2019. december 5., csütörtök

Németh Sándor - A történelmi és a végső Babilón 10.

A „nagy parázna" Istenhez való közeledésének alapelvei hasonlítanak Káin áldozatához. Káin és Ábel áldozata három lényeges pontban különbözött egymástól (Mózes 1. könyve 4:3-6). Ábel hite Isten kijelentéséből született meg a szívében, ez tette őt képessé arra, hogy Istennek tetsző áldozatot mutasson be. Káin hite azonos volt szubjektív világnézetével, ezért képtelen volt önmagát Isten akaratának alárendelni. Ábel az áldozatán keresztül elismerte saját bűnösségét is: azt, hogy Ádám és Éva engedetlenségének súlyos szellemi és erkölcsi következményei alatt áll. Káin ezt elutasította, szuverén individuumnak tekintette magát. Ábel - nagyon helyesen - a bárány vérében látta a bűnei alól és a halál hatalmától való váltságdíját. Káin viszont emberi jó cselekedeteiben látta a megváltás útját.

A „nagy parázna" szolgálata kizárólag emberi erőből történő, hiábavaló áldozatokból áll, amit Isten - Káin áldozatához hasonlóan - elutasít. A szíveket vizsgáló, szent Istenre semmilyen benyomást nem képesek gyakorolni az öntörvényű vallásgyakorlat pazar, lélegzetelállító külsőségei, drágakövekből, aranyból és ezüstből készített liturgiai kellékei és kegytárgyai, csillogó, drága üvegablakai, nagy művészi gonddal és tehetséggel alkotott freskói és zseniális orgonaművei.

Az igazi istentisztelet alapfeltétele a Názáreti Jézus Krisztus vérébe vetett hit, amely a Szellemtől és víztől újjászületett hívőkben munkálkodik. Ez a váltságdíj teszi alkalmassá a hívőt arra, hogy Isten tetszését elnyerje Isten Igéje szerinti élete által. Jézus vére az, amely Isten-imádásunkat és -tiszteletünket megszenteli, és az Atya jelenlétébe viszi.

A „parázna asszony" szolgálatában a tökéletes váltságdíj helyén az egyháztagság, a ceremóniák, ember által kitalált vallásos gyakorlatok, (például lelki tréningek, meditáció, agykontroll stb.) állnak. Az Isten Igéje szerinti istentisztelet emberre ható eredménye a megigazulás, az áldás, míg a „parázna asszony" istentiszteleti gyakorlatának önelégültség, kevélység a terméke. A kezében levő aranypohár (Jelenések könyve 17:4) a közlést, a kijelentést jelképezi, azt fejezi ki, amit az asszony megosztott azokkal, akik őt elfogadták és azonosultak vele. Jézus Krisztus hasonló képpel fejezte ki a farizeusok istentiszteletéről alkotott véleményét: „...mert megtisztítjátok a pohárnak és tálnak külsejét, belül pedig rakvák azok ragadománnyal és mértékletlenséggel" (Máté evangéliuma 23:25). A 28. versben aztán pontosan ki is mondja azt, amire utalt példázatában: „Éppen így ti is, kívülről igazaknak látszotok ugyan az emberek előtt, de belül rakva vagytok képmutatással és törvénytelenséggel."

A Jelenések 17-ben szereplő asszony Jézus vallásos kortársaihoz hasonlóan kívülről, emberi szempontból nézve igaznak és hasznosnak mutatkozik. A hitetés ereje által képes önmagáról pozitív fogalmakat, illúziókat kelteni a külső szemlélőben. Babilón egyik fő ereje, az álnokság szelleme élteti benne a szemfényvesztés és az imitáció képességeit. Hívei viszont valójában belső természetével kerülnek közösségbe.

Isten Igéje a fényes látszat mögötti tényleges valóságot is elénk tárja. Az „utálatosságok" alatt a Szentírás idegen istenek kultuszát, az ezekhez kapcsolódó, gyakorta emberi téveszme által természetfölötti erővel is felruházott szobrok, képek tiszteletét, valamint az okkult tevékenységeket (jövendőmondás, varázslás, mágia) érti. A legtöbb írásmagyarázó Babilont tartja a hamis vallásos kultuszok forrásának, például onnan terjedt el a férfi és női istenek kultusza. A Szentírás abban az esetben is negatívan viszonyul a kultuszokhoz, ha azok a Biblia Istenének tisztelete mellett zajlanak!

A bálványimádás és a szexuális tévelygés közötti szoros szellemi összefüggést Pál apostol fejtette ki részletesen a Rómaiakhoz írt levelének első fejezetében. Az örökkévaló Isten dicsősége helyére állított bálványok imádása súlyos szellemi, erkölcsi károsodásokat okoz. A degenerálódott ember természete felfokozott, torz szenvedélyek rabságába kerül a kultuszok által. Ebben az elesett állapotban az ember vagy szélsőségesen aszkéta gyakorlatok által akarja visszaszerezni az önuralmát (például manicheizmus, egyes szerzetesi rendek), vagy teljesen elveszíti azt.

A szellemi értékrend elvesztésének és felborulásának végső következményeként az ember a saját embertársa testének megszerzésére törekszik, hogy azon kiélje torz vágyait. A test-centrikus szemlélet az embert hedonista, materialista életvezetésre kényszeríti, melynek egyik kísérő jele, hogy a nemiség határai összemosódnak és eltűnnek az emberben felhalmozódott szexuális energiák és tisztátalan szellemek jelenléte miatt. A homoszexuális emberek ki vannak szolgáltatva fertelmes, természetellenes bűneik végzetének. A „parázna asszony" a szexuális bűnök forrása és védelmezője is, s ebben a minőségében küzd azért, hogy a homoszexualitást mint „kisebbségi jogot" és mint a szexuális kapcsolatteremtés normális módját elfogadtassa a széles társadalmi nyilvánossággal.

Jézus Krisztus egyházának azonban Isten Igéje szerint kell a bűnnel szemben állást foglalnia és élnie, mert „nyilván van az Istennek haragja a mennyből az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják". (Rómaiakhoz írt levél 1:18) Az egyházakban is egyre nagyobb probléma a homoszexualitás, sőt néhány felekezetben már el is fogadják.

Forrás: Új Exodus Magazin