Miután
felismertem, hogy a megváltás több mint a bűnök bocsánata, még nagyon sokáig
úgy gondoltam, hogy életünknek van egy területe, ahol Istennek ránk kellett
hagynia a küzdelmet, s ez az emberi akarat birodalma. Tudtam, hogy az elme
megújulhat, az érzelmek felszabadulhatnak, de nem tudtam felfogni, hogyan
nyúlhat be Isten az akaratba. Hogy segítsen anélkül, hogy beavatkozna alapvető
erkölcsi szabadságomba? Ennek ellenére azt is tudtam, hogy éppen akaratom
szorul rá a legnagyobb segítségre. Hogyan lehetek igazán engedelmes Isten
akaratával szemben? Még ha ma sikerül is, van valódi reményem arra, hogy holnap
is engedelmes maradok? Úgy tűnt, sorsom olyan, mint azé a szülőé, akinek
javíthatatlanul akaratos és engedetlen gyermeke van, akitől nem várható el
megfelelő magatartás, hacsak nincs folyton a sarkában valaki.
Amikor a Róma 7-et olvastam, úgy
tűnt, ez a rész igazolja legrosszabb gyanúimat.
"Mert
amit cselekszem, nem ismerem: mert nem azt művelem, amit akarok, hanem amit
gyűlölök, azt cselekszem." (Róma 7:15.).
Úgy
látszik Pált ugyanez a gond gyötörte...valószínűleg némi szenvedésébe került,
hogy biztonságosan a koporsóra szegelje tetejét.
"Mert
a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem
engedelmeskedik, mert nem is teheti." (Róma
8:7.)
Igaz, Pál arról is beszélt, hogy "Krisztussal
együtt megfeszíttettem" és "magunkat holtnak tekintjük a bűn
számára és elevennek Isten számára", mintha a válasz ebben rejlene, de
ez is újabb témákat vet fel. Ha történetesen olyan tapasztalatokon mennénk át,
hogy –
Pálhoz hasonlóan –
Krisztus rabszolgái lehessünk, akkor mi lenne az eredmény: szabadság, vagy
csupán a szabadság illúziója? Azt mondja a Biblia, hogy szabadok lennénk,
miközben végig tudjuk - és Isten is tudja, hogy valójában egyáltalán nem
vagyunk szabadok? Feladtuk akaratunkat, és talán még szabadnak is érezzük
magunkat, mégis Isten titkos kötele van állandóan a sarkunkon, hogy
valahányszor kóborlunk, Ő visszahúzzon minket a helyes pályára.
Aztán elkezdtem megtanulni valamit,
ami azóta is lázban tart: felfedeztem,
hogy Istennek roppant érdeke fűződik a szabadságunkhoz. Ő végtelenül messze
ment el ahhoz, hogy megszabadítson minket; és minden velünk kapcsolatos
céljának megvalósulásához szabadnak kell maradnunk. Meg kell látnunk ennek az
okát.
Először is: Isten Szeretet; s mivel ez a természete, a Vele
való kapcsolatunk is szereteten és bizalmon alapszik.
Másodszor: ahhoz, hogy a szeretet és bizalom egyáltalán
létezzen, a szabad akarat szabad döntése szükséges.
Ez még emberi szinten is igaz. John
szereti Jane-t és nagyon izgatja, hogy Jane viszont szereti-e őt. John viszont
azt is tudja, hogy Jane válasza csak akkor valódi szerelem, ha önkéntes. Ha
John valahogyan megszabhatná Jane-nek, hogy szeretnie kell őt, tudja, hogy
ebben semmi jó nem lenne. Más szavakkal John-nak vállalnia kell a kockázatot,
hogy Jane-t szabadon hagyja, s így a lány szabadon visszautasíthatja őt, de
igent is mondhat neki. A szeretet csak így lehetséges.
Isten ezt sokkal jobban tudja, mint az ember, mert Ő Maga a
Szeretet és arra vágyik, hogy az ember csak ezen az alapon viszonyuljon Hozzá.
Ezért velünk való minden foglalkozásakor újjászületésünk előtt és után Ő
szabadon hagyja az ember akaratát.
Ide majd többször vissza kell
térnünk, mert ez létfontosságú, de először fedezzünk fel néhány alapvető tényt,
amit tudnunk kell magáról az akaratról és arról, mit értünk a szabadság
fogalmán.
