Názáretben
(Máté 13:53-58; Márk 6:1-6; Lukács 4:16-30.)
A pusztai események után, ahol maga Sátán kísértette meg
őt, Jézus visszatért otthonába, Galilea tartományába. Szombaton, szokása
szerint, lement a zsinagógába, hogy dicsőítse Istent.
Ez alkalommal azonban Jézus már nem ugyanaz volt. Ez volt
az első látogatása a zsinagógában, miután betöltötte őt a Szent Szellem. Most
már nyitott volt arra, hogy Isten teljes ereje átfolyjon rajta, és a Szent
Szellem kenete olyan erős volt, hogy azon a helyen minden démonnak tudatában
kellett lennie az ő jelenlétének!
Felállt, hogy felolvassa az igét, és úgy tűnik,
szándékosan választotta az Ésaiás 61:1-et, ami arról a munkáról szól, amelyet a
Messiás fog végezni. Felolvasta e meglepő szavakat: "Az Úrnak Szelleme van
énrajtam, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem; elküldött, hogy
szabadulást hirdessek a foglyoknak, és a vakoknak szemeiknek megnyílását, hogy
szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves
esztendejét" (Lukács 4:18.).
Aznapi prédikációjának tényleges szövege nincs
feljegyezve az igében. De kezdetben az emberek udvariasan figyeltek ékesszóló
beszédére, és csodálkoztak azon, ahogyan beszélt. Amint gyakran megtörténik,
amikor az embereket kérdőre vonják és megítélik őket, akkor hirtelen kifogást
kezdenek keresni, hogy figyelmen kívül hagyhassák az elhangzottakat, így ők is
elkezdték megkérdőjelezni Jézus származását, ilyen kérdésekkel: "Nem ez
József fia? Hogyan lehetséges, hogy egy ácsmester fia így tud beszélni?"
Az igeolvasás és annak magyarázata egy prédikációban a
zsinagógai istentisztelet normális és elfogadott része volt. De Jézus ennél
többet tett. Elolvasta az egyik jól ismert, a Messiásra vonatkozó szakaszt,
amely hírül adja Krisztus eljövetelét, majd elmondta az embereknek, beleértve a
jelenlévő farizeusokat és írástudókat is, hogy ez az igeszakasz beteljesedett
ebben a percben, és ez valóban nagyon új dolog volt! Mert annak kijelentése,
amivel ő fellépett, hogy ő a Messiás, az vagy a legszörnyűbb istenkáromlás (ha
ezt valóban komolyan gondolta), vagy az őrültség netovábbja, hacsak
természetesen valóban nem ő a Messiás.
A vallásos mániákusokkal szembeni normális reakció az,
hogy figyelmen kívül hagyjuk, mint lényegtelen dolgot. Az elmegyógyintézetekben
sok ember van (kétségkívül démonizált és megtévesztett emberek), akik azt
állítják, hogy ők Jézus és a Messiás, Isten, vagy valami más isteni lény. Senki
nem veszi komolyan a kijelentésüket. De amikor Jézus ilyen igénnyel lépett fel,
amely normális körülmények között csak megtévesztett és őrült emberektől
származhat, ő olyan hatalommal beszélt, hogy az emberek felismerték ennek
komoly voltát. Ez nem egy hétköznapi őrült.
Az ő ékesszóló beszédével
szembeni udvarias tiszteletük dacára a gyűlölet és gyilkossági szándék forrt
közvetlenül a felszín alatt. Jézus tudta, amint Pál is, aki ezt mondta:
"Nem emberi lények ellen harcolunk, hanem a gonosz szellemi erőkkel
szemben, amelyek a mennyei világban vannak" (Efézus 6:12.). Érezte, hogy
ez valójában egy szellemi csata. Jézusnak éreznie kellett, hogy a démoni erők
kezdik felbujtani a tömeget a cselekvésre. A János 2:25. elmondja nekünk, hogy:
"nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberről, mert magától
is tudta, mi volt az emberben". Azon a szombat reggelen Názáretben Jézus,
akinek tökéletes szellemi látása volt, látta, amint a csata a szellemi világban
egyre erősebb lesz.
Tudta, hogy a helybeliek, akik ismerték alacsony
származását, kétségbe vonják azon kijelentését, hogy ő a próféta. Ezért ő az
Ószövetségből vett példákkal illusztrálta, mennyire nem becsüli Isten
prófétáját a saját népe. A helyzet robbant. Percek kérdése volt, és a szombati
istentisztelet átalakult egy Jézus elleni súlyos merényletté. Miután Sátán
kudarcot vallott a pusztában, hogy eltérítse Jézust életművétől, a gyilkosságot
választotta következő támadási módjának.
