Most lapozzunk a Krónikák második könyvéhez, ahol élőben láthatjuk a dicséret fegyverét működés közben. Menjünk végig Jósafát történetén, és nézzük meg, hogyan állította fel a kórust, amely énekelt és legyőzte az ellenséget.
Kezdjük a 18. fejezettel, ahol megtudjuk, hogy Jósafát kissé megkeverte a dolgokat. Úgy döntött, hogy egy csapatban játszik majd Izrael királyával, a gonosz Aháb királlyal, és közben majdnem megölték. Amint a csatából visszatérőben volt, a sebeit nyalogatva, Isten prófétájával találkozott, aki azt mondta: „Ezt megcsináltad! Majdnem meghaltál!”
Aztán a 19. fejezetben azt látjuk, hogy Jósafát erős szellemi alapokat fektet le magának és Júda népének. A 3. versben a próféta azt mondja neki:
„Bár volt benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel kerested az Istent.”
Jósafát „kiirtotta az országból a szent fákat”. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy kiirtotta a bálványimádást Júda földjéről. Ez az egyik jó cselekedete volt, amit a javára írhatunk.
Majd úgy folytatja, hogy „állhatatos szívvel kerested az Istent”. Mivel eltávolította a bálványokat, sem az ő, sem a nép szíve nem volt többé megosztott, tehát felkészült arra, hogy megfelelő módon keresse az Urat. Ezt fontos tudni ahhoz, ami a 20. fejezetben történik, és ahhoz is, ami a mi életünkben történik. Fontos, hogy eltávolítsunk minden olyan dolgot az életünkből, ami idegen Isten előtt, minden bálványt, és ha így teszünk, felkészítjük magunkat az Úr keresésére.
A 2Krónika 19:7-ben Jósafát bírákat nevezett ki az országban. Olvasd csak el, mit mondott a bíráknak:
„Most azért rettegjetek az Úrtól, és vigyázzatok, hogy mit tesztek, mert Istenünk, az Úr nem tűri a hamisságot, a személyválogatást és a vesztegetés elfogadását!”
Tehát tulajdonképpen azt mondta ezeknek a bíráknak:
„Megbízlak benneteket, és miközben a megbízatásotokat ellátjátok, féljétek az Urat! Igazságosan, tisztességesen végezzétek a munkátokat. Ne fogadjatok el kenőpénzt, ne bánjatok rosszul senkivel!”
A 9. versben felhívja a figyelmet arra, hogy a papok szolgálata is helyreálljon, és a következőket mondja a papoknak:
„Ezt parancsolta nekik: Így járjatok el az Úr félelmében, hűséggel és tiszta szívvel.”
Röviden így szólt a papokhoz:
„Amikor az Úr előtt szolgáltok a tabernákulumban, azt mindig az Úr félelmében, tisztelettel tegyétek! Az Isten előtti szolgálatotokat hűséggel, tiszta szívvel végezzétek az Úr előtt!”
A fentiekből látható, hogy Jósafát milyen szellemi reformokat hajtott végre a nemzetben, az emberek pedig olyan életet éltek, ami tetszett az Úrnak, a szívüket teljesen Istenre hangolták.
Folytassuk a 20. fejezettel.
„Történt ezek után, hogy hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak a meúniak egy részével együtt.
Amikor megérkeztek, és jelentették Jósafátnak, hogy a tenger túlsó széléről nagy sokaság jön ellene Edóm felől, és már Hacecón-Támárban, azaz Éngediben vannak”.
Jósafát király tehát megkapta az üzenetet, egy nyílt fenyegetést, és azt kérdezték tőle: „Mit fogunk cselekedni? Az ellenség az országunk határán van! Harcosok és szekerek sokasága, felfegyverzett emberek akarnak lerohanni bennünket.”
A 3. versben megtudjuk, hogy Jósafát félt:
„megijedt Jósafát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában.” (2Krónika 20:3)
Ez a zsoltárost juttatja eszünkbe: „Ha félek is, benned bízom!” A félelem késztette Jósafátot arra, hogy keresse az Urat. Aztán imádkozni és böjtölni kezdett, és hívta az Urat.
„Összegyülekeztek a júdaiak, hogy segítséget kérjenek az Úrtól. Júda összes városából is eljöttek, hogy az ÚR segítségét kérjék.”
Ilyen volt az emberek hozzáállása. Nem estek pánikba. Követték a vezetőjüket, Jósafátot, akik imádkozott és böjtölt, az emberek követték, és ők is keresni kezdték az Urat. Júda minden városából érkeztek ide, hogy keressék az Urat.
A következő rész jó bizonyság Isten nagyságára és hatalmára.
„És felállt Jósafát Júda és Jeruzsálem gyülekezetében az Ú házánál, az új udvar előtt, és ezt mondta: Uram, őseink Istene! Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben.”
(2Krónika 20:5-6)
Ezt a megvallást mondta ki. Elkezdte Isten nagyságát hirdetni. A hit szavait szólta, megvallotta, hogy Isten hatalmas ahhoz, hogy segítsen. Nekünk is így kell cselekednünk. Isten már akkor tudja, milyen gondjaid vannak, amikor te még ki sem mondtad.
„Istenünk, te űzted ki ennek az országnak a lakóit néped, Izráel elől, és örökre odaadtad azt barátod, Ábrahám utódainak.” (2Krónika 20:7)
Jósafát azt mondja: „Te vagy az Úr, aki megmentetted a népedet. Már behoztál bennünket az örökségünkbe.”
Beléptek az örökségükbe, de az ellenség összeesküvést szőtt ellenük. Ne lankadjon az éberséged, ne engedd le a védelmedet, maradj az Úr útján. Ne légy passzív szellemi életedben. Csak azért, mert arattál már győzelmeket az Úrral, és ma az Úrral jársz, az nem jelenti azt, hogy az ördög úgy dönt, hogy az életed hátralevő részében már békén hagy. A fenti részben is azt látjuk, hogy a sátán nem feledkezett meg Izraelről. Azt tervezte, hogy tönkreteszi ezt a népet, vagy legalábbis megpróbálja akadályozni Isten népét.
Fordította: Berényi Irén
