A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Igegyűjtemény - Gyógyulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Igegyűjtemény - Gyógyulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 11., csütörtök

Meg lehet gyógyulni! 2.

LEGYEN HITED ISTENBEN

A Jakab levél 5:14-16 pontos iránymutatást ad azoknak, akik gyógyulásra várnak:

,,Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.”

Jézus azt mondja: ,,És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket.” (Márk 11:25).

Ezek az mondatok emlékeztetnek bennünket arra, hogy nekünk is szükségünk van bocsánatra és nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak mielőtt gyógyulásért imádkozunk. Rejtett bűn, keserűség és neheztelés képes egy csoda útjába állni. A 66. zsoltárban ezt olvashatjuk: ,,Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram.”

Hasonlóképp, Pál arra figyelmeztet a Korinthusbeliekhez írt első levelének 11. fejezetében, hogy

AZ ÚRVACSORÁBAN VALÓ MÉLTATLAN RÉSZVÉTEL BETEGSÉGET HOZHAT AZ EMBERRE.

Az okkult dolgokkal kapcsolatos érdeklődés, azokban való elmélyülés rendkívül erősen el tudja választani az embert Istentől, tehát ha bármi ilyen van az életedben, asztrológia, boszorkányság, azt azonnal meg kell tagadni és kivetni az életedből a Jézus nevében.

Néha nem történik meg azonnal a fizikálisan is látható gyógyulás, ha Isten valamire meg akar tanítani bennünket, vagy valami másfajta változást szeretne elérni bennünk.

Nem szabad azonban egyből végső következtetést levonni valakiről, ha beteg. Jób barátai ítélkező magatartásukkal próbáltak magyarázatot adni Jób szenvedéseire. A tanítványok is egyszer azt kérdezték:

,,Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.”

Az egyetlen dolog, amit nekünk tennünk kell, az az, hogy kérjük el a gyógyulásunkat Istentől, hogy higgyük hogy Ő ma is cselekszik és bízzunk benne a végkimenetellel kapcsolatban. Ha érezzük megerősödni a félelmet, emlékezzünk János szavaira: ,,a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” (1 János 4:18). Abban pedig biztosak lehetünk, hogy Isten teljesen szeret minket.

A Máté 7:7-ben Jézus azt mondja: ,,Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” Az eredeti görögben az igék így szerepelnek: kérj, és kérj tovább, keress és keress tovább, kopogj és kopogj tovább.

Jézus így folytatja: ,,Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” (8. vers). A Lukács 11. fejezetében található példázattal, amikor a ember a szomszédja ajtaján kopogtat, míg a szomszéd ajtót nem nyit, ezt a hozzáállást illusztrálja.

A csoda megtörténtéhez tartozó kulcs a Márk 11:22-24-ben található. A tanítványok elámultak, amikor a megátkozott fügefa egy este alatt elszáradt. Jézus azt mondta:

,,És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.”

A Jakab 1:6-7 figyelmeztet: ,, De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól.”

A szellem fegyvereivel kapcsolatban Pál ezt írja: ,,Vegyétek fel a hit pajzsát, mellyel az ellenség minden tüzes nyilát megolthatjátok.” (Efézus 6:16b).

Ha az ember nem kap azonnali gyógyulást, azt gondolhatja, hogy gyenge a hite. Ne felejtsük el, hogy a hit is Isten ajándéka! Az Efézus 2:8-9-ben ezt olvashatjuk: ,, Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Corrie Ten Boom – holokauszt túlélő, aki a háború után az örömhírt hirdette világszerte – gyakran azt mondta, neki csak kis hite volt, de azt egy végtelenül nagy Istenbe vetette.

TELJESEN MINDEGY, TEHÁT, HOGY IDŐNKÉNT MILYEN GYENGÉNEK, TÖRÉKENYNEK VAGY JELENTÉKTELENNEK ÉRZED MAGAD, EMLÉKEZZ MEG RÓLA, HOGY A MINDENHATÓ ISTEN VÉGTELENÜL ERŐS, ÖRÖKKÉ KÖNYÖRÜLETES ÉS MINDIG VELÜNK VAN!

HIGGY A CSODÁBAN

Az első lépés a gyógyulás felé, hogy a szívünket teljes egészében Jézus Krisztusnak adjuk. Ha szükséges, valld meg a bűneidet ebben a pillanatban és vedd át az örök élet ajándékát!

Az életünk Jézus Krisztusnak való átadása a fizikai testünket is érinti. A Rómabeliekhez írt levél 12. fejezete így kezdődik:

,,Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.”

Ahelyett, hogy úgy imádkoznánk ,,ha ez a Te akaratod”, először kérdezzük meg Istent, mi is az Ő akarata (János 5:17, 19-20). Tölts időt Isten igéjének az olvasásával, kérd, hogy mutassa meg az Ő ígéreteit az életeddel kapcsolatban! Ezek után imádkozz az Igéjére alapozva.

SOKAN CSODÁT VÁRNAK ISTENTŐL DE KIHAGYNAK EGY KULCSFONTOSSÁGÚ ELEMET – A KIMONDOTT SZÓT. ISTEN HATALMAT ADOTT NEKÜNK A BETEGSÉGEK, DÉMONOK, LELKI VIHAROK ÉS PÉNZÜGYI NEHÉZSÉGEK FELETT!

A Máté 10:1 szerint Jézus ,,előszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget.” Feladatunk, hogy nyilvánvalóvá tegyük ezt a hatalmat, amit Jézus nevével kaptunk. Emlékezzünk csak meg róla, Jézus azt mondta tanítványainak, hogy szóljanak a hegynek és az a tengerbe ugrik.

Ha lehetséges, kérj más híveket is, hogy legyenek egységben veled az általad várt csodával kapcsolatban. Hittel tedd a kezed a szóban forgó testrészedre, aminek gyógyulásra van szüksége. A 2 Krónika 16:9-ben azt olvassuk:

,,Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak…”

Isten meg akar erősíteni és támogatni akar.

Ahogy imádkozol, támadj neki az ellenségnek és parancsold neki, hogy távozzon. Jézus keresztáldozata miatt bátran beléphetünk Isten jelenlétébe és elé vihetjük kéréseinket. A Zsidó 4:16 ezt mondja: ,,Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.”

Fordulj Istenhez teljes szívedből, és intézd hozzá kéréseidet! Ha ehhez szükséged van segítségre, imádkozz így:

,,ÚR JÉZUS, TÉGED, AZ UNIVERZUM TEREMTŐJÉT ÉS A LEGHATALMASABB ORVOST KÉRLEK, HOGY HALLGASD MEG A GYÓGYULÁSÉRT VALÓ IMÁMAT. HISZEM, HOGY A TE AKARATODBAN VAN, HOGY TELJES GYÓGYULÁST NYERJEK, ÉS AZÉRT IMÁDKOZOM, HOGY ÉRINTS MEG MOST, EBBEN A PILLANATBAN A TE HATALMAS KEGYELMEDDEL ÉS ERŐDDEL. KÉRLEK BOCSÁTSD MEG A BŰNEIMET ÉS TÖRÖLJ EL MINDEN OLYAN AKADÁLYT AZ ÉLETEMBŐL, AMI MEGAKADÁLYOZZA, HOGY ÁTVEGYEM A GYÓGYULÁSOMAT. HA KESERŰSÉG VAGY MÉREG VAN BENNEM, KÉRLEK HOZD ELŐ BENNEM AZOKNAK A NEVEIT, AKIK FELÉ EZ IRÁNYUL, HOGY ÉN IS MEGBOCSÁTHASSAK NEKIK. A TE HATALMAS NEVEDBEN HATALMAT VESZEK A BETEGSÉG FELETT ÉS MEGDORGÁLOM AZT. A BETEGSÉGHEZ SZÓLOK ÉS PARANCSOLOM, HOGY HAGYJ EL ÖRÖKRE A JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN. URAM, ÉN TELJES MÉRTÉKBEN ELKÖTELEZEM MAGAM A TE SZOLGÁLATOD MELLETT, ÉS TÉGED FOGLAK DICSÉRNI AZ ÉN BIZONYSÁGTÉTELEMMEL. KÖSZÖNÖM, HOGY MEGHALLGATOD AZ IMÁMAT. ÁMEN.”

Ahogy kimondod Isten ígéretét magadra hittel, hidd el, hogy amit kértél az abban a pillanatban meg is történt ahogy kimondtad. Ezután gyakorold a hited azzal, hogy olyan dolgokat kezdesz el cselekedni, amiben eddig akadályoztatva voltál.

Miután Isten elé vittük a mi kéréseinket már csak hinni és bízni kell benne, hogy megmutatja nekünk a tökéletes akaratából származó választ. Ahogyan a cikk elején is említettük, hogy az orvosok is közreműködhetnek Isten tervében, erre lehet, hogy ezek után is szükség lesz. A teljes gyógyulásban azonban már nem kell kételkedni.

Róma 8:28-ban azt olvassuk: ,,Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” Teljesen mindegy, milyen élethelyzettel találkozunk szembe, Isten mindig velünk van!

,,Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett.” (Róma 8:35,37)

Forrás: cbn.com
Fordította: Horváth Barna
http://pecs.hit.hu/meg-lehet-gyogyulni/

2016. január 14., csütörtök

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 20.

Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl, És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sõt inkább meggyógyuljon.
Zsidó 12:12-13.

Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dícséretet énekeljen. Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén õt olajjal az Úrnak nevében. És a hitbõl való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti õt. És ha bûnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bûneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.
Jakab 5:13-16.

A ki a mi bûneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bûnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg.
I.Péter 2:24.

Szeretett [barátom,] kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, a mint jó dolga van a lelkednek.
3.János 2.

2015. december 28., hétfő

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 19.

34 Péter pedig megnyitotta a száját, és ezt mondta:
– Igazság szerint most értem meg, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nemzetben elfogadja azt, aki féli Őt, és igazságosságot cselekszik. Elküldte az Igét Izrael fiainak, békességet hirdetve Jézus Krisztus által, aki Ura mindennek. Ismeritek azt a dolgot, ami Júdea-szerte történt, kezdve Galileától, az alámerítkezést követően, amelyet János hirdetett: hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust Szent Szellemmel és erővel, aki jótevőként járt, és meggyógyította mindazokat, akiket a Rágalmazó a hatalmában tartott, mert az Isten volt vele.
Ap.Csel. 10:34-38. (SZPA)

8 Lüsztrában lakott egy béna lábú ember, aki anyja méhétől fogva nyomorék volt, és még sohasem járt. Ez hallgatta Pál beszédét, aki tekintetét rászegezve és látva, hogy van hite a szabadulásra, hangosan így szólt hozzá:
– Állj a lábadra egyenesen! Mire az felugrott és járkált.
Ap.Csel. 14:8-10. (SZPA)

11 Csodákat, mégpedig nem mindennaposakat tett az Isten Pál keze által, 12 úgyhogy bőréről a kendőket, illetve az öveket is elvitték a betegekre, és a betegségek elhagyták azokat, a gonosz szellemek pedig kimentek belőlük.
Ap.Csel. 19:11-12. (SZPA)

8 Publiusz apja éppen heveny láztól és vérhastól gyötörve feküdt. Pál meglátogatta, kézrátétellel imádkozott érte, és meggyógyította. 9 Miután ez az eset történt, más beteg szigetlakók is felkeresték őt, és gyógyulást nyertek.
Ap.Csel. 28:8-9. (SZPA)

10 Hogyha pedig Krisztus ti bennetek [van,] jóllehet a test holt a bûn miatt, a szellem ellenben élet az igazságért. 11 De ha Annak a Szelleme lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az õ ti bennetek lakozó Szelleme által.
Róma 8:10-11.

25 De szükségesnek tartám, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok; 26 Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrõdött a miatt, hogy meghallottátok, hogy õ beteg volt. 27 Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak õ rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jõjjön szomorúságomra.
Fil. 2:25-27.




2015. december 21., hétfő

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 18.

Péter és János pedig felment a Templomba, ima idejére, délután háromra. 2 Éppen egy anyja méhétől fogva béna férfit cipeltek oda, akit mindennap le szoktak tenni a Templom úgynevezett Ékes kapujában, hogy az oda belépőktől kolduljon. 3 Mikor ez meglátta Pétert és Jánost, amint éppen be akartak lépni a Templomba, alamizsnát kért tőlük. 4 Péter Jánossal együtt rászegezte tekintetét, és azt mondta neki:
– Nézz ránk!
5 Az pedig rájuk figyelt, arra számítva, hogy kap tőlük valamit. 6 Péter azonban így szólt:
– Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járkálj!
7 És megragadva jobb kezét, felemelte, mire annak lábfeje és bokája azonnal megerősödött; 8 felugrott, megállt és körbejárkált, majd bement velük a Templomba, járkálva, ugrándozva és Istent dicsőítve. 9 És látta az egész nép, ahogy járkál, és Istent dicsőíti, 10 és felismerték, hogy ő az, aki ott szokott koldulni a Templom Ékes kapujában, és teljesen magukon kívül voltak a megdöbbenéstől a történtek miatt. 11 Az pedig Péterhez és Jánoshoz szegődött, úgyhogy az egész nép döbbenten köréjük sereglett a Salamon oszlopcsarnokában. 12 Ennek láttán Péter így szólt a néphez:
– Izraelita férfiak, mit csodálkoztok ezen, vagy mit bámultok ránk, mintha saját erőnkkel vagy istenfélelmünkkel értük volna el, hogy ez járjon? 13 „Az Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, atyáink Istene” megdicsőítette gyermekét, Jézust, akit ti elárultatok és megtagadtatok Pilátus színe előtt, noha ő úgy ítélt, hogy felmenti; 14 de ti a szentet és igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért, 15 az Élet Fejedelmét pedig megöltétek – akit az Isten feltámasztott a halottak közül, aminek mi tanúi vagyunk. 16 Ezt az embert pedig, akit láttok és ismertek, az ő nevébe vetett hit miatt erősítette meg az ő neve, és a hit, amely őáltala van, tette őt teljesen egészségessé mindnyájatok szeme láttára.
Ap.Csel. 3:1-16.

14 Azok pedig, akik hittek az Úrban, férfiak és nők sokasága, még nagyobb számban csatlakoztak hozzájuk, 15 úgyhogy még az utcákra is kivitték a magatehetetlen betegeket, és hordágyakra és pricscsekre fektették őket, hogy az elhaladó Péternek legalább az árnyéka vetődjék valamelyikükre. 16 A tömeg pedig összecsődült a környező városokból Jeruzsálembe, betegeket és tisztátalan szellemektől gyötörteket magukkal hozva – akik mind gyógyulást nyertek.
Ap.Csel. 5:14-16.

6 A tömegek pedig egy szívvel, egy lélekkel figyeltek a Fülöp által mondottakra, hallva és látva a jeleket, amelyeket tett. 7 Mert sokakból, akikben tisztátalan szellemek voltak, hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és nyomorék pedig meggyógyult – 8 lett nagy öröm abban a városban!
Ap.Csel. 8:6-8.

33 Talált ott egy Énéász nevű embert, aki bénulása miatt nyolc éve ágyhoz volt szögezve. 34 Péter így szólt hozzá:
– Énéász, gyógyítson meg téged Jézus Krisztus! Kelj föl, és vesd be az ágyadat!
Mire az tüstént felkelt. 35 És látta őt Lüdda és Sáron minden lakója, akik megtértek az Úrhoz.
Ap.Csel. 9:33-35.

Szent Pál Akadémia fordításai

2015. december 15., kedd

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 17.

49. Mikor pedig látták a körülötte levők, hogy mi készül, megkérdezték: - Uram, vágjuk őket karddal? 50. Egyikük oda is csapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. 51. Jézus azonban azt felelte nekik: - Hagyjátok, elég ebből! Majd megérintette és meggyógyította a szolga fülét.
Lukács 22:49-41. (SZPA)

46. Újra ellátogatott hát a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. És volt a királynak valami embere, akinek a fia Kafarnaumban beteg volt. 47. Ez meghallva, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön le oda, és gyógyítsa meg a fiát, mert haldoklik. 
48. Jézus ezt mondta neki: - Ha nem láttok jeleket és csodákat, semmiképpen sem kezdtek el hinni! -
49. Uram, gyere le, mielőtt meghal a gyermekem! - felelt a király embere. Jézus így szólt: -
50. Menj, él a fiad! Az illető hinni kezdett abban, amit Jézus mondott neki, és elment.
51. Mikor már leért, szolgái kijöttek elébe, elújságolva, hogy gyermeke él. 52. Megkérdezte tőlük, hogy hány órakor lett jobban. - Tegnap hét órakor ment le a láza - felelték. 53. Így hát megtudta ez az apa, hogy abban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: "Él a fiad!" - és hinni kezdett ő is, és egész háznépe is. Ezt a második jelet cselekedte Jézus, mikor elment Júdeából Galileába.
János 4:46-53. (SZPA)

1. Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és Jézus fölment Jeruzsálembe. 2. Jeruzsálemben pedig a Juhkapunál van egy víztároló medence - héberül Beteszdának nevezik -, amelynek öt oszlopcsarnoka van. 3. Ezekben tömegével fekszenek a betegek, vakok, bénák, megmerevedettek, paralízisben szenvedők, akik a víz megmozdulását várják, 4. mert az Úr angyala időnként leszáll a medencére, és felkavarja a vizet, s aki a víz felkavarodása után először lép bele, meggyógyul, bármilyen betegség gyötörte is. 5. És volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember.
6. Mikor Jézus meglátta, ahogy ott feküdt, s megtudta, hogy már hosszú ideje van ebben az állapotban, megszólította: - Akarsz egészséges lenni? - 7. Uram - válaszolta neki a beteg -, nincs emberem arra, hogy amikor felkavarodik a víz, bevigyen a medencébe, és mire én odaérek, már belelépett más előttem. 8. Jézus így szólt: - Kelj fel, emeld föl a hordágyadat, és járkálj!
9. Erre ez az ember azonnal fölépült, fölvette a hordágyát, és fel-alá járkált. Csakhogy aznap szombat volt.
10. Ezért a júdeaiak szóltak a meggyógyítottnak: - Szombat van, nem szabad fölemelned a hordágyadat! -
11. Aki meggyógyított - felelte nekik -, az mondta, hogy emeljem föl a hordágyamat, és járkáljak. -
12. Ki az az ember - kérdezték tőle -, aki ezt mondta neked, hogy emeld föl a hordágyadat, és járkálj?!
13. De a meggyógyult nem tudta, hogy ki volt, Jézus ugyanis elment onnan, mivel tömeg volt azon a helyen. 14. Ezek után Jézus összetalálkozott vele a Templomban, és azt mondta neki: - Látod, felépültél, többé ne élj bűnben, nehogy valami még rosszabb történjen veled!
15. Ez az ember meg elment, és elmondta a júdeaiaknak, hogy Jézus gyógyította meg.
16. Ezért aztán a júdeaiak üldözni kezdték Jézust, hogy ezt tette szombaton. 17. Ő pedig így felelt nekik: - Atyám mind ez ideig dolgozik, ezért én is dolgozom!
János 5:1-17. (SZPA)

1. S amint távozott, meglátott egy születésétől fogva vak embert.
2. Tanítványai megkérdezték tőle: - Rabbi, ki követett el bűnt: ő vagy a szülei, hogy vakon született? - 3. Sem ő, sem a szülei nem követtek el bűnt - felelte Jézus -, hanem azért lett ilyen, hogy Isten tettei láthatóvá váljanak benne. 4. Addig kell végeznem annak munkáját, aki küldött, amíg nappal van - jön már az éjszaka, amikor senki sem tud dolgozni. 5. Amikor a világban vagyok, fény vagyok a világ számára.
6. Miután ezeket mondta, a földre köpött, a köpéséből sarat csinált, és rákente a sarat annak a szemére. - 7. Menj el - mondta neki -, mosd le a Siloám medencéjében! - ami lefordítva azt jelenti: Küldött. Az el is ment, megmosakodott, és úgy jött vissza, hogy látott.
János 9:1-7. (SZPA)

2015. november 9., hétfő

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 16.

Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlítsam? 19 Olyan az, mint a mustármag, amelyet valaki elvet a kertjébe. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még a madarak is fészket raknak az ágai között.”
20 Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? 21 Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”
Lukács 13:18-21.

Egyik szombaton Jézus vendégségbe ment a farizeusok egyik vezetőjének házába. Akik ott voltak, mind figyelték őt. 2 Egyszer csak egy vízkóros beteg állt meg előtte. 3 Jézus megkérdezte a törvénytanítóktól és a farizeusoktól: „A Törvény szerint szabad-e szombaton meggyógyítani valakit, vagy nem?” 4 De mind hallgattak. Ekkor Jézus megérintette a beteget, meggyógyította, majd elküldte.
Lukács 14:1-4.

Amikor az egyik faluba ért, tíz leprás jött vele szembe, akik jó messze megálltak, 13 és onnan kiabáltak: „Jézus, Mester, segíts rajtunk!”
14 Mikor Jézus látta őket, ezt mondta nekik: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papnak!”
Azok mind a tízen el is indultak, és útközben meggyógyultak. 15 Egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszajött Jézushoz, és hangosan dicsérte Istent. 16 Azután arcra borult Jézus lába előtt, és megköszönte, hogy meggyógyította. Ez az egy éppen samáriai volt. 17 Jézus ezt kérdezte: „Nem tízen gyógyultak meg? Hol van a többi kilenc? 18 Egyikük sem jött vissza, hogy Istent dicsőítse, csak ez az idegen?” 19 Azután hozzá fordult: „Kelj fel, és menj el békességgel! A hited megmentett téged.”
Lukács 17:12:19.

Jézus Jerikó felé közeledett. Az út szélén egy vak koldus ült, és kéregetett.36 Amikor hallotta, hogy sokan mennek el mellette, kérdezősködött, hogy mi történik. 37 Mondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra.
38 Ekkor a vak felkiáltott: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”
39 Akik éppen mellette mentek el, rászóltak, hogy maradjon csendben. De ő csak még jobban kiabált: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!”
40 Jézus megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá a vakot, majd megkérdezte tőle: 41 „Mit kívánsz? Mit tegyek veled?”
Ő így válaszolt: „Uram, szeretnék újra látni!”
42 Jézus ezt mondta neki: „Láss! A hited megmentett téged.”
43 Ő pedig azonnal visszanyerte a látását, dicsőítette Istent, és követte Jézust. Ezt látva, az egész nép dicsérte Istent.
Lukács 18:35-43.

2015. szeptember 15., kedd

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 15.

"Jézus magához hívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik minden gonosz szellem kiűzésére és a betegségek gyógyítására. 2 Kiküldte őket, hogy hirdessék Isten Királyságát, és gyógyítsák meg a betegeket. 3 Ezt mondta nekik: „Semmit se vigyetek magatokkal az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, csak a ruhát, amelyet viseltek! 4 Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg abból a városból tovább nem mentek! 5 Ahol nem látnak szívesen titeket, annak a városnak még a porát is rázzátok le a lábatokról, amikor elmentek onnan! Ez majd bizonyíték lesz annak a városnak a lakói ellen.” Az apostolok tehát útnak indultak. Faluról falura járva hirdették az örömüzenetet, és mindenhol meggyógyították a betegeket.

Amikor a sokaság ezt megtudta, utánamentek. Jézus örömmel fogadta őket, Isten Királyságáról beszélt nekik, és meggyógyította a közöttük lévő betegeket."
Lukács 9:1-6; 11.

"Ezután az Úr kijelölt a tanítványai közül további hetvenkét tanítványát, és kettesével elküldte őket azokba a városokba és helyekre, ahová menni szándékozott. 2 Ezzel küldte ki őket: „Látjátok, milyen sok az aratnivaló, és milyen kevés az aratómunkás! Imádkozzatok hát, és kérjétek az Aratás Urát, hogy küldjön még több aratót, hogy a gabonáját learassák! 3 Menjetek! Vigyázzatok, mert úgy küldelek ki benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. 4 Ne vigyetek magatokkal pénzt, ennivalót vagy másik sarut, és útközben ne álljatok le beszélgetni!
5 Ha egy házba bementek, először ezt mondjátok: »Békesség ennek a családnak«! 6 Ha békeszerető ember lakik abban a házban, a békességetek megnyugszik rajta, ha nem, akkor a békesség visszaszáll rátok. 7 Maradjatok ugyanannál a háznál, azt egyétek és igyátok, amivel ott megkínálnak, mert a munkás megérdemli a bérét! Ne járjatok házról házra! 8 Ha olyan városba értek, ahol szívesen látnak titeket, fogadjátok el, amivel megkínálnak, és nyugodtan egyétek meg!
9 Gyógyítsátok meg a betegeiket, és hirdessétek nekik: »Megérkezett hozzátok Isten Királysága!«"
Lukács 10:1-9.

"Egyszer Jézus a zsinagógában tanított szombaton. 11 Volt ott egy asszony, aki már tizennyolc éve beteg volt a benne lakó gonosz szellem miatt. Egészen összegörnyedt, és nem tudott felegyenesedni. 12 Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és megszólította: „Asszony, megszabadultál az erőtlenségtől!” 13 Rátette a kezét, mire az asszony azonnal felegyenesedett, és Istent dicsérte.
14 De a zsinagóga vezetője megharagudott Jézusra, amiért szombaton gyógyította meg az asszonyt. Ezt mondta: „Hat nap van egy héten, hogy dolgozzatok. Azokon a napokon jöjjetek, ha meg akartok gyógyulni, ne szombaton!”
15 Erre az Úr így válaszolt: „Képmutatók! Ugye, szombaton is mindannyian eloldozzátok az ökreiteket meg a szamaraitokat az istállóból, hogy megitassátok azokat? 16 Nézzétek ezt az asszonyt, aki Ábrahámtól származik, és akit a Sátán tizennyolc évig megkötözve tartott! Ha az ökröket el lehet oldozni szombaton, akkor mennyivel inkább fel kell oldani ezt az asszonyt a kötelékeiből?!” 17 Ekkor mindenki elszégyellte magát, aki ellenkezett vele, a többiek pedig örültek Jézus csodálatos tetteinek."
Lukács 13:10-17.

2015. július 17., péntek

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 14.

"Egyik nap, amikor Jézus éppen tanított, farizeusok és törvénytanítók is hallgatták, akik Galilea és Júdea különböző városaiból és Jeruzsálemből érkeztek. Az Örökkévaló ereje volt Jézussal, hogy gyógyítson. Eközben néhány ember érkezett, akik hordágyon egy megbénult férfit akartak Jézus elé vinni, a nagy tömeg miatt azonban nem tudtak a közelébe férkőzni. Ezért felmentek a tetőre, kibontották, és úgy eresztették le a hordágyat Jézus elé. Amikor Jézus látta a hitüket, a beteghez fordult: „Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva.” Erre a törvénytanítók és farizeusok így okoskodtak magukban: „Kicsoda ez, hogy ilyet merészel mondani?! Hiszen ezzel megsérti Istent, aki egyedül jogosult a bűnöket megbocsátani!”
Jézus átlátott rajtuk, és így felelt meg nekik: „Miért okoskodtok így? Vajon melyik könnyebb, ha azt mondom a bénának: bűneid meg vannak bocsátva! — vagy azt: kelj fel, és menj el? Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.” Ekkor a beteghez fordult: „Én mondom neked, kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj haza!” Az pedig azonnal felállt, felvette a hordágyát, és Istent dicsőítve hazament.26 Ezt látva mindenki magán kívül volt a csodálkozástól, dicsérték Istent, istenfélelem fogta el őket, és ezt mondták: „Csodálatos dolgokat láttunk ma!”
Lukács 5:17-26.

"Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított."
Lukács 6:17-19.

"Élt ott egy római százados, akinek a rabszolgája halálos beteg volt. A százados nagyon kedvelte ezt a rabszolgáját, és mikor hallott Jézusról, elküldött hozzá néhány zsidó vezetőt. Általuk kérte Jézust, hogy jöjjön el, és mentse meg a rabszolgáját. A zsidó vezetők el is mentek Jézushoz, és így kérlelték: „Ez az ember megérdemli, hogy megtedd, amire kér. Szereti a népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
Jézus ekkor elindult velük a százados házához. Amikor már közel volt, a százados Jézus elé küldte néhány barátját ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok rá méltó, hogy a házamba jöjj! Ezért nem is jöttem személyesen hozzád. Elég, ha egy szót szólsz, és meggyógyul a rabszolgám. Hiszen én is a feletteseim hatalma alatt vagyok, és vannak katonáim, akiknek meg én parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj el!«, az el is megy, vagy, ha szólok egy másiknak: »Gyere ide!«, az odajön hozzám. Ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!«, az meg is teszi.”
Jézus elcsodálkozott ezen. Majd hátrafordult az őt követő tömeghez, és azt mondta: „Igazán mondom nektek: még Izráel népe között sem találkoztam ilyen nagy hittel.”
Amikor a küldöttek visszatértek a százados házába, a rabszolgát már egészségesen találták."
Lukács 7:2-10.

"Amikor a küldöttek megérkeztek Jézushoz, ezt mondták: „János küldött minket, hogy megkérdezzük: Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?”
Abban az időben Jézus sok beteget és szenvedőt gyógyított meg különféle betegségekből, megszabadított gonosz szellemektől, és sok vaknak is visszaadta a látását. Jézus így válaszolt a küldötteknek: „Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok el neki mindazt, amit láttatok és hallottatok! Mondjátok el, hogy a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak fel, és a szegényeknek az örömüzenetet hirdetik.  Boldog és áldott, aki nem kételkedik bennem, hanem kitart mellettem.”"
Lukács 7:20-23.

"Ekkor egy Jairus nevű ember érkezett hozzá, aki a helyi zsinagóga vezetője volt. Leborult Jézus lábához, és arra kérte, jöjjön el a házához, mert haldoklott az egyetlen leánya, aki körülbelül tizenkét éves volt.
Jézus el is indult vele, a tömeg pedig szorosan körülvette. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. Már minden vagyonát az orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani. Az asszony Jézus mögé került, és megérintette a Jézus ruháján lévő rojtokat. Abban a pillanatban megszűnt a vérzése.
Jézus megkérdezte: „Ki érintett meg?”
Mindnyájan tagadták, Péter pedig ezt mondta: „Mester, az emberek tolonganak körülötted, és szorongatnak téged!”
De Jézus így felelt: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” Amikor az asszony látta, hogy nem maradhat titokban, reszketve előjött, és leborult előtte. Az egész nép előtt elmondta, hogy miért érintette meg, és hogy azonnal meg is gyógyult. Jézus így szólt hozzá: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békességgel!”
Amíg Jézus beszélt, jött valaki a zsinagóga vezetőjének házából, és azt mondta Jairusnak: „A leányod már meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!”
Jézus azonban meghallotta, és így biztatta Jairust: „Ne félj, csak higgy, és megmenekül a leányod!”
Amikor Jézus bement a házba, csak Pétert, Jánost, Jakabot, meg a leány apját és anyját vitte magával. A többieknek nem engedte, hogy vele menjenek. Közben mindenki sírt, jajgatott, és a leányt gyászolta. Jézus rájuk szólt: „Ne sírjatok, mert a leány nem halt meg, csak alszik!”
Azok kinevették, mert tudták, hogy a leány meghalt. Akkor Jézus megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Kelj fel, kislány!” Ekkor a szelleme visszatért a kislányba, aki azonnal feltámadt. Akkor Jézus mondta, hogy adjanak neki enni."
Lukács 8:41-55.

2015. július 10., péntek

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 13.

"Ezután Jerikóba mentek. Jézus, a tanítványai, meg az őket körülvevő nagy tömeg már kifelé haladt a városból, amikor egy vak koldus mellé értek, aki az út szélén ült. Bartimeusnak hívták — ez azt jelenti: Timeus fia. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus megy arra, kiabálni kezdett: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”
Sokan rászóltak, hogy maradjon csöndben, de ő annál jobban kiabált: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!”
Jézus megállt, és azt mondta: „Hívjátok ide!”
Szóltak a vaknak, és így biztatták: „Bátorság! Kelj fel, mert Jézus hív!” Ő még a köpenyét is ledobta magáról, felugrott, és Jézushoz sietett.
Jézus ezt kérdezte tőle: „Mit tegyek veled? Mit kívánsz tőlem?”
„Mester, hogy újra lássak!” — válaszolt a vak.
Jézus erre így válaszolt: „Menj el, a hited meggyógyított.” A férfi azonnal visszanyerte a látását, és csatlakozott a Jézust kísérő csoporthoz."
Márk 10:46-52.

"Majd (Jézus) ezt mondta nekik: „Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják követni: a nevemben gonosz szellemeket űznek ki; új nyelveken szólnak; kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, de az sem nem árt nekik; ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyulnak.”
Márk 16:15-18.

"Ezután Názáretbe ment, abba a városba, ahol felnevelkedett. Szombaton, szokása szerint elment a zsinagógába. Amikor felállt, hogy az Írásokból felolvasson, Ézsaiás próféta könyvét adták a kezébe. Kinyitotta a könyvtekercset, és azt a helyet kezdte olvasni, ahol ez van írva:
„Az Örökkévaló Szelleme van rajtam, mivel felkent engem, hogy örömhírt mondjak a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, a vakoknak pedig szemük megnyílását, hogy megszabadítsam a szenvedőket és elnyomottakat, és hirdessem az Örökkévaló kegyelmének idejét.”
Behajtotta a könyvtekercset, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenki várakozva nézett rá. „Ez az Írás most teljesedett be a fületek hallatára” — mondta nekik."

Jézus a zsinagógából Simon otthonába ment, ahol Simon anyósa éppen magas lázzal, betegen feküdt. Megkérték Jézust, hogy segítsen rajta. Jézus megállt az asszony ágya mellett, és ráparancsolt a lázra, amely azonnal el is hagyja a beteget. Az asszony nyomban felkelt, és megvendégelte őket.
Amikor lement a nap, különféle betegségekben szenvedőket hoztak Jézushoz. Ő a kezét rájuk tette, és mindegyiküket meggyógyította.
Lukács 4:16:21; 38-40.

"Az egyik városban, ahol Jézus járt, élt egy leprás férfi. Amikor Jézust meglátta, arcra borult előtte, és így könyörgött neki: „Uram, ha akarod, te meg tudsz gyógyítani!”
Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette, és így válaszolt: „Igen, akarom! Gyógyulj meg!” Ekkor a férfiról azonnal eltűnt a lepra."
Lukács 5:12-13.

2015. július 3., péntek

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 12.

"Odajött hozzá Jairus, aki a helyi zsinagóga egyik vezetője volt. A lábához borult, és így könyörgött: „A kislányom haldoklik. Kérlek, gyere el hozzánk, és tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon és éljen!”
Jézus el is indult Jairussal együtt. Nagy tömeg követte, rengetegen tolongtak körülötte.
Volt köztük egy asszony is, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. Minden vagyonát orvosokra költötte, és sokat szenvedett. Az orvosok azonban hiába próbálták meggyógyítani, egyiküknek sem sikerült, sőt, a betegség egyre súlyosabb lett. Amikor az asszony meghallotta, hogy Jézus ott van, átfurakodott a tömegen, Jézus háta mögé került, és megérintette a ruháját. Ugyanis ezt gondolta: „Elég, ha csak a ruhájához érek, már attól is meggyógyulok.” Amikor Jézus ruháját megérintette, az asszony azonnal megérezte, hogy a vérzése megszűnt, és hogy egészen meggyógyult. Jézus rögtön észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért megállt és megfordult. Ezt kérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” A tanítványai így válaszoltak: „Látod, milyen sokan tolonganak körülötted, és azt kérdezed, ki érintett meg?!”
Jézus azonban egyre csak kereste, és látni akarta azt, aki megérintette. Ekkor az asszony előlépett, bár reszketett a félelemtől. Tudta jól, mi történt vele, ezért leborult Jézus előtt, és mindent elmondott neki. Ő pedig ezt mondta: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békével, és légy egészséges!”
Még beszélt, amikor küldöttek érkeztek Jairus házából, és ezt mondták: „A leányod meghalt, nincs miért tovább fárasztanod a Mestert!”
Jézus azonban meghallotta, amit mondtak, és így biztatta Jairust: „Ne rémülj meg, csak higgy!”
Ekkor Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, de a többieknek nem engedte, hogy vele menjenek. Amikor Jairus házához értek, Jézust nagy hangzavar fogadta: mindenki sírt és jajveszékelt. Bement a házba, és ezt mondta: „Miért sírtok, és mi ez a nagy lárma? A kislány nem halt meg, csak alszik!” Az emberek azonban kinevették. Ekkor mindenkit kiküldött a házból, csak a három tanítványa, meg a gyermek apja és anyja maradt vele. Velük együtt bement abba a szobába, ahol a gyermek feküdt. Megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Talitha kúmi!” Ez azt jelenti: „Leánykám, kelj föl!” Ekkor a tizenkét éves kislány azonnal felkelt, és járni kezdett, az emberek pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. Jézus azonban szigorúan megparancsolta, hogy erről senkinek se beszéljenek. Azután szólt, hogy adjanak enni a kislánynak."
Márk 3:22-43.

"Jézus ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak éppen a saját városában, a rokonai között, és a családjában nem.” Nem is tudott ott csodát tenni, csupán néhány betegre tette rá a kezét, így gyógyította meg őket. Nagyon elcsodálkozott azon, hogy a város lakói ennyire hitetlenek."
Márk 6:4-6.

"A tanítványok ezután elindultak, és amerre mentek, mindenkinek hirdették, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és egész életüket. Sok gonosz szellemet kiűztek az emberekből, sok beteget pedig megkentek olajjal, és meggyógyították őket."
Márk 6:12-13.

"Amint kiszálltak a bárkából, az emberek azonnal felismerték Jézust. Amikor ugyanis meghallották, hogy valahol megjelent, mindenhonnan odasiettek, hogy hozzá vigyék a hordágyakon fekvő betegeket. Bárhová is ment — falvakba, városokba vagy tanyákra — az emberek kitették betegeiket a piactérre, és könyörögtek neki, hogy legalább a ruhája szélét érinthessék. Akik pedig megérintették őt, meg is gyógyultak."
Márk 6:54-56.

"Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg. Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”
A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.”
Jézus ismét rátette a kezét a vak szemére. Amikor a férfi ismét felnézett, és már mindent tisztán és élesen látott: teljesen meggyógyult. Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!”
Márk 8:22-25.

"Egy férfi válaszolt a tömegből: „Mester, elhoztam a fiamat hozzád. Egy olyan szellem lakik benne, amely megnémítja. Valahányszor ez a szellem megragadja, a fiam a földre zuhan, habzik a szája, fogát csikorgatja, és megmerevedik. Kértem a tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle a gonosz szellemet, de nem voltak képesek rá.”
„Milyen hitetlen és romlott ez a nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom?! Meddig szenvedjelek el még titeket? Hozzátok ide azt a fiút!” — mondta Jézus.
Odavitték, s amikor a gonosz szellem meglátta Jézust, megrázta a fiút, aki összeesett, és habzó szájjal fetrengett a földön.
Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mennyi ideje van a fiad ebben az állapotban?”
Az apa ezt felelte: „Már gyermekkora óta. Ez a szellem a fiamat sokszor belehajszolta tűzbe-vízbe, hogy megölje. De könyörgök, ha tudsz valamit tenni, szánj meg bennünket, és segíts!”
Jézus így válaszolt: „Azt mondod: »Ha tudsz valamit tenni…«? Minden lehetséges annak, aki hisz.”
A fiú apja sírva felkiáltott: „Igen, hiszek! De segíts, hogy ne maradjon bennem semmi kételkedés!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze körülötte, keményen ráparancsolt a gonosz szellemre: „Te süketséget és némaságot okozó gonosz szellem! Parancsolom, hogy menj ki ebből a fiúból, és többé soha ne térj vissza!”
A gonosz szellem hangosan kiáltozott, megrángatta a fiút, majd kiment belőle. A fiú úgy feküdt a földön, mintha meghalt volna. Olyannyira, hogy többen halottnak is vélték, de Jézus megfogta a kezét, és talpra állította.
Ezután Jézus bement egy házba. Amikor maguk között voltak, a tanítványai megkérdezték tőle: „Miért nem volt erőnk kiűzni ezt a gonosz szellemet?”
Ő így válaszolt: „Ez a fajta semmi mással nem űzhető ki, csak imádkozással és böjtöléssel.”
Márk 9:17-29.

2015. június 19., péntek

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 11.

"Az út szélén két vak ült, akik meghallották, hogy Jézus megy el mellettük, és kiáltozni kezdtek: „Dávid Fia, Urunk, könyörülj rajtunk!”
Az emberek rájuk szóltak, hogy maradjanak csendben, de ők annál jobban kiabáltak: „Dávid Fia, Urunk, könyörülj rajtunk!”
Jézus ekkor megállt, magához hívatta őket, és megkérdezte tőlük: „Mit kívántok? Mit tegyek veletek?”
Így feleltek: „Urunk! Nyisd meg a szemünket, hogy lássunk!”
Jézus megsajnálta őket, és megérintette a szemüket. Abban a pillanatban meggyógyult a szemük, és láttak. Azután követték Jézust."
Máté 20:30-34.

"Akkor vakok és sánták mentek Jézushoz a Templom területén, és ő meggyógyította őket."
Máté 21:14.

"Simon anyósa éppen nagyon beteg volt: lázasan feküdt. Azonnal szóltak Jézusnak, aki odalépett a beteghez, megfogta a kezét, és lábra állította. Az asszonynak elmúlt a láza, felkelt, és megvendégelte őket.
Naplemente után, amikor már beesteledett, Jézushoz vitték a betegeket, és azokat is, akikben gonosz szellemek laktak. Az egész város összegyűlt a ház ajtaja előtt. Jézus sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben szenvedtek. Kiűzte a gonosz szellemeket is, de nem engedte szólni őket, mivel azok felismerték őt."
Márk 1:30-34.

"Odament hozzá egy leprás, letérdelt előtte, és így kérte: „Ha akarod, te meg tudsz gyógyítani engem!”
Jézus megsajnálta, kinyújtotta a kezét, megérintette, és így válaszolt: „Igen, akarom! Gyógyulj meg!” Ekkor a betegről azonnal eltűnt a lepra, és teljesen egészséges lett."
Márk 1:40-42.

"Négy férfi érkezett, akik egy megbénult beteget hoztak. Mivel a tömeg miatt nem tudták a beteget a közelébe vinni, kibontották a tetőt, és a nyíláson engedték le a hordágyon fekvőt Jézus lába elé. A négy férfi hitét látva, Jézus a beteghez fordult és ezt mondta neki: „Fiam, a bűneid meg vannak bocsátva.”
Volt ott néhány törvénytanító is, akik ezt gondolták: „Hogyan mondhat ilyet?! Hiszen a bűnöket egyedül Isten bocsáthatja meg! Ezzel Istent gyalázza!”
Jézus a szellemével azonnal észrevette, hogy ezt gondolják. Ezért megkérdezte tőlük: „Miért okoskodtok így? Melyik könnyebb, ha azt mondom a bénának: »A bűneid meg vannak bocsátva«, vagy azt: »Kelj fel, fogd a hordágyadat és menj el«? Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.” Ekkor a beteghez fordult: „Én mondom neked, kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj haza!” A férfi felkelt, azonnal felvette a hordágyat, és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan elcsodálkoztak, dicsőítették Istent, és ezt mondták: „Ilyet még sohasem láttunk!”
Márk 2:3-12.

"Egyszer Jézus ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy béna kezű férfi is. Ekkor már gyanakodva lesték Jézust, hogy vajon szombaton is gyógyít-e, mert ürügyet kerestek rá, hogy vádolhassák. Jézus megszólította a béna kezű férfit: „Állj ide, a középre!”
Majd ezt kérdezte az összegyűltektől: „A Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” De senki sem válaszolt.
Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket a szívük keménysége miatt. Majd a férfi felé fordult: „Nyújtsd ki a kezedet!” — mondta neki. A beteg kinyújtotta a kezét, és azonnal meggyógyult."
Márk 3:1-5.

2015. június 12., péntek

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 10.

"Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok el neki mindazt, amit hallotok és láttok: a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak föl, és a szegényeknek az örömüzenetet hirdetik. Boldog, aki nem kételkedik bennem, hanem kitart mellettem.”
Máté 11:4-6.

"A farizeusok ekkor kimentek a zsinagógából, és elhatározták, hogy végeznek Jézussal. Jézus azonban tisztában volt vele, hogy mit terveznek ellene, ezért elment onnan. Sokan követték, ő pedig minden beteget meggyógyított."
Máté 12:14-15.

"Ezután egy vak és néma férfit vittek hozzá, akiben egy gonosz szellem lakott. Jézus meggyógyította a férfit, aki ettől fogva tudott beszélni és tisztán látott."
Máté 12:22.

"Amikor Jézus partra szállt, és látta az összegyűlt sokaságot, megsajnálta őket, és meggyógyította a betegeiket."
Máté 14:14.

"Az ott lakók felismerték Jézust, és az egész környéken elhíresztelték, hogy megérkezett. Így azután minden beteget odavittek hozzá, és kérték, hogy legalább a ruhája szélét érinthessék. Akik csak megérintették, mind meg is gyógyultak."
Máté 14:35-36.

"Ekkor egy kánaáni asszony jött oda hozzá, aki azon a vidéken lakott. Folyvást így kiáltozott: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtam! A leányomat kegyetlenül gyötri egy gonosz szellem!”
Jézus azonban nem válaszolt neki. Ekkor a tanítványai hozzá fordultak: „Kérünk, küldd el ezt az asszonyt! Utánunk jön, és szüntelen kiáltozik!”
Jézus így válaszolt: „Az Atya engem csak Izráel népének elveszett juhaihoz küldött.”
Az asszony ekkor Jézus elé lépett, leborult előtte, és így kérte: „Uram, segíts rajtam!”
Jézus így válaszolt: „Nem helyes, ha elvesszük a gyerekektől a kenyeret, és a kutyáknak dobjuk.”
„Igazad van, Uram! — válaszolt az asszony. — De még a kutyáknak is jut valami maradék a gazdájuk asztaláról.”
Erre Jézus így felelt: „Asszony, milyen nagy hited van! Legyen úgy, ahogyan kívánod!” — és abban az órában meggyógyult az asszony leánya."
Máté 15:22-28.

"Sokan jöttek hozzá, akik sántákat, vakokat, bénákat, süketnémákat, és mindenféle más beteget hoztak. Letették őket Jézus lába elé, ő pedig mindegyiket meggyógyította. Az emberek nem tudtak hová lenni a csodálkozástól, amikor látták, hogy a süketnémák megszólalnak, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak, a vakok látnak — és dicsőítették Izráel Istenét."
Máté 15:30-31.

2015. június 5., péntek

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 9.

"Amikor Jézus Kapernaumba ért, egy római százados lépett hozzá, és így könyörgött: „Uram, a szolgám megbénult, otthon fekszik, és nagy fájdalmai vannak.” „Megyek, és meggyógyítom” — válaszolta Jézus. A százados azonban így felelt: „Uram, nem vagyok rá méltó, hogy a házamba jöjj. Elég, ha szólsz egy szót, és meggyógyul a szolgám. A feletteseimnek vagyok alárendelve, s ők felhatalmaztak arra, hogy a katonáimnak parancsoljak. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj el!« — az el is megy. Vagy, ha szólok a másiknak: »Gyere ide!« — az odajön hozzám. És ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!« — az meg is teszi.” 
Ezen a válaszon Jézus nagyon elcsodálkozott, és ezt mondta azoknak, akik őt követték: „Igazán mondom nektek: egész Izráelben nem találtam ilyen nagy hitet senkiben. Bizony, sokan eljönnek majd az egész világról, kelettől nyugatig a nemzetek közül, és asztalhoz ülnek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal együtt Isten Királyságában. Akik pedig arra születtek, hogy a Királyság örökösei legyenek, azokat kidobják a külső sötétségbe, ahol fájdalmukban sírnak majd és a fogukat csikorgatják.”
Majd a századoshoz fordult: „Menj haza nyugodtan! Legyen meg, amit kértél, a hited szerint!” Ezzel egy időben a százados szolgája valóban meggyógyult.

Egyszer Jézus Péter házába érkezett, és látta, hogy Péter anyósa lázas betegen fekszik. Jézus megfogta a beteg kezét, akinek azonnal elmúlt a láza. Föl is kelt az asszony, és megvendégelte Jézust.
Amikor leszállt az este, sok olyan embert vittek hozzá, akikben gonosz szellemek laktak. Jézus egy szavával kiűzte a gonosz szellemeket, és minden beteget meggyógyított. Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:
„Ő vette el gyengeségeinket,
és ő hordozta betegségeinket.”
Máté 8:5-17.

"Ezután Jézus beszállt egy bárkába, átkelt a tavon, és a saját városába ment. Ott néhányan egy béna férfit vittek hozzá hordágyon. Jézus látta azoknak a hitét, akik hordozták a beteget, ezért odafordult a bénához: „Bízzál fiam, a bűneid meg vannak bocsátva!” Ezt hallotta néhány törvénytanító is, akik egymás között így tanakodtak: „Ez az ember Istent gyalázza!”
Mivel Jézus tudta, hogy mit gondolnak, ezt mondta nekik: „Miért gondoltok ilyen rosszat? Mi könnyebb? Azt mondani, hogy meg vannak bocsátva a bűneid, vagy azt, kelj fel, és menj el? Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.” Ekkor a beteghez fordulva így szólt: „Kelj fel, fogd a hordágyat, és menj haza!” Ekkor a férfi felkelt, és hazament. Amikor látta ezt az összegyűlt sokaság, félelem és csodálat töltötte el őket, és dicsőítették Istent, aki ilyen nagy hatalmat adott az embernek."
Máté 9:1-8.

"Miközben ezt mondta, odalépett hozzá a zsinagóga egyik vezetője, leborult előtte, és úgy kérte: „Éppen most halt meg a kislányom. Kérlek, jöjj, tedd rá a kezed, akkor újra élni fog!” Jézus felállt, és elindult vele, s a tanítványai is követték.
Eközben egy asszony Jézus közelébe férkőzött, és hátulról megérintette a ruhája szélét. Ezt gondolta magában: „Ha csak a ruháját megérinthetem, meggyógyulok.” Ez az asszony ugyanis már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. Jézus hátrafordult, ránézett az asszonyra, és ezt mondta: „Bízzál, leányom: mivel hittél, meggyógyultál!” Ebben a pillanatban az asszony meggyógyult.
Amikor Jézus a zsinagógai vezető házához ért, látta a jajgató tömeget és a hangszereseket. Azonnal rájuk szólt: „Menjetek innen! A kislány nem halt meg, csak alszik.” De azok kinevették. Miután az embereket elküldték, Jézus bement a szobába, megfogta a kislány kezét, aki azonnal feltámadt."
Máté 9:18-25.

"Jézus továbbment onnan, és két vak férfi ment utána. Folyton ezt kiabálták: „Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” Amikor Jézus bement egy házba, követték a vakok is. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom tenni, amit kértek?” „Igen, Uram!” — válaszolták. Jézus megérintette a szemüket, és ezt mondta nekik: „Legyen a hitetek szerint!” Ekkor helyreállt a látásuk. Jézus szigorúan rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, meg ne tudja senki!”
Máté 9:27-30.

"Jézus bejárta az összes várost és falut, tanított a zsinagógákban, és hirdette az Isten Királyságáról szóló örömüzenetet. Meggyógyított minden betegséget és erőtlenséget. Amikor látta, milyen sokan összegyűltek, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak: mint a pásztor nélküli juhnyáj."
Máté 9:35-36.

"Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és felhatalmazta őket, hogy kiűzzék a gonosz szellemeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és erőtlenséget."
Máté 10:1.

"És hirdessétek nekik: »Megérkezett hozzátok Isten Királysága!« Gyógyítsátok meg a betegeket, támasszátok fel a halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat és űzzétek ki a gonosz szellemeket! Ingyen kaptátok ezt a hatalmat, ezért ti is ingyen végezzétek ezt a munkát!"
Máté 10:7-8.

2015. május 28., csütörtök

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 8.

"Gyógyíts meg Örökkévaló, s akkor igazán meggyógyulok! Szabadíts meg, akkor valóban megszabadulok! Téged, csak téged dicsérlek!"
Jeremiás 17:14.

"De nézd! Azután majd orvosságot készítek számukra, bekötözöm és meggyógyítom sebeiket, sőt élvezhetik a bőséges békesség, jólét és igazság áldásait. Kiszabadítom a száműzetésből és a fogságból Júda és Izráel foglyait, újra fölépítem és megerősítem őket, mint régen. Megtisztítom őket minden bűnüktől, amellyel vétkeztek ellenem, megbocsátom bűneiket, amellyel lázadtak ellenem. A föld minden nemzete látni fogja, hogy megbocsátottam népemnek, és sorsukat jóra fordítom. A nemzetek tisztelni és félni fognak engem, és remegnek, mert látják, hogy Izráel békességben és jólétben él, felvirágzik, és teljes biztonságban van. Mindez jó híremet-nevemet, dicsőségemet és dicséretemet növeli, nekem pedig nagy örömet szerez."
Jeremiás 33:6-9.

"Jézus bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette az Isten Királyságról szóló örömüzenetet, és meggyógyított mindenféle betegséget, és erőtlenséget a nép között. Elterjedt a híre még Szíria egész tartományában is. Ezért hozzá vittek mindenféle beteget: epilepsziásokat, bénákat, és olyanokat, akik különböző fájdalmaktól szenvedtek, meg akikben gonosz szellem volt. Jézus pedig meggyógyította őket."
Máté 4:23-24.

"Miután Jézus lejött a hegyről, nagy tömeg követte. Ekkor odalépett hozzá egy leprás férfi, leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, ha akarod, te meg tudsz gyógyítani engem!” Akkor Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette, és így válaszolt: „Igen, akarom! Gyógyulj meg!” Ekkor a férfiról azonnal eltűnt a lepra. Jézus ezt mondta neki: „Vigyázz, senkinek se beszélj erről! Menj, és mutasd meg magad a papnak! Azután vidd fel az áldozatot, ahogy Mózes megparancsolta, hogy bizonyíték legyen a számukra!”
Máté 8:1-4.

2015. május 22., péntek

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 7.

"Az öröm gyógyulás és egészség, de a bánat még csontjaidat is elemészti."
Péld. 17:22.

"Sion lakói közül egy se mondja többé: „Beteg vagyok.” Lakosai bűntől és bűntudattól szabadon élnek."
Ésaiás 33:24.

"Örül majd a puszta, a kiszáradt föld újra kizöldül, a sivatag ujjongva kivirul, mint a fehér liliom virága. Virágba borul akkor az egész vidék, ujjongva énekel, és vígan örvendezik, mert dicsősége olyan lesz, mint a libanoni erdőé, ékessége, mint a Kármel hegyéé, és gazdagon terem, mint a Sáron síksága. Bizony, meglátják ők az Örökkévaló dicsőségét, Istenünk fenségét mind megismerik. Erősítsétek azokat, akik lecsüggesztik kezüket, akiknek térde roskadozik! Mondjátok azoknak, akik feladták a reményt: „Bátorság, ne féljetek! Nézzétek, Istenetek már jön, és bosszút áll! Ellenségeinek megfizet, jön, és megszabadít titeket!” Akkor újra látnak a vakok, a süketek ismét hallanak, a sánták ujjongva ugrándoznak, mint a szarvasok, s a némák örvendezve énekelnek, mert a pusztában források fakadnak, s folyók öntözik a sivatagot."
Ésaiás 35:1-6.

"Ki hitte el, amit hallottunk, és hirdettünk? Ki előtt volt nyilvánvaló az Örökkévaló hatalma? Felnőtt az Örökkévaló szeme előtt, mint friss hajtás, fiatal csemete, mint gyökérsarj a száraz földből. De nem láttuk vonzónak külsejét, nem találtuk sem szépnek, sem érdekesnek.  Az emberek lenézték őt, még barátai is elhagyták. Tudta, mi a fájdalom, és hogy mit jelent a betegség, de mi arcunkat eltakartuk, hogy ne is lássuk. Nem törődtünk vele.
Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmaink nehezedtek rá. S mi még azt hittük, hogy Isten csapásai sújtják, hogy ő veri és bünteti! Bizony, bűneinkért kapott sebeket, vétkeinkért törték össze őt! Békességünk büntetését ő fizette meg, és sebei árán gyógyultunk meg. Mind a saját fejünk után mentünk, szétszéledtünk és eltévedtünk, mint nyájtól a juhok, de az Örökkévaló az ő vállára rakta mindannyiunk vétkeit."
Ésaiás 53:1-6.

"Nem! Az a böjt, amelyet én szeretek, nem ilyen! Nyissátok ki a gonoszság bilincseit! Engedjétek szabadon az elnyomottakat, oldozzátok le igájuk köteleit! Törjetek össze minden igát! Kenyered oszd meg az éhezővel, otthonodat a hajléktalan szegénnyel, ha ruhátlant látsz, öltöztesd föl, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor felvirrad világosságod, mint a hajnal fénye, betegségedből hamar felépülsz, és egészséged helyreáll, az Igazságos megy előtted, mint elővéd, az Örökkévaló dicsősége pedig hátulról védelmez. Akkor, ha segítségül hívod az Örökkévalót, ő meghallja, és válaszol neked. Mikor hozzá kiáltasz, azt mondja: »Itt vagyok!«
Ha egymást le nem igázzátok, ha másokra ujjal nem mutogatsz, ha beszéddel sem támadsz senkire, ha odaadod az éhezőnek, amit saját lelked kíván, hogy a nyomorultak lelkét tápláld vele, akkor felragyog világosságod a sötétben is, még a homály is úgy ragyog, mint a déli verőfény. Akkor az Örökkévaló vezérel téged szüntelen, még kietlen, száraz földön is mindennel ellát. Csontjaidat megerősíti, s olyan leszel, mint a jól öntözött, viruló kert, mint a forrásvíz, mely el nem apad."
Ésaiás 58: 6-11.

2015. május 14., csütörtök

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 6.

"Igen, az Örökkévaló karja győzelmet aratott, az Örökkévaló ismét megmutatta hatalmát! Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Örökkévaló tetteit!"
Zsoltárok 118:16-17.

"Dicsérjétek az Örökkévalót, mert jó! Énekeljetek dicséretet Istenünknek, mert őt méltóképpen dicsérni jó! Az Örökkévaló felépíti Jeruzsálemet, Izráel szétszórt népét újra összegyűjti. Felemeli a megalázottakat, meggyógyítja sebeiket."
Zsoltárok 147:1-3.

"Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved, mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!"
"Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat! Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak."
Péld. 3:1-2; 7-8.

"Fiam, hallgass a szavamra, gondosan figyeld, amit mondok! Tartsd a szemed előtt, vésd a szíved mélyébe szavaimat, mert életet adnak, ha megragadod őket, egészséget és gyógyulást
egész testednek."
Péld. 4:20-22.

"Aki meggondolatlanul fecseg, mintha tőrével döfködne, a bölcs beszéde pedig meggyógyít."
Péld. 12:18.

"A békességes, nyugodt szív egészség a testednek, de az indulatosság még a csontjaidat is megrontja."
Péld. 14:30.

"A kedves beszéd, mint a tiszta méz, édes a léleknek, egészség a testnek."
Péld. 16:24.

2015. május 8., péntek

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 5.

"Dicsérlek, Örökkévaló, mert felemeltél, nem engedted, hogy ellenségeim legyőzzenek! Örökkévaló, Istenem, segítségért kiáltottam hozzád, és meggyógyítottál. Kiemelted lelkemet a halottak országából, megmentettél, hogy ne szálljak a sírba. Ti, akik az Örökkévalót hűséggel követitek, énekeljetek zsoltárokat neki, dicsérjétek szent nevét! Mert haragja csak pillanatig tart, de jósága egész életemben kísér! Este sírva fekszem le, de reggel már örömre ébredek."
Zsoltárok 30:1-5.

"Közel van a megtört szívűekhez, és megmenti a reményvesztett lelkűeket. Valóban, sok baj éri az igazakat, de az Örökkévaló valamennyiből kimenti őket! Megőrzi még a csontjaikat is,
egy se törik el közülük."
Zsoltárok 34:18-20.

"Áldott, aki törődik a szegényekkel, segíti a gyengéket, mert az Örökkévaló megmenti őt veszedelmes időkben. Bizony, az Örökkévaló megőrzi, életben tartja, bőségesen meg is áldja ezen a földön, nem szolgáltatja ki az ellenségének. Még ha meg is betegszik, felerősíti az Örökkévaló, akármilyen betegségből meggyógyítja."
Zsoltárok 41:1-3.

"Akkor ő kiment a rejtett csapdából, megment a halálos járványtól. 
Mikor kiáltasz hozzám, felelek. Veled vagyok, mikor bajok vesznek körül, kimentelek, és fölemellek! Hosszú élettel teszlek megelégedetté, és megmutatom neked szabadításomat.”
Zsoltárok 91:3; 15-16.

"Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé."
Zsoltár 103:1-5.

"Megmentette azokat, akik ostobán Isten ellen lázadtak, és bűneik miatt szenvedtek. Már az ételtől is undorodtak, a halál kapujához közeledtek, de mikor hozzá kiáltottak segítségért, kimentette őket az Örökkévaló szorult helyzetükből. Parancsolt, és azok meggyógyultak, a haláltól megmenekültek. Adjanak most hálát az Örökkévalónak jóságáért, és csodáiért, amelyeket az emberekkel tett! Hálával áldozzanak, és öröménekkel hirdessék az Örökkévaló tetteit!"
Zsoltárok 107:17-22.

2015. április 30., csütörtök

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 4.

"És ha akkor népem, amely nevemet viseli, megalázza magát, imádkozik, keresi arcomat, elhagyja gonoszságait és visszatér hozzám — akkor majd én is meghallgatom őket a Mennyből, megbocsátom bűneiket és meggyógyítom földjüket. Mostantól kezdve figyelek erre a helyre, meghallgatom az imádságokat, amelyeket e hely felé fordulva mondanak, mert kiválasztottam, és a magam számára elkülönítettem ezt a házat, hogy nevem örökre itt lakjon: itt lesz a tekintetem és a szívem mindig."
II. Krónika 7:14-16.

"Örökkévaló, kérlek, ne haraggal fenyíts engem,
ne haragodban büntess meg!
2 Könyörülj rajtam, mert beteg vagyok,
csontjaim is reszketnek, gyógyíts meg!
3 Lelkem is remeg,
meddig késlekedsz még, Örökkévaló?
4 Kérlek, fordulj vissza hozzám,
erősítsd meg lelkemet!
Szabadíts és gyógyíts meg,
hiszen olyan kegyelmes vagy!
5 A halálban már senki sem dicséri neved!
A halottak országában ki fog áldani téged?
6 Belefáradtam a sóhajtozásba,
egész éjjel csak sírok,
könnyeimmel áztatom ágyamat.
7 Szemem vörös a sírástól,
belefáradt a szomorúságba és a bajokba.
8 Menjetek tőlem, gonoszok, mindannyian,
mert az Örökkévaló meghallotta zokogásomat!
9 Bizony, meghallgatta könyörgésemet,
elfogadta imádságomat, válaszol nekem!
10 Ellenségeim mind vereséget szenvednek,
félve reszketnek!
Hirtelen hátat fordítanak,
szégyenükben elmenekülnek."
Zsoltárok 6:1-10.

"Nézz rám, Örökkévaló, Istenem,
kérlek, válaszolj nekem!
Vidítsd fel arcomat, örvendeztess meg,
hogy ne boruljon rám halálos álom!
4 Ne mondhassa ellenségem: „Legyőztem!”
Ne örülhessen, mikor bajban vagyok!
5 Mert kegyelmedben bízom, Örökkévaló!
Teljes szívvel örülök, hogy megszabadítasz!
6 Dicséretet éneklek az Örökkévalónak,
mert jót tett velem!"
Zsoltárok 13:3-6.

"Az Örökkévaló az én Istenem,
ő az én részem: ételem és italom!
Örökkévaló, kezedben tartod sorsomat!
6 Részemet gyönyörű helyen jelölted ki,
milyen szép örökség jutott nekem!
7 Áldom az Örökkévalót,
mert ő tanácsol engem,
lelkem mélyén még éjjel is tanít!
8 Tekintetem az Örökkévalóra függesztem,
aki jobb kezem felől van,
ezért nem rendülök meg soha!
9 Ezért örül a lelkem,
és teljes szívvel örvendezek,
még testem is biztonságban nyugodhat."
Zsoltárok 16:5-9.

2015. április 24., péntek

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 3.

"Történt azonban, hogy egy idő múlva megbetegedett az asszony fia, és az állapota egyre súlyosabb lett. A végén már nem is lélegzett. Akkor az asszony így szólt Illéshez: „Miért jöttél ide, Isten embere? Azért, hogy a bűneimre emlékeztess, és megöld a fiamat?” „Add ide a fiadat!” — mondta Illés. Azzal elvette az asszony karjából a gyereket, és fölvitte az emeleten lévő szobájába, ahol a szállása volt. Ott lefektette az ágyára, és így kiáltott az Örökkévalóhoz: „Örökkévaló Istenem! Ez az özvegyasszony befogadott engem a házába, s most ilyen bajt hozol rá, hogy megölöd a fiát?!” Azután háromszor ráborult a gyermekre, és kiáltott az Örökkévalóhoz: „Örökkévaló Istenem! Kérlek, térjen vissza a gyermek lelke a testébe!” Az Örökkévaló meghallgatta Illés kérését, a gyermek lelke visszatért a testébe, és föléledt. Illés ekkor karjába vette a gyermeket, levitte az anyjához, és átadta neki. „Nézd, él a fiad!” - mondta. „Most tudtam meg igazán — válaszolta az asszony —, hogy te valóban az Isten embere vagy, és valóban az Örökkévaló szavát mondod!”"
I. Kir. 17:17-24.


"Naámán Arám királyának hadvezére volt. A király nagyra becsülte és kedvelte, mert az Örökkévaló sokszor adott Naámán által győzelmet Arám seregének. Ez a férfi maga is híres harcos volt, de egyszer leprás lett. Történt egyszer, hogy Arámból portyázó csapatok törtek be Izráel területére, és többek között egy kisleányt is elraboltak. Ez a kislány Naámán feleségének a szolgálója lett, és egyszer azt mondta úrnőjének: „Bárcsak találkozhatna uram a prófétával, aki Samáriában él! Ő biztosan meggyógyítaná a leprából.” Mikor ezt Naámán megtudta, bement a királyhoz, és elmondta neki. A király ezt mondta: „Rendben van, menj el Samáriába, én meg levelet írok, s azt add át Izráel királyának!”

Naámán el is indult, és vitt magával ajándékba 10 talentum ezüstöt, 6 000 sékel aranyat és 10 öltözet ruhát. Amikor megérkezett Izráel királyához, átadta neki Arám királyának levelét, amelyben ez állt: „Elküldtem hozzád a szolgámat, Naámánt, hogy gyógyítsd meg a leprából”. Amikor Izráel királya ezt elolvasta, kétségbeesett, és megszaggatta a ruháját. Így kiáltott föl: „Hát Isten vagyok én, akinek hatalma van élet és halál fölött?! Miért küldi hozzám ezt az embert, hogy gyógyítsam meg őt a leprából? Gondoljátok csak meg: nyilván ürügyet keres, hogy a seregével megtámadjon bennünket!” Azonban ez a hír Elizeushoz, Isten emberéhez is eljutott, aki — mikor meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta a ruháját — ezt üzente neki: „Ne ess kétségbe! Kérlek, küldd el hozzám azt az embert, hogy megtudja: van próféta Izráelben!” Így is történt: Naámán a harci szekereivel elment Elizeus házához, s megállt a kapuban. De Elizeus csak a szolgáját küldte ki hozzá ezzel az üzenettel: „Menj, merítkezz bele a Jordán folyó vizébe hétszer, és meggyógyul a bőröd, megtisztulsz a leprától.” Naámán erre nagyon megharagudott, és azt mondta: „Nahát, még ilyet! Azt gondoltam, a próféta biztosan kijön a házából, megáll előttem, és segítségül hívja Istenének, az Örökkévalónak a nevét! Azután a kezét a sebeim fölé helyezi, és úgy gyógyít meg! Vannak folyók Arámban is, még jobbak is, mint Izráelben! Ha már vízbe kell merítkeznem ahhoz, hogy meggyógyuljak, ott van az Abáná és a Parpar Damaszkuszban, azoknak a vizében is megmártózhatok!” Azzal mérgesen visszafordult, és hazafelé indult. A szolgái azonban tisztelettel megkérdezték Naámántól: „Urunk, ha a próféta valami nagy és nehéz dolgot mondott volna, azt megtetted volna a gyógyulásodért, igaz? Akkor mennyivel inkább megteheted ezt a csekélységet. Csak belemerítkezel a vízbe, és meggyógyulsz!” Naámán hallgatott rájuk, és elment a Jordánhoz. Belegázolt a vízbe, és hétszer egymás után megmerítkezett benne, ahogy az Isten embere mondta. A bőre azonnal teljesen egészséges lett, mint egy kisgyermeké. Megtisztult a leprából."

II. Kir. 5:1-14.


"Abban az időben Ezékiás megbetegedett, és már halálán volt. Ézsaiás, Ámóc fia meglátogatta, és azt mondta neki: „Ezt mondja az Örökkévaló: Rendezd el a dolgaidat, mert nem fogsz meggyógyulni, hanem meghalsz!” Ennek hallatára Ezékiás a fal felé fordult, és így könyörgött az Örökkévalónak: „Ó, Örökkévaló, kérlek, emlékezz rá, hogy hűséges voltam hozzád, és teljes szívvel azt tettem, amit helyesnek látsz!” — így könyörgött a király, és keservesen sírt. Ézsaiás elment a királytól, de csak a palota középső udvaráig ért, amikor az Örökkévaló ismét szólt hozzá: „Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, népem vezetőjének: »Ezt üzeni az Örökkévaló, Dávidnak, ősapádnak Istene: meghallgattam könyörgésedet, láttam könnyeidet — és meggyógyítalak. Három nap múlva már fölmehetsz az Örökkévaló Templomába. Tizenöt évvel meghosszabbítom életed idejét, megszabadítalak téged és Jeruzsálemet Asszíria királyának kezéből, megvédem ezt a várost saját magamért és szolgámnak, Dávidnak kedvéért.«”
II. Kir. 20:1-6.

2015. április 15., szerda

Igegyűjtemény a gyógyulással kapcsolatosan 2.

"Tiszteld apádat és anyádat, ahogy Istened, az Örökkévaló megparancsolta, s akkor hosszú ideig élhetsz és jó dolgod lesz azon a földön, amelyet Istened, az Örökkévaló ad neked!"
V. Mózes 5:16.

A hit megvallása
Én tisztelem apámat és anyámat, ezért hosszú ideig fogok élni és végig jó életem lesz.


"Izráel népe — folytatta Mózes —, gondosan ügyeljetek arra, hogy mindenben aszerint járjatok el, ahogyan Istenünk, az Örökkévaló parancsolta! Ne térjetek el attól se jobbra, se balra! Azon az úton járjatok, amelyet az Örökkévaló kijelölt számotokra, hogy jó dolgotok legyen, és hosszú ideig élhessetek azon a földön, amelyet birtokba fogtok venni."
V. Mózes 5:32-33.

A hit megvallása
Isten útján járok, Ő az én mentorom. Az Ő Igéje életet ad nekem én pedig szót fogadok az Igének. ezért jól mennek a dolgaim és hosszú életem lesz.


"Ha engedelmeskedtek, és ezekhez igazodva éltek, akkor Istenünk, az Örökkévaló is megtartja veletek kötött szövetségét, és hűséges szeretettel bánik veletek aszerint, ahogy azt esküvel megígérte őseinknek. Igen, akkor az Örökkévaló szeretni fog, megáld és megsokasít titeket. Megáldja gyermekeiteket és földetek termését: a búzát, a bort és az olívaolajat. Megszaporítja háziállataitokat is azon a földön, amely felől megesküdött őseiteknek, hogy nektek fogja adni.

Bizony, minden más nemzetnél áldottabbak lesztek! Nem lesz közöttetek gyermektelen egyetlen férfi vagy nő sem. Állataitok között sem lesz meddő. Az Örökkévaló távol tart tőletek mindenféle betegséget. Egyet sem bocsát rátok azokból a szörnyű csapásokból és betegségekből, amelyeket Egyiptomban megismertetek — sőt, inkább ellenségeiteket sújtja majd azokkal."

V. Mózes 7: 12-15.

A hit megvallása
Nincs senki és semmi aki, vagy ami meddő lenne a házamban. Az én házamban mindenki áldott. Isten kedvel engem és gyarapít minden területen. A betegségek nem közelíthetnek hozzám és a házamhoz.


"Amikor néped, Izráel vereséget szenved ellenségeitől, mert vétkezett ellened, de azután visszatér hozzád, és megvallja nevedet, imádkozik és könyörög előtted ebben a házban, akkor hallgasd meg népedet a Mennyből, bocsásd meg bűneit, és hozd haza őket a földre, amelyet őseiknek adtál.

Amikor bezárod az eget, hogy ne essen eső, mert néped vétkezett ellened, de azután e Templom felé fordulva imádkoznak hozzád, megvallják nevedet és elfordulnak bűneiktől, mert megfenyítetted őket, akkor hallgasd meg őket a Mennyből, bocsásd meg szolgáid, egész néped bűneit, és tanítsd őket a jó útra, hogy azon járjanak — és küldj esőt a földedre, amelyet birtokul adtál népednek.

Előfordulhat, hogy éhínség sújtja a földet, vagy halálos járvány pusztítja népedet, vagy vándorsáska, kártékony bogarak, illetve betegségek pusztítják földjeinken a termést, vagy ellenség ostromolja városainkat, vagy más csapás, betegség, vagy egyéb baj zúdul ránk. Akkor, ha egy ember vagy az egész néped, Izráel kitárt karokkal imádkozik és könyörög e hely felé fordulva — mert mindenki maga tudja, milyen fenyítést kapott és mit szenvedett —, akkor hallgasd meg őket a Mennyből, lakóhelyedről, és bocsásd meg vétkeiket, és bánj velük tetteik szerint, hiszen látod a szívüket. Bizony egyedül te tudod, mi van az ember szívében! Igen, hallgasd meg őket, hogy féljenek és tiszteljenek téged, ameddig csak élnek a földön, amelyet őseinknek adtál."

I. Kir. 8:33-40.

A hit megvallása
Az én Uram Jézus legyőzte a sátánt és minden démont, betegséget a kereszten. A bűn ereje megtört az életem felett, szabad vagyok. Hatalmam van az ellenség fölött és semmi nem árthat nekem. Mivel az Ige szerint élek, ezért egészséges vagyok és jólétben élek. ha támad az éhség, penész, baktériumok, sáskák, akkor erősen megállok ezekkel szemben.