Tom Marshall - Hogyan éljünk együtt érzéseinkkel? 4.

ÉRZELEM ÉS ÉRZÉKELÉS

            Az itt ábrázolt szellemi alapelv az, hogy az érzelmek nagy mértékben függnek az érzékelésektől. Érzéseinket az határozza meg, hogyan értelmezzük a helyzeteket és az eseményeket. Például hajnali 3-kor dörgedelmes robajra ébredsz. Felülsz az ágyban, mint aki karót nyelt, szíved úgy dobog, hogy majdnem kiszakad a mellkasodból, szemed majd kiugrik helyéről. Betörők..., földrengés..., az elragadtatás..., egy repülő zuhant le? Aztán kigyullad a lámpa és rájössz, hogy férjed tévedt el a sötétben és átesett az öltözőasztalkán. Most nevethetnéked támad, szánalmat vagy bosszúságot érzel attól függően, hogy milyen gyakran ismétlődik az ilyesmi nálatok. Ugyanaz az inger, más érzékelés, más érzelmek.

Testileg majdnem ugyanazt érzed, amikor a partról egy forró napon a vízbe ugrasz úszni, vagy pedig véletlenül esel a vízbe, amikor egyik barátodat búcsúztatod. Érzelmi reakcióid viszont egészen mások a két helyzetben, mert másképp fogod fel a két eseményt.

            

Jézus érzelmi reakciói minden körülmények között helyesek voltak, mert érzékelése a valóságnak megfelelő volt. A helyzeteket mindig helyesen fogta fel, mert szellemével érzékelte azokat. Halljuk Őt, hogyan magyarázza ezt az életmódot a János 5:30-ban: "Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos..." Jézus sohasem ítélt a körülmények külső látszata szerint, hanem aszerint, ahogy "hallott", azaz szelleme belső bizonyságtétele szerint.

Természetesen, itt a gyakorlati kérdés a következő: hogyan kezdjük el ezt a "kívül a belső" életet (ami valójában az igazi külső)? A magunk részéről hogyan kell elkezdenünk úgy élni, hogy az embereket és helyzeteket éber szellemmel érintsük meg, hogy úgy lássuk őket, ahogyan Jézus látja őket és Jézus szeretetével érezzünk irányukban.

Amikor megtanulunk szellemünkkel érzékelni, akkor érzelmi válaszaink pon­to­sab­ban fogják tükrözni az igazságot és a valóságot. Így érzéseinktől jobban függ­he­tünk, azok megbízhatóbban irányítják viselkedésünket.

            

A legtöbben egészen másként tanultunk meg élni. Az emberekkel és helyzetekkel szem­ben nem valódi énünket mutatjuk, hanem egy olyan "képmást", amit el­fo­gad­ha­tó­nak gondolunk vagy ami minden esetben feláldozható, mert valódi énünkből nem túl sok van benne. tehát nem sérülünk meg túlzottan, ha ezt a képünket elutasítják. Mások ha­sonló képmásokat mutatnak nekünk és mi az ő magatartásuk szerint reagálunk. Egyikünk sem kapcsolódik a viselkedés mögötti valódi személyiséghez. Ezért meg­szám­lálhatatlan a félreértések lehetősége.

Ehelyett meg kell tanulnunk, hogy életünk nyitott legyen az emberek és helyzetek felé úgy, hogy mindenbe, amit teszünk vagy mondunk, valódi énünket vigyük bele. Ha az emberek ugyanúgy viszonyulnak hozzánk, akkor a jelenlevő igazi valóságot fogjuk érzékelni. Ha mások nem így cselekszenek, mi akkor is gyakran felfedezzük majd a látható külszín mögött a valódi rémült, nyugtalan vagy bizalmatlan ént, amely szeretne reagálni, de nem mer. Arra eszmélünk majd, hogy önkénytelenül is a valódi személyhez viszonyulunk - megértően és irgalmasan, nem pedig az álarchoz.

Ezeket a fontos lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy ilyen új életmódba kezdjünk:

1. Megtanulhatunk így élni először is az Úrhoz viszonyulva. Ő egészen elfogad minket és teljességgel készséges irányunkban. Dávid megtanulta, milyen biztonságos az ilyen Isten előtti nyitottság:

            Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet!

            Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!

            És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja?

            és vezérelj engem az örökkévalóság útján!        (Zsolt. 139:23, 24.)

            Előle nem bújhatunk el, de nem is kell, mert teljesen elfogad minket szeretetében.

2. Szükségünk van rá, hogy az Úr megszenteljen minket az Ő Szent Szellemével, így szellemünkből fakadóan tudunk bizalommal és természetesen élni. Ha szellemünk nem tisztul meg, nem valószínű, hogy reagálásunk az élet válaszát fogja hozni. Az új emberből kiindulva kell élnünk, aki Krisztus Jézusban teremtetett: "igazságban és valóságos szentségben" (Efézus 4:24.).

3. Tudatára kell ébrednünk, mikor nem élünk az új ember avagy a szellem uralma alatt. Emlékszem, egyszer elmentem egy karizmatikus katolikus imaalkalomra. Ami­kor beléptem, egy fiatalember, akivel sosem találkoztam azelőtt, odajött hozzám, át­ölelt valódi, meleg szeretettel. Én is átkaroltam őt, amikor hirtelen fájdalmasan rá­döb­bentem, hogy ő szeret engem, én pedig csak átöleltem őt. Szívemet vissza­tar­tot­tam, mert idegenek közt voltam.

Most tanulom felismerni azokat az eseteket, amikor visszaesek egy álarc kivetítésébe és egyre kellemetlenebbül érint ennek hamissága. Az igazság, - vagyis a valóság - nagyon felszabadító dolog.

4. Amikor megtanulunk az emberekkel és helyzetekkel kapcsolatosan így élni, nem csak az igazságot érzékeljük világosabban, hanem a Szent Szellemnek is utat készítünk, hogy személyiségünkből kinyúljon és megérintsen másokat. Jézus azt mondta a János 7:38-ban: "élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből". A folyók nem áradhatnak, ha legbelső lényünket biztonságosan bezárjuk és egy hamis, színlelt képet vetítünk ki mások felé. Az igazság és valóság Szelleme a hamisságot nem tudja használni.

Igazi, belső lényünk azonban, akármilyen esetlenül és ostobán is csináljuk először, mivel ez a valódi lényünk, mindent megad Istennek ahhoz, hogy Ő az Élet folyójaként áradhasson belőlünk. Amikor ez megtörténik, akkor nem a mi érzéseinket tapasztaljuk meg, hanem valójában a Szent Szellem érzéseit. Ha ez most felfoghatatlan számodra, hallgasd meg újra Pált:

"Mert bizonyságom az Isten, mely igen vágyakozom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szerelmében."       (Filippi 1:8.).