A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Saria törvény nem muzulmánoknak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Saria törvény nem muzulmánoknak. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 30., hétfő

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 16.

BEHÓDOLÁS ÉS KETTŐSSÉG

Behódolás

Mivel a saría Mohamed Koránjára és szunnájára épül, szükségszerűen ugyanazokat az alapelveket tartalmazza. Az első alapelv, hogy az egész világnak be kell hódolnia Allahnak, és az egész világnak követnie kell Mohamed szunnáját . Ez magába foglalja azt, hogy a muzulmánoknak engedelmeskedniük kell a saríának, a kafírokat pedig mindenhol alábbvalóként említi a saría . Nincs egyenlőség muszlim és kafír között, a kafír politikailag alacsonyabb státuszban van .

A saría megköveteli, hogy intézményeink engedelmeskedjenek az iszlámnak. Az iskoláinknak engedelmeskednie kell abban a tekintetben, hogy hogyan tanítanak az iszlámról. A médiánknak jó fényben kell feltüntetnie az iszlámot. Civilizációnk minden aspektusa be kell hogy hódoljon . Napi szinten ez azt jelenti, hogy ha az iszlám például követeli az iskolai imádkozás feltételeit, akkor nekünk azt meg kell teremtenünk.
A dzsihád nem más, mint a teljes behódolás követelése, és ha a kafírok önszántukból nem akarnak behódolni, akkor erőszakot lehet alkalmazni. A dhimmiknek formális módon be kell hódolniuk a politikai iszlámnak.

Kettősség

A kafírok és a dzsihád a saría részei. A saríában a törvényeknek kétféle csoportja van: az egyik a muszlimok számára, a másik a kafírok számára készült .  A kafírokat nem egyenlőként kezelik, hanem egy alacsonyabb státuszba rakják őket. Ez jogi kettősség .

Az iszlámban kétféle nézőpont van minden, kafírokkal kapcsolatos kérdésben. Íme egy példa a toleranciára a Koránból:

[Korán 73:10] Hallgasd őket [a kafírokat] türelemmel, és hagyd ott őket emelt fővel.

Most átváltunk intoleranciára:

[Korán 8:12] Ekkor a te Urad az Ő angyalaihoz szólt és ezt mondta: „Veletek leszek. Adjatok erőt a hívőknek. Én pedig rettegést fogok kelteni a kafírok szívében, le fogom vágni a fejüket, és az ujjuk hegyét is.”

A Korán oly sok – az előző példához hasonló – ellentmondást tartalmaz, hogy ad egy módszert is, mely ezekre megoldást kínál. A módszer neve: érvénytelenítés .
Az érvénytelenítés annyit jelent, hogy egy későbbi vers erősebb érvényű, mint egy korábbi . Ugyanakkor mindkét vers igaz, hiszen a Korán nem más, mint Allah szigorúan pontos szavainak leirata. A fent említett két vers közül az első korábban született, mint a második, ezért ez gyengébb. Ez mindig így működik . A korábbi, gyengébb, „jó” verset érvényteleníti a későbbi, erősebb, „rossz” vers .

A korábbi, mekkai versek „igaz voltát” mutatja az a tény is, hogy a muzulmánok és hitvédőik a mekkai Koránt idézik. És bár érvénytelen, mégis a „Korán szent igazsága”-ként használják . Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a korai verseket akkor használják, ha az iszlám gyenge, a későbbi verseket pedig akkor, ha az iszlám erős. Ez megfeleltethető Mohamed életével:
Mohamed pályafutásának két teljesen különböző fázisa volt – a korai és a kései Mekkában még hitszónok volt, később Medinában azonban politikus és harcos lett belőle, aki nagy hatalomra tett szert . A korai, mekkai Korán Allah azon tanácsait tartalmazza, amelyek arra az esetre szólnak, ha az iszlám még gyenge; a későbbi, medinai Korán pedig azt mondja meg, mit kell tenni, ha az iszlám már erős. Minél erősebbé vált Mohamed, annál keményebben lépett fel a kafírokkal szemben. A Korán minden helyzetre megfelelő tanáccsal szolgál minden muzulmán számára .
Valójában két különböző Mohamed és két különböző Korán van, s ezek egymásnak ellentmondanak. A korábbi, vallásos és békés mekkai Koránnak ellentmond a későbbi, politikai és dzsihadista medinai Korán . De ettől még igaznak tekintendő az előbbi is, és lehet is használni . És pontosan ezeket a korai verseket hallhatjuk az iszlám támogatóitól .
Mohamed tettei a tökéletes viselkedésmintát testesítik meg, s ez megalapozza az iszlám kétarcú etikáját.  Ez a kétarcúság hihetetlen rugalmasságot és alkalmazkodóképességet kölcsönöz az iszlámnak .

2015. november 23., hétfő

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 15.

A dzsihád hatékonysága

Mohamed Mekkában még hitszónok volt, aki évente körülbelül tíz embert térített át az iszlámra, Medinában azonban már harcos, aki körülbelül  tízezer embert térített az iszlámra évente. Az arabok iszlámra való áttérítésében a politika és a dzsihád ezerszer hatékonyabb volt, mint a vallás. Ha Mohamed nem vált a politikára és a dzsihádra, csak néhány száz muzulmán lett volna halálakor, és az iszlám elbukott volna. Az iszlám mint vallás megbukott, de a politika a vallással kombinálva teljes sikernek bizonyult .

A dzsihád statisztikája

A Trilógia nagy részét a dzsihád foglalja el . A Korán később keletkezett, politikai részének 24 százalékát és a teljes Korán 9 százalékát a dzsiháddal kapcsolatos versek teszik ki .
A Bukhári hadísz 21 százaléka és a Szíra 67 százaléka szintén a dzsihádról szól. Vegyük észre, hogy milyen jól mutatja a Korán kétarcúságát a mekkai és a medinai részek dzsiháddal kapcsolatos tartalma. A mekkai Koránban nincs szó dzsihádról, és pontosan a mekkai Koránra hivatkoznak a muzulmánok és hitvédőik .

A dzsihád áldozatai

Íme a dzsihád által megölt emberek száma az elmúlt 1400 év alatt:
Keresztények       60 millió
Hinduk                 80 millió
Buddhisták          10 millió
Afrikaiak          120 millió
Összesen          270 millió



2015. november 17., kedd

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 14.

[o9.4] Kinek kötelessége a dzsihádban harcolni?

Minden épelméjű, ép testű férfinak, aki elérte a pubertást.

A dzsihád célpontjai

[o9.8] A kalifa (a legmagasabb vezér, aki egyben király is és egyfajta pápa) háborút indít a zsidók és a keresztények ellen. Először szólítsátok fel őket, hogy térjenek át az iszlámra, aztán szólítsátok fel őket, hogy fizessenek dzsizját (kafírokra kirótt adót). Ha visszautasítják az áttérést vagy az adók megfizetését, akkor támadjátok meg őket.

[Korán 9:29] Harcoljatok azok ellen, akik megkapták az Írásokat (zsidók és keresztények), de nem hisznek Allahban vagy a Végső Napban. Ők nem tartják tilosnak, amit Allah és az Ő Küldötte megtiltott . A keresztények és a zsidók nem követik az igazság vallását mindaddig, amíg be nem hódolnak, meg nem fizetik a fejadót [dzsizját] és megalázottá nem válnak .

[o9.9] A kalifa minden más néppel harcol [kafírokkal], amíg azok muszlimokká nem válnak .

A háború zsákmánya

[o10.2] Ha valaki megöl vagy ártalmatlanná tesz egy kafírt, annak joga van elvenni, amit csak akar .

[Bukhári 4,53,351] Mohamed: „Allah felhatalmazott azzal a joggal, hogy zsákmányt szerezzek a háborúkban.”

[Korán 8:41] Tudd, hogy a háborúban szerzett zsákmányod egyötöde [hagyományosan a vezér része a zsákmány egynegyede volt] Allahé, az Ő küldöttéé, küldöttjének családjáé, az árváké és a rászoruló utazóké.

Mivel a muzulmánok bármilyen kafírral szemben folytathatnak dzsihádot, megfelelő motivációval egy kafírtól való lopás is dzsihádnak minősül meghalni a dzsihád alatt – a mártíromság.

Egy muszlim mártír valaki olyan, aki Allahért és az iszlámért gyilkol. De ölése tiszta kell, hogy legyen, és csakis az Allah iránti odaadásból fakadhat. Amennyiben motivációja tiszta, a dzsihádista a paradicsomba jut, vagy megszerzi a kafír vagyonát.

[Bukhári 1,2,35] Mohamed ezt mondta: „Aki csatlakozik a dzsihádhoz – senki által nem kényszerítve, csupán Allah és az Ő prófétája iránti tiszta odaadástól vezérelve –, és életben marad, azt Allah majd vagy a túlvilágon jutalmazza meg, vagy a háború zsákmánya lesz a jutalma. Ha megölik a harcban és mártírhalált hal, a paradicsomba bebocsáttatik. …”

[Korán 61:10] Hívők! Mutassak-e nektek egy olyan jövedelmező üzletet, amely súlyos szenvedésektől óv meg benneteket? Higgyetek Allahban és az Ő küldöttében, és harcoljatok vitézül Allah ügyéért [dzsihád] vagyonotokkal és életetekkel Jobb nektek, ha ezt tudjátok!

2015. november 11., szerda

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 13.

DZSIHÁD

A dzsihád a sária jog része .

A saríából:

[O9.0] Dzsihád
Dzsihád: a kafírok elleni háború, melynek célja az iszlám sária jogrendszerének meghonosítása .

[Korán 2:216] Előíratott nektek a harc, holott az ellenetekre van. Lehet, hogy valami ellenetekre van, noha az jó nektek, és lehet, hogy szerettek valamit, noha az rossz nektek . Allahnak tudása van, ti azonban nem tudtok.

[Korán 4:89] Azt szeretnék, ha hitetlenek lennétek, ahogyan ők is hitetlenek lettek, hogy ugyanolyanok legyetek, mint ők. Ezért ne fogadjatok barátul egyet sem közülük, míg el nem hagyták otthonaikat, hogy Allah ügyéért harcoljanak (dzsihád). Ha hátat fordítanak nektek, akkor találjátok meg őket, és öljétek meg őket ott, ahol csak rájuk akadtok .

Az egész világ be kell hogy hódoljon az iszlámnak. A kafírok ellenségnek számítanak, azon egyszerű oknál fogva, hogy ők nem muzulmánok . Az erőszakot és a terrort a Korán szentesíti .

A politikai iszlám, a dzsihád, egyetemes és véget nem érő.

[Muszlim 001,0031] Mohamed: „Parancsot kaptam, hogy háborút viseljek az emberiség ellen, míg el nem fogadják, hogy nincs más isten, csak Allah, és míg nem hiszik, hogy én vagyok az ő prófétája, és el nem fogadnak minden kinyilatkoztatást, melyet mondok. Amennyiben megcselekszik ezeket a dolgokat, védelmezni fogom az életüket és tulajdonaikat, hacsak a saría másként nem rendeli, mert ebben az esetben sorsuk Allah kezében van.”

[Bukhári 4,52,142] Mohamed: „Ha a dzsihád háborúját a kafírokkal szemben akár csak egyetlen napig is folytatod, az nagyszerűbb, mint az egész Föld és minden, ami rajta van. A paradicsomban egy olyan apró terület, amely kisebb, mint egy ostornyél, nagyszerűbb, mint az egész Föld és minden ami rajta van. Egy nap vagy egy éj eltöltése a dzsiháddal nagyszerűbb, mint az egész Föld és minden, ami rajta van.”

[o9.1] A dzsihád kötelező jellege

A dzsihád a közösség kötelessége . Ha elegendő ember műveli, akkor a többiekre nézve már nem kötelező.

[Korán 4:95] Azok a hívők, akik otthon ülnek, biztonságban – kivéve a mozgásképteleneket – nem egyenlőek azokkal, akik vagyonukkal és életükkel harcolnak Allah ügyéért [dzsihád].

[Bukhári 4,52,96] Mohamed: „Bárki, aki felfegyverez egy dzsihadistát, ugyanazt a jutalmat kapja, mint egy harcos. Bárki, aki megfelelően ellátja egy szent harcos hozzátartozóit, ugyanazt a jutalmat kapja, mint egy harcos.”

2015. november 3., kedd

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 12.

A kafírok és a könyv népei

A muzulmánok azt mondják a keresztényeknek és a zsidóknak, hogy ők különlegesek. Ők a „könyv népei”, és testvérek az ábrahámi hitben. De az iszlámban csakis az számít kereszténynek, aki abban hisz, hogy Jézus ember volt, és egyben Allah prófétája; hiszi, hogy nincs szentháromság; hogy Jézust nem feszítették keresztre és nem támadt fel, azonban vissza fog térni, hogy meghonosítsa a saría törvényt. Igaz zsidó pedig az, aki hiszi, hogy Mohamed az utolsó a zsidó próféták sorában .

Ez a versszak is ezt mutatja:

[Korán 5:77] Mondd: „Ó, könyv népei, ne lépjétek át az igazság határát saját vallásotokban! És ne kövessétek azok vágyait, kik rossz útra tévedtek, és sokakat félrevezettek. Ők maguk eltévedtek már az egyenes úttól.”

Az iszlám tan kettős természetű, úgyhogy létezik egy ellentétes nézet is az előzővel szemben. Íme az utolsó versszak, ami a könyv népeiről íródott (Egy későbbi vers hatálytalanítja vagy helyettesíti az azt megelőzőt ). Ezek a végső szavak. Felhívják a muszlimokat, hogy indítsanak háborút a könyv népei ellen, akik nem hisznek az igazság vallásában, az iszlámban .

[Korán 9:29] Harcoljatok azok ellen, akik megkapták az Írásokat (zsidók és keresztények), de nem hisznek Allahban vagy a Végső Napban. Ők nem tartják tilosnak, amit Allah és az Ő Küldötte megtiltott. A keresztények és a zsidók nem követik az igazság vallását mindaddig, míg be nem hódolnak, és meg nem fizetik a fejadót [dzsizját], és megalázottá nem válnak.

A „nem tartják tilosnak” azt jelenti, hogy nem fogadják el a sária törvényeket. A „míg be nem hódolnak” a sária törvényének való behódolást jelenti . Azok a keresztények és zsidók, akik nem fogadják el, hogy Mohamed az utolsó próféta, kafírnak számítanak .

A muzulmánok napi ötször imádkoznak, és a bevezető ima mindig tartalmazza a következőt:

[Korán 1:7] [Vezess minket az egyenes úton,…] Ne azok útján, akiket haragvásod sújt [zsidók], sem pedig a tévelygőkén [keresztények] .

A trilógia rengeteg foglalkozik a zsidókkal Mekkában alapvetően kedvezően említi őket. Viszont Medinában a zsidók már az iszlám ellenségei, mert tagadják, hogy Mohamed az utolsó próféta. Vegyük észre, hogy a Trilógiában több a zsidógyűlölet, mint a Mein Kampfban.

Nyelvezet

Az eredeti arab szó a hitetlenekre a kafír, és pontosan ezt a szót használják a Koránban és a saríában is . Ezért a hitelesség és a pontosság kedvéért mi is ezt alkalmazzuk.
Ez igen egyszerű: ha nem hiszel Mohamedben és a Koránban, akkor kafír vagy.

2015. október 26., hétfő

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 11.

A kafírok

Az eddigiekben átfogó képet szereztünk a saríáról, és megvizsgáltuk a nők helyzetét a saríán belül . Most új témához érkeztünk: a hitetlenekhez – vagyis a nem muszlimokhoz. A saría törvényekről készült fordításokban a nem muszlim kifejezést használják, de a tényleges arab szó a kafír . A kafír szó lényegesen többet jelent a nem muszlimnál . Az eredeti jelentés: „igazság elfedője, Allah irgalmának elhárítója”, vagyis aki eltitkolja az iszlám igazságát .

A Korán szerint a kafírokat be lehet csapni, szabad összeesküvést szítani ellenük, gyűlölni, rabszolgaságba hajtani, kigúnyolni, kínozni őket vagy még rosszabbakat is. Általában még hitetlennek is fordítják, azonban ez a fordítás hibás . A hitetlen szó logikailag és érzelmileg semleges, míg a kafír a legsértőbb, leggyűlöletesebb szó, egy szó, amely tele van negatív előítéletekkel [a magyar gyaur szó jobban visszaadja a szó negatív jelentéstartalmát – a ford] .

Sokféle vallási elnevezés utal a kafírokra: többistenhívő, bálványimádó, a könyv népei (keresztények és zsidók), buddhista, ateista, agnosztikus és pogány . A kafír szó lefedi mindet: mindegy, hogy mi a vallási elnevezés, egyformán lehet őket kezelni. Amit Mohamed a többistenhívőkről mondott vagy amit tett velük, az mindenféle kafírra alkalmazható . Az iszlám hatalmas figyelmet szentel a kafíroknak A Korán legnagyobb része (64 százaléka) a kafírokról szól, míg a Szíra szinte teljes mértékben (81 százalék) Mohamed kafírokkal folytatott küzdelmeit írja le . A Hadísz (Hagyományok) 37 százaléka szintén a kafírokkal foglalkozik . A Trilógia összességében terjedelmének 60 százalékát a kafíroknak szenteli . A saría közel sem foglalkozik ennyit a kafírokkal, mivel a saría törvény elsősorban a muszlimok számára készült . Mellesleg a kafíroknak kevés joguk van, úgyhogy ez kevés magyarázatot igényel .

A muszlimok a vallási iszlámot gyakorolják, hogy a paradicsomba kerüljenek, és elkerüljék a poklot . Azonban amit Mohamed a kafírokkal művelt, az nem vallási, hanem politikai tettnek minősül. A politikai iszlám az, ami a kafírok számára fontos, nem a vallás. Kit érdekel, hogy hogyan imádkoznak a muszlimok? Ugyanakkor mindannyiunkat foglalkoztat, hogy mit tesznek velünk és mit mondanak rólunk. A politikai iszlám minden kafír számára fontos kellene hogy legyen.

Íme két idevonatkozó sária idézet a kafírokról:
[w59.2] [... ] Ez tisztázza a Korán verseit és a hadíszokat, melyek az Allahért való gyűlöletről és Allahért való szeretetről szólnak. („Al Walaa wa al Baraa”): „a kafírokkal szemben hajthatatlannak kell lenni, keményen kell fellépni ellenük, utálni kell őket, amíg el nem fogadják a Legmagasztosabb Allah által kirótt sorsot, mivel ez Allah rendeltetése.”
Az Allahért való gyűlöletet és Allahért való szeretetet Al Walaa wa al Baraa-nak hívják, mely az iszlám etika és a saría alapelve. Egy muszlimnak gyűlölnie kell, amit Allah gyűlöl, és szeretnie, amit Allah szeret . Allah gyűlöli a kafírokat, következésképp a muzulmánok is ugyanígy tesznek.
[Korán 40:35] Allah és követői gyűlölik azokat [a kafírokat], akik bármiféle felhatalmazás nélkül vitáznak Allah jelei felől [a Korán verseiről] . Így pecsételi le Allah az arrogáns, lenéző szíveket .

[h8.24] Nem engedélyezett zakátot (alamizsnát) adni egy kafírnak vagy annak, akit eleve kötelességünk támogatni, például egy feleségnek vagy családtagnak.
Néhány ide vonatkozó Korán-idézet:
A kafírokat ki lehet gúnyolni:
[Korán 83:34] Azon a napon [ítélet napján] a hívők ki fogják gúnyolni a kafírokat, miközben nászágyukon ülnek, és nézik őket . Vajon megkapták-e a kafírok a fizetségüket azért amit cselekedtek?
A kafírokat le lehet fejezni:
[Korán 47:4] Ha a csatamezőn találkoztok a kafírokkal, vágjátok le a fejüket, míg fölényesen le nem győztétek őket, majd fogjátok a rabokat, és szorosan kötözzétek meg őket . 

A kafírok ellen szabad összeesküvést szőni:
[Korán 86:15] Összeesküdnek ellened és cselszövést terveznek ellened [Mohamed ellen], ám én is összeesküdök ellenük és cselszövést tervezek ellenük. Ezért viselkedj higgadtan a kafírokkal, és hagyd őket békén egy ideig.

A kafírokban szabad félelmet kelteni:
[Korán 8:12] Ekkor a te Urad az Ő angyalaihoz szólt és ezt mondta: „Veletek leszek. Adjatok erőt a hívőknek. Én pedig rettegést fogok kelteni a kafírok szívében, le fogom vágni a fejüket, és az ujjuk hegyét is.”
Egy muzulmán számára egy kafír nem lehet barát:
[Korán 3:28] A hívők ne barátkozzanak kafírokkal más hívők helyett! Akik mégis ezt teszik, elveszítik Allah védelmét, egyedül maradnak önnönmaguk védőiként . Allah figyelmeztet benneteket, hogy féljétek őt, hisz mindenki hozzá fog majd visszatérni .

A kafírok gonoszak:
[Korán 23:97] És mondd: „Ó, Uram, nálad keresek menedéket a gonoszok (kafírok) sugalmazásai elől. És nálad keresek menedéket, Uram, az ő jelenlétük elől.
A kafírok kegyvesztettek:
[Korán 37:18] Mondd meg nekik: „Igen, és ti [kafírok] kegyvesztettek lesztek!”
A kafírok átkozottak:
[Korán 33:61] Meg lesznek átkozva, és ahol rájuk lelnek, ott megfogják és megölik őket . Allah ugyanezt tette azokkal is, akik előttük jöttek. És nem fogtok változást találni Allah megszokott eljárásaiban .

2015. október 20., kedd

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 10.

CSALÁDJOG

Iszlám tudósok szerint az iszlám tökéletes családjogi törvénye szent, mivel teljes mértékben Allah szavain – ahogy azok a dicső Koránban találhatóak – és Mohamed szunnáján nyugszik. Minden más törvény ember által teremtett, és be kell hódoljon Allah akaratának. Ennek következtében csak a saría törvénye lehet megfelelő a muszlimok számára. A muszlimok számára bűn a kafírok törvényei szerint élni.

A saría szerint:

[m3.13] Kétféle típusú gyám létezik, van, amelyik kényszeríti a rábízott nőt a házasságra, van, amelyik nem.

[m6.10] Szabad férfiak számára törvénytelen négy nőnél többel házasodni .

[m8.2] Egy gyám nem adhatja férjhez kevesebbért pubertás kor előtti lányát, mint amennyit tipikusan kapna egy hasonló menyasszonyért .

Házasságtörés

[Bukhári 3,38,508] Mohamed azt mondta: „Unais, vond kérdőre ennek az embernek a feleségét, és ha az elismeri, hogy házasságtörést követett el, köveztesd halálra.”

[Bukhári 8,82,803] Ali halálra köveztetett egy asszonyt pénteken, majd azt mondta: „Úgy büntettem meg ezt az asszonyt, ahogy Mohamed is tette volna.”

[m10.4] Egy férj megtilthatja feleségének, hogy az elhagyja a házat. Azonban, ha az asszony valamelyik rokona meghal, akkor jobb, ha elengedi őt látogatóba.

M5.0 Házassági jogok, a feleség házastársi kötelességei

[m5.1] A nő kötelessége a férjével közösülni abban a pillanatban, amint (a) azt a férje kéri;
(b) otthon vannak;
(c) az asszony fizikailag képes rá.

[Abu Dáúd 11, 2138; 2139] Muávijah azt mondta: „Allah Apostola, hogyan közelítsük meg feleségeinket, és mikor hagyjuk őket békén?” Ő így felelt: „Úgy és akkor közelítsétek meg a termőföldeteket, ahogy és amikor csak akarjátok.” (A termőföld a vagina egy elnevezése )

A legfontosabb dolog, amit egy nő magával hoz a házasságba, az a vaginája.

[Bukhári 7,62,81] Mohamed ezt mondta: „A házassági eskünek való engedelmesség leginkább azt jelenti, hogy a férjnek joga van élvezni a felesége vagináját.”
Allah megátkozza azokat a nőket, akik megtagadják a szexet .

[Bukhári 7,62,121] Mohamed: „Ha egy nő elutasítja férje kérését a szexre, az angyalok éjjel megátkozzák őt.”
A Szírában több is van még a férj jogairól:
[Iszhák 957] Mohamed elküldte Muadh-ot Jemenbe, hittérítésre. Míg ott tartózkodott, megkérdezték tőle, hogy milyen jogai vannak egy férjnek a felesége felett. Ő így felelt a nőnek, aki kérdezte: „Ha hazamennél, és azt látnád, hogy férjed orrából genny és vér folyik, és addig nyalnád, míg tiszta nem lesz – még ez sem merítené ki férjed jogait.”
Gyermekkorú menyasszonyok
Mohamed ötvenegy évesen kérte meg Aisa kezét, aki akkor hatéves volt . A gyermekházasság a szunna része .

[Bukhári 7,62,18] Amikor Mohamed Abu Bakrtól megkérte Aisa kezét, Abu így felelt: „De hisz a testvéred vagyok.” Mohamed ezt mondta: „Csak Allah vallásában és könyvében vagyunk testvérek, ezért törvényes, hogy feleségül vegyem őt.”

2015. október 16., péntek

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 9.

Becsületgyilkosság

A saría tanai nem szólnak közvetlenül a becsületgyilkosságról. A saría kijelenti, hogy a nő kevesebbet ér a férfinál, és engedélyezi a férfinak, hogy veréssel érvényesítse jogát, de a becsületgyilkosságnak nem ad jogi státust .

Azonban nincs büntetés egy házasságtörő megöléséért:
[o5.4] Nincs bűnhődés olyasvalaki megöléséért, aki elhagyja az iszlámot, útonálló vagy házasságtörésért elítélték.

[e12.8] Érdemtelenek (akiket meg lehet ölni) azok, akiket házasságtörésért elítéltek.

Ezek alapján úgy tűnhet, hogy a férfiakra és nőkre azonos büntetés vonatkozik, mindazonáltal a férfiak számára több törvényes mód van a közösülésre, míg a nők számára ez kizárólag a férjükre korlátozódik Ezért a nőket sokkal nagyobb valószínűséggel ölik meg .

A férfi uralkodik a nő felett, azonban a közösségben való helyzete azon múlik, hogy az asszonyai hogyan viselkednek . A szent féltékenységet gírának hívják, ez az érzés még Allahban is jelen van. A gíra önbecsülést is jelent, és ez a becsületgyilkosságok alapja . Mint ahogy az a következő hadíszban is látható, Szaíd fenyegetése, hogy megöl egy férfit a feleségével együtt, nemhogy elítélendő, hanem inkább támogatandó .  Egy muszlim által a gírájának védelmében alkalmazott erőszak teljes mértékben összhangban áll az iszlámmal .

[Bukhári 8,82,829; Bukhári 9,93,512] Szaíd bin Ubada azt mondta:

„Ha meglátnék egy férfit a feleségemmel, lesújtanék rá kardom lapjával.” Amikor ezt Mohamed meghallotta, így szólt: „Emberek, ti megdöbbentek Szaíd gíráján (önbecsülésén). Azonban Allah segítségével nekem több gírám van, mint neki, és Allahnak még nálam is több van, és Allah a gírája miatt tette törvénytelenné a nyíltan vagy titokban elkövetett szégyentelen tetteket és bűnöket.” […]

A legtöbb becsületgyilkosság az iszlám társadalmakban történik.

2015. október 13., kedd

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 8.

Női nemiszerv-csonkítás és női körülmetélés

Sajnos a körülmetélés kifejezést egyformán használják mind a férfiak fitymájának, mind a nők csiklójának eltávolítására . Pedig ezek nem összehasonlíthatóak.

[Bukhári 7,72,779] Mohamed azt mondta: „Ötféle gyakorlat jellemezte az ősi prófétákat: a körülmetélés, az ágyéki szőr borotválása, a bajusz rövidre nyírása, a köröm vágása és a hónalj szőrtelenítése.”

A következő hadísz utal a női nemiszervek körülmetélésére .  Azt feltételezi, hogy mind a férfi, mind a nő körül van metélve.

[Muszlim 003,0684] [ ] Abu Musza ezután azt mondta: „Mikor kötelező a fürdés?” Aisa így válaszolt: „A megfelelő embert kérdezed. Mohamed azt mondta, hogy akkor kötelező fürödni, miután a férfi magáévá tette a nőt, és a körülmetélt nemiszervek érintkeztek.”

A körülmetélés része a saría törvénynek. Itt egy félrevezető fordítás:

[e4.3] A körülmetélés kötelező mind a férfiak, mind pedig a nők számára . Férfiak esetében ez a fityma eltávolítása a péniszről, nők esetében pedig a csiklót borító bőrredő eltávolítását jelenti (nem magát a csiklót, mint ahogy néhányan tévesen állítják)

Mindazonáltal az arab szöveg valójában így szól:

[e4.3] A körülmetélés kötelező (mind a férfiak, mind nők számára) úgy, hogy a férfiaknak levágják a pénisz makkját borító bőrt, a női körülmetélés során pedig kivágják a csiklót (ez az úgynevezett hufád) .

Ezek a félrevezető fordítások elfedik a saría törvény valódi arcát . Az ilyen megtévesztéseket takíjjának nevezik, ami nem más, mint a szentesített csalás egyik formája .

A badri csatából fennmaradt egy hivatkozás a csikló eltávolításának szokásáról .

[I564] Hamza azt mondta: „Gyere ide, te nőket körülmetélő fia!” A fiú anyja Umm Anmar volt, egy azok közül, aki a lányokat metélte körül Mekkában. Ezután Hamza lesújtott rá, és megölte .

[O12.0] A paráználkodás büntetése

[o12.6] Ha a büntetés megkövezés, akkor meg kell kövezni a bűnösöket függetlenül az időjárástól vagy betegségtől . A terhes nőket nem lehet megkövezni a szülésig, illetve amíg a gyerek gondozásra szorul.

[Muszlim 017, 4206] Mohamedhez odament egy nő, és így szólt: „Allah hírvivője, házasságtörést követtem el”, [ ] Amikor megszülte gyermekét, odament a bepólyált gyermekkel és így szólt: „Itt a gyermek, akinek életet adtam.” Mohamed azt válaszolta: „Menj és szoptasd, amíg el nem választódik.”
Az elválasztás után a nő ismét Mohamedhez ment gyermekével, aki egy darab kenyeret tartott a kezében A nő így szólt: „Allah apostola, itt van a gyermek, akit elválasztottam, és most már rendes ételt eszik.” Mohamed egy másik muszlimra bízta a gyereket, és kihirdette a büntetést. Ezután a nőt egy mellig érő árokba temették, és Mohamed parancsára halálra kövezték.

2015. október 7., szerda

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 7.

Tanítás a nőkről

A saría törvényei alapján a nők több szempontból sem teljes értékűek:

[o22.1] Az iszlám bíróvá válás elengedhetetlen feltétele:
(a) ha valaki szabad férfi [ ...]

[o4.9] Egy nő halálakor vagy sérülésekor fizetendő kártérítés feleannyi, mint egy férfi után fizetendő jóvátétel .

[Bukhári 3,48,826] Mohamed azt kérdezte: „Igaz-e, hogy egy női szemtanú tanúvallomása feleannyit ér, mint egy férfié?” A nő azt válaszolta: „Igen.” Mire Mohamed azt mondta: „Ez azért van, mert a női tudat fogyatékos.”

[l10.3] Az általános részesedést úgy kell felosztani, hogy a férfi mindig két nő részét kapja.

[Korán 4:11] Gyermekeitekre vonatkozóan Allah ekképpen rendelkezik: A fiúgyermeket az örökség elosztásakor annyi illeti meg, mint amennyi két leánygyermek része [ ...]

A következő hadísz szerint a tevék, a rabszolgák és a nők egyenértékűek.

[Abu Dáúd 11, 2155] Mohamed azt mondta: Ha valamelyikőtök feleségül vesz egy nőt, vagy vesz egy rabszolgát, mondja ezt: „Ó, Allah, add meg nekem a benne lévő jót és az ő természetében lévő jót, melyet te teremtettél; menedéket veszek benned az asszony gonoszsága és rossz hajlamai elől, melyet te teremtettél.” Ha valaki tevét vásárol, ragadja meg a teve púpjának tetejét, és mondja ugyanezt.

A nők intelligencia és vallás tekintetében alacsonyabb rendűek a férfiaknál .

[Bukhári 1,6,30] Mohamed, miközben imádkozni ment, elhaladt egy csoport nő mellett, és azt mondta: „Hölgyek, adjatok alamizsnát és adományozzatok pénzt a szerencsétleneknek, mert szemtanúja voltam annak, hogy a pokolban a legtöbb ember nő.”
Mire ezt kérdezték: „Miért van ez így?”
Mohamed így válaszolt: „Túl sokat esküdöztök, és nem mutattok hálát a férjetek felé. Soha nem találkoztam még senkivel, akiből annyira hiányzott volna az intelligencia vagy vallásilag annyira tudatlan lenne, mint a nők. Sokan közületek félrevezetik az óvatos és intelligens férfiakat.”
A nők erre azt felelték: „Pontosan miért is hiányzik belőlünk az értelem vagy a hit?”
Mohamed azt mondta: „Igaz-e az, hogy egy férfi tanúskodása két nő tanúskodásával ér fel?”
Miután a nők megerősítették igazát, Mohamed azt mondta: „Ez bizonyítja, hogy a nők nem értelmesek. Igaz-e az, hogy a nők nem imádkozhatnak és böjtölhetnek a mensturációs ciklus alatt?”
A nők azt felelték, hogy ez szintén igaz .
Ezután Mohamed azt mondta: „Ez bizonyítja, hogy a nők nem eléggé vallásosak.”

A nők tanúvallomása fele annyit ér, mint egy férfié.

[Korán 2:282] Ti hívők! Ha adósságrúl köttök szerződést egy meghatározott időre, írjátok le azt! Készítsen írást arról egy írnok jelenlétetekben úgy, ahogy a méltányosság megköveteli! Nem vonakodhat egy írnok sem, hogy írást készítsen, úgy, ahogyan azt Allah megtanította neki! Írnia kell!
Az diktáljon, akit az adósság terhel, és óvakodjon Allahtól, az ő Urától, s ne próbáljon lefaragni semmit sem az összegből! Ha az adós korlátozott a megértésben, vagy gyámoltalan, vagy nem képes diktálni, gyámja (Wali) diktáljon igazságosan. Felnőtt férfijaitok közül két tanút kérjetek föl tanúságtételre! Ha nem lenne két férfi, akkor legyen egy férfi és két nő, olyanok, akiket alkalmasnak találtok tanúnak. Így ha valamelyik nő hibát vét, a másik helyesbítheti azt. [...]

2015. október 5., hétfő

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 6.

A NŐK

Az iszlám tudósai a következőket állítják:

• Az iszlám családokban a nőket illetően a saría törvénye a követendő jogrend
• Az iszlám az első civilizáció, amely gondoskodott a nők jogairól, és biztosította azokat
• Mohamed tökéletes példát mutatott a világnak azzal, ahogyan az iszlám a nőket védi
• A muszlim nők nagyra becsültek, és mint egy kincset, óvni kell őket a kafír világ bűneitől
• A muszlim nők jogai Allahtól származnak

A saría szerint: a saría törvénye különböző jogszabályokat tartalmaz különböző embercsoportok számára . A nők csoportja egy ilyen különleges kategória .

A feleségverés

Az iszlám nagyszerű látásmódja a nőkről a Korán egy versszakából vált ismertté:

[Korán 4:34] Allah a férfiakat felsőbbrendűnek teremtette a nőknél, mivel a férfiak a vagyonukat a nőkre költik, és támogatják a nőket. Ezért az erényes nő szófogadó, és őrzi a mások számára láthatatlan részeit, mint ahogy Allah vigyáz azokra. A lázadónak tűnő nőket először intsétek meg, majd küldjétek őket külön ágyba, végül verjétek meg őket. Ha ezek után engedelmessé válnak, akkor ne tegyetek mást; Allah bizony magasztos és nagyszerű!

A saría: az engedetlen feleséggel való bánásmód

[m10.12] Ha a férj észreveszi feleségén az engedetlenség jeleit, akár a szavak szintjén: amikor a nő barátságtalan választ ad olyan helyzetekben, amikor udvarias szokott lenni, vagy amikor a férfi ágyba invitálja, amit a feleség a szokásos viselkedésétől eltérően visszautasít; akár a cselekedetek szintjén: amikor a feleség idegenkedik tőle, holott előtte kedves és vidám volt; akkor először szóban kell figyelmeztetnie az asszonyt, mielőtt tartózkodna tőle vagy megverné, mivel lehet, hogy a feleségnek van mentsége .

A figyelmeztetés például lehet a következő „Féld Allahot az engem illető jogok miatt!”, vagy el lehet magyarázni, hogy az engedetlenség érvényteleníti a férj kötelességeit: megvonhatja asszonyától támogatását, valamint nem köteles előnyben részesíteni a többi feleséggel szemben. Vagy akár közölni lehet vele, hogy a férjnek való engedelmesség vallási kötelezettség .

Ha a feleség engedetlen, a férj tartózkodhat az együtt alvástól (közösüléstől), és visszautasíthatja a beszélgetést, továbbá megütheti a feleségét, de csak olyan módon, hogy ne okozzon kárt, vagyis nem okozhat zúzódást, nem törhet csontot, nem sebezheti meg és nem okozhat vérzést. A másik arcul csapása törvényellenes. Az asszonyt meg lehet verni, ha egyszer vagy többször volt engedetlen, habár némely enyhébb vélemény szerint, csak akkor lehet megütni, ha az asszony ismételten engedetlen .

[Iszhák969] Mohamed azt is mondta az embereknek, hogy a férfinak jogai vannak a feleségével szemben, és a nőnek is a férjével szemben. A feleség soha ne kövessen el házasságtörést vagy viselkedjen kihívóan másokkal .
Ha mégis így cselekszik, tegyék őt külön helyiségbe, és enyhén verjék meg . Ha tartózkodik a tiltott dolgoktól, akkor joga van ételhez és ruhához. A férfiak némiképp rendelkezhetnek a nők felett, mert a nők a férfiak foglyai, és nem urai önmaguknak.

[Abu Dáúd 11, 2141] Mohamed azt mondta: „a férfit nem lehet kérdőre vonni, hogy miért veri a feleségét.”
[Bukhári 7,62,132] A próféta ezt mondta: „Egyikőtök se korbácsolja meg a feleségét, ahogy megkorbácsolna egy rabszolgát, hogy aztán a nap végén szexuálisan közösüljön vele. A pokolra jutottak többsége nő (lesz majd).”

2015. szeptember 30., szerda

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 5.

Hihető és megbízható

Könyvemben minden ismeret tényeken alapszik, pusztán kritikus gondolkodást és elemzést használva . Minden, amit itt találunk, az „szakértőktől” függetlenül is igazolható . Ez különbözik attól a fajta megközelítéstől, amikor egy muszlimot vagy egy „szakértőt” kérdezünk meg az iszlámról vagy a saríáról. Ha egy muszlim vagy bármelyik szakértő mond valamit az iszlámról, ami ellentétben áll a Koránnal vagy a szunnával, akkor a szakértő téved. Ha a szakértő kijelent valamit, ami összhangban áll a Koránnal vagy a szunnával, akkor a szakértőnek igaza van.  Miután megismertük a Koránt és a szunnát, egyéb tanácsra nincs szükségünk.

A politikai iszlám

A Trilógia nagy része nem arról szól, hogy miként legyünk jó muszlimok. Ehelyett a szövegek leginkább a hitetlenekről beszélnek. A Korán teljes szövegének 64 százaléka, a teljes Trilógiának pedig 60 százaléka szól a hitetlenekről.

Az iszlám nem „csak” egy vallás. Ez egy egész civilizáció, részletes politikai rendszerrel, vallással, valamint saját törvénykezéssel, a saríával. Mohamed Mekkában 13 évig prédikált az iszlám vallásról, ezalatt mindössze 150 arabot térített át az iszlámra. Majd Medinába ment, ahol politikussá és hadúrrá vált. Két év alatt Medinában minden zsidót megöltek, leigáztak vagy száműztek. Életének utolsó kilenc évében átlagosan hathetente vett részt valamilyen erőszakos cselekményben . Mohamed egyetlen ellenséget sem hagyott hátra maga után.
Mindezek nem vallási, hanem politikai lépések voltak A dzsihád egy politikai cselekmény vallási motivációval. A politikai iszlám pedig az a tan, ami a nem muszlimokkal foglalkozik. Mohamed vallási programja nem járt sikerrel, azonban a dzsihád politikai műveletei diadalt arattak. A saría törvény nem más, mint az iszlám civilizáció politikai alkalmazása .

Az iszlám politikai sajátosságai teremtik meg az alapvető különbséget például a saría és a zsidó vallási hagyomány, a halakha között. A zsidó vallási törvények nem rendelkeznek a nem zsidókról, sőt világosan kimondják, hogy a hatályos törvények felülírják a halakhát .
A saría sokat beszél a kafírokról [nem muzulmánok – a ford ] és arról, hogy miként kell őket kezelni, leigázni és irányítani. A saría politikai fennhatóságot követel az alkotmány felett . A saríában nincs semmi, ami kedvező lenne a nem muszlimok számára . Ez az oka, hogy minden hitetlennek ismernie kellene a saría törvényét, különösen a politikával, államvezetéssel, rendszabályokkal és jogi ügyekkel foglalkozóknak. A saría törvénye a hitetlenekre is vonatkozik, nemcsak a muszlimokra. Az iszlám hitetlenekhez való hozzáállása és tevékenysége politikai, nem vallási .
Habár a saría sérti alkotmányunk minden egyes alapelvét, mégis alkalmazzuk azt, mert nem ismerjük a saríát és annak pontos jelentését .

A saría és annak értelmezése

Általános  vélekedés  szerint,  amikor  a  Korán  kellemetlen  versszakaival  találkozunk, akkor rosszul értelmezzük a szöveg igazi jelentését . Több mint ezer éve a saría az iszlám hivatalos és irányadó értelmezése. A saría nem más, mint a Korán és a szunna értelmezése a legkiválóbb iszlám tudósok szerint. Nincs szükség további értelmezésre, ezt a munkát már ezer éve elvégezték. Az iszlámmal kapcsolatos új kérdések csak a saría szerint kerülhetnek értékelésre és elbírálásra, mivel ez az egész emberiség végső és egyetemes erkölcsi kódexe az idők végezetéig.
A saría a hibátlan és megváltozhatatlan Koránon és szunnán alapul. Az iszlám tudósok nagy többsége szerint a saría Allah akarata a múltban és a jelenben. Ezért minden népnek úgy kellene használni azt jelenlegi formájában, mint az egyetlen szent törvényt .
A saría bármilyen változtatása vagy átalakítása a klasszikus szövegeken, a Koránon vagy Mohamed szunnáján kell hogy alapuljon .

2015. szeptember 25., péntek

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 4.

A hivatkozási számok

Mielőtt megértenénk a saríát, meg kell ismernünk három könyvet, melyek a saría alapját képezik . A saríában minden egyes rendelkezés vagy jogszabály a Koránra vagy a szunnára való hivatkozáson alapszik . A szunna Mohamed tökéletes példáját mutatja be (ez két gyűjteményben, a Hadíszban és a Szírában található). Az iszlám minden egyes törvénye a Koránból vagy a szunnából kell hogy származzon .

A szunnát úgy ismerhetjük meg, ha személyes részleteket tudunk meg Mohamed életéről. Tudjuk, hogy hogyan tisztította a fogát, melyik cipőt vette fel először . Azért ismerjük a szunnát, mert létezik a Szíra és a Hadísz . A Koránról valószínűleg azt gondoljuk, hogy az az iszlám bibliája. De ez nem igaz . Az iszlám bibliája a Korán, a Szíra és a Hadísz; és ezt a három könyvet akár Trilógiának is nevezhetjük.

A Korán csak kis része, mindössze 14 százaléka az egész szövegnek, amit az iszlám tanként ismerünk . A szunnában (Szíra és Hadísz) található szövegek 86 százalékát képezik a teljes iszlám tannak. Az iszlám ezek alapján 14 százalék Allah és 86 százalék Mohamed.
A saría nem más, mint a Korán és a szunna összesűrítése és értelmezése . Ezért lehetetlen megérteni a saríát anélkül, hogy ne lenne ismeretünk a Koránban, a Hadíszban és a Szírában található vallási tanokról. Lapozzunk bármelyik oldalra a következő fejezetekben, és a bekezdések nagy részénél egy mutatószámot találhatunk .

Egy klasszikus saría szöveg "Az utazó támasza". Ez hiteles forrásnak számít, miután napjaink öt leghíresebb iszlám tudósa hitelesítette és igazolta pontosságát . A könyv 1200 oldal, a 14. században íródott és olyan témákat tárgyal mint a nem muszlimok politikai irányítása, imádságok, dzsihád, végrendelet és vagyon, büntetés, törvényszéki előírások és birtokhasználat .

Íme egy jellegzetes bekezdés:

[O8.0] az iszlám elhagyása
[o8.1] Ha egy épelméjű személy, aki elérte a serdülőkort, önként elhagyja az iszlámot, akkor az megérdemli a halált
[Bukhári 9,83,17] Mohamed: „Azt a muszlimot aki elismeri, hogy nincs más isten, csak Allah, és én a prófétája vagyok, nem lehet megölni, kivéve három esetben: ha gyilkosságot, házasságtörést vagy hitehagyást követ el.”

Az „o8.1” hivatkozás egy mutatószám a saría törvény szövegében, Az utazó támaszában . A szöveg szakaszokra van osztva az a, b, c, stb felosztás szerint. Ez a bizonyos törvény az "o" szakaszban, a 8. bekezdésben és az 1. albekezdésben található Az [o8.1] mutatószám segítségével közvetlenül hivatkozhatunk a forrásra, Az Utazó támaszára .

A fenti példában nemcsak a rendeletet láthatjuk, hogy az aposztatákat (azokat az embereket, akik elhagyják az iszlámot) meg kell ölni, hanem az ezt alátámasztó tanítást is egy hadíszból, a Koránnal együtt használt szent szövegből . A hadíszok Mohamed cselekedeteit és szavait tartalmazzák. Ez a bizonyos hadísz a Szahíh al-Bukháriból származik, ami a szunnita iszlám hat hiteles hadíszgyűjteményének egyike. Ezen prófétai hagyományokat vagy hadíszokat a muszlim tudós, Mohamed Ibn Iszmáíl al-Bukhári gyűjtötte össze, körülbelül kétszáz évvel Mohamed halála után, és egész életét ennek összeállítására fordította. Ez a legmegbízhatóbb a gyűjtemények közül. A szahíh szó hitelest vagy helyeset jelent. Figyeljük meg a mutatószámot – [9,83,17] . Ez a hivatkozási szám olyan, mint egy fejezet vagy versszakmutató, amellyel megtalálhatjuk és elolvashatjuk az eredetit. Mindegyik hadísz, beleértve Bukhári gyűjteményét is, megtalálható egyetemi internetoldalakon [angolul – a ford] .

Itt egy saría törvény, amelyet a Koránnal támasztanak alá:

[O9.0] Dzsihád
A dzsihád az iszlám elterjesztésére szolgáló, kafírok elleni háborút jelenti . 
[Korán 2:216] Előíratott nektek a harc, holott az ellenetekre van. Lehet, hogy valami ellenetekre van, noha az jó nektek, és lehet, hogy szerettek valamit, noha az rossz nektek. Allahnak tudása van, ti azonban nem tudtok. 

A fenti példában láthatjuk, hogy a saría szövege először meghatározza a dzsihád jelentését, majd ezt követően a hivatkozás gondoskodik annak jogosultságáról. Még egyszer: leellenőrizhetjük a Korán versszak hitelességét, valamint az eredeti [O9 0] hivatkozást Az utazó támaszában . 

A támogató iratokra vonatkozó hivatkozások egyik utolsó típusa a következő:

Az engedetlen feleséggel való bánásmód
[m10.12] Amikor egy férj engedetlenség jeleit veszi észre
[Iszhák 969] ...A férfiak némiképp rendelkezhetnek a nők felett, mert a nők a férfiak foglyai, és nem urai önmaguknak.
Fent a szokásos saría hivatkozási szám az [m10.12] Az utazó támaszára utal, mint eredeti hivatkozásra Az Iszhák mutató szám, a 969, egy széljegyzet-hivatkozás, amely
lehetővé teszi a Szírában (The Life of Muhammad [Mohamed élete], A. Guillaume) való
keresést, és a hivatkozás igazolását .

2015. szeptember 22., kedd

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 3.

Három nézőpont az iszlámról

Az iszlámra háromféleképpen lehet tekinteni, attól függően, hogy hogyan vélekedünk Mohamedről . Ha Mohamedre Allah prófétájaként tekintünk, akkor hívők vagyunk . Ha nem, akkor hitetlenek. A harmadik nézőpont szerint az iszlám hitvédői vagyunk. Az apologéták nem hiszik, hogy Mohamed próféta volt, de elnézőek az iszlámmal szemben, anélkül, hogy valódi tudással rendelkeznének róla.

Az alábbi példa szemlélteti a háromféle látásmódot.
Egyszer Medinában Mohamed, oldalán 12 éves feleségével, egy egész napon át nézte, ahogy nyolcszáz zsidót karddal lefejeznek . Azért fejezték le őket, mert nem ismerték el Mohamedet Allah prófétájaként. A muszlimok szerint haláluk szükséges volt, mert Mohamed prófétaságát tagadni az iszlám elleni bűntettnek számított – és annak számít ma is. Azért fejezték le őket, mert Allah szentesítette ezt.

A hitetlenek szerint azonban ez gonosztettnek minősül, mely bizonyíték az iszlám dzsihád erőszakosságára.  Az apologéták szerint pedig ez egy történelmi esemény volt; szerintük minden kultúra múltjában fellelhető az erőszak, ezért nem kellene ítélkezni . Ők azok, akik valójában nem olvastak el egyetlen alapvető iszlám szöveget sem, de határozottan nyilatkoznak az iszlámról .

A különböző nézőpontok szerint a nyolcszáz zsidó halála:

• kifogástalan szent cselekedet volt;
• tragédia volt;
• csak egy történelmi esemény volt, aminél mi már tettünk rosszabbat is

Valójában nincs „helyes” szemlélet az iszlámról, mivel a nézőpontok összeegyeztethetetlenek . Ez a könyv a hitetlen szemszögéből íródott. Abból a szempontból tekint az iszlámra, hogy az milyen hatással van a nem muszlimokra. Ez azt is jelenti, hogy a vallás itt kevéssé fontos. Az iszlám vallás csak a muzulmánokat érinti, azonban az iszlám politikai nézetei minden hitetlenre hatást gyakorolnak.  Ez a könyv az iszlám politikai rendszeréről szól. Nem tárgyalja a muszlimokat vagy a vallásukat .  A muszlimok mint emberek egymástól teljesen különbözőek lehetnek. A vallást azért gyakorolják, hogy a paradicsomba jussanak, és elkerüljék a poklot . Nincs haszna és értelme az iszlámot mint vallást tárgyalni .
Az iszlámról a politika szempontjából kell beszélnünk, mivel ez egy erőteljes politikai rendszer .

MI A SARÍA?

A saría az iszlám jogrendszere. A saría az alapja a muszlimok minden, társadalmunkat érintő követelésének .

• Amikor az iskolákat arra kérik, hogy biztosítsanak helyet iszlám imádkozásra, akkor valójában arra kérnek bennünket, hogy alkalmazzuk a saría törvényét
• Amikor egy muszlim fejkendőt visel, az a saría iránti engedelmesség
• Amikor újságaink nem tették közzé a dán Mohamed-karikatúrákat, sajtónk valójában a saría jog követeléseinek engedelmeskedett
• Amikor azt követelik kórházainktól, hogy a muszlim nőket speciális módon lássák el, a saría előírásait alkalmazzuk
• Amikor tankönyveinket ellenőriztetni kell muszlim szervezetekkel, mielőtt használjuk őket iskoláinkban, akkor a saría törvényének megfelelően cselekszünk
A Világkereskedelmi Központ elleni támadást a saríában található háborúra vonatkozó szabályok, a dzsihád szerint követték el. A saría jogrendszer az alapja minden muszlim életének vallási, politikai és kulturális szinten egyaránt .
A saría törvényét egyre többször alkalmazzák Európában (és Magyarországon is), még sincs ismeretünk arról, hogy mi a saría, mivel sem a magániskolák, sem pedig az állami, vagy egyházi fenntartású iskolák nem tanítanak róla .

2015. szeptember 18., péntek

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 2.

Miért kell ismernünk a saríát?

Az iszlám tudósok szerint az iszlám törvénye tökéletes, egyetemes és örökkévaló Magyarország törvényei átmenetiek, korlátoltak és végül eltűnnek . Minden muszlim kötelessége, hogy engedelmeskedjen Allah törvényének, a saríának. Magyarország törvényei ember által alkotottak, míg a saría törvény szent és az egyetlen igaz istentől, Allahtól származik .

A saría olyan alapelveken nyugszik, melyek a Koránban, valamint egyéb iszlám vallási/politikai szövegekben találhatóak. Egyetlen közös alapelv sincs a magyar törvények és a saría között .

A saría törvénye szerint:
• nincs vallásszabadság;
• nincs szólásszabadság;
• nincs szabad véleményalkotás;
• nincs művészi szabadság;
• nincs sajtószabadság;
• nincs egyenlőség – a nem muszlimok, azaz a kafírok, soha nem egyenlők a muzulmánokkal;
• a saría törvénye szerint a különböző embercsoportokat nem illeti meg egyenlő védelem. Az igazságszolgáltatás kettős, más jogszabály vonatkozik a muszlim férfiakra és más a nőkre, illetve a nem muszlimokra;
• nincs női egyenjogúság;
• a nők megverhetők;
• csak a muszlimok viselhetnek fegyvert;
• nincs demokrácia, mivel a demokrácia azt jelentené, hogy egy nem muszlim egyenlő egy muszlimmal;
• az alkotmányunk a tudatlanság korának – dzsáhilijja – ember által teremtett dokumentuma, amelyet alá kell vetni a saríának;
• a nem muszlimok dhimmik, harmadosztályú állampolgárok;
• minden kormánynak a saría törvények alapján kell működnie;
• eltérően a jogrendszerűnktől, a saría nem magyarázható és megmásíthatatlan;
• nincs aranyszabály

A megoldás

E könyv tudásanyaga elemző és kritikus gondolkodáson, valamint tényeken alapszik . Mire az olvasó a végére ér, tudni fogja, hogy mi a saría törvény. És ami még ennél is fontosabb, ismerni fogja a saría alapelveit . Olyan megértésre fog szert tenni az iszlámmal kapcsolatban, amivel a legtöbb nyugati ember nem rendelkezik.

2015. szeptember 16., szerda

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 1.

Az iszlám egy olyan politikai rendszer, amelynek megvannak a saját törvényei: ez a saría. A saría törvény teljesen más alapelveken nyugszik, mint a mi törvényeink. A saría törvényei közül sok ránk – nem muzulmánokra – is vonatkozik.

Mit jelent a saría számunkra? Hogyan fogja befolyásolni az életünket? Mik a hosszú távú következményei annak, ha megadjuk a muzulmánoknak azt a jogot, hogy a mi törvényeink helyett a saría alapján irányítsák az életüket? A muzulmánok minden követelése azon az elképzelésen alapul, hogy bevezessék a saríát a nyugati országokban is. Engednünk kellene a saría bármilyen formáját? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?

Hogyan tud egy politikus vagy jogász állást foglalni a saríával kapcsolatban, ha azt nem is ismeri?

Mindezekre a kérdésekre választ kaphatunk Bill Warner A saría törvény nem muzulmánoknak című könyvéből.


A saría napjaink Európájában

Ha az iszlámot tanulmányozzuk napjaink Európájában, Amerikát láthatjuk húsz év múlva. Hogy miért? Európában a muzulmánok a saría törvény alapján cselekszenek, és manapság ugyanezt a saría törvényt kezdik el alkalmazni Amerikában is:

• Időnként megáll a közlekedés Londonban, amikor muszlimok utcákat foglalnak el imádkozás céljára – ez a saría törvény politikai következménye
• Európa egyes részei tiltott területeknek (ún no-go zónának) számítanak a nem muszlimoknak, beleértve a rendőrséget is. Ezen elszigetelt iszlám területeken csak muzulmánok élnek.  Ez a „csak-muszlim” irányvonal a saríán alapszik
• Egy anglikán püspök amellett állt ki, hogy a muszlimok az iszlám jogrend szerint élhessenek Angliában. Ez a püspök valójában a saría törvénynek engedelmeskedett
• Az iskolákban csak az iszlám által jóváhagyott szövegeket lehet használni - a saríának megfelelően
• A keresztények nem beszélhetnek a muzulmánokkal a kereszténységről, és nem terjeszthetnek keresztény irodalmat. Ez a politikai következménye annak, hogy saría bíróságok működését engedélyezte a brit jogrendszer
• Svédország egyes részein olyan gyakori a muszlimok által elkövetett nemi erőszak, hogy a rendőrségnek megtiltották az olyan adatok gyűjtését a nemi erőszak kivizsgálása során, amely az iszlámot tenné felelőssé. A nem muzulmán nőkön elkövetett nemi erőszak része az iszlám tanoknak
• Londonban a muszlimok tömegtüntetéseket tartottak a brit törvények megszüntetéséért és a saría mindenki számára követendő bevezetéséért, felekezetre való tekintet nélkül. E politikai megmozdulás kiváltó oka maga a saría
• Néhány angol kórházban a ramadán alatti böjt (iszlám vallási gyakorlat) idején a nem muzulmánok csak ott ehetnek, ahol a muszlimok nem látják őket. A nem muszlimok behódolása és megfelelése az iszlám igényeknek szintén a saría része
• A brit kórházakban a muzulmán nőket a saría törvény követelményei szerint kell ellátni

A saría napjaink Amerikájában

A saría törvény által vezérelt aktuális és történelmi események Amerikában:

• 2001 szeptember 11-én dzsihádisták megtámadták és lerombolták a New York-i Világkereskedelmi Központot. Ez az embertelen cselekedet megfelel a saría törvényben található, dzsihádról szóló tanításoknak.  A támadás egy olyan politikai tett volt, melyet a soha véget nem érő dzsihádra történő vallási utasítás motivált
• Amerikában a tankönyveket kötelező elfogadtatni egy iszlám tanáccsal, a saría törvénynek megfelelően
• Amerikai munkaadók és iskolák felé olyan követeléseket támasztanak, hogy azok helyet és időt teremtsenek az iszlám imák elvégzésére. Ez a követelés a saría törvényen alapszik
• Az amerikai bankrendszer iszlamizálódik a saría finanszírozási rendszeren keresztül Bankrendszerünk pénzügyekben elkezdett alkalmazkodni a saríához, a teljes saría törvény ismerete nélkül
• Az egyetemeket arra kérik, hogy biztosítsanak a muszlim nőknek nemek szerint elkülönített úszómedencéket és egyéb sportolási lehetőségeket
• A kórházakat beperelik, ha nem biztosítanak a saríának megfelelő ellátást
• Nincs olyan egyetemi előadás, ahol kritikusan gondolkodnának az iszlám történelméről és tanairól A saría szerint semmi sem kritizálható az iszlámmal kapcsolatban
• A muzulmán jótékonysági szervezetek a saría törvényt követve pénzzel támogatják a dzsihadistákat (iszlám terroristákat)
• Amerikai adófizetők dollárjaiból lábfürdőket szerelnek fel muszlimok számára a reptéri épületekben Ez is a saría törvény szerint történik
• Az amerikai börtönök az iszlám térítés fellegvárai
• Egyes munkahelyeken iszlám imahelyeket hoznak létre külön szobákkal és imádságra szolgáló munkaszünetekkel. Ez is a saría törvény szerint történik
• Az iszlám menekültek Amerikába hozzák orvosi ellátásra és gondozásra feleségeiket. Az amerikai hatóságok nem lépnek közbe, még akkor sem, ha ez nyilvánvaló.  A többnejűség hamisítatlan saría
• Azért harcoltunk Irakban és Afganisztánban, hogy egy olyan alkotmányt fogadjanak el, amelynek első cikkelye kimondja, hogy a saría törvény mindenek felett áll