Itt azt mondja, hogy nem számít, milyen háborúval, ítélettel, dögvésszel vagy éhínséggel kell szembenézniük. Az Úr azt mondta, hogy az Ő népe megáll az Ő háza előtt és kimondják a nevét, Isten a segítségükre siet. Ez a mai napig igaz!
„De látod, az ammóniak és móábiak, Széír hegyvidékének a lakói, akik között nem engedted átvonulni az izráelieket, amikor Egyiptomból jöttek, és így kikerülték, és nem pusztították el őket, ezek most azzal fizetnek nekünk, hogy ellenünk támadnak, és ki akarnak űzni birtokodból, amelyet birtokunkba adtál.” (2Krónika 20:10-11)
Figyeld meg, hogy az ellenség mennyire igyekszik, hogy kiszorítson az örökségünkből, ami Isten királysága. Amikor a királyságban vagyunk, igazságban, békességben és örömben vagyunk a Szent Szellemben. Elégedettek vagyunk, békességben vagyunk, nyugalomban vagyunk. De az ördögöt őrületbe kergeti, ha így lát minket. Ezért terveket sző arra, hogy kiszorítson minket az örökségünkből, azt akarja, hogy eltávolodjunk Isten Szellemétől, és nem kaphatjuk meg a Szellem gyümölcseit az életünkben.
„Istenünk, ítéld meg őket! Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” (2Krónika 20:12)
A saját erőnk, a testünk, saját erőforrásunk nem elég és teljesen hatástalan a szellemi hadviselésben. Erről beszél Jósafát ebben a részben. Emeljük fel a szemeinket az Úrra! Júda nem Egyiptomhoz vagy Izraelhez fordult ebben a helyzetben, ugyanúgy, mint a múltban; szigorúan az Úrra támaszkodtak. Ez a legnagyobb változás a szívükben.
„Akkor Jaházielre, a Zakariás fiára (ki Benája fia volt, ki Jéhiel fia, ki Mattániás fia volt, és az Ászáf fia közül, Lévita volt) az Úrnak szelleme szállt, a gyülekezet közepette” (2Krónika 20:14)
Isten Szelleme ott mozgott a gyülekezet között, és rászállt Jaháziélre, Ászáf fiára. Az ő családja felelt a dicséretek összegyűjtéséért és leírásáért.
Isten Szelleme leszállt Zakariásra, aki prófétálni kezdett. Hallgasd csak meg a próféciát:
„És mondta: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szavamat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek, és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten. Holnap szálljatok szembe velük! Ímé ők a Czicz hágóján fognak felmenni, és rájuk találtok a völgynek szélénél, a Jeruel pusztájával szemben.” (2Krónika 20:15-16)
Figyelj csak oda, mi történik. Érted a helyzetet? Ez a tudás ajándéka, ahol az Úr megmondja Júda népének, hol az ellenség, és azt is, hogyan állíthatják meg. Halleluja!
„Nem kell néktek harcolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok. Júda és Jeruzsálem, ne féljetek, és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenük, mert az Úr veletek lesz.” (2Krónika 20:17)
Az Úr azt mondja nekik, hogy álljanak meg hitben. H félelmet éreznek, nem hitben járnak. Isten azt mondja nekik: „Ne rettegjetek, ne féljetek, ne veszítsétek el a reményt. Holnap induljatok ellenük, az Úr veletek lesz!”
Amikor Jósafát ezt meghallotta,
„meghajtotta fejét a föld felé, s Júda és Jeruzsálem lakói leborultak az Úr előtt és imádták az Urat.” (2Krónika 20:18)
Figyeld csak meg: a próféciára imádattal válaszoltak. A következő vers így folytatódik:
„A Kéhátiták fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, Izráel Istenét nagy felszóval dicsérjek.”
Isten népe felállt, és hangosan dicsérni kezdte az Urat. Ne feledd, hogy még el sem érkezett a csata ideje! Itt még csak alapozás történik, a szellemi alapok lerakása. Megtették a feladatukat, a dicséreten keresztül.
„És reggel felkészülve, kimentek a Tékoa pusztájára; és mikor kiindulnának onnan, megállt Jósafát, és mondta: Halljátok meg szavamat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és boldogultok!” (2Krónika 20:20)
Jósafát azt mondja, hogy nem fognak győzelmet aratni az ellenség fölött, ha nem hitben lépnek ki. „Bízzatok a prófétákban” – tanácsolja nekik, és akkor jólétben élnek majd. Isten a prófétákon keresztül szólt a néphez – és most az embereken volt a sor, hogy bízzanak és higgyenek az Úrban. Az Ószövetség prófétái csak Isten Igéjét szólták. Ha olvasod Ézsaiást, Jeremiást, vagy a többi prófétát, a próféták szavait olvasod, ami nem más, mint Isten Igéje. Gyakorlatilag Jósafát azt mondja Júdának, nekünk, mai embereknek, hogy „legyen hitünk Isten Igéjében, higgyünk az Ő ígéreteiben!”
Isten azt ígérte, hogy hogy velük megy, megmenti őket az ellenség kezéből, és győzelemre vezeti őket. Jósafáton keresztül Isten ugyanezt mondja nekünk is: csak akkor jön a várva-várt győzelem, ha megállunk.
Annak okáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezve megállhassatok.” (Efézus 6:13)
Ha nem bízunk Istenben és az Ő ígéreteiben, nem aratunk teljes győzelmet, bármennyire is szeretnénk.
„Tanácsot tartván pedig a néppel, előállította az Úr énekeseit, hogy dicsérjek a szentség ékességét, a sereg előtt menvén, és mondják: Tiszteljétek az Urat, mert örökkévaló az ő irgalmassága.” (2Krónika 20:21)
Egy kórust küldött a sereg előtt, hogy dicséreteket énekeljenek az Úrnak azért, „mert örökkévaló az Ő irgalmassága”. Nagyon egyszerű dicséretet énekeltek, és ugye, milyen erőteljes volt? Az ellenség biztosan nevetségesnek találta, amikor meghallotta.
„És a mint elkezdették az éneklést és a dicséretet: az Úr ellenséget szerzett az Ammon fiai és a Moábiták és a Seir hegyén lakozók ellen, a kik Júdára jöttek, és megverettettek. Mert az Ammon és a Moáb fiai a Seir hegyén lakozók ellen támadtak, hogy őket levágnák és elvesztenék; és mikor mind elvesztették a Seir hegyén lakozókat, azután egymás elpusztítását segítették elő.” (2Krónika 20:23-24)
Ezt a helyzetet legjobban a zűrzavar szóval írhatjuk le. Nagyszerű példa ez arra, mi történik a mennyei birodalomban, amikor elkezded dicsérni az Urat – hatalmas zűrzavar keletkezik az ellenség táborában. Szentek, a démonok becsavarodnak! Teljesen összezavarodnak, és egymás ellen fordulnak.
Fordította: Berényi Irén
