1947-ben kezdődött gyógyító szolgálata az enidi kampánnyal. Azt, hogy Oral Isten akaratában van és nem mindennapos pályafutás előtt áll, mindkét királyságból világosan jelezték, a tömeges gyógyulások illetve a füle mellett néhány centiméterre elsüvítő revolvergolyó által. A letartóztatott merénylő nem tudott számot adni tettének indítékáról. Roberts később is életveszélybe került néhányszor, például az 1954-es ausztráliai evangelizációkat szabotáló kommunista akciók során, de számára ez az első nyújtotta a legszemléletesebb képét a szellemvilágban az emberek életéért dúló halálos küzdelemnek.
Az első igazán látványos gyógyulás Muskogeeben történt egy gyermekbénulásban szenvedő fiatal lánnyal, akinek a lábáról Roberts maga távolította el a fűzőket. Most a rá jellemző életerővel és határozottsággal egy sor lényeges adminisztratív döntést hozott. Talán egyik legfontosabb saját folyóirata, a Gyógyító Vizek megjelentetése volt (a cím később Bővölködő Életre változott), melynek első száma novemberben látott napvilágot tízezres példányszámban. Ez Roberts számára kiváló bemutatkozást biztosított a gyógyító ébredésben, és a továbbiakban is az elsődleges kommunikációs eszköznek tekintette. Ugyanebben az évben publikálta a gyógyulás témájában írt első könyvét, "Ha gyógyulásra van szükséged, ezt tedd" címmel, valamint az éter hullámaira bocsátotta üzenetét, és megalapította végleges szolgálati főhadiszállását Tulsában.
Tulsából Chanute-ba (Kansas) ment. Roberts most már a siker felőli teljes bizalommal kezdte összejöveteleit, ám az eredmények nem igazolták. Bár az emberek tisztelettel és figyelemmel hallgatták, nagyon kevesen fogadták be Krisztust vagy gyógyultak meg.
A fordulópontot egy vak férfi gyógyulása hozta. Amikor Roberts imádkozni kezdett érte, a vak lerázta magáról a kezét és szinte ráförmedt: „Vegye el a kezét rólam. Nem hiszem, hogy Isten ma is gyógyít." A prédikátor lélekjelenlétéből a következő kérdésre futotta: - Uram, miért van ön itt? Tudja, hogy azért imádkozom, hogy az emberek meggyógyuljanak.
- A szomszédaim beszéltek rá, de az biztos, hogy semmi hitem sincs - hangzott a mérges felelet. A kínos pillanatban Oral csak Istenhez fohászkodhatott, akinek azonnal meghallotta szelíd válaszát: „Azért szeretheted ezt az embert..." Oral újra a férfihez fordult: „Isten áldja meg önt, uram. Ez szabad ország, nem kell elfogadnia imáimat, ha nem akarja. Csak segíteni próbáltam szeretetből." Azonnal megérezte a Szent Szellem jelenlétét, s bizonyára a vak is, mert megváltozott hangon mondta: „Hát imádkozzon értem." Roberts megérintette a világtalan szemeket, és kérte Istent, hogy nyissa meg azokat, és áldja meg őt.
Kora reggel a kampány szervezésével megbízott vezető kopogtatott ajtaján. „Emlékszel arra a vakra az elmúlt este?" - kérdezte. 'Egész éjjel nem tudott aludni. Hajnal előtt aztán bűnbánatra jutott, kérte Istent, hogy bocsásson meg neki. Napfelkeltekor kiment a teraszra és hirtelen felfogta, hogy látja a napot. Látta az eget és a szomszéd házát. Ahogy a látása tisztult, átrohant az utcán és felébresztette szomszédait, hogy elmondja nekik a fantasztikus hírt."
Az aznap esti összejövetelen valamiféle elektromosság izzott a levegőben. A vak gyógyulásának híre mindenfelé elterjedt, és ez megváltoztatta az est atmoszféráját. Sokan jöttek előre megtérni, és a gyógyulásra várók sorait élénk várakozás uralta. Roberts kérésére a volt világtalan bizonyságot tett: „Látlak téged és az embereket a nézőtéren. A látásom óránként egyre tisztább!"
A chanute-i esték a hit próbáját jelentették Roberts számára, és világossá vált, hogy többre van szüksége.
A fordulópontot egy vak férfi gyógyulása hozta. Amikor Roberts imádkozni kezdett érte, a vak lerázta magáról a kezét és szinte ráförmedt: „Vegye el a kezét rólam. Nem hiszem, hogy Isten ma is gyógyít." A prédikátor lélekjelenlétéből a következő kérdésre futotta: - Uram, miért van ön itt? Tudja, hogy azért imádkozom, hogy az emberek meggyógyuljanak.
- A szomszédaim beszéltek rá, de az biztos, hogy semmi hitem sincs - hangzott a mérges felelet. A kínos pillanatban Oral csak Istenhez fohászkodhatott, akinek azonnal meghallotta szelíd válaszát: „Azért szeretheted ezt az embert..." Oral újra a férfihez fordult: „Isten áldja meg önt, uram. Ez szabad ország, nem kell elfogadnia imáimat, ha nem akarja. Csak segíteni próbáltam szeretetből." Azonnal megérezte a Szent Szellem jelenlétét, s bizonyára a vak is, mert megváltozott hangon mondta: „Hát imádkozzon értem." Roberts megérintette a világtalan szemeket, és kérte Istent, hogy nyissa meg azokat, és áldja meg őt.
Kora reggel a kampány szervezésével megbízott vezető kopogtatott ajtaján. „Emlékszel arra a vakra az elmúlt este?" - kérdezte. 'Egész éjjel nem tudott aludni. Hajnal előtt aztán bűnbánatra jutott, kérte Istent, hogy bocsásson meg neki. Napfelkeltekor kiment a teraszra és hirtelen felfogta, hogy látja a napot. Látta az eget és a szomszéd házát. Ahogy a látása tisztult, átrohant az utcán és felébresztette szomszédait, hogy elmondja nekik a fantasztikus hírt."
Az aznap esti összejövetelen valamiféle elektromosság izzott a levegőben. A vak gyógyulásának híre mindenfelé elterjedt, és ez megváltoztatta az est atmoszféráját. Sokan jöttek előre megtérni, és a gyógyulásra várók sorait élénk várakozás uralta. Roberts kérésére a volt világtalan bizonyságot tett: „Látlak téged és az embereket a nézőtéren. A látásom óránként egyre tisztább!"
A chanute-i esték a hit próbáját jelentették Roberts számára, és világossá vált, hogy többre van szüksége.
Forrás: Új Exodus, 5. évf. 2. sz./1993.
