2021. május 20., csütörtök

Németh Sándor - Démonok, szabadulás 3.

Nincs testük.

Az emberek rosszul ismerik fel, ha pl. démon idézi a problémát, akkor nagyon gyakran nem tudnak megszabadulni hosszú ideig, mert nem tudnak ellene állni. Egészen más, amikor romlott vágyak ellen harcolunk, mint amikor démonokkal. A démonok láthatatlan személyek.

Nagy vágyat éreznek, hogy az emberek személyébe beköltözzenek. Mindent elkövetnek ennek érdekében. Ha nem sikerül, akkor állatok testébe mennek. Így tudnak csak cselekedni. Valamikor rendelkezhettek testtel, de elveszítették ítélet miatt, ezért keresik rá a lehetőséget. Az Ádám életébe nem csak a bűn és a halál jött be, hanem démonok is. Ki lettek szolgáltatva az emberek a démonizálódásnak. Ha nagy, mély a lázadás Isten ellen, akkor erős a sátán jelenléte, nem könnyű ilyenkor kijönni egy otthonból. Sokszor nem is látják ezt az emberek.

Ha nem alakul ki az emberben az ellenállási képesség a démonokkal szemben, akkor olyan démonok is beléjük mennek, amelyek a felmenőikben voltak. Nagyon fontos, hogy kialakuljon ez a képesség, mert különben nem fogják bírni a nyomást, a pressziót! Az igazi, bibliai megtérést konfliktusok követik, amelyeket föl kell vállalni a meg nem tért családtagokkal szemben.Világos alternatíva nélkül nem fog történni egy családban változás! Ha látják, hogy egynek sikerült az áttörés, a sorsa már nem olyan szerencsétlen, mint a többié, akkor ők is meg fognak térni. Vannak konfliktusok, amelyeket ad az Úr, hogy egy igazság le tudjon telepedni egy otthonban. Ezektől nem kell félni, hanem szellemi emberként kell benne lenni. Közép és hosszútávon a türelem rózsát terem. Előkészíti a megtérésre a még lázadásban élő családtagokat is. 

Nem lehet felvizezni az evangéliumot. Nem lehet kaméleon életet élni! Ha megtértél, mindenhol krisztusi embernek kell lenned! Úgy kell beszélned, élned, viselkedned! Nagyon sok munkánk van még, de ezt beteg, haldokló gyülekezettel nem lehet elvégezni, csak élő gyülekezettel!

Jézus nagyon sok démont űzött ki. Magasabb szinten voltak a korabeli emberek, mint a mai kor emberei. Jobban érdekelte őket az Ige, a tekercsek, többet imádkoztak, odaadóbbak voltak a zsinagógába járásban, és ennek ellenére rendszeresen démont kellett Jézusnak űznie belőlük. Akkor mennyivel inkább ma szükség van erre? Hosszú évszázadok óta a legtöbb ember családjában nem volt olyan igaz, aki fel lett volna kenve Jézus vérével, aki tele lett volna Szent Szellemmel, a szellem gyümölcseit teremte.

A sátán királyságában a szellemi lények nem halnak meg. Amikor generációváltás van, akkor egy átrendeződés van, nem halnak meg a démonok. Nagyon jól tudják a folytonosságot a családokon belül. Megtalálják, a pszichikai, anyagi, jogi csatornákat, amelyeken keresztül az új generációk életében hatalmat vesznek. Te most megtértél! Meg kell szakítanod egy olyan tradíciót, amely nem volt igazából soha a Szent Szellemnek az uralma alatt. Lehet látni, hogy nagyon heves konfliktusok zajlanak, ha Isten országa erővel jön el. Mindig konfrontál a sátán királyságával, és megnyilvánulnak a sátáni erők.

A valóság jelentős része fedett marad, ha nem beszélünk a démonűzésről. Meg kell ismerni! A gonosz erőfölényben van a világban. Isten országa csak akkor tud jelen lenni, ha elkötelezzük magunkat felé. Rajtunk keresztül jön be. Csak a bennünk lévő Szent Szellem által szorul ki a sátán uralma. Ha nincsenek gyülekezetek a városokban, akkor nincs, ami kiszorítsa.

Az ördög mindig gondoskodik utánpótlásról. A mágusok felszabadítják a démonokat. A gazdasági válságok mögött is nagyon sötét szellemi erők vannak, amelyek egyértelműen mozgásban vannak. Vannak nagyon erős gyülekezetek, de nagyon sok gyülekezet alszik. Nincsenek tisztában a démonok offenzívájával. Ezt fékezni csak egy módon lehet (megállítani sajnos nem lehet): a keresztények be vannak töltekezve Szent Szellemmel és olyan dolgokat cselekednek, amelyek által gyengítik ezeknek az erőknek a hatalmát és befolyását.

Démonizáltak az emberek, és alig lehet irányítani, kormányozni őket. Nem akarnak dolgozni. A lustaságra a démonok veszik rá őket. Azt nézik, hogy nekik megjár a nyugdíj, a GYES, az oktatási intézményekben a tanulás. Nem értik meg, hogy ezt így nem lehet. Ahhoz, hogy ezeket a szolgáltatásokat biztosítani tudja a költségvetés, ahhoz több embernek kellene dolgozni, és a közérdeket tudatosítaniuk kellene magukban. Természetes eszközzel ezt már nem lehet megoldani, csak egy Isteni kegyelemmel! Döntő szerepünk lehetne ebben, ha komolyan elkezdenénk imádkozni, szellemi harcot folytatni, igazságban járni, amit most nem tesztek, de remélem meg fogjátok tenni! Ez a saját érdeketek meg az ország érdeke meg minden emberé. Sokkal nagyobb befolyást is tudunk gyakorolni a dolgokra, mert nekünk meg vannak ehhez az eszközeink! Nem lehet belenyugvóan nézni a dolgokat, mert ennek mindenki a vesztese lesz! Nagyon nagy a feladat! De a Biblia erről beszél: nagy korok mindig abból származtak, ha nagy volt a kihívás. Lásd Mózest és Áront! Ha eldöntjük, hogy ki akarunk jönni Egyiptom uralma alól, akkor a társadalomban is meggyengülnek azok az erők, amelyek félelemben, rettegésben tartják a nemzetet, az embereket.

2011.05.

2021. május 8., szombat

Németh Sándor - Démonok, szabadulás 2.

Máté 5:13 Ti vagytok a föld sója! De ha a só elveszti az ízét, akkor mivel lehet megsózni?! Semmire nem jó már, csak arra, hogy kidobják és eltapossák az emberek.

Titeket is meg fognak taposni a keresztények is és világi emberek is, ha nem tértek meg teljes szívetekből! Közel a nap, amikor be fog zárulni az üdvösség ajtaja! Az Úr menyegzőjére kaptunk meghívást! Ki fog derülni, hogy nem léphetsz oda be. Mások számára ez már tudott rólad, mert látják rajtad a testi természetet. Van lehetőséged arra, hogy megszabaduljál!

Ne alkudj meg a démonokkal! Ha egyik testrészedet elkapják, akkor kell nekik a többi is! Egy talpalatnyi területen megszilárdítják az uralmukat, hogy az egészet be tudják venni! Ne légy felemás, kétlelkű keresztény! Ne a saját kedvtelésed szerint élj, hanem Isten tökéletes akarata szerint élj minden nap! Isten Igéjével tartsd a kapcsolatot! Így tudod megtartani a Szent Szellem frissességét.

Ha úgy látod te is a dolgokat, mint a világi haverjaid, nem is veszed észre, hogy mész a Pokolba! Nem úgy gondolkozol, ahogy az Ige mondja. Úgy gondolkozz, ahogy az Ige mondja egy megváltott emberről! Ez a mérőzsinór. Ha olvasod, akkor megítél téged, és szól hozzád a Szent Szellem, hogy meg tud ítélni magadat.

Efézus 5:5 Mert miközben ilyesmiken jár az eszetek, tudjátok meg, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek - aki bálványimádó - nincs öröksége a Krisztus és Isten királyságában.

Ha te ilyeneket csinálsz, akkor miért gondolod, hogy te megmenekülsz? Ki vagy te, Isten vagy? Nem tudod megváltoztatni Isten beszédét! Izrael fiai közül is, akik azt hitték, hogy Isten kivételezni fog velük, azok vesztek el először.

Róma 11:21 mert ha az Isten a természetes ágakat sem kímélte meg, nehogy aztán téged se kíméljen majd! (SZPA)

Amikor Jézus felvette magára a világ bűneit, akkor neki sem kedvezett Isten. Akkor hogyan kedvezne nekünk, ha test szerint élünk? Ne hitesd el magad, hogy te keresztény vagy, hanem nézd meg, hogy milyen állapotban vagy, milyen viszonyod van az Igéhez, a testvéreidhez! Semmi más nem számít, az csak blabla. Ne csapjátok be magatokat, mert így tudtok csak megmenekülni! Az őszinteségre az egész keresztény életben szükség van. Ha bűnt követtél el, akkor ne hazudjál magadnak! Nem tudod lemosni magadról, a felejtés sem törli el, beépül a
személyiségedbe! A bűn olyan, mint a kovász. Az egész természetét az embernek átjárja, és elindul egy romlás, bomlás. A sátán ezt eszi. Ez a kenyere. Ezért tud nagy lenni a Földön. Nem csak a világban, hanem az egyházban is, mert tele vannak lázadó, erkölcstelen keresztényekkel a gyülekezet! Ne a feleségedet hibáztasd, hanem nézd meg a piszkos dolgaidat, ami te elkövetsz. A bűn az soha nem marad következmények nélkül. Mindig jön rá valami sötét erő. Nem maradsz ugyanaz az ember, nem tudod ugyanúgy szeretni a feleségedet, családtagjaidat, testvéreidet, mint előtte. Amikor keresztények vétkeznek, akkor még hatalmasabbá teszi az uralmát a megtérésük előtt, ezért törekedjél az igazságban való járásra! Le kell zárni az infantilis kort! Éretten kell járni az Úrban! Csak ezeknek van jövője! Légy szabad a démonoktól az otthonodban is, lakásodban is, a gyülekezetben is.

Senki nem tudja az áldást rád erőltetni. Nincs olyan prédikátor, aki úgy meg tudna áldani, hogy az áldás rajtad maradjon, ha nem a Szent Szellem irányítja az életedet. Olyan vagy, mint egy lyukas bödön, amelybe csak töltik a dolgokat, de ki is folyik. Az igazság tesz szabaddá! Annyi érzéki ember jár a gyülekezetbe, akik olyan beszédeket szeretnének hallani, amik jó érzéseket okozna bennük. De ezek csak a démonoknak adnak jó érzéseket. Aztán hazamegy az ember, elfelejti, hogy démonizált, és utána meg a démonok fogják irányítani. Dobd ki a maszatolásokat, színezéseket az életedből! Akarj szabad ember lenni! Add át újra az életedet az Úrnak!

A láthatatlan erő, amely a sorsot befolyásolja, az viszi az embert. Ha a Szent Szellem vezet, akkor mindig jó helyen leszel, és mindig a fejed fölött öntik az áldást! Nem szeretnél ilyen ember lenni? Amikor nem jössz istentiszteletre, akkor mindig mondják, hogy mekkora jó alkalom volt. Aztán eljössz, és érzed, hogy nem jó. Gondolkozz el ezen! Vajon nem akadályozod-e a Szent Szellem munkáját? Nem olyan jó érzés, ha azt mondják rólad, hogy: Jobb, hogy nem vagy itt! Az a jó érzés, ha azt mondják, hogy: Hiányoztál! Különösen Isten országára igaz ez! Az jó, ha Istennek hiányzol! Látja, hogy milyen fontos unkát töltesz be az Ő munkájában, ezért gondoskodik arról, hogy jó állapotban legyünk és soha ne kerüljünk a perifériára. Nyerd meg Istennek ezt a támogatását! Ekkor nagy baj nem fog érni téged! De ha ér is, mindegyikből megszabadít az Úr!



A gonosz szellemektől meg kell szabadulni. Sok van belőle. Sok keresztény nem is vett még részt ilyen szolgálaton. Nem rendelkeznek még azzal a szabadsággal, ami szükséges ahhoz, hogy az ember Isten tökéletes akaratát megcselekedje. Ehhez szükséges, hogy az ember akarata és érzelme is erős legyen! Nem szabad elfelejteni, hogy milyen erő van az emberben! Minden attól függ, hogy milyen ellenálló erő van benned a bacilusokkal szemben. Vannak emberek, akikben olyan erő van, hogy legyőzik a rákos sejteket. Szellemileg is így van ez. Minden nap találkozunk démonokkal, démonizált emberekkel, de mégsem félünk, mert ellenük tudunk állni! Rendkívül fontos, hogy miben hisz az ember. A csatának a kimenetele benned dől el! Lepattognak rólad a gonosz szellemek, mert nem tudnak bemenni, hiszen erős vagy az igazságban való meggyőződésben. Nagyon fontos, hogy erős legyen a hitünk abban, hogy az Úr megszabadított, meg is szabadít és megtart! Aki még nem szabadult meg, annak pedig meg kell térnie, meg kell szabadulnia! Kérjen segítséget!

Katonáknak megmutatják, hogy ki az ellenség. Nekünk is tudni kell, hogy kivel állunk szemben! Ekkor dől el, hogy van-e hit vagy félelem van! Nagyon fontos, hogy a démonokról szóló tanítás ne félelmet adjon, hanem hitet!

2011.05.

2021. május 4., kedd

A Szent Szellem szimbólumai 4.

5. Pecsét

A tulajdonjog jele egy szerződéskötéskor. Amikor a Biblia a Szent Szellemet pecsétként mutatja be, a megtéréskor megpecsétel minket a Szent Szellem, az életünkben egy tulajdonosváltás zajlik, életünk átkerül Isten kezébe.

Efézus 1,13 A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével.

Amikor megtértél, a Szent Szellem pecsétként munkálkodott az életedben. Ez egy jogi procedúra volt az életedben, átkerült a Sátán uralma alól az életed Isten országába.

Ef 4,30 És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.

A megpecsételés célja a tested, lelked teljes körű megváltása, a feltámadás.

6. Zálog

Régies magyar kifejezés. Talán ma garanciának vagy biztosítéknak mondanánk. Pál Záloghoz hasonlítja a Szent Szellemet.

2 Kor 1,22 A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.

2 Kor 5,5 A ki pedig minket erre elkészített, az Isten az, a ki a Lélek zálogát is adta minékünk.

Ef 1,14 A ki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására.

A Szent Szellem garanciája, biztosítéka a mi örökségünknek a tulajdon visszaváltására. A megtérésünk a folyamat kezdete, amibe zálogként bejött a Szent Szellem, ami egy biztosíték, garancia, hogy a teljes megváltásod meg fog történni.

7. Víz

Ézs 44,3 Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.

A Szent Szellemnek a természetes víz is, a folyóvíz, az esővíz is a szimbóluma. Amikor a Szent Szellem vízként jön egy ember életébe, és iszod, akkor természetfeletti, mennyei életerő, tartalék jön az életedbe, amitől minden területe az életednek elkezd gyümölcsözni és prosperálni. Úgy, mint a természetes víz megöntözi a földet. Életerő, egészség, felfrissülés, prosperitás, növekedés.

Az ezeréves királyságban az élet folyója oldalán olyan fák nőnek, melyeknek minden hónapban lesz gyümölcse. Az élet folyója most is ott van a mennyben. Ennek a mennyei folyónak mintájára itat meg a Szent Szellem. Fontos betöltekezni ezért!

8. Galamb

A három szinoptikus evangéliumban szerepel.

Mt 10,16 Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok.

Itt nem szelíd kifejezés van eredetileg, hanem a görög akeraiosz kifejezést, ami tiszta, keveretlen, tisztavérű, érintetlen, be nem szennyezett jelentésű.

Milyen természetet jelképez a galamb természet? Milyen természetét akarja az ige tudomásunkra hozni? Nem a szelídség! A galamb a Szent Szellem tisztaságát és keveretlenségét hivatott jelképezni. A Szent Szellem olyan keveretlen, olyan tiszta, olyan be nem szennyezett természetű, mint a galamb. Ha a Szent Szellem beköltözik a szívünkbe, akkor úgy tud csak tartósan ott maradni, ha a szívünket megőrizzük tisztaságban. Ha a szentség mellé bekeverednek rossz dolgok és bűnök, akkor a keveretlen Szent Szellem nem érzi jól magát, és ennek hatására a Szent Szellem kiszorul a szívünkből a személyiségünk más részébe, a lelkünkbe és testünkbe. Ilyenkor fordulhat elő, hogy valaki szól nyelveken, mert a szellemében benne van a szellem, de szívében elidegenedett Istentől. Ilyenkor harcol még a Szent Szellem értünk. Szívből kell megtérni. Erre utal az, hogy a Szent Szellem galamb. Csak tiszta szívben tud megmaradni. Kérd, hogy a Szent Szellem a szívedben legyen, olyan helyen legyen benned, ami tiszta, Jézus Vére tisztítson meg.

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine

2021. május 2., vasárnap

Németh Sándor - Démonok, szabadulás 1.

Nagyon sok kereszténynek alapvető megújulásra van szüksége! Nem szabad szétesni, sőt! Az idő nagyon rövidre van szabva. Kár lenne azokért a keresztényekért,akik eddig keresztény életet éltek, de átmennek testbe. Nagyon fontos, hogy ez meg legyenakadályozva!

Egy rendkívül terhes, démonizált közegben élünk. Nem tudják az emberek, hogy miért romlanak meg a kapcsolataik, miért romlik meg a házasságuk, miért van romlás, bomlás az életükben. Sok olyan dologgal küszködnek a keresztények, amelyeknek nem tudják az okát. Varázslásról, Jézabel szelleméről is lesz szó. Nagyon sok embert az átkok akadályoznak meg, hogy élvezzék a keresztény életben Isten javait!

Márk 1:21 Ezután bementek Kafarnaumba; és szombaton mindjárt a zsinagógába ment, és tanított.
Márk 1:22 Tanítása felzaklatta őket, mert nem úgy tanított, mint az írástudók, hanem mint akinek hatalma van.
Márk 1:23 Éppen ott volt a zsinagógában közöttük egy tisztátalan szellemben lévő ember, és így kiáltozott:
Márk 1:24 Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus?! Azért jöttél, hogy a kárhozatba taszítsminket?! Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje!
Márk 1:25 De Jézus ráparancsolt: - Némulj el, és menj ki belőle!
Márk 1:26 S miután megrázta őt a tisztátalan szellem, hangos kiáltozás közepettekiment belőle.
Márk 1:27 Valamennyien annyira megdöbbentek, hogy egymástól kérdezgették: - Mi ez? Új tanítás, amely által akkora hatalommal rendelkezik, hogy parancsol a tisztátalan szellemeknek is, és azok engedelmeskednek neki?
Márk 1:28 Gyorsan elterjedt a híre mindenfelé, Galilea egész környékén.
Márk 1:29 Rögtön kijöttek a zsinagógából, és Simon és András házába mentek Jakabbal és Jánossal együtt.
Márk 1:30 Simon anyósa éppen lázasan feküdt, és azonnal szóltak az érdekében Jézusnak.
Márk 1:31 Ő odament hozzá, s a kezénél fogva felállította: erre elhagyta őt a láz, ésszolgálni kezdett nekik.
Márk 1:32 Estefelé, amikor már lenyugodott a nap, mindenféle beteget és démonizáltat vittek oda hozzá,
Márk 1:33 s az egész város összegyűlt az ajtó előtt.
Márk 1:34 Jézus pedig meggyógyított számos különféle betegségben sínylődőt, sok démont is kiűzött, és nem engedte megszólalni a démonokat, mert azok fölismerték Őt.
Márk 1:35 Kora hajnalban, amikor még sötét volt, fölkelt, kiment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott;
Márk 1:36 de Simon és a vele lévők keresni kezdték,
Márk 1:37 és miután megtalálták, így szóltak hozzá: - Mindenki téged keres.
Márk 1:38 Ő azonban így válaszolt: - Menjünk máshová, a közeli helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, hiszen ezért jöttem!
Márk 1:39 És elment, zsinagógáikban hirdette az Igét egész Galileában, és démonokat űzött.

Jézus földi szolgálatának első szakaszában történt ez az esemény, a Szent Szellemmel valóbetöltekezése után. Nem csupán egy történelmi eseményre szeretném felhívni a figyelmeteket,hanem arra, hogy Ő ma is gyógyít és démonoktól szabadítja meg az embereket. Ahogyan abban az időben, úgy ma is az emberek problémáinak döntő többségét démonok idézik elő. Ezeknek a természete nehezen felismerhető, ezért az emberek azonban nem így gondolják, mert materialista közegben élünk. Vagy emberekkel, vagy konkrét cselekedetekkel hozzák összefüggésbe a problémáikat. De ez nem bibliai nézet! Rendkívül fontos, hogy bibliai legyen a világnézetünk! Nagyon fontos, hogy újra megújuljon az idősebb keresztényekben a hit a szabadulásban. Nem tudnak keresztény emberré válni azok, akik nem szabadulnak meg démonoktól. Az idősebb keresztények pedig nem tudnak sikeresek lenni e nélkül! Isten tökéletes akarat pedig az, hogy sikeres keresztény legyél! Ennek előfeltétele, hogy erkölcsileg és szellemi területen is szabad legyél! Ne legyenek a testedben, lelkedben, szellemedben gonosz szellemek!

Mik a gonosz szellemek?

• Nem fizikai lények, szabad szemmel, érzékszervekkel nem lehet őket felfogni.

Ha nem vagy szabad a gonosz szellemektől, akkor irányítják a sorsodat. Az ember sorsát nem csak fizikai, emberi tényezők befolyásolják, hanem döntően inkább szellemi dolgok, szellemi erők. Nagyon sok ember nem látja ezeknek a domináns szerepét, ezért természetes dolgokkal hozzák kapcsolatba a problémáikat. A szegénység nem tud akkora kárt okozni az emberekben, mint a démonok. Jézus szolgálatának lényegi részét képezte a démonok kiűzése az emberekből. Nem csak betegeket gyógyított, hanem legalább annyi emberből kiűzött démonokat, mint ahány embert meggyógyított.

Ézsaiás 53:4 Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá,

A bűn következménye nem csak a betegség, hanem a démonizálódás is. Ádám bűnei miatt az ember ki lett szolgáltatva a tisztátalan szellemi világnak. A keresztényeknek tudniuk kell, hogy egyetlen ember sem jön semleges területről. Mindenki érintve van a sátán területétől. Nincs olyan hitetlen ember, aki ne lenne a sátán uralma alatt. Valahol a betegséget, valahol az átkot, valahol a démonizáltság állapotát hozza létre. Jézus azért jött, hogy bűnbocsánatot adjon, majd a bűn következményeit is el akarja távolítani. A megtérés után már az egész megváltás jog szerint a tiéd. Nem gondolkodhatsz úgy, hogy nem vagy megváltva!

A szabadulásnak és a gyógyulásnak is az alapja a hit! Higgyél abban, hogy van benned egy új természet, amely nincs alárendelve a bűnnek, a betegségnek! El kell választanod az új természetedet a régitől és annak a következményeitől. Így tudsz szemben állni azzal, ami még a régihez tartozik.

Nagyon sok keresztény egyre passzívabb. Nem látják, hogy 2 összetevője van az egész állapotuknak, nem egységes. A régi ember ellen harcolni kell, az újat meg erősíteni kell, hogy fejlődni, növekedni tudjunk. Ha te egy személynek gondolod magad, akkor nem fogsz ezért tenni. Olyan ember leszel, aki nem műveli a kertjét, és elnyomja a gaz a jót a földjében. Ha nem műveljük magunkban a jót, akkor él a régi is és élősködik, elnyomja a jót. Sok kereszténynél ezt lehet látni. Ha ez tömegmértekben létrejön, akkor nem lesz bizonyság a gyülekezet a kívül valók számára. Egy megrekedt keresztény életet látnak. Látják, hogy ugyanolyan problémával küszködnek a keresztények, mint ők. Akkor meg miért térjen meg, miért térjen be az egyházba? A szabadságról, a démonmentességről, az áldásról, a bővölködésről, a sikerről, a győzelemről bizonyságnak kell lennünk, mert így látnak az emberek a gyülekezetben perspektívát. Így akarnak csatlakozni a közösséghez. De amikor romlott, korrupt keresztények ülnek a székeken, unatkoznak, és látni, hogy nincs bennük mennyei látás és tűz, akkor ez csüggesztő hatással van az emberekre.

Róma 2:24 hiszen „az Isten nevét miattatok káromolják a nemzetek között”, amint meg van írva.

Egy keresztény ember vagy akadályozza az embertársait a megtérésben vagy katalizátora annak. Te milyen ember vagy? Nézd meg magad reálisan! Madárijesztő vagy, vagy pedig olyan gally a szelíd olajfán, amin kedvvel raknak fészket a madarak? Vonzóvá kell tenni a gyülekezetbe való járást! Előbb-utóbb ki fogják váltani Istennek a haragját és ítéletét a passzív keresztények, ha nem térnek meg! Nem tűri el az egyházban lévő korrupciót, a bűn szeretetét. Természetfölötti módon be fog avatkozni. Istenfélelemmel munkáljuk az üdvösségünket! Csinálj az életedben egy tavaszi nagytakarítást! Ne világi módon élj, hanem Istennek tetsző módon!

2011.05.