegeket utaltak át Argentínába. Ezeket a pénzügyi műveleteket
részben látszatcégek alapításával álcázták, részben pedig magánszemélyeket
használtak strómannak. Magam például jóval később véletlenül megismerkedtem egy
hajdani SS-Obersturmbannführer özvegyével, akitől furcsa történetet hallottam.
1944 őszén, fél évvel a háború befejezése előtt, férjét magas rangú SS-tisztek
környékezték meg, és arra kérték, hogy árulja el a Dresdner Banknál lévő
számlája számát, valamint hogy adjon nekik két biankó aláírást. A háború után
valamennyi bank a szövetségesek kezelésébe került, és a náci vagyonok kezelését
gondnokokra bízták. Ekkor közölték az elképedt Sturmbannführerrel, hogy nevén
két számla is van: az egyiken valamivel több, mint tizenkétezer márka, a
másikon viszont kétmillió-hatszázezer márka található. Az előbbi a saját
vagyonkája volt; a milliókat nyilván felettesei fizették be.
Ebben a konkrét esetben tervük kudarcot
vallott, hiszen a pénz mindenképpen náci vagyonnak számított. Feltételezhető
azonban, hogy számtalan más esetben a náci fejeseknek valóban sikerült
jelentékeny összegeket hasonló strómanok számlájára utaltatni. A strasbourg-i
tanácskozás résztvevői persze joggal aggódtak, hogy a strómanok, kivált ha
külföldön vannak, maguk zsebelik be a pénzt. Ezért az ilyen műveleteket általában
írásba foglalták, majd a tanácskozáson úgy döntöttek, hogy az okmányokat
„vízhatlan csomagolásban különböző hegyvidéki tavakba” süllyesztik
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


