(18,24) Ezékielnek ezt a versét és az ehhez hasonlókat (pl. Ezék 3,17-21; 33,10-20) egyesek úgy értették, mintha azt tanítanák, hogy a keresztyén (hívő) ember elvesztheti Isten előtt igaz voltát. De hogy a hívőt biztonságában megerősítsük, meg kell állapítanunk, hogy ezek az igehelyek Ezékiel könyvében nem annak a lehetőségéről beszélnek, hogy a megváltott ember örökre elveszhet, mert itt az „igaz” szó a szertartásos vallásosságra vonatkoztatható (vö. Mt 5,20), nem pedig az „Istentől való igazságra a hit alapján” (vö. Filippi 3,7-9). Ez a büntetés továbbá a testi halálra és nem az örök halálra utal. Ezeket az igehelyeket Ezékielnél az olyan ÚSZ-i igék fényénél kell szemlélnünk, mint a Jn 10,28; Róm 5,8-9; 8,38-39; Filippi 1,6 stb., amelyek világosan tanítják a hívők biztonságát.
(20,14) „Az én nevemért” – ez az egyik oka annak, hogy miért bánik Isten így az emberiséggel. Istennek végtelenül becses az Ő neve, habár a legtöbb ember előtt nincs nagy jelentősége. Lásd Ezék 36,20-21-et, ahol az Úr a hűtlen Izráelről azt mondja: „megfertőztették az én szent nevemet”, és a következő versben kijelenti önmagáról: „Könyörültem szent nevemért”. Isten szentséges volta megkívánja neve tiszteletének védelmét.
(20,37) Ez a rész a minden nemzet közül ismét összegyűjtött Izráel jövendő ítéletéről prófétál (1Móz 12,3; lásd Ézs 1,26 és Róm 11,26 jegyzeteit). Ennek az ítéletnek az eredménye határozza meg, hogy azon a napon Izráelből kik mehetnek be a királyság áldásaiba (Zsolt 50,1-7; Ez 20,33-44; Mal 3,2-5; 4,1-2).
(21,27) Egyedül az Úr Jézus az, „akié az uralkodás”. Ha majd végez az emberek dolgaival és trónjaival, akkor elfoglalja saját királyi székét, és megkezdi uralkodását Jeruzsálemből az egész világ felett (1Móz 49,10; Ézs 2,1-4).