A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Napi Kenneth Hagin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Napi Kenneth Hagin. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 18., szerda

Kenneth E. Hagin - A csodatevő élet

Mert egykor sötétség voltatok; most azonban világosság vagytok az Úrban; mint világosságnak fiai, úgy járjatok. – EFÉZUS 5,8.

A legnagyobb csoda, amit láttam azzal kapcsolatban, hogy az örök élet milyen hatással van az értelemre, egy lánnyal történt, akit most Marynek fogunk nevezni. Mary hét évet töltött az általános iskola elsõ osztályában, anélkül, hogy megtanulta volna leírni a nevét. A szüleinek ki kellett venniük õt az iskolából, amint betöltötte a tizennegyedik évét. Tizennyolcévesen úgy viselkedett, mint ha kétéves lett volna. Ha történetesen nem az anyja mellett ült az istentiszteleten, a pad alatt csúszott-mászott, vagy felemelve a szoknyáját átlépdelt a padok felett, hogy visszajusson oda, ahol az anyja ült. Majd egy este, egy ébredési összejövetel alatt, Mary kijött az oltárhoz. Ott megkapta az örök életet – Isten természetét. Azonnal hatalmas változás történt. Már a kö vetkezõ este úgy ült az istentiszteleten és úgy viselkedett, ahogy egy fiatal hölgyhöz illik. Rendbe hozta a haját és szépen felöltözködött. Úgy tûnt, hogy értelmi képessége egyik napról a másikra megnövekedett. Nem sokkal ezután, látogatóba utazott a rokonaihoz, ott megismerkedett egy szomszédos farmer fiúval és feleségül ment hozzá. Sok évre rá meg tudtam, hogy miután a férje elhalálozott egy balesetben, jómódú üzletasszony lett belõle, megállt a saját lábán és megbecsült építési vállalkozó lett a városban!

Megvallás: Én a világosság fiaként járok az Úrban, én az élet világosságában járok.

2013. december 12., csütörtök

Kenneth E. Hagin - Tízszerte okosabb

Miután pedig elmúlt az idõ [három év], amikorra meghagyta a király, hogy eléje vigyék õket. És szóla velük a király, és mindnyájuk között sem találtaték olyan, mint Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás, és állának a király elõtt. És minden bölcs és értelmes dologban, amely felõl a király tõlük tudakozódék, TÍZSZERTE OKOSABBAKNAK találá õket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik egész országában valának.
– DÁNIEL 1,18—20.

Minden nap ezt mondtam: „Istenem, tégy engem kedvessé minden tanár elõtt. Köszönöm neked. Ez már az enyém. Most pedig – mivel bennem van Isten élete és természete – adj nekem tudományt, és minden értelmet és bölcsességet, hogy tízszerte okosabb legyek.” Most nem magammal dicsekszem, azzal dicsekszem, amit Isten adott nekem. Mert betegségem elõtt csupán ‘D’, azaz elégséges rendû voltam, és miután újjá születtem és meggyógyultam, én voltam az egyedüli az osztályban, aki minden tárgyból ‘A’-t, kitûnõt kapott. Arra is képes voltam, hogy fogtam a történelem-könyvet (próbára is tettek ezzel), elolvastam egy olyan fejezetet, amit azelõtt sohasem olvastam, és szóról-szóra visszamondtam. És ezt nem azért tudtam megtenni, mert fejlesztettem a memóriámat. Az égvilágon semmit se tudtam az emlékezõtehetség fejlesztésérõl. Azért tudtam megtenni, mert a szellememre néztem. A legtöbb hívõ soha sem fejlesztette a szellemét úgy, ahogy lehetett volna. Voltaképpen sohasem jártak annak a világosságában, ami mindvégig a birtokukban volt.

Megvallás: Eltökéltem, hogy fejleszteni fogom a szellememet. Eltökéltem, hogy az élet világosságában fogok járni.

2013. december 8., vasárnap

Kenneth E. Hagin - Tudomány és értelem

És ada az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet; Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is. – DÁNIEL 1,17.

„…ada az Isten tudományt… és értelmet.” Isten adott Dánielnek és a másik három zsidó fiúnak tudományt és mindenféle jártasságot. Az örök élet Isten természete. Isten természete benned van. Ismerd meg! Hidd el! Valld meg! És elkezd majd irá nyítani téged!
Tanulj meg az élet világosságában járni. Tanuld meg gyakorlatban mûködtetni azt az életet, ami a te lényedben van. Ha ennek az életnek a világosságában jársz, fejleszteni fogja az egész személyiségedet, és növeli az értelmi képességeidet.

Megvallás: Én egy új teremtés vagyok, újjászülettem. Isten élete és természete a szellememben van. Ez az élet az emberek világossága. Én eltökélem, hogy az élet világosságában járok. Isten élete bennem van. Isten tudománya bennem van. Isten értelme bennem van. Õ tanít engem, Õ vezet engem. Isten gyermeke vagyok. Isten bennem lévõ Szelleme vezet engem. Én követni fogom az Õ vezetését, az élet világosságában fogok járni.

2013. december 5., csütörtök

Kenneth E. Hagin - Kegyeltség

És az Isten kegyelemre és irgalomra méltóvá tevé Dánielt az udvarmesterek fejedelme elõtt.
– DÁNIEL 1,9.

Semmit sem tudtam a hit megvallásáról, amikor tinédzserként üdvösséget nyertem. Mégis, a szellemem arra késztetett, hogy kimondjak bizonyos dolgokat. Kedvencem volt a 2Korinthus 5,17. Mindenkinek, akivel csak találkoztam, elmondtam: „Én egy új teremtés vagyok!” Erre megkérdezték: „Az meg micsoda?” Én meg elkezdtem róla prédikálni. Mire feleszméltem, egy csomó ember vett körül az utca kellõs közepén!
Minden reggel megvallásokat tettem iskolába menet a János 1,4 és a Dániel 1 alapján. Néha, mi diákok, az utca egész széltében mentünk. A járókelõk azt hihették, hogy megbolondultam, mert útközben magyaráztam a többieknek a dolgokat.
Azt mondtam nekik: „Most már értitek, ugye, hogy Dániel kegyeltséget talált az udvarmesterek fejedelme elõtt (ma inkább úgy mondanánk, hogy az egyetem dékánja elõtt). És Isten volt az, aki Dánielt kedvessé tette elõtte.”
Meg azt szoktam mondani Istennek: „Istenem, tegyél kedvessé engem minden tanár elõtt. Köszönöm Neked, hogy ezt már meg is tetted.”

Megvallás: Istenem, tegyél engem kedvessé (például a tanárom, az osztálytársam, munkatársam, üzlettársam…) elõtt. Köszönöm neked, hogy az õ jóindulata már az enyém.

2013. december 3., kedd

Kenneth E. Hagin - A szív eltökélése

De Dániel eltökélé az õ szívében, hogy nem fertõzteti meg magát a király ételével és a borral, amelybõl az iszik vala, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertõztetnie. – DÁNIEL 1,8.

Két kedvenc igeversem volt, amit vagy felolvastam vagy pedig idéztem az Úrnak, és ezekre alapoztam a megvallásomat reggelente, iskolába menet. Az elsõ a János 1,4 volt, a második pedig a Dániel 1.
Olvasd el a Dániel elsõ fejezetét, és meglátod, hogy Dániel és a három zsidó fiú, annak ellenére, hogy fogoly volt, hogyan választatott ki arra, hogy a királyi palotában tanuljanak.
A Biblia azt mondja: Dániel eltökélte az õ szívében. Ezt a kifejezést használtam, amikor az Úrral beszéltem. Tudtam, hogy bár nem az ószövetség alatt élek, mégis rátaláltam egy alapelvre, amihez tarthattam magam. Tudjuk, hogy a zsidóknak nem volt szabad fogyasztaniuk bizonyos ételeket, ránk azonban ez nem vonatkozik.
Isten Igéje azt mondja az Újszövetségben: „…Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendõ, ha hálaadással élnek azzal; mert megszenteltetik Isten Igéje és könyörgés (ima) által.” (1Tim. 4,4—5) Így én is azon alapelv szerint cselekedtem, mint Dániel. Ezt mondtam az Úrnak minden reggel: „Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok”.

Megvallás: Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok. Eltökéltem, hogy Isten bennem lévõ életének a világosságában járok.

2013. november 28., csütörtök

Kenneth E. Hagin - Fejlődés

Õbenne volt az élet [dzoé], és az élet [dzoé] volt az emberek világossága. – JÁNOS 1,4.

Az élet, amit újjászületéskor kaptál, hatással lehet az értelmed fejlõdésére azáltal, hogy irányítja a gondolkodásodat, az intellektusodat. Rám határozottan így hatott. Tinédzserként kaptam meg az örök életet a betegágyamon, 1933. április 22-én. Majd 1934. augusztus 8-án Isten ereje meggyógyított engem a hit és az ima által. Felgyógyulásom után visszamentem a középiskolába.  A tizenhat hónap alatt, amíg fekvõbeteg voltam, egy egész tanévet hagytam ki. A középiskola elsõ két évében ’D’,
vagyis elégséges rendû tanuló voltam. Abban az idõben nem volt görög konkordanciám (a Biblia szavait tartalmazó ún. szókeresõ-szótár – a szerk.), így nem tudtam a dzoé-ról. Bibliám azonban volt és Isten Szelleme vezetett engem. Mindennap ezt mondtam iskolába menet:

„Õbenne van az élet, és az élet az emberek világossága. Ez az élet bennem van. Isten élete bennem van. Ez az élet fejlõdik bennem. Ez az élet fejleszti a szellememet. Ez az élet fejleszti az értelmemet. Isten bennem van. Isten bölcsessége van bennem. Isten élete van bennem. Isten ereje van bennem.”

Megvallás: Készítsd el a saját megvallásodat, a János 1,4 alapján, és valld meg, hogy Isten élete van benned, mint a te világosságod.

2013. november 26., kedd

Kenneth E. Hagin - Változás

Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés. – GALATA 6,15.

Mert (most már) sem a körülmetélkedésnek nincs sem mi jelentõsége, sem a körülmetéletlenségnek,
hanem (kizárólag) az új teremtésnek (az újjászületés és a Krisztus Jézusban, a Messiásban való új
természet eredményének).
– GALATA 6,15. (Amplified)

Az elsõ, amit a dzoé az emberben elvégez, hogy meg változtatja a természetét. Megváltoztatja a szellemét. A dzoé új teremtménnyé teszi. Minden újjá lesz a belsõ emberében, vagyis a szellemében. Amit az új embernek, vagyis új teremtménynek kell megtennie az, hogy átengedje az irányítást a belsõ embernek. Amikor átengedjük a szellemünknek az irányítást, Isten bennünk lévõ életének engedjük meg, hogy irányítson minket. Az emberek meglátják Isten bennünk lévõ életének hatásait. Meglátják
a változásokat a szokásainkban, a viselkedésünkben, beszédünkben és így tovább. A bûnözõkbõl törvénytisztelő állampolgárok lesznek. A tolvajból be csületes ember. A részegesbõl józan életû. A prostituált erkölcsössé válik.
Nincs reménytelen eset! Amikor ez a a dzoé-élet kerül az emberbe, egy újfajta szeretet – az agapé – tölti be. És ha a hívõ megengedi, hogy ez a szeretet uralkodjon felette, megsemmisíti a családi viszályok okát: lerombolja az önzést.

Megvallás: Új teremtmény vagyok. A szellemem részesedett Isten életébõl és természetébõl. Isten maga a szeretet. Megengedem, hogy az Õ élete uralkodjon felettem, hagyom, hogy az Õ szeretete uralkodjon felettem.

2013. november 24., vasárnap

Kenneth E. Hagin - Megvan!

Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete [dzoé] VAN; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.
– JÁNOS 5,24.

Van! Neked örök életed van, most! Nem akkor kapod meg, amikor a mennybe kerülsz; neked már most megvan a dzoé-d! De ha nincs ismereted errõl a dzoé-életrõl – ha nem tudod, hogy mi ez, illetve hogyan járj ennek a világosságában – sohasem leszel képes élvezni a valóságát. A természetes életben is megtörténhet, hogy van valamid, de nem tudsz róla, és így semmi haszna. 1947-ben még karácsony elõtt elhatároztam, hogy félreteszek egy kis pénzt a feleségem ajándékára. El is kezdtem azzal, hogy betettem egy húszdollárost a pénztárcám titkos rekeszébe. Késõbb azonban teljesen megfeledkeztem róla. Néhány hétre rá kifogyott a benzinem. Nem volt nálam semmi pénz, így fel kellett hívnom a gyülekezet egyik diakónusát, hogy jöjjön értem. Késõbb, amikor a pénztárcámban kutattam, rátaláltam erre a húszdollárosra. Valójában nem mondhatom, hogy nem volt pénzem benzinre, hisz volt nálam húsz dollár, csak nem tudtam róla, és így nem volt semmi haszna.
Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan – az örök életet –, és járjunk a világosságában.

Megvallás: Én meg fogom tanulni, hogyan járjak annak a világosságában, amim már megvan – az örök életem világosságában.

2013. november 21., csütörtök

Kenneth E. Hagin - Fogadd be Őt!

Valakik pedig befogadák Õt [Jézus Krisztust], hatalmat [jogot] ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Õ nevében hisznek.
– JÁNOS 1,12.

Jézus Krisztus befogadása az akaratunk cselekedete. Isten Igéjének alapján cselekszi ezt az ember, saját akaratából. Tudván, hogy megváltó nélkül nem tud közeledni Istenhez, nincs örök élete, felnézhet Istenre és röviden ezt imádkozhatja:
Atyám, hozzád jövök az Úr Jézus Krisztus nevében. Tudom, hogy Te nem utasítasz és nem vetsz el engem, mert azt mondtad az Igédben: „…aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem”. Én hiszem a szívemben, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Hiszem, hogy Õ meghalt az én bûneimért, az Írások szerint. Hiszem, hogy Õ feltámadt a halálból az én megigazulásomért, az Írások szerint. A ’megigazulás’ azt jelenti, hogy Õ igazzá tett engem Isten elõtt. Én hiszem, hogy az Õ halála, eltemettetése és feltámadása igazzá tett engem Isten elõtt. Ezért elfogadom Jézust, mint az én Megváltómat, és megvallom Õt Uramnak. A te Igéd azt mondja: „Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.”

Megvallás: Én most segítségül hívlak Téged, ezért tudom, hogy üdvözültem. Te azt mondtad: „Ha a szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Õt a halálból, üdvözülsz.” Ezért most megvallom a számmal: Én meg vagyok váltva! Köszönöm, Uram!

2013. november 19., kedd

Kenneth E. Hagin - Amit hinni kell

Mert azt adtam elõtökbe fõképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bûneinkért
az Írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az Írások szerint.
– 1KORINTHUS 15,3. 4.

Nemrég olvastam a következõt az evangélium egy úgynevezett, amúgy eléggé ismert szolgálójáról. Interjút készítettek vele, amikor megérkezett a városba, egyik cikkével kapcsolatban. Abban a cikkben ugyanis kijelentette: „Kérdés, hogy Jézus feltámadt-e egyáltalán a halálból.” Valamint, hogy: „Semmi sem múlik azon, hogy Õ feltámadt-e vagy sem.” A világon minden ezen múlik! Ezen múlik, hogy van-e szellemi életed vagy szellemi halott vagy-e – mert ezáltal kapod meg az örök életet. Mert azáltal születsz újjá – hogy hiszed, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, hogy Õ meghalt a te bûneidért az Írások szerint, és hogy feltámadt a halálból!

Megvallás: Én hiszem, hogy Jézus Krisztus az Istennek Fia. Hiszem, hogy Õ meghalt az én bûneimért az Írások szerint. Hiszem, hogy Õ feltámadt a halálból az én megigazulásomért, vagyis azért, hogy én igaz legyek Isten elõtt. Hiszem a szívemben, hogy én vagyok Isten igazsága. Igazzá lettem Isten elõtt, az által, amit Jézus tett.

2013. november 17., vasárnap

Kenneth E. Hagin - Életre segíteni másokat

Sok más jelt is tett ugyan Jézus az Õ tanítványai elõtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek [dzoé] legyen az Õ nevében. – JÁNOS 20,30. 31.

Jézus sok olyan dolgot tett, ami nincs feljegyezve János Evangéliumában, sem a többi evangéliumban. Ami azonban fel van jegyezve az evangéliumokban, az bizonyos célból került feljegyzésre. Mi ez a cél? „…hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, dzoétek legyen az Õ nevében.”

A cél az, hogy megkapjuk az örök életet! Mint kereszténynek tudnod kell, hogyan segíthetsz másoknak, hogy õk is megkapják az örök életet. Az elsõ lépés, hogy olvassák el vagy hallgassák meg azt, ami le van írva az evangéliumokban, hogy megtudják, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy Isten Fiaként Õ tette elérhetõvé a szellemi életet a szellemileg halott ember számára. A János 3,15—16 megmutatja nekünk, mimódon: „Hogy valaki hiszen Õbenne (Jézusban), el ne vesszen, hanem örök élete [dzoé] legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete [dzoé] legyen.”

Megvallás: Hiszem, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia. Mivel hiszem ezt, megkaptam az örök életet, a dzoé-t, az Õ nevében. Én sohasem fogok elveszni. Enyém a dzoé. Enyém Isten élete – Isten természete – ami bennem lakozik.

2013. november 14., csütörtök

Kenneth E. Hagin - Dzoé

Mert amiként az Atyának élete [dzoé] van Önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete [dzoé]
legyen Önmagában. – JÁNOS 5,26.

A mai szövegünkben ‘élet’-nek fordított görög szó a dzoé. Ha végigolvasod a King James, vagy bármely más fordítást, és az ‘élet’szóval találkozol, úgy vélheted, mindig ugyanarról van szó, de nem így van. Három másik görög szót is életnek fordít az Újszövetség. Íme, röviden ezek a fogalmak és a jelentésük:
pszükhé, természetes élet, vagy emberi élet; biosz, életmód; és anasztrophé, viselkedés.

A dzoé az örök élet, azaz Isten élete. Ez Isten természete. Ez az istenifajta élet – az Atya élete – és a megtestesült Fiú élete is. Nevezi ezt az Ige ‘örök élet’-nek, ‘örökkévaló élet’-nek, olykor egyszerûen csak ‘élet’-nek.
Nem számít milyen az ‘életstílusod’ vagy a ‘lelkialkatod’, ezek csak akkor érnek valamit, ha benned van a dzoé! Jézus pedig azért jött, hogy ezt elhozza neked!

Megvallás: Amiként az Atyában megvan a dzoé, úgy megadta a Fiúnak is, hogy a dzoé lakozzon benne. Jézus azt mondta: „Én azért jöttem, hogy tiétek legyen a dzoé, és hogy bõségében legyetek.” Én birtokolom a dzoét önmagamban bõségesen.

2013. november 12., kedd

Kenneth E. Hagin - Isteni természet

Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.
– 2PÉTER 1,4.

Amikor Isten gyermekévé lettél, Isten a saját természetét – az örök életet – plántálta el benned. Isten élete, természete, létezése benned, azonnal megváltoztatta a szellemedet. Átmentél a szellemi halálból – a sátán birodalmából – az életbe, Isten birodalmába. (1. Ján. 3,14) A sátán uralmából átkerültél a Krisztus Királyságába.
Amikor megkaptad az örök életet, a sátáni természet eltávozott belõled. Az a romlás, amibõl kimenekültél, a szellemi halál, a sátáni természet. (2Pét. 1,4) A sátáni természet eltávozott tõled, nem elméletileg, ha nem ténylegesen. A 2Korintus 5,17 kijelenti: „…a régiek elmúltak…” És Isten természete került beléd. Immár részese vagy az Õ isteni természetének – Isten természetének
– Isten életének!

Megvallás: Isten élete van bennem. Isten természete van bennem. Isten képessége van bennem. Isten bölcsessége van bennem. Ahhoz, hogy kudarcot valljak, Istennek kellene kudarcot vallania. Isten azonban sohasem vallhat kudarcot! Én pedig részese vagyok az Õ isteni természetének.

2013. november 10., vasárnap

Kenneth E. Hagin - Miért jött el Jézus?

A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bõvölködjenek. – JÁNOS 10,10.

Miért jött Jézus?
Azért jött Jézus, hogy megosszon velünk néhány alapelvet, ami szerint élnünk kell? Azért jött, hogy egy erkölcsi kódexet adjon nekünk – mit szabad és mit nem – hogy ezzel kiigazítson minket? Vagy talán azért jött, hogy új vallást vagy új gyülekezetet alapítson?
Nem! Jézus egy célból jött el: Hogy nekünk életünk legyen, és hogy bõvölködjünk benne! Ez a szó, ’élet’, az Evangélium legnagyobb szava. Az embernek életre volt szüksége, mert szellemi halott volt.
A szellemi halál, az ördög természete, Ádám bûnbe esésekor került az emberbe, egyben az ember bukását okozva. Isten munkája minden korban arra irányult, hogy megsemmisítse ezt az ördögi természetet. Ezért jött el Jézus a földre. Õ kijelentette: „…én azért jöttem, hogy életük legyen…” Egyetlen dolog elégíti ki az ember szükségletét: Isten természete, az örök élet. Ezt semmi nem tudja helyettesíteni. Amikor valaki befogadja az örök életet, Isten természetét, Isten életét fogadja magába. Ez az isteni cselekedet változtatja meg az embert, aki azonnal átkerül általa a sátán családjából Isten családjába.

Megvallás: A szellemem részesedett Isten életébõl. Én  élõvé váltam Isten elõtt. A szellemem részesedett Isten természetébõl. Hagyom, hogy Isten bennem lévõ élete és természete uralkodjon felettem.

2013. november 5., kedd

Kenneth E. Hagin - A lélek helyreállítása

Õ helyreállítja az én lelkemet…
– ZSOLTÁROK 23,3. (King James)

Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élõ, szent és Istennek kedves áldozatul, ez legyen a ti értelmes szolgálatotok. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
– RÓMA 12,1. 2.

Újjászületett, Szellemmel betöltekezett keresztényeknek mondja Pál a Róma 12-ben, hogy tenniük kell valamit a testükkel és az elméjükkel. Az ember szelleme újraszületik, de a teste és lelke nem. Oda kell tehát szánnia a testét Istennek, és gondoskodnia kell elméje megújulásáról. A Zsoltárok 23-ban ‘helyreállítás’-nak fordított héber szó és a Róma 12,2-ben ‘megújulás’-nak fordított görög szó voltaképpen ugyanazt jelenti. Helyre lehet állítani például egy értékes, antikszéket, ami láthatólag
tönkrement. Utána is ugyanaz a szék marad, csak fel lett újítva. Az ember szelleme azonban nem helyreállítva lesz; újonnan születik, vagyis újjá lesz teremtve. A lelke viszont helyre állítva lesz, amikor az elméje megújul Isten Igéje által. A mai Egyháznak leginkább arra lenne szüksége, hogy a
hívõk meg újít sák az elméjüket Isten Igéje által. Isten Igéje az, ami helyreállítja, megújítja és megmenti a lelkeket!

Megvallás: Naponta gondot viselek arra, hogy az elmémet megújítsam Isten Igéjével. Ezért nem szabom magamat e világhoz. Az én elmém megújul, hogy úgy gondolkozzam, ahogy Isten gondolkozik.

2013. október 31., csütörtök

Kenneth E. Hagin - Lelkünk megmentése

Az Õ akarata szült minket az igazságnak Igéje által, hogy elsõ zsengéje legyünk az Õ teremtményeinek… Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott Igét, amely képes megmenteni a lelkeiteket. – JAKAB 1,18. 21.

Mi a helyzet a lelkünkkel? A lelkünk nem üdvözül, ami kor újjászületünk? Nem. Sok olyan keresztény van, akinek már van üdvössége és évek óta be van töltekezve a Szent Szellemmel, de a lelke mégsincs megmentve! Akadnak, akik éltek és meghaltak anélkül, hogy a lelkük megmentésére valamit is tettek volna. A mennybe jutottak? Természetesen. Isten gyermekei voltak, a szellemük Istentõl született. Tudnunk kell azonban, hogy a lélek nem születik újjá. A lélek megmentése egy folyamat.
Jakab levele nem bûnösöknek, hanem keresztényeknek íródott. És Jakab azt mondja nekünk, hogy a lelkünknek még nincs üdvössége. A Jakab 1,21 mindaddig zavart okozott bennem, amíg rá nem jöttem a szellem és a lélek közti különbségre. Az ember szelleme – a belsõ ember – megkapja az örök életet és újjászületik. Az értelmével és az érzelmeivel – tehát a lelkével – azonban még foglalkoznia kell. Meg kell újítania.

Megvallás: Én szellem vagyok. Van lelkem, testben élek. Isten szült ENGEM az Igazságnak Igéje által. Én újjászülettem. Most pedig szelídséggel fogadom a beoltott Igét, mivel a benne lévõ erõ képes megtartani a lelkemet. Az értelmem folyamatosan megújul Isten Igéje által.

2013. október 29., kedd

Kenneth E. Hagin - Isten ajándéka

Mert a bûn zsoldja halál; az Isten kegyelmi aján déka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézus ban. – RÓMA 6,23.

Isten az emberrel a szellemén keresztül tart kapcsolatot. Amikor Isten Igéjét prédikálják egy olyan bûnösnek, aki még sohasem hallotta az Evangéliumot és ez az ember bizonyságot kap, az nem egy fizikai érzés – nem is az  értelmébõl fakad. Lehet, hogy meg sem értette, mégis mélyen a bensejében történt valami. Isten Szelleme Isten Igéjén keresztül kapcsolatba kerül a bûnös szellemével. Amikor az ember válaszol Isten hívására, az Evangélium üzenetére, a szelleme újjászületik. A szelleme újjáteremtetik az örök élet befogadása által. Az örök élet befogadása a legcsodálatosabb esemény az életben. Ezt hívjuk újjászületésnek. Ezt hívjuk új teremtésnek. Isten a saját természetében részesít minket, az Õ lénye ölt valóságot a mi emberi szellemünkben. Ezt írja le a 2Korinthus 5,17—18.
Az újjászületés valójában az ember szellemi megszületése Istentõl. Ez az azonnali újjászületés pedig nem testben, nem lélekben, hanem az ember szellemében történik! Az ember szelleme egy tökéletesen új, csodálatos teremtménnyé lesz Istenben!

Megvallás: Én egy vadonatúj, csodálatos teremtmény vagyok a Krisztusban. Isten nekem adta az örök élet ajándékát. A szellemembe helyezte saját természetét. A szellememben megvan minden, amire valaha is szükségem lesz ahhoz, hogy gyõztes legyek az életben.

2013. október 27., vasárnap

Kenneth E. Hagin - A szív éhsége

Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jön, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. – JÁNOS 6,35.

A bûnbeesés elõtt Ádám Istennel járt, társalkodott vele. Közösségben volt Istennel. Ám amikor elbukott, a szelleme elidegenedett, vagyis elkülönült Istentõl. Ama nap óta, minden e világra megszületõ ember életében van egy szívbéli éhség – egy szellemi éhség. A szívnek ez az éhsége arra készteti az embert, hogy keressen valamit a betöltésére. Van, aki a világi javakhoz fordul, mások meg a világ hamis vallásaihoz. A szívnek ezt az éhségét azonban semmi sem tudja kielégíteni, egyedül Isten.
Az embert a szíve éhsége már nagyon sok mindenbe belehajszolta, de megszûnni ez az éhség csak akkor fog, amikor megtalálja Jézus Krisztust. Amikor megismerkedik az Úr Jézus Krisztussal, amikor megkapja az örök életet és újjászületik, amikor Isten gyermekévé lesz. Az ember akkor kerül rokonságba Istennel! Újra közösségben lehet Istennel! Szívének éhsége megelégíttetett!

Megvallás: Én Jézushoz jövök, ezért sohasem fogok megéhezni. Én hiszek Jézusban, ezért sohasem fogok megszomjazni. Rokonságban vagyok Istennel. Õ az én Atyám. Én közösségben vagyok Õvele. Az én szívem megelégült!

2013. október 24., csütörtök

Kenneth E. Hagin - Az ember három dimenziója

Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestõl, és a ti egész valótok: szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül õriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. – 1THESSALONIKA 5,23.

Igen nagy segítségedre lesz a szellemi növekedésben, ha különbséget tudsz tenni a szellemed és a lelked között. Sok ember hiszi azt, hogy a szellem és a lélek ugyanaz. Még prédikátorok is! Úgy prédikálnak a lélekrõl, mintha az lenne a szellem.
De nem lehet a kettõ ugyanaz. Ha az Ige alapján állíthatnánk, hogy a test és a lélek ugyanaz, akkor azt is állíthatnánk, hogy a szellem és a lélek ugyanaz. A Zsidó 4,12 azonban azt mondja, hogy Isten Igéje által a lélek és a szellem szétválasztható. Segít megérteni az ember három dimenzióját, ha kizárásos alapon végigondolod a következõket:

Testemmel a fizikai világhoz kapcsolódom.
Szellememmel a szellemi világhoz kapcsolódom.
Lelkemmel az értelem és az érzelmek világához kapcsolódom.

Az ember szellem. A szellem az embernek az a része, amelyik ismeri Istent. Az embernek van lelke – értelem, érzelem, akarat. És testben él.

Megvallás: Én Istennek a fia vagyok, Isten gyermeke vagyok. A szellemem által vagyok kapcsolatban az én Atyámmal a szellemi világban.

2013. október 20., vasárnap

Kenneth E. Hagin - A mi választásunk

Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti; hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom e kettõ között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb; de e testben megmaradnom szükségesebb tiérettetek. És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre. – FILIPPI 1,21—25.

Pál itt a fizikai halálról beszél. Természetesen, a valóságos Pál, a belsõ ember nem fog meghalni. Továbbra is élni fog a kettõ közül valamelyik módon: vagy elmegy és a Krisztussal lesz, vagy megmarad a hústestben. Pál azt mondja, hogy még nem döntötte el. „Szorongattatom e kettõ között” – mondja. Szeretnék elmenni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb. (Ha csak annyit mondott volna, hogy jobb, már az is csodálatos lenne, de õ azt mondta, hogy ez még a jobbnál is jobb!) Majd azt: „De tudom, hogy e testben megmaradnom szükségesebb tiérettetek.”

Amíg a hústestében van, taníthatja az embereket, és szolgálhat feléjük. Ez hasznosabb rájuk nézve. Jegyezzük meg, Pál az, aki választ. Nem azt mondja: „Istenre hagyom, és amit Isten választ, azt elfogadom.” Több közünk van annak eldöntéséhez, hogy éljünk-e vagy meghaljunk, mintsem gondolnánk!

Megvallás: Az én igazi valóm örökéletû szellemi lény.