Rövid példázatok

Egy amerikai bibliaiskolai hallgató az egyik vizsgadolgozatánál a következő témát kapta: „A mindenható Isten és az ördög!" Ezt négy óra alatt kellett három részben kidolgoznia, mégpedig a következő altémák szerint: 1. A mindenható Isten, 2. Az ördög léte és lénye, 3. A mindenható Isten és az ördög közötti viszony. Ez a fiatal hallgató Jézus lelkes tanítványa volt, és a világon mindennél jobban szerette Üdvözítőjét. Amikor elkezdett írni, annyira teli lett a szíve, hogy csak írt és írt anélkül, hogy figyelt volna az időre. Írt Isten mindenhatóságáról és nagyságáról, Isten szeretetéről és bölcsességéről, Isten igaz voltáról, jóságáról és könyörületességéről. Csak írt és írt vég nélkül. Egyre jobban magával ragadta Isten dicsősége, és ragyogó szavakkal írta le azt. Az írásban mélyen elmerülve hirtelen felriadt, amikor felhangzott a szünetet jelző csengő, amely azt jelezte, hogy letelt a négy óra. Letelt az idő, és egyetlen szót sem írt az ördögről, annak birodalmáról, és arról a sok gondról és bajról, amelyek a gonosz és démoni erők létével, munkálkodásával és fennállásával függenek össze. Ez a fiatal keresztény azonban gyakorlatias amerikai volt, és tudott magán segíteni. Befejezte dolgozatát, és hosszú fejtegetése alá csak az alábbi öt szót írta: „No time for the Devil!" (Nincs idő az ördögre!).

Igen, az első pillanatban megmosolyoghatnánk ezt a történetet. De vajon ennek a fiatal, Egyesült Államokban élő kereszténynek a viselkedése nem ösztönöz-e mindannyiunkat arra, hogy valódi hívőkként ilyen szívbéli magatartással és odaadással éljünk az Úrért: „Nincs idő az ördögre!" Vajon nem ilyennek kell-e lennie a hozzáállásunknak nap mint nap a gonoszhoz és a vétkezéshez ebben a bukott világban: „Nincs idő az ördögre!"? Vajon nem ennek kellene-e óráról órára hitéletünk szellemi mottójának lennie: „Nincs idő az ördögre!"?

Rövid példázatok

Egy evangéliumi plakátmisszió úgy akarta felhívni a figyelmet a mai ember súlyos bajára, hogy olyan plakátokat ragasztott ki, amelyeken e világ sok földi java volt látható: halomnyi pénz, tévékészülék, új lakberendezési tárgyak, ragyogó autó, drága ruhák, szép nyaralóhely stb. Ezek fölé a dolgok fölé nagy betűkkel odaírták a „Gazdasági csoda" kifejezést (e szavakkal jelölték a második világháború utáni első húsz év gazdasági fellendülését; ma általában fogyasztói vagy jóléti társadalomról beszélünk).
A „Gazdasági csoda" utolsó betűjét, az „a"-t pirossal áthúzták, az „o"-ra tettek két hosszú ékezetet, és így a „Gazdasági csőd" kifejezés jelent meg. Ezzel azt akarták kifejezésre juttatni, hogy a modern ember külsőleg ugyan gazdag, de belsőleg koldusszegény és elveszett. Minél inkább hajszolja a földi javakat, annál elégedetlenebb és boldogtalanabb lesz.

„Szép s jó éltet, tisztességet milliónyi szív keres, ó de mind a bűnbe téved, mind oly árva, oly üres" – mondja joggal a költőnő. Az embereknek külsőképpen még sohasem ment ilyen jól, mint a jelen korban. De még sohasem voltak ilyen rosszak és istentelenek, mint a mostani napokban. Bár egy harmadik világháború sötét felhői ott tornyosulnak a világpolitika horizontja fölött, a világi ember csak a saját jólétével törődik. Összeszorul az ember szíve, amikor bel- és külföldi evangélizációs útjai során azt kell látnia, hogy ez a materialista evilági szellemiség milyen mélyen benyomult az Úr Jézus Gyülekezetébe is. Sok hívő ember ugyanannyira a világhoz ragaszkodva él, mint a hitetlenek. Megelégszenek a vasárnapi istentisztelettel, olykor elmennek egy-egy evangélizációs alkalomra. Adakoznak is alkalomadtán valamennyit, és úgy vélik ezáltal keresztények. De milyen csekély az imaalkalmak látogatottsága, mennyire elhanyagolják a bibliaolvasást, milyen kevés időt és szeretetet fordítanak a hívő testvéreikre!

Tóth Géza: A csodálatos telefon

Roppant szórakoztatónak tartom a meggyőződéses evolucionisták magabiztosságát, amikor is szemrebbenés nélkül, elbizonytalaníthatatlan szilárdsággal, egy csipetnyi megvetéssel a hangjukban ereszkednek le közénk, teremtéshívő „élőlénytársaik” közé. Olykor megszégyenítő alázatosságuk miatt megkísért a bűntudat, amiért én, hitem miatti vakmerő kevélységemben különbnek merem tartani magamat az állatvilág egyedeitől, és nem elégszem meg a főemlősök között felkínált kitüntető pozíciójukkal. E beszélgetések élményeinek állítok emléket egy kicsiny jelenettel.

Két ember megy az utcán, az egyik talál egy telefont…

- Oda nézz! Valaki elvesztett egy telefont!

- Ugyan már, honnan tudod, hogy azt valaki elvesztette. Hiszen nem láttad!

- Ne viccelj! Különben hogyan kerülne ide? Itt hevert a fa tövében.

- Hát éppen azért! A fa a természet része, azt pedig tudjuk, hogy a természet milyen csodálatos dolgokra képes..

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Semmit! Csak annyit, hogy nincs bizonyíték rá, hogy valaki elvesztette. Lehet, hogy az évmilliók folyamán, ahogy az anyag evolúciós ugráson ment keresztül, a metéria úgy szervezte önmagát, hogy összeállt ez a telefon.

- Ezt nem mondhatod komolyan. Van fogalmad arról, hogy egy ilyen pici berendezés mennyire bonyolult és összetett módon működik? Micsoda őrültség azt mondani, hogy ez a telefon véletlenül állt össze. A szerkezet bonyolultsága elég bizonyíték kell hogy legyen arra, hogy ezt valahol gyártották.

- Mond! Te tanultál biológiát?

- Igen!

- Hát akkor annyit illene tudnod, hogy például a szemed, amivel most éppen bambán bámulsz rám, sokkal bonyolultabb szerkezet, mint ez a vacak telefon. És akkor még nem beszéltem az idegrendszerről, a hallószerveidről és az egész testedről. Nem értem miért akadékoskodsz. Ha az emberi test létre tudott jönni az evolúció által, akkor miért olyan nehéz elhinni, hogy egy egyszerű telefon is képes erre.

- Hm.. végül is igazad van.. Az ember, vagy akár egy állat sokkal bonyolultabb rendszer, mint egy telefon. Érdekes….(elgondolkodva) Szerinted tényleg lehetséges, hogy ez egy olyan telefon, ami nem emberi alkotás, hanem az evolúció eredménye?

- Persze! Miért ne?!

- Óriási. Erre sosem gondoltam volna. De hát a biológia tudománya…

- Szevasztok. Bocs! Nem találtatok valahol egy telefont? Elvesztettem!

- Nahát a tied? És tudtad, hogy a telcsidet egy több milliárd éves evolúciós folyamat eredménye?

- Mi van!? Szórakozol velem? Ez egy egyszerű Nokia, csak lekopott róla a felirat…

Tóth Géza: Hacsek és Sajó - A közlekedési miniszter

(annak az elterjedt közhelynek a paródiája, amikor az emberek úgy okoskodnak: Ha Isten létezik és jó, akkor miért engedi meg ezt a sok rosszat?)

- Szervusz kedves Sajókám, jó hogy újra találkozunk! Mond, mi van veled, hogy vagy?

- Hát komám, le vagyok sújtva! Most olvastam egy statisztikát… képzeld el, hogy minden évben Magyarországon 1000 ember hal meg közúti balesetben. Engem úgy neveltek a szüleim… mindig azt mondták, hogy „fiam mi hisszük, hogy a közlekedési miniszter létezik” (csalódottan), de én már ebben nem hiszek.

- Hogy-hogy?

- Hát kérlek szépen, ha létezik az a közlekedési miniszter, akkor hogyan engedheti meg mindezt?

- No de Sajókám! Most Te viccelsz? Hát mi köze a közlekedési miniszternek a balesetekhez?

- Hát az, hogy Ő a miniszter! Hogy engedheti meg?! (felháborodottan) Sokszor még gyerekek is meghalnak a balesetekben. (drámaian) Szerintem a Miniszter nem létezik!

- (szelíden) Kedves Sajó! Te mindig azt mondtad, hogy én nem vagyok egy lángész… De annyit még én is tudok, hogy a baleseteknek oka van. Az egyik túl gyorsan megy, a másik be van tintázva, a harmadik elaludt a volánnál. Hogy lehet ebből arra következtetni, hogy a közlekedési miniszter nem létezik?! Egyébként is van bizonyíték.

- Micsoda?

- Ez (előhúz egy KRESZ-könyvet)! Éppen most vettem, mert megváltoznak a KRESZ-szabályok.

- (meglepetten) És ez mit bizonyít?

- Hát nem érted? A közlekedési miniszterrel még sosem találkoztál, de itt van ez a könyv, ami azt állítja magáról, hogy a minisztérium megbízásából készült.

- Na jó, de akkor is! Hogyan engedheti meg azt a sok balesetet?

- Figyelj! A Minisztérium annyit tehet, hogy lefekteti a játékszabályokat. Ha az emberek betartják a KRESZT, akkor biztonságosan utazhatnak, ha nem, akkor veszélynek vannak kitéve. A felelősség nem a miniszteré, hanem az övék.

- (durcásan)Jó, jó! De szerintem akkor sem létezik az a közlekedési miniszter.

Tóth Géza: A nagy utazó

Érezte hogy hamarosan véget ér az élete. Rövid volt – gondolta – nagyon, nagyon rövid. Pedig mások még eddig se húzzák, vannak akik már egész fiatalon elveszítenek mindent. A kezdetek kezdetén, előre nézve talán túl hosszúnak is gondolta, de azért remélte, hogy egyszer majd megéri a 90 évet. Most viszont, hogy betöltötte, visszatekintve nagyon rövidnek tűnt, szinte egy szempillantás alatt elrepült.Manapság már csak feküdt egész nap. Feküdt és várt. Várta az elkerülhetetlent. Mintha az őt körülvevő valóság is egyre inkább sürgetné, hívná, hogy: gyerünk itt az idő, be kell fejezni ezt a létformát… De vajon mi van odaát? Esténként már szinte csak ezen gondolkodott. Vége volt már rég annak az izgő-mozgó, valamit állandóan tenni akaró időszaknak, amikor még az ilyen filozofikus kérdések hidegen hagyták. Mára már csak ezek a gondolatok maradtak. Megöregedett volna? Nem. Nem érezte magát öregnek. Inkább csak érett lett, mint az aratásra kész gabona. Talán éppen ez a létezés célja – gondolta - talán éppen most jön az igazi. Talán mindaz, ami eddig történt pont azért történt, hogy elérkezzen ez a pillanat. Talán. Vagy talán csak ezzel nyugtatja magát, hogy ne kelljen szembenézni az elmúlással,… a semmivel? De miért nem lehet biztosat tudni? Miért nem tudhatom, hogy a vég következik, vagy a kezdet? Visszaemlékezett ifjú korára. Húszas éveiben megcsapta a halál közelsége. Különös megérzései voltak. Érezte hogy körülötte láthatatlan, nagy hatalmú lények vitatkoznak, és érezte, tudta hogy az élete forog kockán, hogy veszélyben van. Nagyon félt, és ez hónapokig tartott. Aztán hirtelen vége lett, és szerencsére többé nem jött vissza. Azóta tudja, hogy van, sőt vár valami odaát. Valami titokzatos létezés, ami talán teljesen más törvényszerűségek alapján működik. Néha szabadon engedte a fantáziáját. Elgondolkozott azon, mi van, ha abban a másik létformában másképp közlekedünk? Talán teljesen másképp érzékeljük a teret, a mostanihoz képest szinte végtelennek! Na és az idő? Ami itt egy évnek számít, az odaát talán csak pár nap, vagy néhány óra csupán. Hallotta, hogy olyanok, akiknek halál közeli élményeik voltak, nagy fényességet láttak. Vakító fényt. A fény az jó! A fény melegséget ad! De ezek mégsem voltak bizonyítékok. Jól tudta: onnan még senki nem jött vissza. Biztos semmiben sem lehet. De annyira jó volt a remény. Bízni abban, hogy valami jó következik. Érezni, hogy már várják, hogy örülnek neki, hogy odaát nem lesz egyedül.

Aztán elérkezett az idő. Eljött az a nap, amikor meg kellett történnie. Erőtlennek érezte magát. Kezeit, lábait szinte mozgatni sem tudta. A fájdalom az egész testében úrrá lett. Haláltusájában minden izma megfeszült. Minta egy szűk, sötét, keskeny csatornán kellene átverekednie magát. Hirtelen úgy érezte, valami nagyon rossz történik vele. Soha nem félt még ennyire, nem erre számított. Tehetetlen volt, kiszolgáltatott. Egy véget nem érő fekete alagútban haladt a végzete felé. Mintha hangokat is hallott volna. Nem értette a szavakat, de kétségbeesettek voltak, és sikolyok, nyögések hangjával keveredtek. Nem bírta tovább, kimerülten engedte, hogy az események magukkal ragadják. Azt kívánta, bár csak sohasem élt volna. Aztán hirtelen, egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. Fényt látott. Először csak szűrt, távoli fényt. Majd hirtelen mindent elöntött a ragyogás. A sikolyok hangja távolivá vált, mintha sosem lettek volna. Viszont helyette egyre hangosabb nevetés töltötte be a teret. A testéből a fájdalom, feszültség egy pillanat alatt eltűnt. Könnyűnek érezte magát, szabadnak. A vakító fénytől semmit sem látott, de az érzelmein át vibráló forróság hullámokban öntötte el a testét, ahogy tudatosult benne: neki örülnek! Az örvendezés, kacagás mind érte szól. Egy fehér ruhás alak közeledett hozzá a vakító fényen át. Mosolygott, és gyengéden a karjaiba vette. Megnyugtató hangon szólat meg. Nem hozzá beszélt, és nem is értette hogy mit mondott, de szavai még is azt jelentették neki, hogy minden rendben, hazatalált.

„Gratulálok asszonyom, kisfia született” Mondta az orvos, és ő azonnal sírni kezdett.

Illusztrációk

Azt mondják, hogy egyszer Huxley egy társulati ülésre sietett, de későn érkezett az állomásra. Hirtelen beugrott egy taxiba és ezt mondta a sofőrnek: “Hajtson, ahogy csak tud!” A taxis végigszáguldott az utcákon. Végül Huxley megkérdezte tőle: “Tudja, hogy hova megy?” A sofőr hamiskás mosollyal válaszolt: “Nem tudom, hogy hova megyünk, de tudom, hogy gyorsan hajtok.” Ez nagyon jó képe a mai embernek. Valaki ezt így fejezte ki: “Nem tudjuk, mit akarunk, de azt nagyon akarjuk, és igen gyorsan akarjuk.”

A juhok nagy bajba kerülnek, amikor a pásztor kedves szavakkal kezd beszélni a farkasról!

Azt mondják, hogy valaki nem akart fizetni az abrakért, ezért elhatározta, hogy öszvéreit fokozatosan rászoktatja a fűrészporra. Minden jól ment egy darabig, de mielőtt az öszvérek hozzászoktak volna a fűrészporhoz, mind elpusztultak. Ugyanez a helyzet szellemi értelemben is. Az igazságról a tévedésre való átváltás lassú folyamat, és az emberek nem mindig veszik észre a különbséget. Mire észrevennék, már szellemi halottak.

Illusztrációk

Láttál-e valaha egyenes folyót? A csatornák egyenesek, de minden folyó kanyargósnak tűnik. Miért kanyargósak a folyók? Mert a folyók természete az, hogy a legkönnyebb úton haladjanak és minden akadályt kikerüljenek. Ezért a folyók mindig kanyargósak és lefelé folynak. Egyes keresztények hasonlítanak a folyókhoz. Túl lusták és éretlenek ahhoz, hogy erőt fejtsenek ki az Istennel való együtt járás érdekében. Nekik könnyebb a tévét nézni, mint imádkozni; könnyebben olvassák újságjaikat, mint Bibliájukat.

“Mit gondolnál, ha azt mondanám neked, hogy tíz percen belül olyan érveket tudok előhozni, amelyek végérvényesen megsemmisítik a Bibliát?” – kérdezte hívő barátjától egy ateista. A hívő ember így válaszolt: “Körülbelül ugyanazt gondolnám, mintha látnék egy nagy szúnyogot mászni fölfelé a Himalája oldalán, és azzal fenyegetné a hegyet, hogy súlyával összeroppantja.”

Évekkel ezelőtt egy gazdag ember egy nagy erejű mikroszkóp bűvöletébe esett. A készülék segítségével csodálkozva szemlélte a kristályok szerkezetét és a virágszirmok szépségét. Elhatározta, hogy mikroszkópot vesz és az otthonába viszi. Nagy örömmel alkalmazta a mikroszkópot mindaddig, amíg egyszer megvizsgálta a vacsorára készített ételt. Legnagyobb kiábrándulására, fölfedezte, hogy az ételen apró élőlények ezrei csúsznak-másznak. Mivel nagyon szerette az elkészített ételt, azon töprengett, hogy most mit tegyen. Végül eldöntötte, hogy csak egy módon szabadulhat meg a problémától. Ezért megsemmisítette a mikroszkópot, amelynek segítségével ezt a kiábrándító fölfedezést tette. Sokan ugyanezt teszik Isten igéjével. Azért gyűlölik és azért akarnak megszabadulni tőle, mert bemutatja saját gonosz természetüket.

Illusztrációk

Valaki egyszer azt mondta, hogy meg tudja állapítani, hogy egy-egy keresztény mikor növekszik. A kegyelemben való növekedésének arányában egyre jobban fölmagasztalja Mesterét, egyre kevesebbet beszél arról, amit saját maga csinál, és mind kisebbé válik a maga szemében, amíg a hajnalcsillaghoz hasonlóan eltűnik a fölkelő nap előtt.

Évekkel ezelőtt egy kísérlet folyt arra nézve, hogy lemérjék az emberek fájdalomtűrő képességét. A pszichológusok azt mérték, hogy egy mezítlábas ember mennyi ideig képes egy vödör jeges vízben állni. Találtak egy tényezőt, amely egyeseket segített, hogy kétszer annyi időt bírjanak ki a vízben, mint a többiek. Kitalálod-e, hogy mi volt az? A bátorítás! Amikor valaki ott állt mellettük, hogy támogassa és bátorítsa őket, a szenvedő alanyok képesek voltak tovább tűrni a fájdalmat. Még Pálnak is voltak "rossz napjai", amikor szüksége volt Titusz biztatására. "De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz érkezésével... úgyhogy még jobban örültem." (2Korintus 7:6-7)
A bátorítás olyan a léleknek, mint az oxigén; nélküle meghalsz, de segítségével hihetetlen akadályokat tudsz legyőzni.

Az Ézsaiás 2-ben és a Mikeás 4-ben levő igék szerint a “kardok”-ból “ekevasak”-at gyártanak. Ezek az igeversek vannak a New York-i ENSZ-épület egyik kőfalán. Amikor Hruscsov látogatást tett Iowa állam Des Moines nevű városa közelében John Deere gyárában, ennek a próféciának jelképes beteljesedését figyelhette meg. A gyárat a második világháború elején építették gépfegyvergolyók előállítására. Ma mezőgazdasági gépeket gyártanak azon a területen.

Illusztrációk

Valakitől megkérdezték, hogy miként volt képes olyan nagy adományt adni az Úr oltárára és még neki is olyan sok maradt. Válasza ez volt: “Ó, amikor én kifelé lapátolok, az Úr visszafelé lapátol, és neki nagyobb lapátja van, mint nekem.”

Egy francia katona az első világháborúban egy kis receptet vitt magával az aggodalommal kapcsolatban: “Két dolog közül az egyik biztos: vagy a frontvonalon vagy, vagy a frontvonal mögött. Ha a frontvonalon vagy, két dolog közül az egyik bizonyos: vagy veszélynek vagy kitéve, vagy biztonságban vagy. Ha veszélynek vagy kitéve, két dolog közül az egyik bizonyos: vagy megsebesülsz, vagy nem. Ha megsebesülsz, két dolog közül az egyik bizonyos: vagy meggyógyulsz, vagy meghalsz. Ha meggyógyulsz, nem kell aggódnod, ha meghalsz, nem tudsz aggódni. TEHÁT MIÉRT AGGÓDSZ?”

Az ateista egyik dilemmája az, hogy amikor nagyon hálásnak érzi magát és szeretné köszönetét kifejezni, senkihez sem fordulhat.

Illusztrációk

Az adakozókat három csoportra lehet osztani: a kova, a szivacs és a lépes méz csoportjába. Egyesek olyanok, mint egy darab kova – ahhoz, hogy bármit elvehessünk belőle, kalapácsot kell használnunk, és még akkor is csak kis darabokat és szikrákat kapunk. Mások olyanok, mint a szivacs – ahhoz, hogy bármit kivegyünk a szivacsból, össze kell nyomnunk erősen, mert minél jobban összenyomjuk a szivacsot, annál többet enged ki magából. Megint mások olyanok, mint a lépes méz – amelyből csak kiárad a saját édessége. Isten így ad nekünk, és nekünk is így kell adakoznunk.

Rövid példázatok

Istennel beszélget egy ember:
Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.

Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.
A szoba közep én egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!
Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak ‘képesség’ kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.
‘Amikor csak magunkra gondolunk… a Pokol van itt a Földön.’

Rövid példázatok

Az Amerikai Egyesült Államokban egy kiállításon bemutatták a különböző népek minden bálványát és bálványkultuszát. A látogatók órákon keresztül járhatták a nagy csarnokokat, és láthatták, mi mindent választott eddig az emberiség istenéül. Az őserdőben lakó törzsek primitív vallásától egészen a fehér faj magas szintű vallásáig és a buddhizmusig minden képviselve volt. Amikor a látogatók el akarták hagyni a kiállítást, át kellett menniük egy nagy előcsarnokon, ahol egyetlen üveges vitrin állt, amely fölött ez volt olvasható: „Itt látható az amerikaiak istene!" A csodálkozó látogató az üveglap alatt egy amerikai aranydollárt látott.
Jó néhányan biztosan elgondolkodva mentek haza. Nemcsak az őserdőben lakó primitív népek csinálnak maguknak isteneket, nem, a keresztény kultúrnépeknek is megvannak a maguk bálványai: a pénz és a jólét, a földi javak és a gazdagság ebben a világban. A Biblia sokszor óv e föld múlandó gazdagságától, mert ha ez az istenünkké válik, akkor a lelkünk tönkremegy. Mindig adósai vagyunk Istennek a neki járó hálával az Ő jótéteményeiért. Ez természetesen különösen is érvényes az „Ő kimondhatatlan ajándékára" (2Kor 9,15), amely Jézus Krisztus személyében és művében a mienk. Isten Fia az Atya ajándékok ajándéka nekünk, bűnösöknek.

Rövid példázatok

A 2. világháború idején Kelet-Ázsia térségében elkeseredett harc tombolt az amerikaiak és a japánok között. Az amerikai katonák bevették magukat egy erődítménybe, amelyet aknákkal és szögesdróttal vettek körül. A japánok napokon keresztül harcoltak sikertelenül azért, hogy bevegyék ezt az erődöt. Ekkor a tisztek az egyetlen lehetőséghez folyamodtak, amelynek segítségével meghódíthatták az amerikaiak harcálláspontját. Önkéntesek jelentkezését kérték. Egy japán század lépett elő zárt alakzatban. Ekkor elhangzott a parancs, hogy a japán önkéntesek alkossanak élő hidat az aknák és a szögesdrót fölött, hogy bajtársaik a holttesteiken, mint hídon át megrohamozhassák az amerikai harcálláspontot. Mind a 120 japán rávetette magát az aknákra és a szögesdrótra. Szétszakította és darabokra tépte őket az aknamező és a drót, de egyre több bajtársuk követte őket a halálba, míg szó szerint élő híd alakult ki az emberi testekből, amely sebesült, széttépett és halott katonákból állt. Ezen a hídon keresztül rohamozták meg most a japán katonák az amerikaiak pergőtüzében az erődítményt, és borzalmas veszteségek árán el is foglalták azt.
Ez a kegyetlen háborús történet sejtetni enged valamit abból, amit Jézus Krisztus, Isten szent Fia tett értünk, elveszettekért szeretetből és kegyelemből. Ő önként jött le az Atyától ebbe az átokkal teli világba, hogy számunkra híddá legyen, amely a mennybe vezet. A bűneset óta a bűn szakadéka ott áll Isten és ember között. Ezt a bűn-szakadékot senki sem tudja áthidalni. Jézus Krisztus, a világ Üdvözítője élete, szenvedése, halála és feltámadása által azonban megalkotta ezt a hidat, amely elvezet a mennyei Atyához. Ő „az út", ami azt jelenti, hogy rajta kívül nincs más út a mennybe. Rómába sok út vezet. Ugyanúgy sok világvallás létezik, amelyek mind úgy vélik, hogy a megváltás útját tudják kínálni. De csak az Úr Jézus Krisztus az egyetlen út az örökkévalóság felé. A golgotai kereszten elvégzett helyettes áldozata révén mindenkinek, aki hisz Őbenne, utat készített a mennyei Atya házába!

Rövid példázatok

Abban az időben, amikor Európában még nem járt autó, az evangélium egyik prédikátora kerékpárral járta a vidéket, hogy különböző helyeken hirdesse az evangéliumot. A gyülekezetekben arról volt ismert, hogy rendkívül hálás ember, aki háláját nyilvánosan kifejezésre is juttatta imádságaiban. Némelyek úgy vélték, hogy Isten iránti hálája némileg túlzott. Ő azonban nem hagyta magát eltántorítani, és Istennek minden segítségért mindenkor teljes szívből bemutatta hálaáldozatát. Amikor egy napon kerékpárjával úton volt, rettenetes felhőszakadás lepte meg. Mivel a nyílt úton haladt, nem volt lehetősége arra, hogy beálljon valahová, és teljesen átázott. Amikor ebben a zuhogó esőben odaérkezett ahhoz a gyülekezethez, ahol az evangéliummal szolgálni akart, csak éppen hogy át tudott öltözni, mert azonnal fel kellett mennie a szószékre, hogy hirdesse Isten Igéjét. Az egész gyülekezet tudta azonban, hogy bőrig ázott, és feszülten várta, vajon aznap miért fog hálát adni. Azt, hogy az esőért és a teljes átázásért fog köszönetet mondani Istennek, kizártnak tartották. A hallgatók nagy meglepetésére és szégyenkezésére azonban a prédikátor ezekkel a szavakkal kezdte bevezető imáját: „Úr Jézus, köszönöm Neked, hogy nem minden nap esik úgy az eső, mint ma…"
Talán nekünk is szégyenkeznünk kell e sorok olvasásakor. Mennyire szidtuk volna mi a rossz időt, és mennyire panaszkodtunk volna a többieknek a kellemetlenségek miatt, hogy sajnáljanak minket, és kellően a középpontba kerüljünk. Ettől a testvértől feltétlenül meg kell tanulnunk „mindig mindenért hálát adni Istennek".

Rövid példázatok

Az amerikai költő, Mark Twain (1835–1910) a dolgozószobájába vitt egy, a természetben szabadon élő kaméleont, és örült a kicsi kis állatnak. A kaméleonnak természetéből adódóan lehetősége van arra, hogy alkalmazkodjék minden színhez és minden környezethez, s így más állatok ne vegyék észre, és így nagyobb biztonságban legyen. Mark Twain ezt nem vette figyelembe, és az állatot egy tarka szőnyegre helyezte. Az állat azonnal alkalmazkodott a színekhez, amelyek a szőnyegen voltak. Amikor odébb ment néhány lépéssel oda, ahol a szőnyegnek más színe volt, a kaméleon természetesen újra megváltoztatta a színét. Mivel ennek futkározás közben túl gyakran kellett megtörténnie, ami egy egyszínű szőnyegen nem lett volna így, a kaméleon egy idő múlva elpusztult a túlerőltetés miatt. A gyakori színváltás túl sok volt a szegény kis állatnak.

Találó kép ez azokra a hívőkre, akik állandóan alkalmazkodnak e világ folyásához annak sokféle divatjelenségével együtt, akik mindig együtt úsznak e világ áramlatával, és ott táncolnak az ördög minden lakodalmán: Meghalnak a túlerőltetésben, miközben ennek az elveszett világnak a nyomában sán­tikálnak. Ahelyett, hogy hitük teljes erejét az Úr Jézus követésének és Isten or­szá­ga szolgálatának szentelnék, úgy vélik, hogy rosszul értelmezett szabadságukban még e világ folyamatának múlandó dolgaiban is részt kell venniük.

Rövid történetek

Egy észak-amerikai evangélista evangélizációs körúton járta lóháton a metodista gyülekezeteket. Útközben megállt a lovával egy kicsit pihenni az erdőben. Itt egy négerre bukkant, aki az erdőben bujkált. A néger rabszolga volt, aki elszökött az urától, és már néhány éve ebben az erdőben rejtőzködött. Érthető volt tehát, hogy könyörögni kezdett az evangélistának, nehogy elárulja őt. Az nem állhatta meg nevetés nélkül, és így felelt a négernek: „Hát nem tudod, hogy 1863. január 1-vel Amerikában eltörölték a rabszolgaságot? Több mint egy éve szabad ember vagy, és itt bujkálsz az erdőben? Menj vissza a városba, és élvezd a szabadságodat!"
Ez a kis esemény hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy újra felfogjuk Urunk nagy megváltói munkáját. Ő a Golgotán vállalt szenvedése, halála és feltámadása révén megszerezte számunkra a szabdságot. Megszabadított bennünket a bűn és a halál rabszolgaságából (Jn 8,36; Zsid 2,14-15). Igen, az Úr Jézus Krisztus teljes és tökéletes szabadságot hozott nekünk, és sok hívő mégis olyan, mint ez a szökött rabszolga, aki már régóta szabad volt, de még tudatlanul tovább sínylődött a rabszolgaság miatt.

Rövid példázatok - Szókratész

Az ismert görög filozófus, Szókratész Kr.e. 470-től 399-ig élt. Egyik nap elvetődött Athén kikötőjébe, és látta azt a rettenetes nagy mennyiségű árucikket és holmit, amit a görög kereskedők hoztak az egész akkor ismert világról, hogy ezt követően szárazföldi úton vigyék azokat Görögország piacaira. Amikor a tarka forgatagot látta, elgondolkodott, és ezt mondta: „Milyen sok dolog is van a mi tarka világunkban, amire nekem nincs szükségem!"
Ha ennek a világi embernek a szavait összehasonlítjuk a Lukács 9,62-vel, akkor Isten gyermekeiként mélyen elszégyelljük magunkat. Hogyan fogjuk kihasználni az élő Isten gyermekeiként a még előttünk álló kegyelmi időszakot? Elveszünk e világ múló dolgaiban, vagy az Úrért fogunk munkálkodni, ameddig még nappal van és munkálkodhatunk?
A Lukács 9,62-ben maga az Úr int bennünket, hogy ha elkezdtünk hitben járni Ővele, maradjunk meg szilárdan Őmellette, és ne tekintsünk vissza az elveszett világba, mert akkor a bűnös világ a maga csillogó gazdagságával és múló örömeivel visszaránthat bennünket a pusztulásba. Minél többet foglalkozunk a világgal és a világi dolgokkal, azok annál inkább eltávolíthatnak bennünket az Úrtól. Még ha nem is visszük véghez közvetlenül a világi emberek bűneit cselekedeteinkben, a jólét és az anyagiasság annyira a hatalmába keríthet bennünket, hogy a szívünk langyossá válik, és elfogy a mi Urunk Jézus iránt érzett szeretetünk.
Tanuljunk Szókratésztől is, aki világi emberként jutott arra a belátásra, hogy olyan sok dolog létezik a világon, amire egyáltalán nincs szükségünk. Ezek helyett hadd adjon nekünk szárnyakat a mi Urunk Igéje, és az iránta érzett szeretetből ne vesszünk el e világ múlandó dolgaiban, hanem szenteljük magunkat egészen Neki, és szolgálatunkkal álljunk rendelkezésére.

Ha teljesen átadjuk magunkat a mi Urunk Jézus Krisztusnak, mint Urunk­nak és Mesterünknek, akkor a földi dolgok kicsinnyé válnak számunkra, és jobban behatolunk a Vele való életközösség titkaiba. Egészen az Úrnak! – ez adjon nekünk szárnyakat nap mint nap az Őérte végzett szolgálatban, hogy egyszer majd az örök dicsőségben Ő koszorúzzon meg és jutalmazzon meg bennünket olyan mennyei javakkal, amelyeket örökségül szánt az övéinek (Róm 8,17-18).