Lk 18,13. A vámszedő imája: „Isten, légy irgalmas (hilaszthéti = fogadd el az engesztelést, engesztelődj/engeszteltess ki irántam) nekem bűnösnek.”
A vámszedő tehát nemcsak azt kérte Istentől, hogy könyörüljön rajta, hanem engesztelő áldozatért könyörgött, a megigazulás jogalapjáért, ezért mondhatta Jézus, hogy megigazulva (dedikaiómenosz) ment haza, mert nem a saját tetteiben bízott, hanem azért a közvetítő személyért könyörgött, aki kiengeszteli az Atya jogos haragját, vagyis a Krisztusba vetette a bizalmát, és megértette az engesztelő áldozat lényegét:
- Ő maga mellét verte, vagyis bánkódott bűnei miatt, de nem akarta ezeket vallásos vagy egyéb „jócselekedetekkel” jóvátenni, tudomásul vette a bűn falának tényét, és tisztában volt saját valós helyzetével;
- Istenről sem gondolta azt, hogy a megoldást az jelenti, ha Isten egyszerűen megbocsát neki, vagyis irgalmat gyakorol, „csak úgy elengedi a bűnét, mert úgyis ez a dolga”; ezt a hilaszthétiige passzív alakja mutatja, hogy az Atya nem magától engesztelődik ki, hanem valaki másnak kell kiengesztelnie Őt, Ő "kiengeszteltetik".
- Felismerte a közvetítő, helyettesítő áldozat jelentőségét. A jeruzsálemi Templomban csak az imádkozhatott, aki áldozatot is hozott, az ún. „Izraeliták Udvarában”, azaz a Templom szent területéhez tartozó Udvar (Pitvar) belső terében áldozathozatal nélkül nem volt engedélyezett az imádkozás: „Senki ne jelenjen meg üres kézzel előttem.” Az imádkozó csak addig tartózkodhatott ott, amíg áldozata el nem égett az oltáron, utána távoznia kellett. Bűnért való áldozat esetében csak az állat zsírját (bővölködés, fölösleg), epéjét (keserűség) és veséit-mellékveséit (tudatalatti és a stresszhormont termelő mirigy) égették el, ez nem tartott hosszú ideig, mivel a zsír jól ég (a tűz fellángolása a zsírtól a Szentlélek fellángolását jelképezi), valamint a papok, akik az állat felett elhangzó bűnvallást meghallgatták, megfőzték és megették a húsát (megemésztették a hallottakat, jelképesen átvették a bűn terhét, miután a vért a Szentek Szentje irányában fröcskölték) ugyanott, az Udvarban (ez legfeljebb 1-2 óra). Ha a bűnvallás nem szívbeli megtérésből volt, a bűn terhe visszaszállt a bűnösre („a bűnösöket megcsúfolja a bűnért való áldozat”).
Tehát ez a vámszedő már az engesztelő áldozatra tekintett, ezért igazult meg (dikaioszüné: jogszerűvé, igazságossá vált, mert diké: jog).
(A farizeus és a vámszedő magatartása egyébként Káinnak és Ábelnek az áldozatról, illetve annak az Istenhez való közeledésben betöltött szerepéről való látását tükrözik. A farizeust „megcsúfolta” bűnért való áldozata.)
Ugyanezt erősíti meg a Zsidó 2,17, a hilaszkomai ige másik előfordulása, miszerint Jézus Krisztus azért lett mindenben hasonló hozzánk, hogy tökéletes engesztelő áldozatot mutasson be (hilaszkeszthai) bűneinkért Isten számára.
János 1. levele két helyen is úgy említi Jézust, mint aki engesztelő áldozat (hilaszmosz) a bűneinkért. (1Ján 2,2; 4,10)
Hilaszmosz(ἱλασμός): kiengesztelés, engesztelő áldozat;
A Septuaginta az Engesztelés Napját hémera hilaszmu-nak fordítja (3Móz 25,9) tehát a hilaszmosz megfelel a héber kippur-nak, amelyet szintén engesztelésnek, engesztelő áldozatnak fordítanak, de a héber szó szoros összefüggésben van a váltságdíj, és a helyettesítő áldozat fogalmával is; a vele rokon kóper szót váltságdíj értelemben használja a 2Móz 30,12,(Izrael fiainak fél siklust kellett életük váltságdíjaként (kóper nefes) fizetni; valamint az Ézs 43,3-ban maga az Úr mondja, hogy Izraelért Egyiptomot adta váltságdíjul (kafreha).
Az előbbi igével (2Móz 30,12) ellentmondani látszik a Zsolt 49,8, amely szerint senki nem adhat váltságdíjat (kófer) atyjafiáért, illetve saját lelkéért, de ha a szakasz további verseit is megvizsgáljuk az eredeti szöveg és más fordítások alapján, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy itt arról a váltságdíjról van szó, amely örökre, véglegesen kiválthatja az ember életét a halál és a romlandóság fogságából, nem pedig arról, amely évről-évre, Engesztelés Napjától Engesztelés Napjáig váltságdíjat, haladékot adott, mint például az Engesztelés napi áldozat, ill. az engesztelési pénz által (amelyet még Jézus idején is szedtek a kétdrachmaszedők Mt 17,24). Egyes fordítások a 8-9. verset úgy adják vissza, hogy „Senki nem válthatja ki atyjafiát, és nem is adhat érte váltságdíjat Istennek (lelkük váltságdíja ugyanis drága, az örökkévalóságra nem elég) ahhoz, hogy örökké éljen és ne lássa meg a sírgödört.” Károli itt megengedő mondatot használ „még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödört.” A mondat tehát azt jelenti, hogy ember nem adhat váltságdíjat, engesztelést a másikért, mert eredendő bűnössége miatt élete alkalmatlan erre, hanem csak Isten adhat, Fiának bűntelen vére által, amelyre előremutattak az ószövetségi áldozatok.
A fenti értelmezés feloldja az említett ellentmondást, mert rávilágít, hogy az emberi önfeláldozás, az engesztelés napi áldozatok, az engesztelési pénz nem az örökkévalóság szempontjából jelentett megoldást, hanem ideiglenes haladékot jelentett, ahogyan erről a Zsidó levél is beszél. Ezzel harmonizálható az az értelmezés is, amely a héber kippur szó gyökét, a kafar-t a befed, elfed, betakar jelentés felől közelíti meg (ami a kafar alapige alapjelentése!), mivel az Engesztelés napi áldozat valóban csak egy évre elfedte, de nem örökre törölte el a bűnöket, hiszen arra csak egy tökéletes és hibátlan életet tartalmazó vér alkalmas. Ezt még ugyanebben a zsoltárban megfogalmazza maga Dávid is: „Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, amikor az megragad engem.”(15. vers).
Az ószövetségi engesztelésben tehát benne van az ideiglenesség, de már előremutat a tökéletes főpap tökéletes helyettesítő áldozatára.
A főpap az Engesztelés napi áldozat vérét az engesztelés fedele (kappóret, hilasztérion) fölé hintette, amely egyben a frigyláda fedele is volt. Ugyanezzel a szóval jelölték az engesztelő áldozatot is.
A Zsidó levél 9,5 frigyláda fedelével kapcsolatban használja a hilasztérion szót az ószövetségi istentisztelet leírásánál. A fedélnek nevéből adódóan a fő funkciója az engeszteléssel, az engesztelő áldozat vérével függött össze, és e fölött jelent meg az Úr, és szólt Mózeshez a dicsőség felhőjéből.
A Róma 3,25 viszont magát Jézus Krisztust nevezi engesztelésnek, engesztelés fedelének (hilasztérion): „hiszen mindannyian követtek el bűnt, meg vannak fosztva Isten dicsőségétől, és ingyen az Ő kegyelméből válnak igazakká a váltságdíj (apolütrószisz) által, amely Krisztus Jézusban van; akit az Isten tett ki közszemlére engesztelésül (hilasztérion) – amely az Ő vérébe vetett hit által működik –, hogy bemutassa igazságosságát a korábban elkövetett bűnök elengedése által az Isten fegyverszünetében, igazságosságának bizonyítékául a mostani időszakban: hogy Ő maga igazságos legyen, és igazzá tegyeazt is, aki a Jézusba vetett hitből való.” 23-26. vers (SZPA ford.)
Ebből az igéből úgy tűnik, hogy a Krisztus engesztelő áldozata leginkább Isten igazságosságával, az isteni joggal állt összefüggésben (az idézett versekben az igazságos, igaz, igazságosság szavak valamelyike ötször fordul elő, míg a kegyelem csak egyszer), tehát az engesztelő áldozat tette lehetővé, hogy az Atya igazsága ne csorbuljon, amikor kegyelmet ad, és igazzá nyilvánít megtérő bűnösöket.
Azonban az engesztelés mégsem csupán egy jogi eljárás része, amelyben az engesztelést végző áldozatával kiegyenlítette az Atya követelését, amely a bűneink miatt állt fenn, hanem már az ezzel kapcsolatos kifejezések további vizsgálatából kiderül, hogy az engesztelés az igazságosság, az igazzá válás mellett megalapozza a felszabadult örömöt ésvidámságot is mind az Isten, mind pedig az ember részéről.
Az engeszteléssel kapcsolatosan eddig tárgyalt három görög szó (hilaszkomai, hilaszmosz, hilasztérion) ugyanis egy tőből származik másik két, az Újszövetség által szintén használatos kifejezéssel, és ez a rokonság igencsak beszédes jelentőségű.
A szavak gyöke a hilaosz (ἵλαος) kifejezés, amelyet a Szentírás nem használ ugyan, de jelentésében tetten érhető, hogy a két szócsalád valójában összetartozik. A hilaosz szó a következőket jelenti: jóindulatú (Isten), barátságos; vidám, jókedvű. Ebből a szóból két másik kifejezés származik, amelyeket viszont használ mind a Szeptuaginta görög fordítás, mind az Újszövetség. Az engesztelést jelentő görög szó e gyöke világossá teszi, hogy Isten haragját/büntetését az áldozat jóindulattá, barátsággá, vidámsággá teszi, azaz megbékítiIstent.
A szónak nincs köze a Görbicz Tamás által hangsúlyozott megtisztítás, felszentelés fogalomköréhez sem a görögben, sem a héberben.
Ez a két szó a hilarosz (ἱλαρός) és a hilarotész (ἱλαρότης). A hilarosz jelentése: vidám, jókedvű; a 2 Kor 9,7 szerint az ilyen, vagyis a vidám, jókedvű adakozót szereti Isten; a hilarotész pedig vidámságot, jókedvet, felszabadult örömöt jelent, amelynek a Róma 12,8 szerint az irgalmas, irgalmat gyakorló ember fontos jellemvonása kell, hogy legyen.
Az engesztelés gyümölcse tehát nemcsak az isteni igazságosság kielégítése és az áldozatban hívő ember igazzá nyilvánítása, hanem az engesztelés felszabadult örömöt, vidámságot is eredményez annak eredményeképp, hogy az ember felszabadul a bűn súlya alól, és már örömmel tud feltekinteni Teremtőjére, a menny többé nem réz és vas felette, hanem a kegyelem székét látja ott, ahol érte is engesztelést szerzett a Melkisedek rendje szerinti Főpap.
Ezzel bátorítja Jóbot is az egyik barátja a Jób 22,26-ban: „[ha megtérsz a Mindenhatóhoz...] Bizony akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arcodat Istenhez emeled. (a Szeptuaginta szerint: vidáman (hilarósz) tekintesz fel az égre).
Bizonyára ezzel függ össze az is, hogy a Jóm Kippur engesztelő áldozatát a Sátorok Ünnepe követte, amellyel kapcsolatban az 5Mózes 16,14-15-ban kétszer is hangsúlyozza az ige, hogy Izrael fiai örvendezzenek, sőt, nagyon örvendezzenek. Ez a bűn és a büntetés alól felszabadult szív öröme, amely örömmel, és a hálás szív természetes válaszaként hozza a szabad akarat felemelt áldozatait az Úrnak. Ez a magyarázat arra is, hogy az adakozó miért legyen vidám (2Kor 9,7-ben): mert az adakozás, mint szabad akaratból adott önkéntes áldozat csak az engesztelő áldozatra alapulhat, csak az tud vidám, örömteli szívvel, hálából adni, aki tudja, hogy Jézus Krisztus nagy engesztelő áldozatának mindenét köszönheti.
Tehát ez a vámszedő már az engesztelő áldozatra tekintett, ezért igazult meg (dikaioszüné: jogszerűvé, igazságossá vált, mert diké: jog).
(A farizeus és a vámszedő magatartása egyébként Káinnak és Ábelnek az áldozatról, illetve annak az Istenhez való közeledésben betöltött szerepéről való látását tükrözik. A farizeust „megcsúfolta” bűnért való áldozata.)
Ugyanezt erősíti meg a Zsidó 2,17, a hilaszkomai ige másik előfordulása, miszerint Jézus Krisztus azért lett mindenben hasonló hozzánk, hogy tökéletes engesztelő áldozatot mutasson be (hilaszkeszthai) bűneinkért Isten számára.
János 1. levele két helyen is úgy említi Jézust, mint aki engesztelő áldozat (hilaszmosz) a bűneinkért. (1Ján 2,2; 4,10)
Hilaszmosz(ἱλασμός): kiengesztelés, engesztelő áldozat;
A Septuaginta az Engesztelés Napját hémera hilaszmu-nak fordítja (3Móz 25,9) tehát a hilaszmosz megfelel a héber kippur-nak, amelyet szintén engesztelésnek, engesztelő áldozatnak fordítanak, de a héber szó szoros összefüggésben van a váltságdíj, és a helyettesítő áldozat fogalmával is; a vele rokon kóper szót váltságdíj értelemben használja a 2Móz 30,12,(Izrael fiainak fél siklust kellett életük váltságdíjaként (kóper nefes) fizetni; valamint az Ézs 43,3-ban maga az Úr mondja, hogy Izraelért Egyiptomot adta váltságdíjul (kafreha).
Az előbbi igével (2Móz 30,12) ellentmondani látszik a Zsolt 49,8, amely szerint senki nem adhat váltságdíjat (kófer) atyjafiáért, illetve saját lelkéért, de ha a szakasz további verseit is megvizsgáljuk az eredeti szöveg és más fordítások alapján, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy itt arról a váltságdíjról van szó, amely örökre, véglegesen kiválthatja az ember életét a halál és a romlandóság fogságából, nem pedig arról, amely évről-évre, Engesztelés Napjától Engesztelés Napjáig váltságdíjat, haladékot adott, mint például az Engesztelés napi áldozat, ill. az engesztelési pénz által (amelyet még Jézus idején is szedtek a kétdrachmaszedők Mt 17,24). Egyes fordítások a 8-9. verset úgy adják vissza, hogy „Senki nem válthatja ki atyjafiát, és nem is adhat érte váltságdíjat Istennek (lelkük váltságdíja ugyanis drága, az örökkévalóságra nem elég) ahhoz, hogy örökké éljen és ne lássa meg a sírgödört.” Károli itt megengedő mondatot használ „még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödört.” A mondat tehát azt jelenti, hogy ember nem adhat váltságdíjat, engesztelést a másikért, mert eredendő bűnössége miatt élete alkalmatlan erre, hanem csak Isten adhat, Fiának bűntelen vére által, amelyre előremutattak az ószövetségi áldozatok.
A fenti értelmezés feloldja az említett ellentmondást, mert rávilágít, hogy az emberi önfeláldozás, az engesztelés napi áldozatok, az engesztelési pénz nem az örökkévalóság szempontjából jelentett megoldást, hanem ideiglenes haladékot jelentett, ahogyan erről a Zsidó levél is beszél. Ezzel harmonizálható az az értelmezés is, amely a héber kippur szó gyökét, a kafar-t a befed, elfed, betakar jelentés felől közelíti meg (ami a kafar alapige alapjelentése!), mivel az Engesztelés napi áldozat valóban csak egy évre elfedte, de nem örökre törölte el a bűnöket, hiszen arra csak egy tökéletes és hibátlan életet tartalmazó vér alkalmas. Ezt még ugyanebben a zsoltárban megfogalmazza maga Dávid is: „Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, amikor az megragad engem.”(15. vers).
Az ószövetségi engesztelésben tehát benne van az ideiglenesség, de már előremutat a tökéletes főpap tökéletes helyettesítő áldozatára.
A főpap az Engesztelés napi áldozat vérét az engesztelés fedele (kappóret, hilasztérion) fölé hintette, amely egyben a frigyláda fedele is volt. Ugyanezzel a szóval jelölték az engesztelő áldozatot is.
A Zsidó levél 9,5 frigyláda fedelével kapcsolatban használja a hilasztérion szót az ószövetségi istentisztelet leírásánál. A fedélnek nevéből adódóan a fő funkciója az engeszteléssel, az engesztelő áldozat vérével függött össze, és e fölött jelent meg az Úr, és szólt Mózeshez a dicsőség felhőjéből.
A Róma 3,25 viszont magát Jézus Krisztust nevezi engesztelésnek, engesztelés fedelének (hilasztérion): „hiszen mindannyian követtek el bűnt, meg vannak fosztva Isten dicsőségétől, és ingyen az Ő kegyelméből válnak igazakká a váltságdíj (apolütrószisz) által, amely Krisztus Jézusban van; akit az Isten tett ki közszemlére engesztelésül (hilasztérion) – amely az Ő vérébe vetett hit által működik –, hogy bemutassa igazságosságát a korábban elkövetett bűnök elengedése által az Isten fegyverszünetében, igazságosságának bizonyítékául a mostani időszakban: hogy Ő maga igazságos legyen, és igazzá tegyeazt is, aki a Jézusba vetett hitből való.” 23-26. vers (SZPA ford.)
Ebből az igéből úgy tűnik, hogy a Krisztus engesztelő áldozata leginkább Isten igazságosságával, az isteni joggal állt összefüggésben (az idézett versekben az igazságos, igaz, igazságosság szavak valamelyike ötször fordul elő, míg a kegyelem csak egyszer), tehát az engesztelő áldozat tette lehetővé, hogy az Atya igazsága ne csorbuljon, amikor kegyelmet ad, és igazzá nyilvánít megtérő bűnösöket.
Azonban az engesztelés mégsem csupán egy jogi eljárás része, amelyben az engesztelést végző áldozatával kiegyenlítette az Atya követelését, amely a bűneink miatt állt fenn, hanem már az ezzel kapcsolatos kifejezések további vizsgálatából kiderül, hogy az engesztelés az igazságosság, az igazzá válás mellett megalapozza a felszabadult örömöt ésvidámságot is mind az Isten, mind pedig az ember részéről.
Az engeszteléssel kapcsolatosan eddig tárgyalt három görög szó (hilaszkomai, hilaszmosz, hilasztérion) ugyanis egy tőből származik másik két, az Újszövetség által szintén használatos kifejezéssel, és ez a rokonság igencsak beszédes jelentőségű.
A szavak gyöke a hilaosz (ἵλαος) kifejezés, amelyet a Szentírás nem használ ugyan, de jelentésében tetten érhető, hogy a két szócsalád valójában összetartozik. A hilaosz szó a következőket jelenti: jóindulatú (Isten), barátságos; vidám, jókedvű. Ebből a szóból két másik kifejezés származik, amelyeket viszont használ mind a Szeptuaginta görög fordítás, mind az Újszövetség. Az engesztelést jelentő görög szó e gyöke világossá teszi, hogy Isten haragját/büntetését az áldozat jóindulattá, barátsággá, vidámsággá teszi, azaz megbékítiIstent.
A szónak nincs köze a Görbicz Tamás által hangsúlyozott megtisztítás, felszentelés fogalomköréhez sem a görögben, sem a héberben.
Ez a két szó a hilarosz (ἱλαρός) és a hilarotész (ἱλαρότης). A hilarosz jelentése: vidám, jókedvű; a 2 Kor 9,7 szerint az ilyen, vagyis a vidám, jókedvű adakozót szereti Isten; a hilarotész pedig vidámságot, jókedvet, felszabadult örömöt jelent, amelynek a Róma 12,8 szerint az irgalmas, irgalmat gyakorló ember fontos jellemvonása kell, hogy legyen.
Az engesztelés gyümölcse tehát nemcsak az isteni igazságosság kielégítése és az áldozatban hívő ember igazzá nyilvánítása, hanem az engesztelés felszabadult örömöt, vidámságot is eredményez annak eredményeképp, hogy az ember felszabadul a bűn súlya alól, és már örömmel tud feltekinteni Teremtőjére, a menny többé nem réz és vas felette, hanem a kegyelem székét látja ott, ahol érte is engesztelést szerzett a Melkisedek rendje szerinti Főpap.
Ezzel bátorítja Jóbot is az egyik barátja a Jób 22,26-ban: „[ha megtérsz a Mindenhatóhoz...] Bizony akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arcodat Istenhez emeled. (a Szeptuaginta szerint: vidáman (hilarósz) tekintesz fel az égre).
Bizonyára ezzel függ össze az is, hogy a Jóm Kippur engesztelő áldozatát a Sátorok Ünnepe követte, amellyel kapcsolatban az 5Mózes 16,14-15-ban kétszer is hangsúlyozza az ige, hogy Izrael fiai örvendezzenek, sőt, nagyon örvendezzenek. Ez a bűn és a büntetés alól felszabadult szív öröme, amely örömmel, és a hálás szív természetes válaszaként hozza a szabad akarat felemelt áldozatait az Úrnak. Ez a magyarázat arra is, hogy az adakozó miért legyen vidám (2Kor 9,7-ben): mert az adakozás, mint szabad akaratból adott önkéntes áldozat csak az engesztelő áldozatra alapulhat, csak az tud vidám, örömteli szívvel, hálából adni, aki tudja, hogy Jézus Krisztus nagy engesztelő áldozatának mindenét köszönheti.
