2020. július 27., hétfő

Németh Sándor - A boldogságról 9.

Jézussal kapcsolatban mikor érte a legnagyobb meglepetés a tanítványokat? A megdicsőüléskor a hegyen. Visszaadott neki ott abból a dicsőségből Isten, amit a Mennyben hagyott a megtestesülésekor. Plusz még lejött Illés és Mózes is. Péter egyből sátrat akart építeni, mert nem akarta otthagyni az örökkévalóságot.  

Emlékezz meg arról, hogy ki vagy Krisztusban! Még emberek között is óriási nagy erőt jelent, ha például egy nagy ember befogad valakit a szívébe. A tanítványa ilyenkor részesül a tanítója képességeiből. Ha valakinek nincs ilyen mestere, akkor a sorsa determinálva van. Senki nem tudja átlépni az árnyékát. Csak mindig olyan ember tud fölemelni, aki több nálad! Ha befogad a szívébe, akkor tudsz tovább lépni! A házasság is így működik! Azért változnak meg az emberek, mert a férj szívébe bekerül a feleség, és fordítva. Élnek a másikban is, nem csak maguknál. Ami a másikban él, annak van egy kisugárzó ereje, és előfordul, hogy az jobb, mint a tényleges személyiség, mert sok olyan látás van vele kapcsolatosan, ami messze jobb, mint az illető tényleges valósága. Ez kiárad, és megváltoztatja a másikat. Jobb ember lesz.
Olyan lesz, mint amilyennek álmodta. Honnan jön ez az erő? Az ember szívéből! Persze ez csak akkor áll, ha szeretik egymást.

A legjobb példa Mózes- Józsué vagy Illés- Elizeus példája. Ha Mózes szívében nem lett volna Józsué, akkor Isten sem kente volna fel. Méltó utódja lett Mózesnek, mert Mózes a szívében hordozta. Elizeus is dupla kenetet kapott, mert a mesterének a szívében volt benne. Elizeus és Géházi kapcsolatára azonban ez már nem igaz. Óriási erő van egy ember személyiségében! Nem véletlenül mondják, hogy: Gondolj rám!
Olyan szellemi erő tud rááradni a másikra, amiből erőt vesz. Képzeld el, akkor Istent! Rád gondol, rád néz. Micsoda kegyelem árad rád! Ezt kell látnunk maguk előtt nem vallásos ceremóniákat, amelyek elrejtik Isten hatalmas személyét az emberek elől.

Pál apostol tisztában volt azzal, hogy a mi Istenünk emésztő tűz! Ezen a tűzön keresztül kell mennünk! Vagy porrá és hamuvá teszi az embert, vagy szentté válik! A Sínai pusztában szólt Isten Mózesnek, hogy 3 nap múlva megjelenik, ezért készítse el magát a nép. Ez egy előképe annak, hogy az Újszövetségben is szent követelmény a tisztaság, szentség. E nélkül senki nem látja meg Istent. Hatalmas mennydörgés volt a 3 nap után. Rengett a hegy, tűz volt, és hang hallatszott belőle. Izrael fiai annyira megijedtek, hogy a csontjukat, mindenüket megrázta. Kódolta Isten a saját maga számára őket. Ezt a zsidóság nem tudja lerázni magáról. A csontvelőkig hatott ez. Mondták Mózesnek, hogy ő beszéljen Istennel, mert nem tudják élve kibírni ezt a hangot. Pedig nagyon visszafogott volt ekkor Isten. De legközelebb, amikor megjelenik, akkor nem fog a felhőkbe rejtőzni, hanem a teljes erejében látható lesz. 

Mózes már megedződött, mert Isten konditermében volt, mert tudta Isten, hogy valakinek fel kell majd mennie a hegyre, és valakit meg kell sózni, hogy tűzálló legyen, teflonember legyen, hogy ne eméssze meg Isten dicsősége! Izrael fiai remegtek. Rettenetes volt a látvány. Egyszer eljön az idő, amikor nekünk is szembe kell néznünk ezzel a természetfölötti lénnyel! Megdicsőült személyek leszünk akkor. Bezony! Akiknek volt találkozása Istennel, mind arról számolnak be, hogy nem lehet leírni, hogy micsoda ereje, hatalma van Istennek. Semmi nem tud megállni az ereje folyásában. Úgyhogy menthetetlenek vagyunk, ha nem tisztulunk meg! Nem csak hívőnek kell lenni, hanem látni kell, hogy mi az értelmes célja a hívő életnek: meglátjuk az Urat. Megállunk Isten előtt szeplő és sömör nélkül dicsőségben.

Régen a vőlegények nem láthatták a menyasszonyokat. Nem ilyen tapogatózós jegyesség volt, mint mostanában. Nagyon szent törvények voltak. Eljött a vőlegény, elhagyta a tükörszobát a menyasszony és akkor jött a találkozás fizikailag. Minket is készít a Szent Szellem! A legfontosabb, hogy tiszta legyen a menyasszony, ne legyen büdös. Borzalmas, amikor valakinek a szájából, ruhájából, alsóruhájából jön a bűz. Ha az Úr esztétikai igényét akarjuk megérteni, akkor olvassuk el Eszter könyvét! Le van írva részletesen Eszter szépítése. A királyt nem láthatta, hanem csak a tükröt, a szépítő eszközöket. Amikor a felkészítők a maximumot kihozták, akkor megjelenhetett a király előtt. Így van ez az egyházzal is. Most kell használni az eszközöket, szépítőszereket, tükröt, amelyekkel a mocskot el lehet távolítani a szívről, szellemről, lélekről, testről. Ha megteszed, nem szégyenülsz meg! Ha nem teszed meg, akkor a keresztény élet egy kísérlet volt a számodra, ahol kudarcot vallottál! Ha a szíved tiszta, akkor meglátod az Istent! Ha nem, akkor nem!

Az Ószövetségben és Jézus korában is nagyon nagy hangsúlyt tettek a tisztaságra, de csak külsőleg. Nagyon vigyázz, hogy ebbe ne keveredj bele! Jézusnak annyira tiszta volt a szíve, hogy le tudott ülni a farizeusokkal, bűnösökkel, egyiknek a gonosz cselekedete sem fertőzte meg. egész életében szent volt. Nekünk hasonlónak kell lennünk Hozzá! Meg kell tisztulni a szellemi, erkölcsi tisztátalanságból. Minden bűn tisztátalanság. Besározódni úgy is lehet, hogy nem követsz el bűnt! Olyan emberrel vagy kapcsolatban, vagy olyan filmet nézel, amelyben érzed, hogy mocsok, sár lett rajtad. Akik be vannak töltekezve Szent Szellem, azok ezt tudják, érzik. Semmi elváltozás nincs, csak érzik, hogy nem tiszták. Ez azért van, mert egy tisztátalan világban élünk. De Jézus vére megtisztít, ha erre szükséged van! Nagyon élővé kell tenni ezt a hitet, mert másképp lehetetlen, hogy megnyerd ezt a tisztaságot. Ha bűn van az életedben, akkor a szíved tisztátalan. Megfertőz az, ami a szívedben. A tisztuláskor a szívedre kell tenni a hangsúlyt, ahogyan Salamon is mondja:

Példabeszédek 4:23 Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki [minden] élet.

Isten azt akarja, hogy ne csak a tál külsejét, hanem a belsejét is tisztítsd meg! Nagyon meghatározza az ember pályáját a szíve állapota. Kívülről a farizeusok is tiszták voltak, de belül nem. Ha a te szíved tisztátalan, akkor nincs valóságos kapcsolatod Istennel. Hogyan tudod a szívedet megtisztítani? Az engesztelő áldozatnak az egyik célja ez volt. A vérrel meg tudod tisztítani.

Zsidó 9:13 Hiszen ha kecskebakok és bikák vére, meg egy fiatal tehén hamva a hétköznapi életben forgolódókra ráhintve megszentel a test megtisztítása céljából,
Zsid 9:14 akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Szellem által önmagát mutatta be hibátlan áldozatul az Istennek, mennyivel inkább meg fogja tisztítani lelkiismeretünket a halott cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljunk.

Izrael fiai várták, hogy meghintse őket a főpapa vérrel, mert tudták, hogy kegyelmet közvetít. Ennek a célja a tisztaság létrehozása volt. Az Újszövetségben ez a vér Krisztus vére, melyet fölvitt az Atyához. Az ítélet székét a kegyelem székévé változtatta. Ezzel a vérrel élni kell rendszeresen, mert a világban való forgolódáskor az ember tisztátalanná válik. Nagyon nagy dolog, ha valaki tisztán tartja magát és a szívét is! Ez viszont az embernek a maga erejéből nem megy! Az engesztelő áldozat vére által lehetséges ez. A bűnnek van egy tisztátalan atmoszférája. Ebből is folyamatosan meg kell tisztulni! Az Úr visszajövetele egyre közelebb van, ezért egyre nagyobb szükségünk van arra, hogy tiszták legyünk! Az erre való vágyat az engesztelő áldozat adja.

Az Ige is nagyon fontos a megtisztuláshoz, ahogyan az efézusi levél is mondja. Senkinek nincs hatalma a szíve felett. Jeremiás is mondja, hogy a szíve az embernek csalárd. Csak az Úr tudja megtisztítani. Kiáltsunk Dávidhoz hasonlóan: Tiszta szívet teremts bennem, Ó Uram! Dávid is érezte, különösen a bűnbeesés után, hogy elveszítette a tisztaságát, ártatlanságát, és nem tudja visszaszerezni. Ez olyan, mint a szüzesség. Kívánni kell a tisztaságot! Ma nem vágyják az emberek ezt. Eddig is voltak tisztátalanságok, de voltak emberek, akik vágytak a tisztaságra. Aki világi technikákkal akar érvényesülni, az nem tud megtisztulni. Ha valaki az egész világot megnyeri is, a lelkében kárt vall, ahogyan Jézus mondja. Az ilyen ember elveszíti a mennyei elhívást. Nem fogja meglátni az Urat! Istenfélelemmel munkáljuk az üdvösségünket, tisztítsuk meg magunkat, és ne engedjük meg, hogy a tisztátalanság úrrá legyen a személyiségünkön! Csodálatos elhívást kaptunk Istentől! A szív tisztaságát kegyelemből kapjuk, de együtt kell működnünk, mert e nélkül nem fog Isten megtisztítani.

Amikor az emberek az igazi Isten képét felcserélik képekkel, akkor Isten átadja őket tisztátalan kívánságokra. Szexuális lázadás, degeneráció a következménye. Ne keveredj bele ebbe! Ne engedd, hogy a pornográfia megkötözzön! Amíg meg vagy kötözve ezzel vagy a bálványimádással, addig felejtsd el, hogy üdvözülsz! 

1János 1:7 Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

Ha 100-szor elestél is, akkor se add fel! Gyere ki ebből a mocsokból!

A legtöbb férfi ma a pornográfiában bukik meg. A férfiak legnagyobb többsége használhatatlan. Ezt bizonyítja a társadalom. Tönkre teszi őket a szex-mánia, szex-őrület. Úgy szívják magukba a mocskot, mint a szivacs. Ezzel kérkednek, hogy ebben hősök. De lehet látni, hogy 40 év fölött használható egyedülálló férfit olyan nehéz találni, mint a fehér hollót. A nőknél is nagy probléma van. Magyarországon különösen. Ha lesz oka a nemzethalálnak, akkor ez lesz. Az ilyen szexuális bűnöket Isten úgy bünteti, hogy ezeket a népeket kihányja. Ma is rengeteg szex-őrült van. Minden ilyen kor után jön a rettenetes ítélet. Itt az idő, hogy hagyjátok abba ezen a területen az illegális cselekedeteket! Ezen a területen nem lehet
megalkudni az ellenséggel. Ha a szexuális területen nem vagy szabad, akkor nem vagy egészséges ember. Isten nem vet meg, hanem meg akar tisztítani, meg akar szabadítani!

Dávid is vakációzott, amikor a társai harcoltak. Meglátta Uriás feleségét. Később jött rá Dávid, hogy milyen a szíve. Akkor nem tudta. Utána tudta meg, hogy nem volt tiszta a szíve. Azért esett el házasságtörésben, mert nem volt tiszta a szíve. Ezért kiáltott az Úrhoz, hogy tiszta szívet teremtsen benne. Ha meglát egy meztelen nőt, akkor se legyen ilyen kívánság benne! Ha te is elestél, van reménység, de ordítani kell! Ha nem estél el, akkor vigyázz, mert kegyelem által tartatik meg az ember! Ezeket lehet örökölni. Ha apukád, anyukád házasságtörő volt, akkor te is örökölheted. Ezt lehet látni. A szexuális bűnök különösen örökölhetőek. Akik tudják, hogy ez gyenge pont az életükben, azok kérjék a kegyelmet, könyörögjenek, hogy a jövőben is elég legyen a kegyelem a megtartásra. Sajnos ezen a területen kaszál az ördög. Szinte tömeggyilkosságok zajlanak. Ezért kell a tisztaság! Igényelni kell! Csak az Úr vére az, amely a szívünket meg tudja tartani az Úr jelenlétében. 
 
A nyomás hozza ki az emberből, hogy mi van benne. Ha felismered, akkor az elegendő ok arra, hogy Istenhez kiálts! Az elhívásod, hogy meglásd az Úr dicsőségét!

2011.01.

2020. július 21., kedd

Az Isten hét szelleme 1.

Jel 1,4 János a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, a ki van, a ki vala és a ki eljövendő; és a hét szellemtől, a mely az ő királyiszéke előtt van,

Isten trónja előtt van hét szellem.

Jel 4,5 A királyiszékből pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki. És hét tűzlámpás ég vala a királyiszék előtt, a mely az Istennek hét szelleme;

Amikor János betekintett a mennybe, és látta Istent a trónon ülni, a trónszék előtt hét tűzlámpást látott égni, ezeket nagyméretű mécseshez lehet hasonlítani. Ez Isten hét szelleme.

Jel 5,6 És láték a királyiszék és a négy élőlény között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva és hét szeme vala, a mi az Istennek hét Szelleme, a mely elküldetett az egész földre.

Ez a hét szellem a földre is el van küldve. János úgy látta, hogy a báránynak hét szeme és hét szarva volt. A bárány a Messiás. A szarvak és a szemek szintén a hét szellem, ez ugyanaz a Szent Szellem, mely a mennyben és a földön is jelen van egyszerre. Egyszerre jelen van mint hét tűzlámpás a trón előtt, de a földön is.

Itt három szimbólumot látunk: tűz, szarv, szem.
A tűz éget, erős, tisztít.

A Szarv az igében mindig a hatalom, erő jelképe. Itt egy bárány szarváról van szó. A zsoltárokban sokat olvassuk, hogy felmagasztalod a szarvamat az ellenség felett. Máskor látomásokban mutat Isten ilyen képet, pl. Dánielnél. Ezek királyok, uralkodók. A szarv az erő, hatalom, uralom jelzője. Ez a birkanyájhoz kapcsolódik, ott a fejlett, felnőtt kosoknak vannak hosszú, csavart szarvuk (ebből készült a sófár). A nyájban a kosok végzik el a védelmi funkciót, magukat, és a nyájat is megvédik, ha ragadozó támad. A bárányok és nőstények középre húzódnak, a kosok pedig körbeállnak, és a szarvaikat kifelé fordítják. A bárány egyetlen fegyvere a szarv. Dávid úgy beszélt magáról, mint egy juhról, akinek az úr hosszú szarvat növesztett, amivel szembeszállt ellenségeivel. Ezzel tudott támadni az ellenségre, és meg tudta védeni magát. Ez sebesíteni képes, döfni tud. A kosszarv kürt, a sófár különleges hangot ad ki. A mózesi törvény szerint bizonyos esetekben kosszarv kürtöt kellett fújni, nem arany kürtöt. Főleg akkor, ha szabaduláskor, szabadításkor, háborúból való szabaduláskor, elengedés évekor mindig ezt kellett fújni. A sófár kosszarv. Mikor belefújnak, a lélegzet, a levegő belemegy a kos szarvába. A szarv tehát egy szimbólum, a bárány egyetlen fegyvere, a Messiás hatalmának jelképe. Amikor ezt betölti a ruach, a lélegzet, fúvás: szellem, a sófár akkor szólal meg, ha a szellem belemegy a kosszarvba. Amikor Ábrahám felvitte Izsákot, Ábrahám. Izsáknak azt felelte, Isten gondoskodik áldozatról. Egy kos a szarvainál fogva fennakadt a bozótban, és azt áldozta fel. Ez a helyettesítő áldozatnak, a Messiásnak az előképe volt. Amikor a Messiás eljön, egy sófár hangja fog szólni, ez az elragadtatáskor így lesz!

A bárány hét szelleme elküldetett a földre. Itt a föld légterében, bioszférájában van hét láthatatlan kosszarv, mely támadja az ellenség erejét. Ez a hét láthatatlan kosszarv mind a Messiás fejéből jön ki, és ezzel támadja az ördög erősségeit.

A báránynak hét szeme is volt. Ez szintén itt van a földön, és szintén a Szent Szellemben lévő hét szellem. Ez által Ő lát.

A földön lévő Szent Szellemben lévő hét szellemet tehát úgy mutatja be, hogy egyrészt erő és hatalom, mellyel támadja és rombolja a sátán királyságát, és a hét szemmel pedig lát is.

Zakariás könyve: Zorobábel kap egy követ, melyen hét szem van, mely az egész földet átnézi. "Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én szellememmel, tehát nem politikai erővel, hatalommal, hanem a szellememmel végzem el a munkát" – mondja az Úr. Akikben a Szent Szellem benne van, ez által képes betekinteni a láthatatlan világba, és tudunk látást kapni. Ha a Szent Szellem bennünk van, bennünk van a hatalom és a látás is. Mindkettő szükséges a sikeres élethez. Legyen hatalmad, de nem vakon tevékenykedj, hanem legyen látásod. A hét szem útmutatást is ad.

Nyilvánvaló, hogy egy Szent Szellem van. A Szent Szellem személy. Van egy erőtere, egy ereje, az is a Szent Szellem. A Szent Szellemben hét különböző arculat, erő, megnyilvánulás, hét különböző alapkenet van. A keruboknak pl. négy arcuk van (ember, sas, bika, oroszlán), A Szent Szellemnek pedig hét. Az arc személyiséget is tükröz. A menóra ezt a hét szellemet képviseli. Az ágak egybe fonódnak össze.

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine

Németh Sándor - A boldogságról 8.

Szeretnélek benneteket felszabadítani minden perfekcionista életérzés alól! Nem kell most boldognak lenned! Az orosz írók nagy művei is azt bizonyítják, hogy azok a fiatalok, akik most keresik a boldogságot, azok boldogtalanok, tragikus sorsúak lesznek. Se a szerelem, se a hatalom, se a pénz, se a tudás nem vezet a boldogsághoz! Arra kell figyelni, hogy mit mond Jézus a boldogságról! Az Ő élete is egy hajsza volt, egy küzdelem, ha az Ő szemszögéből nézzük. Dráma, hogy így kellett befejezni a földi pályáját, de még sem gondolt soha úgy rá, mintha valamitől megfosztották volna; tudta, hogy az ígéret a föltámadáskor fog beteljesedni az Atyánál.
Olyan gazdagság és érték van Jézusban, hogy hozzá hasonlítva semmi nem ér fel még a cipője talpáig sem. A mi életünknek rendkívül értelmes célt adhatunk: Jézust és az Atyát, akivel a közösségre elhívott minket.

Máté 5:8 Boldogok a szívükben tiszták, mert ők meg fogják látni Istent!

Isten látása hatalmas nagy kihívás az ember számára, hiszen Jézust leszámítva senki nem látta Őt. Elrejtőzött a bűnbeesés után az ember elől. A természete olyan dicsőséges, annyira tele van az erejével, hogy azt, ha az ember meglátja, akkor nem marad élve. Nem azért rejtőzött el, hogy az ember artistamutatványt mutasson be, hanem az ember védelmében, azt akarta kímélni. Nagyon sok ember nem rendelkezik még azzal a személyiséggel, amely teflonszerű, és nem ég el Isten dicsőségében.

Spielberg: A frigyláda fosztogatói c. film is jól bemutatja, hogy a frigyláda is erőt közvetített. Mózes azt készítette el, amit látott. Az igazit megmutatta neki Isten a Mennyben, és elkészítette a mását. Elképesztő energiát, dicsőséget és erőt tudott ez a láda közvetíteni. Különösen, amikor a szövetség ígéretét megtartották Izrael fiai és rajtuk volt Isten kenete. A frigyláda Jézus előképe: az akácfa az emberi természet, az arany az isteni. Jézus egyszerre valóságos ember és valóságos Isten is. Ez a 2 természete elválaszthatatlan. Megmaradt benne az emberi természet a feltámadás után is.

A Szentek Szentje életveszélyes hely volt. Nem véletlen, hogy 1 évben csak egyszer mehetett be a főpap, akinek a ruháján volt egy csengő, amelyet ha hallottak Izrael fiai, akkor tudták, hogy nincs baj, Isten elfogadta az áldozatukat. Ha nem szólt egy csengő, akkor ki kellett húzni a főpapot egy spárgával, mert nem lehetett bemenni a Szentek Szentjébe. És ez csak az árnyéka az igazinak! Ezt azért mondtam el, hogy képetek legyen arról, hogy Isten milyen hatalmas. Mózesnek is csak azt engedte meg Isten, hogy hátulról lássa az Ő dicsőségét. Ha szemtől szembe látta volna, akkor nem biztos, hogy életben maradt volna. Az emberekből a szobrok és képek által kiölték az Úr nagyságáról való képet. Megakadályozzák őket, hogy pontosan és hűen ismerjék meg Istent. Alá kell rendelni a Szent Szellem munkájának az Úrról alkotott képünket, hogy egyre jobban közelítsen az eredetihez.

Isten azért húzta fel ezt a látható világot, hogy ne haljon meg a bűnös ember, hanem kegyelmet nyerjen, és a megtisztulás, megszentelődés útján járjon. Ez a világ annyira tisztátalan Isten előtt, hogy a szemeit elfordítja róla. Ő annyira szent, hogy még a gonoszt sem nézi, hanem elfordítja a tekintetét. Ez hatalmas nagy mozgásteret biztosít az ördögnek. Ez azonban nem Isten hibája! Senki kedvéért nem engedi meg, hogy a személyiségében bármilyen folt kialakuljon.

Ma nagyon sok ember mondja magát hívőnek, és elfelejtik, hogy rendkívül tisztátalan világban élünk. Azt gondolják, hogy az emberek ártatlanok és tiszták Isten előtt. De ez nem igaz! Minden ember tisztátalan, és ez elválasztja őket Istentől. Isten ezért rejtőzik el az ember elől. Ez nem ezt jelenti, hogy szigorú, hanem látszik, hogy az Ő és az ember természete összeegyeztethetetlen. A kompatibilitáshoz egy embernek szüksége van az újjászületésre, a Szent Szellemmel való betöltekezésre. Ez az elhívásunk, hogy Istent meglássuk.

1Korinthus 13:12 Most ugyanis „rejtvényeket” látunk „tükörben”, akkor pedig majd „szemtől szembe” látunk; most töredékes az ismeretem, akkor pedig majd úgy jutok teljes ismeretre, ahogyan én is ismertté lettem.
1Kor 13:13 Most pedig megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három - de ezek közül a legnagyobb a szeretet.

Tükör által homályosan látjuk most Istent. A tükör Isten beszéde, amely közvetíti az Urat. A karizmatikus megtapasztalások is az Igével vannak kapcsolatban.

Jakab 1:23 Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát:
Jak 1:24 Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt.

Annyi közösséged van az Istennel, amennyi közösséged van az Igével. Ha rossz a kapcsolatod az Igével, akkor rossz a kapcsolatod Istennel is. Nagyon homályos dolog volt ez hosszú évszázadokig a keresztények előtt. A pogány kereszténység nagyon különbözik az apostolok hitétől. Azért árasztja ki Isten a Szellemét, hogy a tükör ne legyen homályos, hanem tiszta legyen! Egy csodálatos időszakban élünk. Lehet látni, hogy a Szent Szellem állítja helyre az alapigazságokat, amely jellemezte a korai egyházat. Rövid idő alatt az egész Római Impériumot betöltötte az Ige. Illíriáig! Ez a mai Horvátország. Az akkori kultúra teljes mértékben ellentétben állt a zsidó-keresztény kinyilatkoztatással. Akik a múltban a hit hősei voltak, azok most drukkolnak neked a Mennyben, hogy jól csináld a dolgokat, ne a tradíciókat kövesd, hanem azokat a dolgokat, amelyeket ők elhelyeztek a Római Birodalomban!

Isten senkinek nem ad olyat, hogy lássa az Ő arcát. Az élmények nem pótolhatják a hitet!

Lásd, hogy mi a hit végállomása! Olyan változáson megyünk keresztül, hogy átváltozunk a Szent Szellem által dicsőségről dicsőségre! Eljutunk olyan állapotba, hogy összeférhetőek leszünk Isten dicsőségével! Végérvényesen meg fogunk dicsőülni! Hosszú évszázadokig az igazi szentek ezért éltek, ezért szenvedtek! Számukra legfontosabb az volt, hogy megvalósuljon az életükben az elhívásuk célja! Nekünk is ez az elhívásunk! Az Úr is szeretne minket látni élve! Elképesztő nagy változásokon megyünk majd keresztül!

1Korinthus 3:13 mindegyiküknek a munkája nyilvánvalóvá lesz, mert ama nap világosságra hozza majd, tudniillik tűzben lepleződik le, és akkor majd azt, hogy kinek mit ér a munkája, a tűz fogja kipróbálni.
1Kor 3:14 Ha valakinek a műve, amit az alapkőre ráépített, fennmarad, jutalomban részesül;
1Kor 3:15 ha pedig valakinek a műve elég, ő maga megmenekül ugyan, ám mintegy a tűzön keresztül.

Pál föltételezi, hogy tiszta szívű emberekről van szó, csak mások a cselekedeteik, azokban vannak különbségek. Nem mindenki tűzálló cselekedetekkel lép be az örökkévalóságba. Lesznek olyanok, akik azt hiszik, hogy a földi, elmúlásra ítélt, gyarló cselekedetekkel lehet valamit kezdeni Isten előtt. De ezek el fognak olvadni, mint a hó. Senki nem fogja megkérdezni tőled, hogy hány diplomád volt, hol dolgoztál, milyen sikeres ember voltál, hanem csak egy lesz a lényeg: tiszta a szíved vagy nem? A többi csak egy öltözék csupán. A Földön el tudod kábítani a másikat, hogy befolyásos ember vagy, de a Mennyben senkit nem érdekel! Az lesz nyilvánvalóvá, hogy tiszta-e a szíved és a cselekedeteid hitből vannak-e? Egyenértékűek-e a mennyei arannyal, gyémánttal? A Mennyben nagyon sok az ékszer! Több mint az arany utcákban. Amilyen a cselekedeted, olyan minőségű ember leszel a Mennyben! Senkinek nem lesz ideje arra Jézus jelenlétében, hogy enyhítő körülményekre hivatkozzon. Jézus szeme tűzláng. Ahogy ránk tekint, ezt a tüzet viszi a személyiségükre. Elválik, hogy leégsz-e vagy veszed az Ő dicsőségét? Remélem az utóbbi lesz!

Az emberekből is árad ki az erő. Megérzik, hogy valakiből erő árad ki. Annyi embert betölt Isten Szent Szellemmel. Kathryn Kulmann egyszer keresztülment egy konyhán, és az emberek nem tudtak talpon maradni. És ez még csak egy kis ízelítő Isten erejéből.

Nem pici Istenünk van, hanem rettenetes nagy Istenünk van! Ezért mondja az Ige, hogy rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni! Állj 2 lábbal meg előtte! Ez nagy dolog! Amikor Dánielt is meglátogatták a Mennyből, akkor nem tudott fölkelni. Ezékiel meg repdesett, mint a gólya. Akiket fölken Isten, azok még repülni is tudnak.

Nagyon sokszor magunkra nézünk, és akkor állandó elveszítjük a célt! De nem csak az Úr van bennünk, hanem mi is az Úrban! Őbenne pedig nincs tökéletlen! Rád áradt mindaz, ami benne van: szentsége, tisztasága, bölcsessége stb. Azért kell változnunk, hogy abból az igaziból, ami fönt van, abból minél többet kapjunk!

2011.01.

2020. július 7., kedd

A Szent Szellem munkája, szolgálata az Újszövetségben 3.

A Szent Szellem munkája a hívők életében

· Az Újjászületést a Szent Szellem végzi el.

Ján 3,5-6 
Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Szellemtől született, szellem az.

Mi a Szent Szellemtől születtünk! Változtasd meg az identitásokat! Isten nem kitatarozott téged, hanem teljesen újat teremtett!

A Szent Szellem beköltözött a szívünkbe. Ez az Ószövetségben nem volt így, alkalmi jelleggel feladatokra szállt rá emberekre. Pl. Bésaléel és Aholiáb. Ránk nem egy részfeladat erejéig jött a Szent Szellem.

· Róm 8,9 
Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.

1 Kor 3,16 
Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakozik bennetek?

Isten Szelleme lakozik bennünk. Ez megfelelő hozzáállást követel, mert a Szellem Úr. A Szent Szelem úrként legyen bennünk! Erre a legjobb látást Ezékiel adja. A kerekek és a kerubok együtt mozogtak. A kerekekben Isten Szelleme volt. Te Isten kezében kerék vagy. A Frigyláda akácból volt. Azok az akácok akarhattak volna szobrok vagy mások, de elvállalták, hogy láda lesznek. És ez pont elég volt! Ha beléd költözött az Úr, tedd Úrrá. Mondd neki: Uram, legyél Úr fölöttem Ne akard megoldani az életedet. Nem tudod mi neked a jó, Ő jobban tudja. A tragédiák abból származnak, hogy az emberek tudni vélik, hogy nekik mi a jó.

· A Szellem tesz bizonyságot arról, hogy Isten fiai vagyunk. A Szent Szellem adja az üdvbizonyosságot. Kérd, hogy a Szent Szellem tegyen benned erről bizonyságot! Az jut rólad eszedbe magadnak, hogy Isten gyermeke vagy? Kérjed ezt Istentől. Minden erre épül rá. Csak a gyermek örökös.

· A szellem szól a hívőkhöz.

Apcsel 8,29 Filep evangélista szolgálata.
Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez!

A Szent Szellem konkrét dolgokat mond: menj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez.

· 1 Kor 2,12
Mi pedig nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk.

Az értelmünket is a Szent Szellem nyitja meg. Ahhoz, hogy megismerd az örökségedet, a Szent Szellem elengedhetetlenül fontos. Nem elég hogy higgyél. A hit mellé szükség van a Szent Szellem vezetésére, és tulajdonképpen Ő maga hozza be a láthatatlanból az ígéreteket. Anyagi áldás, egészség, Isten ismerete.

· A Szellem tanít, elvezeti az embert minden igazságra.
Parakleitosz: tanító, ügyvéd. A Szent Szellem az Úr de azért jött el, hogy nekünk szolgáljon,és felkészítsen minket a Fiúval való találkozásra. Akkor tudja a szolgálatát elvégezni benned, ha úrként tekintesz rá. Ha szolgaként tekintesz rá, már nem tud szolgálni feléd.

János 16,13
De mikor eljő amaz, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.

A taníthatóságunkat meg kell őrizni. Ettől függ hogy kijelentést kapjunk tőle. Minden alkalommal, minden nap tud és kész szólni a Szent Szellem. Sosem Tőle függ, hanem tőled. Ő akar szólni, van üzenete, nem fogyott ki belőle.

· A Szellem megerősíti a hívőket a belső emberben. 

Efézus 3,16 
Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Szelleme által a belső emberben;

A Szellem által tudsz megerősödni, ha gyengének, elidegenültnek érzed magad.

· Róma 8,26
Hasonlatosképen pedig a Szellem is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Szellem esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

A Szellem tesz képessé az imádkozásra. Az imában átveszi a kezdeményezést a Szent Szellem. Szükség van, hogy a Szent Szellem az értelemmel való imádkozásban is átvegye a vezetést. Amikor elkezdesz értelemmel imádkozni, a Szent Szellem benned drukkol.

· A szellem segít a hívőknek, hogy a bűneiket elhagyják

Róma 8,13
Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldökölitek, éltek.

Szellemmel megöldöklitek: ennek eszköze a Szellem. A böjt is ehhez tartozik. Kérd a Szellemet, hogy újítsa meg a böjt életedet. Nem tudod elhatározni, az öldöklés nem akaraterőből történik.

· Róma 8,14
Mert a kiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.

A Szellem vezérel. Akiket vezérel, azok Istennek fiai.

· A Szellem övez fel a bizonyságtételre.

Apcsel 1,8
Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.

· A Szellem osztja a szellemi ajándékokat a hívők között amint akarja. Vágyni lehet rá, sőt jó dolog kívánni.

1 Kor 14,1
Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a szellemi ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok.

· A Szent Szellem aki a feltámadásban és örök életben részesíteni fog.

Róma 8,11
De ha Annak a Szelleme lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Szelleme által.

Azért kell a Szent Szellemmel betöltekezni, mert Ő a pecsétje és garanciája a feltámadásnak. Minden betöltekezéskor az atomjaid, sejtjeid hordozzák a Szent Szellem lenyomatát. Ezért kell hordoznod a Szent Szellem kenetét a testedben! Az olaj a lámpásban azt jelenti, hogy a tested tele van Szent Szellemmel. Ez nem a lélekről szól, hanem a tested elragadtatásról szól! 

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine

Németh Sándor - A boldogságról 7.

Az irgalom nem vonatkozik azokra, akik gonosz emberek. Feléjük nem kell!

Ha a Szent Szellemmel jó a kapcsolatod, akkor meg tudsz indulni az emberek felé. Ha meg is sértettél valakit, akkor olyan ajándékot tudsz adni neki, amely méltóképpen kifejezi, hogy megindulsz.
A legjobb példa mindezekre az irgalmas szamaritánus:

Lukács 10:30 Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók [kezé]be esék, akik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan.
Luk 10:31 Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, aki azt látván, elkerülé.
Luk 10:32 Hasonlóképpen egy lévita is, mikor arra a helyre ment, és [azt] látta, elkerülé.
Luk 10:33 Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula.
Luk 10:34 És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé neki.
Luk 10:35 Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda neki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom neked.

A lévita és a pap nem indult meg ezen az elesett emberen, ezért nem is segítettek rajta. A farizeusok is csak vallási kötelességből tettek jót. Ez nagyon veszélyes. A vallásos emberek gyakran kegyetlenebbek, mint a hitetlenek. Ennek sok oka van. Még akkor sem indul el bennük a megtörtség, ha baj és kudarc éri őket, hanem az önigazultságukat bizonygatják. A pünkösdi, karizmatikus emberek között is egyre több ilyen van. Kemény a szívük, nincs bennük irgalom. Vigyázz a szívedre!

Példabeszédek 4:23 Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki [minden] élet.

Az ember a legnemesebb részéről mond le, ha nem tud megindulni! A keresztények is hányszor végig nézték a zsidók deportálását. Vigyázz, hogy a vallási szolgálat ne keményítse meg a szívedet! Ehhez kell a szellemi élet, az ima és sok minden más. Vigyázni kell a törvénykezéssel! Fontos a türelem. Ez elősegíti, hogy az ember irgalmas legyen.

A szamaritánusnak jobb szíve volt, mint a vallásos embereknek. Adjon Isten kegyelmet, hogy mi is ilyen emberek legyünk! Engedd, hogy meginduljon a szíved emberek felé, akik nem manipulálással akarják ezt elérni nálad.

Máté 18:23 Annak okáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki számot akar vala vetni az ő szolgáival.
Máté 18:24 Mikor pedig számot kezde vetni, hozának eléje egyet, aki tízezer tálentummal vala adós.
Máté 18:25 Nem tudván pedig fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, amije vala, és fizessenek.
Máté 18:26 Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala neki, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.
Máté 18:27 Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé neki.
Máté 18:28 Kimenvén pedig az a szolga, találkozék eggyel az ő szolgatársai közül, aki száz dénárral vala neki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nekem, amivel tartozol.
Máté 18:29 Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala neki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.
Máté 18:30 De ő nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik.
Máté 18:31 Látván pedig az ő szolgatársai, amik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uruknak, amik történtek vala.
Máté 18:32 Akkor előhívatván őt az ő ura, monda neki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem neked, mivelhogy könyörögtél nekem:
Máté 18:33 Nem kellett volna-e neked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem te rajtad?
Máté 18:34 És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel tartozik.
Máté 18:35 Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, ki-ki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.

Az Úr irgalmából vagyunk azok, akik vagyunk! Azért lett ez az ember gonosz, mert az ő bűneit ugyan megbocsátották, de ő nem bocsátott meg másoknak.

Ha valaki odamegy hozzád, megalázkodik őszintén, akkor biztos, hogy helyesen fogsz eljárni vele kapcsolatosan. Ne keményítsd meg a szívedet akkor sem, ha megsértenek! Ha valakit, akkor a tékozló fiú apját megsértették. A fia elkérte a vagyont, és elszórta. Ha a fia nem önítélet alatt állva ment volna haza, akkor nem tudott volna neki megbocsátani. De az atya már távolról látta, hogy nem kell neki beolvasni, tudta, hogy minden területen belátta a tette következményeit. Az apja megindult rajta, és azonnal jót cselekedett vele!
Legyünk irgalmasok, hogy irgalmasságot nyerjünk!

Jakab 2:13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.

Az ítéletet negligálja az irgalom! Ne légy olyan, mint a gazdag ember a szegény Lázár felé, akinek bőven lett volna lehetősége, hogy segítsen rajta, de nem tette! A kutyák irgalmasabbak voltak felé.

Lukács 16:19 Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván:
Luk 16:20 És vala egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.
Luk 16:21 És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalják vala az ő sebeit.
Luk 16:22 Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám keblébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték.
Luk 16:23 És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak keblében.
Luk 16:24 És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.
Luk 16:25 Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel.
Luk 16:26 És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy akik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.
Luk 16:27 Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához;
Luk 16:28 Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nekik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.
Luk 16:29 Monda neki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat.
Luk 16:30 Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek!
Luk 16:31 Ő pedig monda neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.

Minden ember életében van egy életmű, amiben nem szabad, hogy hibázzunk! Mindenkinek az életébe küldhet az ember Lázárt a kapujába! Fontos, hogy ne keményítsd meg a szívedet felé! Sok ember nem veszi észre, hogy Lázár van az életében! Légy nyitott szívű ember! Amit meg tudsz tenni, azt tedd meg! Így fog az ítélet ellen az irgalmasságod szólni!

Ne ülj a Mózes székében! Szállj le ebből! Ez a szék Jézusé! Ő az élőknek és a holtakna a bírája! Csak annyiban kell ítéletet gyakorolni, hogy az emberek megtérjenek, újjászülessenek. A törvénykezés keménnyé, gőgössé teszi az embert.

Annyi indokot lehet keresni, hogy miért nem akar valaki segíteni máson. A pap és a lévita is a törvény embere volt. A lévita a szív embere! Aki ezen az úton jár, az irgalmasságot nyer! Gyakorolj az embertársaid felé irgalmat, hogy te is irgalmasságot nyerj!

2011.01.

2020. július 1., szerda

Németh Sándor - A boldogságról 6.

Isten irgalmas, de nem gépszerűen alkalmazza ezt. Ő személy. Önmagában nem elég, hogy szólsz hozzá. Minőségi kapcsolatban is fontos, hogy milyen a kommunikáció. A házasságban is sokszor olyan kommunikáció zajlik, amely üres, nincs tartalma. A másik már egy éve nem tud olyat mondani, amely megindítaná a társát. Valami lelki, szellemi élményt kell, hogy okozzon a beszéded. Nem csak böfögni kell! Olyan minőségi kommunikációra kell törekedni, amelyből érzi a másik, hogy benne vagy és megosztod magadat. A beszédben benne vagy te!

Nyilván minden kapcsolatban másképp beszél az ember, másképp van benne jelen.

Ha a férfi mindig csak annyit mond, hogy: "A vacsora meleg? Hideg van.", akkor ez frusztráltságot okoz a feleségben. Ezt kihasználja az ördög. Tud olyan érzést kelteni, hogy a házassága tévedés volt az embernek, és megtalálta az igazit. Az éhes disznó makkal álmodik. Ha sok benned a frusztráltság, akkor nem látod át a machinációt. Törekedj a minőségi beszédre! Ne hazudozz, ne képmutató módon beszélj! Áldás, élmény legyen a beszéded az emberek számára! Jól gazdálkodj vele! A szíved és a szellemed a Szent Szellem uralma alatt álljon! Hagyd abba a képmutató beszédet! Beszélj őszintén!

Isten nem gép, hanem személy! Az Ószövetség is és azt Újszövetség is Isten irgalmán alapul. Ha nem lenne irgalmas, akkor nem adna kegyelmet. Az irgalom egy belső megindultságot jelent, hogy a rossz életminőségben lévő embert fölemelje egy magasabb életszínvonalra. Több, mint érzelem. 
Sokszor éreztétek már biztos ti is, hogy ebből a belső felindulásból segítettetek valakin, akinek erre szüksége volt. Felemeltetek valakit, akinek arra volt szüksége.

Ha Isten nem indulna meg, akkor nem adna kegyelmet. Soha nem ad semmit lelketlenül. Mindig megindulásból származik a kegyelem átadása. 

Ami kiváltja Isten irgalmát az az, hogy az ember a reális állapotát elismeri. Ádám és Éva hihetetlen nagy nyomás alá került a bűnbeesés után. Előtte nem volt bennünk halálfélelem. Utána gondoskodniuk kellett magukról, be kellett tölteniük a földet. Hogyan indultak el? Úgy, hogy Isten bőrruhát adott nekik, felöltöztette őket! Ez Isten irgalmából fakadt! Nem azt mondta, hogy ez a kötelessége, hogy ezt csinálja.

Noéval kapcsolatosan is megindult Isten szelleme, és elhatározta, hogy kegyelmet ad neki és a családjának. Vagy ha megnézzük az Exodust, ott is ezt látjuk. Nem azért szabadultak meg, mert imádkoztak, hanem azért, mert Isten megindult az imájukon! Az irgalmán alapul ez is. A zsidóság megmaradása is Isten irgalmából vált lehetővé. Mindig beleavatkozott a sorsukba, és megszabadította őket. Az összegyűjtésük sem érdem alapján történik, hanem irgalomból.

Most Isten kegyelme árad ki, ihletett állapotban van, az irgalmát fejezi ki, nem a haragját. Jézusnak az egész földi szolgálatában az irgalom, a könyörület játszotta a főszerepet.

Rászorulunk arra, hogy Isten meginduljon rajtunk! Soha ne keményedjen meg a szíved felé! Rendezd magadban a dolgokat, hogy ne csak odavessél magadból dolgokat, hanem add át a szívedet! Attól függ a jövőd, hogy megtud-e rajtad indulni!

Amikor Ezékiás is elmondta az imáját, akkor olyan imát mondott, ami miatt Isten elállt a szándékától és meghosszabbította az életét még 15 évvel. Megindító imát mondott Ezékiás.

Ézsaiás 38:1 Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá neki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz!
Ézs 38:2 És Ezékiás arccal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak,
Ézs 38:3 És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy ami jó előtted, azt műveltem! és sírt Ezékiás keservesen.
Ézs 38:4 És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván:
Ézs 38:5 Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könnyeidet, íme, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok.

A naini özvegynek az esetében is látjuk, hogy Jézus megindult rajta:

Lukács 7:11 Másnap történt, hogy egy Nain nevű város felé vette útját. Vele mentek tanítványai és egy jókora tömeg.
Luk 7:12 Ahogy a város kapujához közeledett, egyszer csak egy halottat hoztak kifelé, egy anya egyetlen fiát, az anya pedig özvegy volt, és rengetegen követték a városból.
Luk 7:13 Mikor az Úr meglátta az asszonyt, megindult rajta, és így szólt hozzá: - Ne sírj!
Luk 7:14 Azután odament, és megérintette a koporsót, mire azok, akik vitték, megálltak. Ekkor azt mondta: - Fiatalember, neked szólok: kelj fel!
Luk 7:15 Erre a halott feltámadt és beszélni kezdett, Jézus pedig átadta az anyjának.

Itt is először az irgalom volt. Ebből azt a kenetet, amely rajta volt, kimondta, és feltámadt a fiú! Nem eltemették, hanem hazamentek örülni! Nem kötelességből tette Jézus, hanem látta, hogy milyen elesett ez az asszony. Sugárzott a szelleméből a megtörtség. Megindult rajta.
Egy sikeres lehajol egy sikertelen felé, egy gazdag egy szegény felé stb.

Nagyon sok ember kötelességből tesz mindent, ezért nem is élvez semmit. Nem élvezi a szolgálatot, az imádkozást, sem semmit, mert nem irgalomból teszi a dolgokat.

Lázár halálakor is Mária indította meg Jézust, nem Márta. Azonnal szólt Jézus Lázárnak, hogy jöjjön ki a sírból. Hideg, rideg embereket Isten nem tud tartóan használni!

Az irgalom ihletettséget jelent, ezért Isten irgalma nem törvényszerű. Pál is mondja, hogy nézzük meg Isten irgalmát és keménységét. Kérdezték Sándortól, hogy a kánaáni népeknek a kiirtása az most micsoda, népirtás? Humanista szempontból igen. De nem az, mert ezek a népek állatokkal közösültek, eljutottak a gonoszság csúcsára. A gonoszságban beteljesedtek. A sátánt imádták, feláldozták neki a gyerekeiket, az emberi nemet teljesen megfertőzették. Ha Isten meghagyta volna őket, akkor az egész emberiséget megfertőzték volna. Szodoma, Gomora ítéletére is ezért került sor.

Isten irgalmas, de nézzük meg a keménységét is, mert nem minden ember felé irgalmas.

Vigyázz a szívedre, ne keményítsd meg! Légy irgalmas ember! Maradj meg olyan kegyelemben, hogy tudjál megindulni az emberek elesettségén, állapotán. Ha nem tudsz, akkor nagy baj van nálad, és ezzel vigyázni kell, mert maga Isten fogja megkeményíteni a szívedet.

2011.01.