John C. Lennox idézetek

AZ INFORMÁCIÓ MINT ALAPMENNYISÉG

Ezen a ponton a teológia hallatni akarja a hangját, mivel valami nagyon fontos és érdekes mondanivalója van. A Biblia első fejezete Isten teremtő tevékenységének mindegyik aktusát ezzel vezeti be: "Akkor ezt mondta Isten." például: "Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság." (1 Mózes, 1,3). János apostol a teremtés leírásában magasabb szintre emeli Isten „szavát”: "Kezdetben volt az Ige... Minden általa lett." Az „Ige” görög megfelelője a „Logosz”, amit a görög filozófusok az univerzum mögött rejlő racionális elvre használtak. János azt állítja, hogy az univerzum mögött nem egy elvont racionális elv, hanem egy személyes Isten van. Sőt azt mondja, hogy Isten, mint az Ige forrása, mint maga az Ige, van a teremtés középpontjában. Ebben az összefüggésben az „Ige” szó a parancs, a jelentés, a kommunikáció - röviden az információ fogalmát juttatja eszünkbe, és persze a megvalósításához szükséges teremtő energiáét. Tehát a teremtő aktus bibliai elemzésének középpontjában az a fogalom áll, mely a tudományban is központi jelentőségű - az információ fogalma. Az "ezt mondta Isten..." fordulat nagyon egyszerű, mindenki számára mindenkor érthető, ugyanakkor tartalma és következményei nagy horderejűek. És ez az a gondolat - Isten az információ és energia forrása -, amelyet a Bibliának a teremtésre vonatkozó majd mindegyik állítása hangsúlyoz.

A Zsidókhoz írt levél írója ekként fejti ki ezt a gondolatot: "Hit által érijük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgy hogy a nem láthatókból állt elő a látható." (Zsidókhoz írt levél 11,3) Mármost az információelmélet hangsúlyozza, hogy az információ láthatatlan. Hordozói lehetnek jól láthatók - mint a papír és az írás, a füstjelek, a televízió képernyője vagy a gének stb. - de maga az információ láthatatlan és anyagtalan. Mi megírjuk ezt a könyvet. Az Olvasó elolvassa. A könyvről fotonok verődnek vissza, és a szemébe jutnak, ahol elektromos impulzusokká alakulnak, és az agyba továbbítódnak. Tegyük fel, hogy egy barátjával szóban valamilyen információt közöl ebből a könyvből. A hanghullámok az információt a szájától a barátja füléhez viszik, ahol elektromos impulzusokká alakul, és az agyába továbbítódik. A barátja ezek után birtokolja a mi agyunkból származó információt. De közben semmilyen anyagi dolgot nem adtunk át neki. Az információ továbbításában több anyagi közeg is részt vett, de maga az információ nem anyagi.

A modern fizika fényében nagyon meglepő, hogy ez a bibliai elemzés az Igét (Információt) mint fogalmat még az anyagnál és energiánál (vagy tömegenergiánál, ahogy manapság sok fizikus mondaná) is alapvetőbbnek tekinti.

Az anyag és az energia a teremtett dolgok kategóriájába tartozik, az Ige azonban nem. Az anyagot és az energiát az Ige teremti - "Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött (János 1,3). Tehát ebben az értelemben az információ megelőzi az anyagot és az energiát.

Pontosan ezt vetette fel a New Scientist egyik vezércikke (1999. január 30., 3. o.). Az információs forradalomról írva, amelynek óriási hatása van mind az ultrasebességű információ-feldolgozó gépek feltalálásában, mind a biológiai mechanizmusok csaknem elképzelhetetlen információ-feldolgozó képességének felfedezésében, Paul Davies ezt mondja: „Az információ fogalmának a természetre való alkalmazása furcsa sejtést sugall. Rendszerint úgy képzeljük el a világot, hogy az egyszerű, csomószerű anyagi részecskékből áll, valamint információból, amely származtatott jelenségként kapcsolódik az anyag speciális, szervezett állapotaihoz. De lehetséges, hogy fordítva van: talán az univerzumban az információ az elsődleges, az anyagi tárgyak pedig csupán az információ komplex, másodlagos megnyilvánulásai.”

Davies azt mondja, hogy ezt a gondolatot először az ismert fizikus, John Archibald Wheeler vetette fel 1989-ben, de - mint láttuk - már több ezer éve a levegőben van!

Ennek a felvetésnek, vagyis hogy az információ alapvető mennyiség, mélyreható következményei vannak az univerzum és a saját magunk megértése szempontjából. Növeli azon következtetésünk - mint a legjobb magyarázatra való következtetés - súlyát, hogy az univerzum mögött egy tervező intelligencia rejlik. Azt is maga után vonja, hogy a materialista filozófusok ortodox redukcionista hite hamis, mivel megmutatja, hogy külön információ bevitele nélkül az anyag és az energia nem rendelkezik az élethez szükséges, információban gazdag struktúrák kialakításának képességével.

John C. Lennox idézetek

Akár tudja az univerzum, hogy itt vagyunk, akár nem, úgy tűnik, mintha megszerkesztésének mi lettünk volna a célja. Hiszen a modern fizika és kozmológia egy olyan univerzum képét tárja elénk, amelynek alaperői bámulatosan bonyolultan és finoman ki vannak egyensúlyozva, hogy képesek legyenek az élet fenntartására. A legutóbbi kutatások megmutatták, hogy a természet alapállandói - a szénatom energiaszintjeitől az univerzum tágulási sebességéig - éppen a megfelelő értékkel rendelkeznek az élet létezéséhez. Ha bármelyiket egy kicsivel is megváltoztatjuk, az univerzum ellenségessé válik az élettel szemben, és képtelenné a fenntartására. Az állandók tehát pontosan be vannak állítva, és ez az az összehangoltság, amely sok tudós szerint (és nem csak szerintük) magyarázatra szorul. Nézzünk néhány példát. Először is tekintsük a természet négy alapvető kölcsönhatását. Az erős nukleáris kölcsönhatás szabályozza, hogy a protonok és neutronok mennyire ragadnak össze az atommagban. Ha 2 százalékkal gyengébb lenne, azok nem ragadnának össze, és az univerzum csupán hidrogénből állna, melynek magjában egy proton van és egyetlen neutron sincs. Másrészről ha ez az erő 0,3 százalékkal erősebb lenne, túl sok proton-neutron kötés lenne, és csak nehéz elemek jönnének létre, a hidrogén pedig ritka lenne vagy nem létezne.

Ha az elektromágneses kölcsönhatás erősebb lenne, mint amilyen, az atomok nem osztoznának az elektronokon - ami feltétele a molekulák létrejöttének hiszen az elektronok túl szorosan kötődnének az atomokhoz. Másrészt ha ez az erő gyengébb lenne, az elektronok egyáltalán nem kötődnének.

A gyenge nukleáris kölcsönhatás szabályozza egyebek mellett a radioaktív bomlás sebességét. Ha erősebb lenne, az anyag túl gyorsan átalakulna nehéz elemekké; ha gyengébb lenne, csak könnyű elemek lennénk. Ennek az erőnek nagyon pontosan kiegyensúlyozottnak kell lennie, különben az élethez szükséges elemek - amelyekről úgy gondolják, hogy a szuperóriás csillagok magjában keletkeztek - sohasem szöktek volna ki.

A négy kölcsönhatás közül az utolsó a gravitáció, amelynek erőssége meghatározza, milyen forró a nukleáris kemence a csillagokban. Ha erősebb Sir Fred Hoyle professzor, a kiváló matematikus és csillagász úgy találta, hogy a hélium, berillium, szén és oxigén nukleáris alapállapoti energiáját pontosan egymáshoz kellett hangolni. Ha az eltérés 3-4 százaléknál nagyobb lenne, az univerzum nem tudná fenntartani az életet. Az összehangoltságnak ez a foka meggyőzte Hoyle-t, hogy úgy tűnik, „mintha egy szuperintelligens lény belenyúlt volna a fizikába, valamint a kémiába és a biológiába” és hogy „a természetben nincsenek vak erők”.

Az előző példák némelyikében a változás 3-4 százalék, ami - érvelhetnénk - nem jelenti az összehangoltság különösen magas fokát. E példák jelentősége azonban elhalványul, ha meggondoljuk néhány más természeti paraméter hangolásának pontosságát. Paul Davies elméleti fizikus azt mondja, hogy ha az erős nukleáris kölcsönhatás és az elektromágneses kölcsönhatás aránya egy tízbilliomod (1:10¹³) értékkel eltérne, nem jöhettek volna létre a csillagok. Egy olyan világhoz, mint a miénk, a gravitáció és a gyenge nukleáris kölcsönhatás közötti egyensúlynak 1:10⁴⁰ pontosságon belül kell lennie; Davies illusztrációját használva, ez az a pontosság, amire egy céllövőnek lenne szüksége, ha el akarna találni egy pénzérmét a megfigyelhető univerzum távoli végén, húszmilliárd fényév távolságban! Ha ezt nehéz elképzelni, segíthet egy másik illusztráció, melyet Hugh Ross asztrofizikus javasolt (kis módosítással): Fedje le Oroszországot pénzérmékkel, egy a holdig érő oszlopban (380 000 km), majd tegye meg ugyanezt további egymilliárd, Oroszország-méretű kontinenssel. Az egyik pénzérmét fesse be pirosra, és helyezze el valahol, az egymilliárd rakás valamelyikében. Kösse be egy barátja szemét, és kérje meg, hogy emelje ki a piros érmét: annak az esélye, hogy sikerül neki, kb. 1:10⁴⁰!

Az elektromágneses és a gravitációs erőállandó arányának ismét csak ugyanolyan pontosan kiegyensúlyozottnak kell lennie: ha csak 1:10⁴⁰ mértékben megnöveljük, csak fiatal csillagok keletkezhetnek; ha ugyanilyen mértékben csökkentjük, csak nagy csillagok jöhetnek létre. Az univerzumban mind a nagy, mind a kis csillagokra szükség van - a nagyokra, hogy elemeket termeljenek termonukleáris kemencéjükben, a kicsikre pedig azért, mert csak ők égnek elég sokáig ahhoz, hogy fenntartsák az életet egy bolygójukon.

Noha már messze túl vagyunk az ember tervezte műszerekkel elérhető pontosságon, a kozmosz még mindig tartogat számunkra meglepetést. Azt állítják, hogy ha a Planck-időpontban (10^-43 másodperccel az univerzum kezdete után!) 1:10⁵⁵ mértékben megváltoztatnánk a tágulási és összehúzódást erő arányát, az univerzum vagy túl gyorsan tágulna, és akkor nem jönnének létre galaxisok, vagy túl lassan, és akkor az univerzum gyorsan összeomlana.

John Lennox idézetek

„Az univerzumban az a legfelfoghatatlanabb, hogy felfogható” (Albert Einstein). Önmagában ez a tény arról győz meg minket, hogy itt van a helyünk, hogy nem vagyunk idegenek. Jelentőségünket nem a méretünk határozza meg. Mert - és ez bámulatós dolog - ezeknek az apró embereknek olyan agyuk van, amely messzire lát, és megérti az univerzumot. Az univerzum némán bámul vissza. Ő nem ért minket, de mi megértjük őt. Mi meg tudjuk mérni a csillagokat, de azok nem tudnak megmérni minket. Mi felnézünk rájuk, de ők nem néznek le ránk. Ebben az értelemben magasabbrendűek vagyunk az univerzumnál.

Válaszunk arra a kérdésre, hogy az univerzum miért érthető meg racionális módon, nem függ attól, hogy tudósok vagyunk-e vagy sem, inkább attól, hogy teisták vagy materialisták vagyunk-e. A teisták úgy érvelnek, hogy Wignernek nincs igaza, amikor azt mondja, hogy a megérthetőségnek nincs racionális magyarázata. Ellenkezőleg, mondják, oka a végső magyarázat természetében rejlik: mind a való világ, mind a matematika Isten Elméjére vezethető vissza, aki teremtette az univerzumot és az emberi elmét. Ezért hát nem meglepő, ha az Isten Elméjének képére teremtett emberi elmék által alkotott matematikai elméletek kész alkalmazásra találnak abban az univerzumban, melynek Tervezője ugyanaz a kreatív Elme volt. Ahogy Steven Hawking mondja, aki Cambridge-ben ugyanabban a professzori székben ül, mint egykor Sir Isaac Newton: „Minden ismeretünkkel tökéletesen összhangban lenne, ha azt mondanánk, hogy volt egy Lény, aki felelős volt a fizika törvényeiért”.

Másrészről a szigorú materialistáknak, akik előre feltételezik, hogy az univerzum mögött nincs Intelligencia, számot kell adniuk az univerzum racionális megismerhetőségéről az értelem és intelligencia nélküli folyamatok szemszögéből. Ez komoly nehézség elé állítaná őket, amint azt jól látta J.B.S. Haldane professzor (aki maga is ateista volt): „Ha szellemi folyamataimat teljes egészében az agyamban levő atomok mozgása határozza meg, akkor nincs okom feltételezni, hogy meggyőződéseim igazak... tehát nincs okom feltételezni, hogy agyam atomokból áll”.

Az univerzum megérthetőségének már a fogalma is feltételezi egy racionális lény létezését, aki képes a megérthetőség felfogására. Valóban, az abban való bizalmunk, hogy szellemi folyamataink megbízhatóak és képesek számunkra információt szolgáltatni a világról, nem csak a tudomány művelése, de mindenfajta szellemi tevékenység szempontjából alapvető. Ez a feltételezés olyan fontos az egész gondolkodás szempontjából, hogy még csak meg sem kérdőjelezhetjük az érvényességét anélkül, hogy elsőként feltételeznénk, elménk használatát a megkérdőjelezésre! Ez az az alapvető hit, amelyre minden intellektuális érdeklődés épül. A teizmus megadja racionális indoklását. Úgy tűnik, hogy a materializmus erőtlen hozzá.

A racionális megérthetőség azon fontos szempontok egyike, amelyek minden generáció gondolkodóit arra a következtetésre vezették, hogy az univerzum maga is intelligencia terméke. Keith Ward oxfordi filozófus ezt így összegzi: "A világegyetem eredetével és természetével foglalkozó tudósok többségének az volt az érzése, hogy a kérdések túlnyúlnak magán a Világegyetemen, valamilyen nem fizikai természetű, nagy intelligenciájú és hatalmú forrásig. A klasszikus filozófusok csaknem mindegyike - magától értetődően Platón, Arisztotelész, Descartes, Leibniz, Spinoza, Kant, Hegel, Locke és Berkeley - úgy látta, hogy a Világegyetem eredetét valahol a transzcendens valóságban kell keresni. Erről a valóságról különböző elképzeléseik láttak napvilágot, és az egyes szerzők különbözőképpen közelítették meg azt, de az mindegyikük számára meglehetősen nyilvánvalónak tűnt, hogy a Világegyetem nem magyarázza meg önmagát, ezért létezésére valamilyen rajta kívül álló okot kell keresni.”

E gondolkodásmód talán legfontosabb következménye a tudomány felemelkedése volt. Mert nem csupán a filozófusok tekintették az univerzumot egy kreatív intelligencia termékének, hanem sokan az írott történelem legnagyobb tudósai közül is.

Idézet

"Annak ellenére, hogy mind az írás, mind a DNS egy "üzenetet" kódol, a materialista filozófiának elkötelezett tudósok váltig hangoztatják, hogy a DNS információhordozó tulajdonságainak automatikusan a tudattalan anyagból kellett létrejönniük. Mert ha - ahogy a materializmus állítja - az anyag és az energia az egyedüli létezők, akkor logikailag következik, hogy rendelkezniük kell azzal az eredendő képességgel, hogy oly módon szerveződjenek, hogy végül az élethez szükséges komplex molekula - beleértve a DNS-t - létrejöjjön.

Vajon együtt akarjuk mondani Francis Crisk-el, aki James D. Watson-nal együtt Nobel-díjat kapott a DNS kettős spiráljának felfedezéséért?
"Ön, az Ön örömei és bánatai, emlékei és ambíciói, személyes identitásának és szabad akaratának érzete valójában nem több, mint az idegsejtek és molekuláik óriási halmazának viselkedése."

Mit mondjunk az emberi szeretetről és félelemről, az olyan fogalmakról, mint szépség és igazság? Akkor ezek értelmetlenek? Ez a nézet arra szólít fel minket, hogy azt higgyük, egy Rembrandt-festmény semmi más, mint a vásznon szétszórt festékmolekulák halmaza. Érthető John Polkinghorne fizikus reakciója: "A világ több, mint amit a fizika ki tud fejezni. A tudományos kutatás egyik alapélménye a világ bámulatos szerkezetén való csodálkozás. Ez a jutalom a kutatással járó fárasztó laboratóriumi munkáért. Mégis, a tudomány által leírt világban hol van helye ennek a csodálkozásnak? Vagy a szépségről, erkölcsi kötelességről, Isten jelenlétéről szerzett élményeinknek? Ezek ugyanolyan alapvetőnek tűnnek, mint bármi, amit a laboratóriumban mérünk. Egy olyan világnézet, amely ezt nem veszi figyelembe, szánalmasan tökéletlen."

 A tudósok - emberi lények lévén - sohasem kerülnek olyan helyzetbe, hogy elméjük teljesen mentes lenne az előítéletektől. Az a széles körben elterjedt nézet, hogy bármely tudós - legalábbis ha megpróbál tárgyilagos maradni - bármely szituációban teljesen szenvtelen megfigyelő lehet, egy tévhit, amint erre a tudományfilozófusok és maguk a tudósok ismételten rámutattak. A tudósoknak már ki kellett alakítaniuk valamilyen elképzelést vagy elméletet annak a dolognak a természetéről, amelyet tanulmányozni készültek. Előfeltevések nélkül egyszerűen nem lehetséges a megfigyeléseket és kísérleteket végezni. Tény, hogy a tudománynak szelektívnek kell lennie. Nyilvánvalóan lehetetlen lenne figyelembe venni egy adott objektum minden aspektusát. A tudósoknak ezért ki kell választaniuk, hogy várhatóan mely változók fontosak és melyek nem.
Richard Lewontin (világhírű genetikus, Harvard): "A tudósok - akár a többi értelmiségi - úgy látnak munkához, hogy már rendelkeznek valamilyen világnézettel, ami előítéleteknek egy halmaza, melyek biztosítják a keretet a világ elemzéséhez."

John C. Lennox

Idézet

"Tegyük fel, hogy Olga néni sütött egy gyönyörű tortát. A tortát bemutatja a világ vezető tudósainak összejövetelén, és mi arra kérjük őket, adjanak magyarázatot a tortára. A táplálkozástudománnyal foglalkozó tudósok a tortában levő kalóriák számáról beszélnek nekünk; a biokémikusok informálnak a tortában levő fehérjék, zsírok stb. szerkezetéről és hogy mi tartja őket össze; a kémikusok a benne levő elemekről és kötéseikről; a fizikusok az elemi részecskék szempontjából elemzik; a matematikusok pedig felkínálnak néhány szép egyenletet e részecskék leírására. Tegyük fel, hogy ezek a szakértők kimerítően leírták a tortát, mindegyik a saját tudományága szempontjából. Vajon mondhatjuk-e, hogy tökéletesen megmagyarázták a tortát? Bizonyosan leírták, hogyan készült a torta, és hogy különféle alkotóelemei hogyan viszonyulnak egymáshoz.

De most tegyük fel, hogy megkérdezzük az összegyűlt tudósokat: Miért készült a torta? Észrevesszük a mosolyt Olga néni arcán. Ő azóta tudja a választ, amióta megsütötte a tortát! De ha nem árulja el nekünk, nyilvánvaló, hogy semmilyen tudományos elemzés nem ad rá választ.
Tehát, bár a tudomány meg tudja válaszolni a „hogyan” kérdését az okok és mechanizmusok szempontjából, nem tud válaszolni a „miért” kérdésre, a cél és a szándék kérdéseire - a teleológiai kérdésekre, ahogy gyakran nevezik őket (görögül telosz = vég vagy cél).

Ostobaság lenne azonban azt állítani, hogy Olga néni válasza a teleológiai kérdésre, hogy a tortát Szása születésnapjára sütötte, ellentmond a torta tudományos elemzésének! Nem. A kétféle válasz logikailag teljesen kompatibilis.
Mégis, a kategóriáknak ugyanez a keveredése tapasztalható, amikor az ateisták azzal érvelnek, hogy a természet működésének magyarázatához nincs többé szükség Istenre és természetfölöttire, mivel most már tudományos magyarázatunk van rájuk. Ennek eredményeként a nagyközönség azt hiszi, hogy a Teremtőben való hit az emberi gondolkodás primitív és naiv stádiuma, amit a tudomány szükségtelenné tett.
Ez azonban nyilvánvalóan hamis érvelés.

A kategóriák összekeverése azt feltételezni, hogy ha megértettük az univerzum működésének személytelen elveit, szükségtelen vagy képtelen dolog hinni egy személyes Teremtőben, aki megtervezte, elkészítette és működésben tartja az univerzumnak nevezett nagy gépezetet. Más szavakkal: Nem szabad összetévesztenünk az univerzum működésének mechanizmusát annak Okával. Mindnyájan meg tudjuk különböztetni egy kar akaratlagos, tudatos mozgatását, ami valamilyen célból történik, a kar akaratlan, görcsös mozgásától, amit véletlen áramütés okoz."

"A tudományos vizsgálódásnak vannak olyan fontos területei, ahol a megismételhetőség nem lehetséges, nevezetesen az univerzum eredetének, valamint az élet eredetének és fejlődésének tanulmányozása. Természetesen ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a tudomány semmit sem mondhat a megismételhetetlen jelenségekről. De pontosan az ilyen megismételhetetlen jelenségek jelentősége miatt fontos látni, hogy nem ugyanolyan módon hozzá férhetők a tudomány számára, mint a megismételhető jelenségek. Mert mindkét jelenségfajtáról alkotott elméleteket hajlamosak a nagy tekintélyű tudomány nevében tálalni a nagyközönség előtt, mintha ugyanolyan joggal tarthatnának igényt az elfogadásra. Tehát fennáll a veszélye, hogy a közönség a megismételhetetlen eseményekre vonatkozó sejtéseknek - amelyeket nem lehet kísérletileg igazolni - ugyanazt a tekintélyt és érvényességet tulajdonítja, mint azoknak az elméleteknek, amelyeket a megismételt kísérletek megerősítettek.

Polányi Mihály rámutat, hogy egy dolog eredetének tanulmányozása nagyban különbözik működésének tanulmányozásától, bár a működés természetesen sokat elárul az eredetéről is. Egy dolog a laboratóriumban vizsgálni valamit, ami megismételhető - például felboncolni egy békát, hogy lássuk, hogyan működik az idegrendszere - és egészen más dolog olyasvalamit vizsgálni, ami megismételhetetlen - például hogyan keletkeztek a békák. Vagy nagyobb léptékben: egy dolog az, hogy miként működik az univerzum, és egész más dolog az, hogy miként keletkezett.

John C. Lennox