A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rodney H. Browne. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 27., kedd
2016. május 30., hétfő
Rodney H. Browne - A csoda, amire szükséged van, benned van
Alapigék:
2 Királyok 6:1-7.
És mondának a próféták fiai Elizeusnak: Ímé ez a hely, ahol nálad lakunk igen szoros nékünk; 2 Hadd menjünk el, kérlek a Jordán mellé, hogy mindegyikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, amelyben lakjunk. És monda: Menjetek el! 3 És monda egy közülük: Nyugodj meg rajta és jöjj el a te szolgáiddal. És monda. Én is elmegyek. 4 És elméne velük. És mentek a Jordán mellé és ott fákat vágtak. 5 És történt, hogy mikor egy közülük egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, édes uram! Pedig ezt is kölcsön kértem! 6 És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta néki a helyet, levágott egy fát és utánadobta, és a fejsze feljött a víz színére. 7 És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt.
Elizeus a kenet kettős mértékét kapta Illéstől
Elizeus - Jehova üdvösség
Az üdvösség jelentése a héberben: felszabadulni egy korlátozott körülményből, illetve korlátozott létformából
1. Isten életünk következő szakaszába visz bennünket
a. A változás elkerülhetetlen, de a növekedés szándékos.
b. Ahhoz, hogy a következő szakaszba lépj, fel kell építened azt.
c. A természetesből a természetfölöttibe lépni.
2. Törj ki a korlátaidból
Ézsaiás 54:1-3. Ujjongj te meddő, ki nem szültél, ujjongva énekelj és kiálts, aki nem vajúdtál, mert többek az elhagyottnak fiai a férjnél való fiainál, azt mondja az Úr. 2 Szélesítsd ki a sátorod helyét, és hajlékaidnak kárpitjait terjesszék ki; ne tiltsd meg; nyújtsd meg köteleidet és erősítsd meg szegeidet.
a. Ujjongj, te meddő
b. Szélesítsd ki lakhelyedet
c. Terjeszkedj
d. Ne fogd vissza magad
e. Hosszabbítsd meg
f. Erősítsd meg
Isten ígéretei
3 Mert mind jobb-, mind balkézre kiterjedsz, és magod népeket vesz örökségbe, és puszta városokat megnépesítenek. 4 Ne félj, mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert ifjúságod szégyenéről elfeledkezel és özvegységednek gyalázatáról többé meg nem emlékezel.
a. Ki fogsz terjedni
b. Birtokold a népeket
c. Foglalj területeket
d. Nem fogsz szégyent vallani
e. Elfelejted a múltadat
"Mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izraelnek Szentje az egész föld Istenének hívattatik." (5.v.)
3. Mindenkire szükség van
2 Királyok 6:2. Hadd menjünk el, kérlek a Jordán mellé, hogy mindegyikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, amelyben lakjunk.
b. Lukács 9:62 És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.
4. Használd a kenetet
a. Ne építsd a kenet nélkül
2 Királyok 6:3
3 És monda egy közülük: Nyugodj meg rajta és jöjj el a te szolgáiddal. És monda: Én is elmegyek.
II. Mózes 33:15
15 Monda Néki Mózes: Ha a Te orcád nem jár velünk, ne vigyél ki minket innen.
b. Maradj a kenet alatt
1 János 2:27
27 És az a kenet, amelyet ti kaptatok Tőle bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne.
c. A kenet előkészíti a csodát a számodra!
2 Királyok 6:6-7
6 És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutattanéki a helyet, levágott egy fát és utánadobta, és a fejsze feljött a víz színére. 7 És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt.
5. A hit megvallása
a. A csoda, amire várok csak egy karnyújtásnyira van tőlem.
b. Ami rosszat az ördög eltervezett, az Úr jóra fordítja.
c. Kinyúlok, és megragadom azt!

2016. április 18., hétfő
Rodney H. Browne - Mennyei üzletelés 2.
Keresd először Isten országát
Alapigék:
Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; 20 Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. 21 Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. 22 A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz. 23 Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség?! 24 Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. 25 Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? 26 Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é szoknál? 27 Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? 28 Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak és nem fonnak; 29 De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. 30 Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten, nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek? 31 Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy. Mivel ruházkodjunk? 32 Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. 33 Hanem keressétek először Istennek országát és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. 34 Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. Máté 6:19-34
Ha azért eszel majd és megelégszel: dicsérjed az Urat, a te Istenedet azért a jó földért, amelyet néked adott. 11 Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az Ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit, amelyeket Én parancsolok néked e mai napon; 12 Hogy mikor eszel és jól laksz, és szép házakat építesz és lakozol azokban; 13 És mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik: 14 Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, Aki kihozott téged Egyiptom földjéből, a szolgaságnak házából; 15 Aki vezérelt téged a tüzes kígyóknak, skorpióknak és szomjúságnak nagy és rettenetes pusztáján, amelyben víz nem volt; Aki vizet adott néked a kemény kősziklából; 16 Aki mannával etetett téged a pusztában, amit nem ismertek a te atyáid, hogy megsanyargasson és hogy megpróbáljon téged, és jól tegyen veled azután: 17 És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam és az én kezemnek ereje szerezte nékem e gazdagságot! 18 Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az, Aki erőt ad néked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerősítse az Ő szövetségét, amely felől megesküdt a te atyáidnak, miképpen e mai napon van. V. Mózes 8:10-18
1. Az évszázadok folyamán voltak olyanok, akik a tized 10%-ából éltek, a többi 90%-ot pedig Istennek adták.
a. Ma miért nem történik meg ez?
b. Amerikában: Adók - Alapítványok - Pénzügyi tanácsadók
c. Jézus a következőt mondta a Máté 22:21-ben: "Mondának Néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek.
d. A tizeded - bevételed 10%-a - a te kedves áldozatod.
e. Miért ne lehetnénk áldottak? - annyira áldottak, hogy a 10% olyan magas, hogy a fennmaradó 90%-ot Istennek adjuk?
f. Úgy adj, hogy ne számíts arra, hogy adó-visszatérítést visszakapsz. Ne szabj feltételeket. Annak ellenére, hogy erre számíthatunk, ne ez motiváljon, és ne engedd, hogy ez határt szabjon.
2. Helyezd előre Isten országát.
a. Volt egy üzleti vállalkozásunk és sok pénzt kerestünk vele, de amikor üzleti partnereink tisztessége és motivációja megkérdőjelezendő lett, kiszálltunk.
b. Egyszer 800 ezer dollárt érő részvényeket kaptunk, de Isten azt mondta, hogy adjuk vissza azokat. Az Úr megvédett bennünket, mert az az ember ma börtönben van.
c. Sokan azt állítják, hogy Isten országa fontos számukra, de cselekedeteik megmutatják, hogy ez nem így van. Csak a saját birodalmukat építik.
d. Vigyáznunk kell, hogy semmi olyanban ne vegyünk részt, ami megrontja a lelkiismeretünket.
e. Nem kell istentelen dolgokat tennünk ahhoz az üzleti életben, hogy bővölködjünk, csak mert a világ így cselekszik. Ha tisztességesek vagyunk, végül sokkal áldottabbak leszünk, mindtha nem lennénk azok.
f. Példabeszédek 10:22 - Az Úrnak áldása, az gazdagít meg, és azzal semmi nem szerez bántást.
3. Szóljon minden napod az örökkévalóságról és Isten országáról.
a. Róma 14:12 - Azért hát mindegyikünk maga ad számot magáról az Istennek.
b. Számot fogunk adni, hogy mit tettünk az időnkkel, a tehetségünkkel, a kincsünkkel és a nyelvünkkel.
c. Kötelezd el magad a helyi gyülekezetnek.
d. Maradj elkötelezett Isten Igéjének.
e. Kövesd a Szent Szellem vezetését.
4. A kenet, ami gazdagságot teremt.
a. V. Mózes 8:17-18
b. Hiszem, hogy Isten meg fog áldani és elő fogja segíteni, hogy bővölködésre juss, ha az Ő országát teszed az első helyre.

2016. április 8., péntek
Rodney H. Browne - Mennyei üzletelés 1.
Alapigék:
14 Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az õ szolgáit, és a mije volt, átadá nékik. 15 És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettõt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az õ erejéhez képest; és azonnal útra kele. 16 Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. 17 Azonképen a kié a kettõ vala, az is más kettõt nyere. 18 A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az õ urának pénzét. 19 Sok idõ múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök. 20 És elõjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. 21 Az õ ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. 22 Elõjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. 23 Monda néki az õ ura: Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. 24 Elõjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél; 25 Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied. 26 Az õ ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem; 27 El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. 28 Vegyétek el azért tõle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van. 29 Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van. 30 És a haszontalan szolgát vessétek a külsõ sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Máté 25:14-30
1. Fel kell ismernünk, hogy sáfárok vagyunk:
a. Mindenünk, amink van, nem tőlünk származik. Mindent az Úr ad.
b. Zsoltár 24:1 - Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai.
c. Jakab 1:17 - Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, Akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka.
d. Máté 5:45 - Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, Aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
2. Keresd először Isten országát:
Máté 6:19-34
b. Keresd először Isten országát és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néked.
c. Ne gondolkodj azon, hogy mit fogsz enni, inni és milyen ruhát fogsz viselni.
e. Az Isten nélkül valók gondolkodnak ezeken - mennyei Atyád tudja, hogy ezekre szükséged van, és majd Ő gondoskodik ezekről.
3. Ahol a kincsed van, ott van a szíved is:
a. Tedd Isten országát és az Ő igazságát az első helyre; és mindezek a dolgok megadatnak néked.
b. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. (19-21 vers)
c. Nem szolgálhatod Istent ÉS a mammont.
d. Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. (24. vers)
4. Mennyei látásunk a Tampa-öböli River Gyülekezet tagjai számára:
a. Hogy az Úr megáldjon, növekedést adjon, és megsokasítson.
b. Zsoltár 115:13-16 - Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat. Szaporítson titeket az Úr, titeket és a ti fiaitokat. Áldottai vagytok ti az Úrnak, Aki teremtette a mennyet és a földet. Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.
c. A mindenható Isten - El Shaddai - több mint elegendő.
d. Zsoltár 23 - Az Úr az én pásztorom. Nem szűkölködöm.
5. Hogy az Úr 100 milliomost támasszon, akik a végidők aratását anyagilag támogatják:
a. Ha Isten 10 millió dollárral megáldott, tudnál az Úrnak adni 1 és 3 millió dollár között?
b. Itt az ideje, hogy Isten áldásai és jóléte megjelenjenek az Ő népének az életében, akik szeretik az Ő országát.
c. Üzletkötés - vállalkozás
d. Vállalatok - találmányok - termékek és szolgáltatások.
6. Eljött az idő:
a. Azért imádkozunk, hogy természetfölötti bölcsesség, természetfölötti növekedés és áttörések áradjanak ki az életedben, Jézus hatalmas nevében.

2016. március 16., szerda
Rodney H. Browne - Könyörülj rajtam
Alapigék:
És Jerikóba érkezének: és mikor Ő és az Ő tanítványai és nagy sokaság Jerikóból kimentek, a Timeus fia, a vak Bartimeus ott ült az Úton, koldulván. 47 És amikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! 48 És sokan feddték őt, hogy hallgasson; de ő annál jobban kiáltott: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! 49 Akkor Jézus megállván, monda, hogy hívják elő. És előhívták a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív téged. 50 Az pedig felső ruháját ledobván, és felkelvén, Jézushoz méne. 51 És felelvén Jézus monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, hogy lássak. 52 Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szeme világa, és követte Jézust az úton. Márk 10:46-52
1. Jézus soha nem változik - Ő mindig ugyanaz.
a. Zsidókhoz írt levél 13:8 - Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.
b. Jakab 1:17 - Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, Akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka.
2. A vak Bartimaeus meggyógyítása.
a. Hallott Jézusról.
b. Róma 10:17 - Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.
c. Ezt kiáltotta: "Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam."
d. Az emberek azt mondták, hogy maradjon csendben - ő még hangosabban kiáltott.
e. Felkeltette Jézus figyelmét.
f. Jézus megállt, és Magához hívta.
g. Ugyanazok, akik azt mondták a vaknak, hogy maradjon csendben, most arra biztatták, hogy ne búslakodjon, mert Jézus hívja őt.
h. Bartimaeus ledobta magáról (félredobta) a kabátját - koldusgúnyáját -, ami azt jelezte, hogy vak.
3. Jézus megkérdezte: "Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?"
a. Bartimaeus ezt felelte: "Mester, hogy lássak."
b. Jézus ezt mondta: "Eredj el, a te hited megtartott téged."
c. Bartimaeus azonnal visszakapta a látását.
d. Követte Jézust az úton
e. Az emberek dicsőítették és dícsérték Istent.
f. Lukács 18:43 - És azonnal megjöve annak szeme világa, és követé Őt, dicsőítvén az Istent, az egész sokaság pedig ezt látván, dicsőséget ada az Istennek.
4. Mit kell tennünk, hogy átvehessük, amit Jézus adni szeretne nekünk.
a. Hallgasd Isten Igéjét.
b. Engedd, hogy a hit felszabaduljon a szívedben.
c. Ne hagyd, hogy bármi is megállítson.
d. Kiálts, és kiálts még hangosabban.
e. Zsoltár 34:18 - Ha igazak kiáltanak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket.
f. Zsoltár 107:19 - De az Úrhoz kiáltának szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította őket.
g. Zsoltár 107:28 - De az Úrhoz kiáltának az ő szorultságukban, és sanyarúságukból kivezeté őket.
h. Az Úr meghallja kiáltásunkat.
i. Ezt kérdezi tőled: "Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?"
j. Mondd meg Neki.
k. Máté 7:7 - Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
l. János 14:13-14 - És akármit kértek majd az Én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúba. 14 Ha valamit kértek az Én nevemben, Én megcselekszem azt.
m. János 15:7 - Ha Énbennem maradtok, és az Én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek.
n. Jakab 1:6 - De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tová hány.
o. 1 János 5:14-15 - És ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: 15 És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle.
p. Vedd át, amit az Úr adni akar neked.
q. Lukács 11:10 - Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
r. János 16:24 - Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az Én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen.
s. 1 János 3:22 - És akármit kérjünk, megnyerjük Tőle, mert megtartjuk az Ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek Előtte.

2016. március 1., kedd
Rodney H. Browne - A gyülekezet mennyei látása
Alapigék:
Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul... Példabeszédek 29:18a
És felele nékem az Úr, és mondá: Írd fel e látomást és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. 3 Mert e látomás bizonyos időre szól, de végefelé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el! Habakuk 2:2-3
1. Egy hely, ahol fel lehet készíteni az embereket az örökkévalóságra
- Helyi gyülekezet egy egész világot átfogó mennyei látással. Apostolok Cselekedetei 1:8 - Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek Nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.
- Vasárnap délelőtti istentisztelet. Zsidókhoz írt levél 10:25 - El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.
- Erőteljes dicsőítés és imádás. János 4:23-24 - De eljő az óra, és az most van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az Ő imádóiul. Az Isten Szellem: és akik Őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják.
- Erőteljes prédikálás és tanítás. 1 Korinthus 2:4-5 - És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédeiben állott, hanem szellemnek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék.
- Jelek és csodák. Apostolok Cselekedetei 5:12a - Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn a nép között.
Apostolok Cselekedetei 14:3 - Azért sok időt töltöttek ott, bátran prédikálva az Úrban, Aki
bizonyságot tett az Ő kegyelmének beszéde mellett, és adta, hogy jelek és csodák történjenek az ő
kezeik által.
- Lélekmentés - a megtérendők előrehívása. Apostolok Cselekedetei 2:46-47 - És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel. Dícsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel.
- Bizonyságtételek. Apostolok Cselekedetei 20:24 - De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
Jelenések 12:11 - És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és
az ő életüket nem kímélték mindhalálig.
- Úrvacsora. 1 Korinthus 10:16 - A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é?
Apostolok Cselekedetei 2:42 - És foglalatosok voltak az apostolok tudományában és a közösségben,
a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.
- Szeretni az embereket. János 13:34-35 - Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint Én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az Én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.
- Táplálni az embereket. János 21:15-17 - Mikor aztán megebédelének, monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának fia: jobban szeretsz-é Engem ezeknél? Monda néki: Igen, Uram; Te tudod, hogy szeretlek Téged! Monda néki: Legeltesd az Én bárányaimat! Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é Engem? Monda néki: Igen, Uram; Te tudod, hogy én szeretlek Téged. Monda néki: Őrizd az Én juhaimat! Monda néki harmadszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é Engem?
Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondta néki: szeretsz-é Engem? És monda Néki: Uram, Te mindent tudsz; Te tudod, hogy én szeretlek Téged. Monda néki Jézus: Legeltesd az Én juhaimat!
- Megérinteni az embereket. Zsidókhoz írt levél 6:10 - Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanusítottatok az Ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.
2. Területeket foglalunk egész héten
- Itt az ideje, hogy mindenki bekapcsolódjon.
- Részvétel.
- Imádkozás.
- Anyagi támogatás.
- Minden hívőt mozgósítunk, hogy részt vegyen a szolgálatban.
- Az Öröm Házai - a város minden pontján.
- River Bibliaiskola.
- River Dicsőítőiskola.
- River Közigazgatási Tanszék.
- River Spanyolajkú Bibliaiskola
- El Rio.
3. Megrázzuk Isten erejével Tampa városát és Közép-Floridát
- Itt az ideje
- Iskolák; egyetemek; börtönök; belváros.
- Üzleti élet.
- Kormány.
- Mindenki tanít egyet, mindenki megtérít egyet, tanítványokat nevelünk.
4. Lássuk, miként rázza meg Isten ereje a várost az elkövetkezendő három esztendőben.

2016. február 25., csütörtök
Dr. Eric Gonyon - Kényszeríted az embereket, hogy bejöjjenek Isten országába vagy kimented magad?
Alapigék: Lukács 14:16-24
Lukács 14:16-24: 16 Ő pedig monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva; 17 És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész! 18 És mindnyájan egyenlőképpen kezdék magukat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem! 19 És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! 20 A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek. 21 Mikor azért az a szolga hazament, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide. 22 És monda a szolga: Uram, meglett amint parancsolád, és mégis van hely. 23 Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam. 24 Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.
1. Kényszeríted az embereket, hogy bejöjjenek Isten országába vagy kimented magad?
a. Minden készen áll. Itt az ideje, hogy a családod és a barátaid bejöjjenek Isten országába. Behívod őket?
b. Ha újjászülettél és betöltekeztél Szent Szellemmel, akkor Isten felkent, kiválasztot és felruházott erővel, hogy hirdesd az evangéliumot.
c. A János 4:35-ben a következőt olvassuk: "Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra."
d. Ne vond ki magad azáltal az evangélium hirdetése alól, hogy kifogásokat találsz - nem a megfelelő idő, nem az én felelősségem, nem az én elhívásom, nincs időm, nem ismerem a Bibliát elég jól, elfoglalt vagyok a családom, a munkám, a hobbijaim, az iskola és az üzlet, stb. miatt.
e. Isten nem személyválogató - hirdetnünk kell az evangéliumot mindenkinek.
f. A lélekmentés nem program; szenvedély.
g. A lélekmentés nem esemény; életstílus.
h. A megtért lelkek a váltóeszköz az örökkévalóságban.
2. Barátaink evangélizálása - Egy módszert láthatunk Isten Igéjében, amelyeket a tanítványok alkalmaztak, amikor először találkoztak Jézussal. Mivel számukra bevált, nekünk is mindenképpen működni fog.
a. János 1:40-46: Monda nékik: Jöjjetek és lássátok meg. Elmenének és megláták, hol lakik; és Nála maradának azon a napon: volt pedig körülbelül tíz óra. 41 A kettő közül, akik Jánostól ezt hallották és Őt követték, András volt az egyik, a Simon Péter testvére. 42 Találkozék ez először a maga testvérével, Simonnal, és monda néki: Megtaláltuk a messiást (ami megmagyarázva azt teszi: Krisztus); 43 És vezeté őt Jézushoz. Jézus pedig reátekintvén, monda: Te Simon vagy, a Jóna fia; te Kéfásnak fogsz hívatni (ami megmagyarázva: Kőszikla). 44 A következő napon Galileába akart menni Jézus; és találkozék Fileppel, és monda néki: Kövess Engem! 45 Filep pedig Bethsaidából, az András és Péter városából való volt. 46 Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki: Aki felől írt Mózes a Törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.
b. Kutató-mentő misszióban veszel részt, és környezetedre befolyást tudsz gyakorolni, amelyet az Úr tett lehetővé számodra.
c. Kényszeríteni fogod az embereket, hogy bejöjjenek Isten országába vagy kimented magad?
3. Isten hétköznapi embereket hív el. Istennel válnak nem hétköznapivá.

a. A tizenkét tanítvány hétköznapi ember volt, különböző háttérrel rendelkeztek.
b. Péter, András, Jakab és János halászok voltak.
c. Simon Péter zelóta volt, ami az jelentette, hogy egy erőszakos, radikális, politikai párthoz tartotzott, amely gyűlölte a római kormányt (a pénzbeszedőket).
d. Máté adószedő volt. (Kormányzati, NAV-os ügyintéző)
e. A több hat, amennyire tudjuk, átlagemberek voltak.
f. A tizenkét tanítvány nem volt farizeus, sadduceus, illetve nem töltöttek be vezető tisztséget a gyülekezetben, amikor Jézus elhívta őket.
g. Tizenkét hétköznapi ember volt különféle háttérből, akiket Krisztus elhívott tanítványainak. Ma az Egyház ezt a tizenkettőt "szentekként" emlegeti.
h. Te is olyan hétköznapi ember vagy, akit Isten használni fog nem hétköznapi dolgok elvégzésére.
4. Ha Jézust követed, Ő emberhalásszá tesz.
a. Máté 4:19: És monda nékik: Kövessetek Engem, és azt művelem, hogy embereket halásszatok.
b. A mi történetünk - találkoztunk Istennel - elkezdtünk bizonyságot tenni a családunknak, a barátainknak és a munkatársainknak.
c. Sokakat azok közül, akiket az Úrhoz vezettünk, saját autónkkal elvittük az istentiszteletekre. Olyan sokan akartak velünk jönni, hogy Jennifer a saját autójával ment, én pedig a cég minibuszát használtam.
d. Elkezdtünk egy bibliakört az irodánkban / Jennifer járta az idősotthonokat és a lakóházakat, és hirdette Jézus Krisztus evangéliumát.
e. A pásztorunk megdöbbent, hogy milyen sok embert hoztunk a gyülekezetbe, és megkérdezte, honnan jön ez a tömeg. Jennifer megmutatta neki, magával vitte lélekmentő kőrútjára. Ennek eredményeként a pásztor megkérte Jennifert, hogy tanítsa meg az egész gyülekezetnek, hogy hogy lehet lelkeket megmenteni, és szombatonként evangélizálási napot hirdetett meg.
f. Ha Jézust követed, Ő emberhalásszá fog tenni.
5. Hiszed, hogy az Úr, Aki a mennyet és a földet teremtette téged is használni tud, hogy legalább egy embert megtéríts?
a. "András Hadművelet" kártya - készíts listát, legalább hét hitetlen vagy visszaesett családodról/barátodról, akik a környezetedben élnek.
b. Imádkozz a listádon levőkért, hogy megtérjenek. Kérd az Urat, hogy adjon neked kedvességet. Hívd el őket a gyülekezetbe - ha lehet, menj el hozzájuk, és ajánld fel nekik, hogy autóval elhozod őket.
c. Lelkigondozz minden fristt megtértet - imádkozz velük és tedd őket tanítványokká.
d. Tanítsd meg őket, hogy mostmár őket is megbízta az Úr azzal, hogy megosszák a hitüket - írasd le velük egy papírra azoknak a családtagjaiknak és barátaiknak nevét, akiknek szükségük van Jézusra - segíts nekik a bizonyságtételben.
e. Isten pont erre az időre helyezett ide a földre, hogy az örökkévalóságra gyümölcsöt teremj.
f. Mindenki megtérít egyet - mindenkit tanít egyet - tanítványokat nevelünk - sokasodunk - megmentjük az elveszetteket bármi áron!
Rodney H. Browne gyülekezetének evangélistája

2016. február 17., szerda
Rodney H. Browne - MIT TEGYÜNK, MIUTÁN ISTEN MEGÉRINTETT BENNÜNKET?
Alapigék:
Szóla pedig az Úr nékem, mondván: 5 Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé. 6 És mondám: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én! 7 Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked. 8 Ne félj tőlük, mert Én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mondja az Úr. 9 És kinyújtá az Úr az Ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az Én Igéimet adom a te szádba! 10 Lásd, Én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj! Jeremiás 1:4-10
Monda azért: Egy nemes ember elment messze tartományba, hogy országot vegyen magának, aztán visszatérjen. 13 Előszólítván azért a tíz szolgáját, ada nékik tíz gírát, és monda nékik: Kereskedjetek, míg megjövök. 14 Az ő alattvalói pedig gyűlölék őt, és követséget küldének utána, mondván: Nem akarjuk, hogy ő uralkodjék mirajtunk. 15 És lőn, mikor megjött az ország vétele után, parancsolá, hogy az ő szolgáit, akiknek a pénzt adta, hívják őhozzá, hogy megtudja, ki mint kereskedett. 16 Eljöve pedig az első, mondván: Uram, a te gírád tíz gírát nyert. 17 Ő pedig monda néki: Jól vagyon jó szolgám; mivelhogy kevesen voltál hű, legyen birodalmad tíz városon. 18 És jöve a második, mondván: Uram, a te gírád öt gírát nyert. 19 Monda pedig ennek is: Néked is legyen birodalmad öt városon. 20 És jöve egy másik, mondván: Uram, imhol a te gírád, melyet egy keszkenőben eltéve tartottam; 21 Mert féltem tőled, mivelhogy kemény ember vagy; elveszed amit nem te tettél el, és aratod, amit nem te vetettél. 22 Monda pedig annak: A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga. Tudtad, hogy én kemény ember vagyok, ki elveszem, amit nem én tettem el, és aratom, amit nem én vetettem; 23 Miért nem adtad azért az én pénzemet a pénzváltók asztalára, és én megjövén, kamatostól kaptam volna azt vissza? 24 És az ott állóknak monda: Vegyétek el ettől a gírát, és adjátok annak, akinek tíz gírája van. 25 És mondának néki: Uram, tíz gírája van! 26 És ő monda: Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, akinek van, adatik; akinek pedig nincs, még amije van is, elvétetik tőle. Lukács 19:12-26
1. Nem azért vagyunk itt a földön, hogy csak várjuk Jézust, hogy eljöjjön, és elvigyen bennünket a mennybe.
a. Kereskednünk kell, amíg megjön.
b. A mi megbízatásunk, hogy elvigyük az evangéliumot a föld minden részére.
c. Márk 16:15-20 - És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek. 16 Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. 17 Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az Én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. 18 Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. 19 Az Úr azért, minekutána szólott nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. 20 Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az Igét a jelek által, amelyek követték. Ámen!
d. Nem arról van szó, hogy vasárnaponként gyülekezetbe járunk.
e. Hétfőtől-szombatig is keresztény életet élünk.
f. A vasárnap egy családi összejövetel és mindannak ünneplése, amit az Úr egész héten cselekedett, ezenkívül prédikálás és szolgálat.
2. Mit cselekszel a földön, 'az Isten szerelmére'?
a. Azért munkálkodunk, hogy mind a mennyre, mind a földre hatást gyakoroljunk.
b. Szolgálat - az öt szolgálati terület; önkéntes szolgálat, stb.
c. Minden hívő megkapta a békéltetés szolgálatát (2 Korinthus 5:18-19).
d. Mindenki megtérít egyet; mindenki tanít egyet; tanítványokat nevelünk.
e. Üzleti élet - cégek, amelyek az evangélium ügyét anyagilag támogatják.
f. Kormányzati pozíciók - a hívők kormánytisztviselői állásokat pályáznak meg; Isten szerinti vezetés; anyagi támogatás; elnökjelöltek és törvényhozás.
3. Mit tehetünk?
a. Isten országának terjesztése az Istentől kapott kenet által.
b. Az Öröm Házai (ÖH) - vegyél részt; sokasodás.
c. Üzleti élet - vállalkozás; pénzkeresés az evangélium támogatására.
d. Részvétel a politikai életben - kormányzati pozíciók megpályázása; Isten szerinti törvények és befolyás.
4. Részt kell vennünk az evangélium ügyében.
a. A kenet nélkül nem tudjuk ezt elvégezni.
b. A Szent Szellemnek kell vezetnie bennünket.
c. Apostolok Cselekedetei 1:8 - Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek Nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeiában és Samariában és a földnek mind végső határáig.
d. Isten Igéje általánosságban megmondja, hogy mit kell tennünk - tehát tegyük azt.
e. Kérdezd meg az Urat, hogy mi a te személyes feladatod - majd engedelmeskedj.
5. A nagy megbízatás.
a. Mindenkinek szól.
b. Aktívan részt fogsz venni?
c. Számíthat-e rád az Úr?

2016. február 8., hétfő
Rodney H. Browne - Találkozás Istennel 5.
Miért van szükségünk a találkozásra
Alapigék:
Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. 14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ővele együtt. 15 Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, éppen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. 16 mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak a Krisztusban; 17 Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és eképpen mindenkor az Úrral leszünk. 18 Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel. 1.Thessalonika 4:13-18
Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek; 2 Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. 3 Mert amikor ezt mondják. Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek. 4 De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. 5 Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! 6 Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok. 7 Mert akik alszanak, éjjel alszanak; és akik részegek, éjjel részegednek meg. 8 Mi azonban, akik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe. 9 Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, 10 Aki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár iszunk, együtt éljünk Ővele. 11 Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyike a másikat, amiképpen cselekszitek is. 1.Thessalonika 5:1-11
Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi Őhozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, 2 Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se szellem által, se beszéd által, se ne háboríttassatok meg, se szellem által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. 3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik előbb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, 4 Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. 5 Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, amikor még tinálatok voltam? 6 És most tudjátok, mi tartja vissza, amiért csak a maga idejében fog az megjelenni. 7 Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. 8 És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az Ő szájának lehelletével, és megsemmisít az Ő megjelenésének feltűnésével; 9 Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, 10 És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. 11 És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; 12 Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban. 13 Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek tiérettetek atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre a Szellem szentelésében és az igazság hitében; 14 Amire elhívott titeket a mi evangéliumunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségének elvételére. 15 Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, amelyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok. 16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, Aki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, 17 Vígasztalja meg a ti szíveteket és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben. 2.Thessalonika 2:1-17
1. Amikor arról olvasunk, hogy mi történt Mózes, Pál és a többiek életében, akiket Isten megérintett, meg kell látunk, hogy Isten tőlünk is elvár valamit.
a. Annak, hogy Isten megérint, célja van.
b. Valamiért találkoznod kell Istennek.
c. Az embereknek meg kell tapasztalniuk az evangélium erejét.
d. Férfiakkal és asszonyokkal kell találkozniuk, akik Istent bensőséges módon ismerik, hogy megszólítsák őket, hogy elmondják nekik a Jó Hírt, és hogy bemutassák Isten országának erejét.
2. Isten nem tudja elvégezni általad azt, amit nem engedsz, hogy benned elvégezzen.
a. Számodra - üdvösség
b. Benned - a Szent Szellemben való alámerülés (és érintés)
c. Általad - a túlcsordulás
3. Az idők jelei azt mutatják nekünk, hogy nem ülhetünk semmittevően a gyülekezet sorai között.
a. Itt az ideje, hogy mindenki bekapcsolódjon Jézus Krisztus evangéliumának ügyébe.
b. A legkisebb gyermektől a legidősebb szentig.
c. Későre jár az idő.
4. Mit kell tennünk, hogy készen legyünk az Úr eljövetelére?
a. Üdvösség - újonnan születés - újjászületés
b. A Szent Szellemben való alámerülés
c. Részt kell vennünk az evangélium hirdetésében.
d. Engedelmeskednünk kell a nagy küldetésnek - Márk 16.
e. Pénzt kell keresnünk, hogy támogatni tudjuk az evangéliumot.
5. Isten nem szemlélőnek, hanem résztvevőnek helyezett a földre.
a. A résztvevők olyan emberek, akik nem csak bámészkodnak - aktívan részt vesznek - felelősséget vállalnak.
b. Ki lesz része annak, amit Isten cselekszik ebben az utolsó órában?
c. Vegyük be a városunkat és nézzük, ahogy Isten ereje megrázza.

2016. február 4., csütörtök
Rodney H. Browne - Találkozás Istennel 4.
Alapigék:
Akkor születék Mózes, és ékes volt az Isten előtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték. 21 Mikor pedig kitétetett, a Fáraó leánya felvevé és felnevelé őt a saját fia gyanánt. 22 És Mózes taníttaték az Egyiptombeliek minden bölcsességére; és hatalmas volt beszédben és cselekedetben. 23 Mikor pedig negyvenéves kora betöltött, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait. 24 És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az egyiptomi embert megölvén, bosszút állt azért, aki bosszúsággal illettetett. 25 És azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ad nékik szabadulást; de azok nem értették meg. 26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté őket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal? 27 De az, aki felebarátját bántalmazta, elutasítá őt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mirajtunk? 28 Csak nem akarsz engem is megölni, miképpen megöléd tegnap az egyiptomit? 29 E beszédre aztán Mózes elfuta, és lőn jövevény a Midián földén, ahol két fia születék. 30 És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában. 31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig odaméne, hogy megszemlélje, lőn az Úrnak szava őhozzá: 32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. 33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld. 34 Látván láttam az Én népemnek nyomorúságát, mely Egyiptomban van, és az ő fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam; most azért jöjj, elküldelek téged Egyiptomba. Apostolok Cselekedetei 7:20-34
1. Először is azért kell Istennel találkoznod, hogy az Úr használni tudjon.
a. Minél nagyobb munkát végez el benned az Úr, annál nagyobb munkát tud általad végezni.
b. Végig az egész Szentírásban, amikor Isten férfiakat és asszonyokat hívott el, felfedte (megjelentette) Magát nekik, és útmutatással, üzenettel és feladattal látta el őket.
2. Mózes klasszikus példa.
a. Apostolok Cselekedetei 7:20-34
b. II. Mózes 3:2-15
c. II. Mózes 4:1-9 - Felele Mózes és monda: De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr. 2 Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző. 3 Vesd azt a földre. És veté azt a földre, és lőn kígyóvá; és Mózes elfutamodék előle. 4 Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszővé lett az ő kezében. 5 Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az ő atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. 6 És ismét monda néki az Úr. Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá kezét és kihúzá: íme az ő keze poklos volt, olyan mint a hó. 7 És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe, és kivevé azt kebeléből, és ímé ismét olyanná lett mint teste. 8 És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked, és nem hallgatnak az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavának. 9 És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek, és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízből és öntsd a szárazra, és a víz, amit a folyóvízből merítettél, vérré lesz a szárazon.
d. Isten jeleket adott Mózesnek - a vessző és a kígyó; a kéz és a lepra.
e. Isten jeleket mutatott Egyiptomnak és a Fáraónak Mózes által, hogy elengedje az Ő népét.
i. A víz vérré változott (II. Mózes 7:17-21)
ii. Békák (II. Mózes 8:1-6)
iii. Tetvek (II. Mózes 8:16-17)
iv. Ártalmas bogarak (II. Mózes 8:20-24)
v. Döghalál a háziállatokon (II. Mózes 9:3-6)
vi. Fekélyek (II. Mózes 9:8-10)
vii. Jégeső (II. Mózes 9:18-19)
viii. Sáskák (II. Mózes 10:21-23)
x. Az elsőszülöttek halála (II. Mózes 11:4-7)
3. A jelek akkor is, most is egy bizonyos funkciót töltenek be - Isten népének a szabadulását.
a. Nem azt mondom, hogy ma is ugyanilyen jelekre van szükségünk, de:
b. A Márk 16:1-20-ban Jézus azt mondta, hogy "A hívőket jelek fogják követni."
c. Az Én Nevemben:
i. Démonokat űznek
ii. Új nyelveken szólnak
iii. Kígyókat vesznek fel
iv. Ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik
v. Betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak
d. Az Úr együtt munkálkodott velük, megerősítvén az Igét jelekkel, amelyek követték.
4. Ma is erre van szükségünk.
a. Ahhoz, hogy betöltsük Jézus elhívását.
b. Vesztek erőt.
c. Menjetek széles e világra.
d. Ezen a héten átfogó módon találkozhatsz Istennel.

2016. január 29., péntek
Rodney H. Browne - Találkozás Istennel 3.
Alapigék:
Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, Aki van és Aki volt és Aki eljövendő, a Mindenható. 9 Én János, aki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten voltam, amely Pathmosnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért. 10 Szellemben voltam ott az Úrnak napján, és hallék hátam mögött nagy szót, mint egy trombitáét, 11 Amely ezt mondta: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; és: Amit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiceában. 12 Megfordulék azért, hogy lássam a szót, amely velem beszéle; megfordulván pedig láték hét arany gyertyatartót; 13 És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyővel közülövezve. 14 Az Ő feje pedig és a haja fehér volt, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; 15 és a lábai hasonlók voltak az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. 16 Volt pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jött ki; és az Ő orcája, mint a nap, amikor fénylik az ő erejében. 17 Mikor pedig láttam Őt, leesém az Ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az Ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; Én vagyok az Első és az Utolsó, 18 És az Élő; pedig halott voltam, és ímé élek örökkön-örökké. Ámen. És Nálam vannak a pokolnak és a halálnak a kulcsai. Jelenések 1:8-18
1. Jóllehet János közeli kapcsolatban volt Jézussal, valami történt Patmos sziegetén.
a. 10. vers: "Szellemben voltam ott az Úrnak napján."
b. 17. vers. "Leesém az Ő lábaihoz, mint egy holt."
2. Amikor valaki kapcsolatba kerül Istennel - valami történni fog.
a. A természetfeletti felülmúlja a természetest.
b. Ellenállhatatlan erő
3. Az egyháztörténet krónikái szerint Isten minden látogatásakor az emberek földre estek Isten erejétől.
a. John Wesley - százak estek földre;
b. Finney önéletrajza. Presbiteránus volt. A New York állambeli Utica-ban 15 perccel azután, hogy elkezdte az üzenetét, 400 ember esett el Isten erejétől. Később megtudta, hogy mindannyian hitetlenek voltak. Mindnyájan megtértek.
c. Whitfield - John Wesley-nek volt a segítője. Amikor prédikált, az Úr ereje leszállt. a Massachusetts állambeli Bostonban a Court House téren az emberek felmásztak a fára, hogy láthassák őt. Figyelmeztette őket, hogy jöjjenek le, mert ha Isten ereje munkálkodni kezd, le fognak esni a fáról.
d. Peter Cartwright. Metodista. Magas volt, 193 cm, és cowboy csizmát viselt. A Szent Szellem egy táncösszejövetelre vezette. Amikor imádkozott, az emberek földre estek Isten erejétől.
4. A Szentírásban.
a. Jelenések 1:17 - János Patmos szigetén
b. Ezékiel 1:28 - Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan volt a fényesség körös-körűl. Ilyen volt az Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát.
c. Ezékiel 2:1-2 - És monda nékem: Embernek fia! Állj lábaidra, és szólok veled. 2 És Szellem jöve énbelém, amint szóla, és állata engem lábaimra, és hallám azt, Aki szólt nékem.
d. 2 Krónika 5:13-14 - 14. vers: Mert a kürtölőknek és éneklőknek tisztük volt egyenlőképpen zengeni az Úrnak dícséretére és tiszteletére. És mikor nagy felszóval énekelnének kürtökkel, cimbalmokkal és mindenféle zengő szerszámokkal, dícsérvén az Urat, hogy Ő igen jó és örökkévaló az Ő irgalmassága: akkor a ház, az Úrnak háza megtelék köddel, 14 Annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatukban a köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte be az Istennek házát.
e. 2 Krónika 7:1-2 - És mikor Salamon elvégezte a könyörgést, tűz szálla le az égből, és megemészté az egészen égőáldozatot és a véres áldozatot, és az Úr dicsősége betölté a házat, 2 Annyira, hogy még a papok sem mehettek be az Úr házába; mert az Úr dicsősége betölté az Úr házát.
f. János 18:1-6 - 4-5 vers: Jézus azért tudván mindazt, ami Reá következendő volt, előrement, és monda azoknak: Kit kerestek? 5 Felelének Néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig Ővelük Júdás is, aki elárulta Őt. 6 Mikor azért azt mondá nékik, hogy Én vagyok; hátravonulának és földre esének.
g. Máté 28:1-4 - A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. 2 És ímé nagy földindulás lett; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és odamenvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és ráült arra. 3 A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. 4 Az őrizők pedig tőle való féltükben megrettenének, és olyanokká lettek, mint a holtak.
h. Máté 17:1-6 - 5-6: vers: Mikor Ő még beszélt, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lett a felhőből, mondván: Ez az Én szerelmes Fiam, Akiben Én gyönyörködöm: Őt hallgassátok. 6 És a tanítványok, amint ezt hallák, arcra esének és igen megrémülének.
i. Apostolok Cselekedetei 9:4 - És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondta néki: Saul, Saul, mit kergetsz Engem?
j. Apostolok Cselekedetei 26:14 - Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hallék szózatot, mely énhozzám szól és ezt mondta zsidó nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz Engem? Nehéz néked az ösztöke ellen rúgódoznod.
5. Az embereknek szükségük van arra, hogy Istennel találkozzanak.
a. Szükséges, hogy megtapasztalják az Ő érintését.
b. Nekünk is szükségünk van mindarra, ami Isten munkálkodása, és az első és második nagy ébredés alatt történt.
c. Uram, kérlek tedd meg újra!

2016. január 25., hétfő
Rodney H. Browne - Találkozás Istennel 2.
Alapigék:
Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a főpaphoz, Kére őtőle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, akik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe. 3 És a mint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből: 4 És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondta néki: Saul, Saul, mit kergetsz Engem? 5 És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, Akit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. 6 Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned. 7 A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva. 8 Felkele azonban Saulus a földről; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, azért kézenfogva vezeték be őt Damaskusba. 9 És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott. 10 Volt pedig egy tanítvány Damaskusban, név szerint Ananiás, és monda annak az Úr látásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram! 11 Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik. 12 És látá Saulus látásban, hogy egy Ananiás nevű férfiú beméne hozzá, és kezét reá veté, hogy lásson. 13 Felele pedig Ananiás: Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől, mily sok bosszúsággal illeté a Te szentjeidet Jeruzsálemben: 14 És itt is hatalma van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a Te nevedet segítségül hívják. 15 Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő Nékem választott edényem, hogy hordozza az Én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt. 16 Mert Én megmutatom néki, mennyit kell néki az Én nevemért szenvedni. Apostolok Cselekedetei 9:1-16
Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek Nékem tanuim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig. Apostolok Cselekedetei 1:8
1. A Tarzusz-i Saul találkozott Istennel
1. A Damaszkusz felé vezető úton.
2. Nagy fényesség - egy hang - három napig nem látott.
3. Megváltozott a neve: Saulból Pál
4. Az Egyik egyik legnagyobb üldözője Jézus nagy apostolává vált, és megírta az Újszövetség több mint felét.
5. Saul nagy becsben tartotta a Törvényt, de Istennek nagyobb terve volt a számára, és miután az Úr megérintette, az evangéliumot tartotta nagy becsben.
2. Jézus találkozott a Szent Szellemmel
1. János 1:29-33 - Másnap látá János Jézust őhozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, Aki elveszi a világ bűneit! 30 Ez az, Akiről én ezt mondám: Énutánam jő egy férfiú, Aki előttem lett, mert előbb volt nálamnál. 31 És én nem ismertem Őt; de hogy megjelentessék Izráelnek, azért jöttem én, aki vízzel keresztelek. 32 És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Szellemet leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugovék Őrajta. 33 És én nem ismertem Őt; de Aki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, Az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és Rajta megnyugodni, az az, Aki keresztel Szent Szellemmel.
2. Jézus az ábrahámi szövetség szerint prófétaként szolgált.
3. 30 esztendőt töltött azzal, hogy 3 és fél éves szolgálatára felkészüljön.
4. Amíg a Szent Szellem nem kente Őt fel, nem kezdte el a szolgálatát.
5. Apostolok Cselekedetei 10:38 - A názáreti Jézust, mint kené fel Őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, Aki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, akik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten volt Ővele.
3. Az apostolok is találkoztak Istennel
1. Apostolok Cselekedetei 1:8
2. Apostolok Cselekedetei 2:1-18
3. 14-18. vers - Péter azonban előállván a tizeneggyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak, és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédeimet! 15 Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van; 16 Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától: 17 És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az Én Szellememből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. 18 És az Én szolgáimra és az Én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az Én Szellememből, és prófétálnak.
4. Mindenkinek szüksége van arra, hogy találkozzon Istennel
1. Fel kell kenetnünk Szent Szellemmel és hatalommal.
2. Szükségünk van a kenetre, hogy Jézus munkáját tudjuk végezni.
3. Szükségünk van a kenetre, hogy betöltsük elhívásunkat.
4. Szükségem volt, és akartam egy találkozást Istennel.
5. 1989 július.
6. Az Úrhoz kiáltottam egy Istennel való találkozásért és érintésért.
7. Ő válaszolt, és leszállt a tűz.
5. Különbség van Isten mindenütt jelenvalósága és az Ő kinyilatkoztatott jelenléte között
1. 1989 április - New York állam északi részén.
2. Engedd, hogy Isten megérintsen.

2016. január 19., kedd
Rodney H. Browne - Találkozás Istennel
Alapigék:
Akkor születék Mózes, és ékes volt az Isten előtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték. 21 Mikor pedig kitétetett, a Fáraó leánya felvevé, és felnevelé őt a saját fia gyanánt. 22 És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas volt beszédben és cselekedetben. 23 Mikor pedig negyvenéves kora betöltött, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait. 24 És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, aki bosszúsággal illettetett. 25 És azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg. 26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté őket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal? 27 De az, a ki felebarátját bántalmazta, elutasítá őt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk? 28 Csak nem akarsz engem is megölni, miképpen megöléd tegnap az égyiptomit? 29 E beszédre aztán Mózes elfuta és lőn jövevény a Midián földén, ahol két fia születék. 30 És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában. 31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig odaméne, hogy megszemlélje, lőn az Úrnak szava őhozzá: 32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. 33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld. 34 Látván láttam az Én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az ő fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam; most azért jőjj, elküldelek téged Égyiptomba. Apostolok Cselekedetei 7:20-34
Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek Nékem tanuim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdiában és Samariában és a földnek mind végső határáig. Apostolok Cselekedetei 1:8
1. Égő csipkebokor megtapasztalás.
a. Ébreszd fel az Egyházat, újítsd meg az Egyházat és hozd vissza az Egyházat az első szeretetéhez.
b. Tisztítsd meg a szívedet.
c. A Laodiczeabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete: 15 Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem forró; vajha hideg volnál vagy forró. 16 Így mivel langyos vagy, sem hideg, sem forró, kivetlek téged az Én számból. 17 Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: 18 Azt tanácsolom néked, hogy végy Tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. 19 Akiket Én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg. 20 Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az Én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő Énvelem. 21 Aki győz, megadom annak, hogy az Én királyiszékembe űljön Velem, amint Én is győztem és ültem az Én Atyámmal az Ő királyiszékében. 22 Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. Jelenések 14:22
d. Forró, hideg vagy langyos.
e. Langyos - az Úr kivet az Ő szájából.
f. Milyen a hőmérsékleted?
3. Ahhoz, hogy ébredés legyen, éhesnek és szomjasnak kell lennünk.
Indián törzsfő - nagy Szent Szellemet akart, nem kis Szent Szellemet.
b. János 4 - kút
c. János 4:13-14 - Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik: 4 Aki pedig abból a vízből iszik, amelyet Én adok néki, soha örökké meg nem szomjazik; hanem az a víz, amelyet Én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.
d. János 7:37-38 - folyó
e. János 7:37-38 - Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván. Ha valaki szomjazik, jöjjön Énhozzám és igyék. 38 Aki hisz Énbennem, amint az Írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.
f. Ha éhezed és szomjazod az igazságot, megelégíttetsz. (Máté 5:6).
g. Legyél éhes; legyél szomjas; kívánd az Urat.
h. Vedd el most - Jézus megígérte; az apostoloknak megvolt; neked is szükséged van rá!
4. Bizonyságtételem - amikor Isten felkent.
1. 1979. július.
2. Éhes; szomjas; kívánni az Urat.
3. Az Úr megérintett - a tűz leszállt.
5. Ez a te napod.
1. Vedd át ma: az érintést a mennyből; Isten érintését.

a. Látván, láttam.
b. Meghallottam - és leszállottam, hogy megszabadítsam őket.
c. Elküldelek.
d. Üdvösség érkezett hozzád.
e. Szent Szellem és tűz benned - Szent Szellem keresztség.
f. Rajtad keresztül - Isten használni akar.
2. Ezért van ébredés.

2016. január 14., csütörtök
Rodney H. Browne - Örömkiáltás
Alapige:
És énekelének, dícsérvén az Urat és hálát adván Néki, mert jó, mert mindörökké van az Ő irgalmassága Izráelen! és mind az egész nép nagy felszóval kiáltott, dícsérvén az Urat, hogy az Úr házának alapköve immáron letétetett! 12 Nagy sokan pedig a papok és a Léviták és a családfők közül, a vének, akik látták az első házat, mikor alapot vetettek most e háznak az ő szemük előtt, nagy felszóval sírtak, sokan pedig örömükben nagy felszóval kiáltottak; 13 Úgy, hogy a nép nem tudta megkülönböztetni az örömben való kiáltást a nép siralmának szavától, mert a nép kiáltott nagy felszóval, és ez a szó messze földre meghallatott. Ezsdrás 3:11-13
1. A történelmi vallás mindent megtett, hogy szájkosarat tegyen az Egyházra.
a. Csend. Templom.
b. Kálvin János - Genfből származó szellemi vezető - megpróbálta irányítani az emberek külső viselkedését. Betiltotta a zenét, a hangszereket és mindenfajta szórakozást. Betiltotta a szerencsejátékot, az alkoholfogyasztást, a táncot és a kihívó öltözködést. Azonban az öröm külső megnyilvánulásait is betiltotta. Nem lehetett világos ruhába járni. Egy embert azért büntettek meg, mert mosolygott gyermeke keresztelőjén.
2. Mit mond a Biblia?
a. Zakariás 9:9 - Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító Ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.
Lukács 19:28-44
c. 36-40. vers - És mikor Ő ment, az ő felsőruháikat az útra teríték. 37 Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dícsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak; 38 Mondván. Áldott a Király, Aki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban! 39 És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának Néki: Mester, dorgáld meg a Te tanítványaidat! 40 és Ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.
d. Az örömnek hangja van - amit nevetésben és kiáltásban fejezünk ki.
3. Sokan elvesztették kiáltásukat.
a. Az emberek a sport-, és más rendezvényeken kiabálnak.
b. De a templomban csendben vannak.
c. Emeld fel a hangodat.
d. Emeld fel a hangodat magasan [erővel].
e. Ézsaiás 40:9 - Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad Júda városainak: Imhol Istenetek!
f. Nagy kiáltás.
g. 1 Sámuel 4:5 - És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezék, rivalgott az egész Izráel nagy rivalgással, hogy megrendüle a föld.
h. Harsogjatok Istennek vígságos szóval.
i. Zsoltár 47:2 - Ti népek, mind tapsoljatok, harsogjatok Istennek vígságos szóval.
j. Ézsaiás 12:6 - Kiálts és örvendj, Sionnak lakosa, mert nagy közötted Izráelnek Szentje!
k. Örömkiáltás.
l. Zsoltár 5:12 - És majd örülnek mindnyájan, akik bíznak Benned; mindörökké vígadjanak, és Te megoltalmazod őket, és örvendeznek Tebenned, akik szeretik a Te nevedet.
4. A falak leomlanak.
a. Józsué 6:1-21
b. 20. vers - Kiálta azért a nép, mihelyt kürtölének a kürtökkel. Lőn ugyanis, amint meghallá a nép a kürtnek szavát, kiálta a nép nagy kiáltással, és leszakada a kőfal magától, és felméne a nép a városba, ki-ki az előtte való helyen, és bevevék a várost.
5. Itt az ideje az örömkiáltásnak!
a. A kőfalak leomlanak.
b. Teljes győzelem.

2016. január 8., péntek
Rodney H. Browne - Isten személyisége 3.
De Te Uram, könyörülő és irgalmas Isten vagy, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű és igazságú! Zsoltár 86:15
Isten az Atyánk:
1. Tele van könyörülettel:
a. Zsoltár 111:4 - Emlékezetet szerzett az Ő csodálatos dolgainak; kegyelmes és irgalmas az Úr.
b. Zsoltár 112:4 - Az igazakra világosság fénylik a sötétben: Attól aki irgalmas, kegyelmes és igaz.
c. Zsoltár 145:8 - Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagykegyelmű.
d. Könyörület: "mély részvét és szomorúság érzés egy másik ember iránt, akit valamilyen csapás ért; erős vágyakozás arra, hogy enyhítsük a szenvedését."
A könyörület érzi a szenvedést, és tesz is valamit annak megszüntetése érdekében.
e. A könyörület megment és megvált:
f. Máté 9:36 - Mikor pedig látta a sokaságot, könyörületességre indult rajtuk, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok.
g. A könyörület gyógyít és megszabadít:
h. Máté 14:14 - És kimenvén Jézus, látta a nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá.
i. Máté 20:34 - Jézus pedig megszánván őket, illeté az ő szemeiket; és szemeik azonnal megnyíltak; és követék Őt.
j. A könyörület ételt és ellátást ad:
k. Máté 15:32 - Jézus pedig előszólítván az Ő tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy Velem vannak, és nincs
mit enniük. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképpen ki ne dőljenek az úton.
2. Jóakaratú és irgalmas:
a. Zsoltár 103:8 - Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagykegyelmű.
b. Zsoltár 116:5 - Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas.
c. II. Mózes 22:27b - ...ha Énhozzám kiált, meghallgatom; mert Én irgalmas vagyok.
d. II. Mózes 33:19 - ...És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmesek, akinek kegyelmezek.
e. Ha megbánással Istenhez fordulsz, a könyörületével fogsz találkozni.
f. 2 Krónika 30:9
g. Isten könyörülete és kegyelmessége miatt nem pusztulnak el sokan bűnös állapotukban. Nem hagyja magukra őket, annak ellenére, hogy ők elhagyták
Őt. Az Úr az Ő kegyelmessége miatt nem utasít bennünket vissza, és nem fordul el tőlünk, amikor megalázzuk magunkat és segítségért Hozzá fordulunk.
h. Nehémiás 9:17
i. Nehémiás 9:31
j. Jónás 3:1-10 és 4:1-2 - Isten megbocsát Ninivének.
k Joel 2:12-13 - Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat - Isten könyörülő és irgalmas, késedelmes a haragra és nagykegyelmű.
l. 1 Péter 2:2-3 - Érezzétek, hogy könyörületes az Úr - kívánd az Ő Igéjét.
3. Hosszútűrő:
a. Hosszútűrő: a veszteségnek, a bajnak, illetve az ingerlésnek hosszú és türelmes tűrése.
b. IV. Mózes 14:18 - Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül.
c. Az Úr hosszútűrő, irgalmas és megbocsátó, de azoknak nem bocsáthat meg, akik nem térnek meg.
d. Róma 2:4 - Avagy megveted az Ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre
indít?
e. Isten türelmesen jó hozzánk, mert vár ránk, hogy bűnbánattal Hozzáforduljunk.
f. 1 Timótheus 1:15-16 - Pál jól példája Jézus hosszútűrésének.
g. 1 Péter 3:19-20 - Isten türelmesen várt száz esztendőt Noé nemzedékének megtérésére.
4. Bővölködik az irgalmasságban:
a. Irgalom: kedvesség; szépség; jóakarat; szánalom.
b. Zsoltár 103:8 - Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagykegyelmű.
c. II. Mózes 20:6 - De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik Engem szeretnek, és az Én parancsolataimat megtartják.
d. II. Mózes 34:6-7
e. Titus - 3:5-7 - Isten az Ő kegyelme miatt váltott meg bennünket.
f. Júdás 21 - Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.
5. Bővölködik igazságban:
a. Zsoltár 85:11 - Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.
b. Íme Isten négy személyiségjegye - irgalom, igazság, igazságosság és békesség - összhangban munkálkodik, hogy üdvösséget hozzon mindazok számára, akik
félik az Urat.
c. Isten Igazsága elküldetett a mennyből, hogy megjelentesse Isten akaratát.
d. Az igazságosság elvárja és megköveteli az Igazsághoz való engedelmességet.
e. Az irgalom megbocsátja az ember minden bűnét.
f. Ez a bűnbocsánat és igazságosság békességet teremt.
g. V. Mózes 32:4 - Kőszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden Ő úta igazság! Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes Ő!
6. Ha láttad Jézust, láttad az Atyát:
a. János 8:3-11
b. Az írástudók és farizeusok megpróbálták tetten érni Jézust, amint áthágja a Törvényt, amikor a házasságtörő asszonyt eléhozták.
c. Jézus nem állt szemben Mózes Törvényével.
d. Nem hagyta jóvá az asszony bűnét, nem is keresett mentséget rá.
e. Elismerte, hogy a Törvény szerint büntetést érdemel.
f. Bemutatta, hogy Őt kivéve egyetlen jelenlevő sem volt abban a helyzetben, hogy megítélje őt, illetve hogy végrehajtsa a büntetését.
g. Jézus megbocsátást tanúsított.
h. Útjára bocsátotta az asszonyt ezt mondván: "Menj el, és többé ne vétkezzél."
i. Az Atya Jézus által megbocsát neked, ha megbánod bűneidet - ezért menj, és szolgáld Őt.
j. 1 Sámuel 12:24 - Csak féljétek az Urat, és szolgáljatok Néki hűségesen, teljes szívetekből; mert látjátok, mily nagy dolgot cselekedett veletek.

2015. december 4., péntek
Rodney H. Browne - Isten személyisége 2. Az Úr hét, a megváltással kapcsolatos neve
Alapigék:
Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. 15 Mert nem kaptatok szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok, Aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! 16 Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Róma 8:14-16
Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, Akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka. Jakab 1:17
Mert Én, az Úr, meg nem változom. Malakiás 3:6a
1. Isten az Ő személyiségét nevei által nyilatkoztatja ki:
a. VAGYOK AKI VAGYOK - Jehova - Jahve - Isten az Úr
b. Adonai - Úr; Mester
c. Zsoltár 110:1 - Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az Én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá.
d. Isten neve szent - túl szentnek ítélték ahhoz, hogy kimondják
e. Elohim - Isten a Teremtő, Isten a Szentháromság
f. El Shaddai (Shadday) - Mindenható Isten - az Isten, Aki több mint elegendő
2. A következő hét név Isten szövetségi, ill. szabadító neve - ezek a nevek megjelenítik a személyiségét:
a. Jehova-Jireh - Isten a Gondviselő - az Úr, aki lát, és gondoskodik
i. I. Mózes 22:14 - És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.
ii. Filippi 4:19 - Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.
iii. Máté 6:31-33
b. Jehova-Raffa - az Úr a Gyógyító - az Úr, Aki gyógyít és helyreállítja a lelkemet
i. II. Mózes 15:26b - egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Égyiptomra bocsátottam, mert Én vagyok az Úr, a te gyógyítód.
Máté 8:17 - Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és Ő hordozta a mi betegségünket.
iii. 1 Péter 2:24 - Aki a mi bűneinket Maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg.
iv. 3 János 2 - Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek.
c. Jehova-Tsidkenu - Jehova a mi Igazságunk
i. Jeremiás 33:16 - Azokban a napokban megszabadul a Júda, és bátorságban lakozik Jeruzsálem, és így hívják majd őt: Az Úr a mi igazságunk.
ii. 2 Korinthus 5:21 - Mert Azt, Aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.
iii. Róma 3:22 - Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Mert nincs különbség.
iv. Róma 3:26 - Az Isten hosszútűrésénél fogva, az Ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő, és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való.
d. Jehova-Nissi - Jehova az én zászlóm - az Úr az én tetőm felettem
i. II. Mózes 17:15 - És építe Mózes oltárt, és nevezé nevét Jehova-Nissinek.
ii. Kolossé 2:15 - Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk abban.
iii. 1 János 4:4 - Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb Az, Aki bennetek van, mint az, aki e világban van.
iv. Róma 8:31 - Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
v. Kolossé 1:13 - Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába.
e. Jehova-Shalom - A békesség, ill. a jólét Jehova-ja
i. Bírák 6:24 - És építe ott Gedeon oltárt az Úrnak, és nevezé az Jehova-Salomnak (azaz: az Úr a béke), mely mind e mai napig megvan az Abiézer nemzetségének városában, Ofrában.
ii. Zsoltár 23:4 - Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy; a Te vessződ és botod, azok vígasztalnak engem.
iii. Ézsaiás 53:5 - ...békességünknek büntetése Rajta van...
iv. Ézsaiás 26:3 - Kinek szíve Reádtámaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik.
v. János 14:27 - Békességet hagyok néktek; az Én békességemet adom néktek: nem úgy adom Én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!
vi. Filippi 4:6-7
f. Jehova-Samma - Jehova ott lakik - az Úr jelen van - velem van
i. Ezékiel 48:35 - Köröskörül tizennyolcezer sing; és a város neve ama naptól fogva: Ott lakik az Úr!
ii. Zsidókhoz írt levél 13:5b - ...mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.
iii. Róma 8:11
iv. Róma 8:16
v. 1 Péter 1:23
g. Jehova-Ra'ah (Ravav) - Az Úr az én Pásztorom
i. Zsoltár 23:1 - Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
ii. 1 Péter 2:25 - Mert olyanok voltatok, mint tévelygő jugok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.
3. Isten egész személyiségét egyetlen szóban lehet megfogalmazni - Jézus nevében:
a. 1 János 4:17 - ...amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világban.
b. Filippi 2:7-10 - A mindenek felett levő név.
c. Kolossé 2:8-11 - Jézusban lakozik Isten egész teljessége testileg.
d. János 17:1-26
e. 3. vers - Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és Akit elküldtél, a Jézus Krisztust.

2015. november 25., szerda
Rodney H. Browne - Isten személyisége
Alapige:
Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az Őt szeretőknek. 13 Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, Ő maga pedig senkit sem kísért. 14 Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. 15 Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. 16 Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai! 17 Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, Akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka. Jakab 1:12-17
1. Isten szerető mennyei Atya:

a. János 3:16-18 - Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 17 Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. 18 Aki hisz Őbenne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
b. V. Mózes 30:19 - Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod.
c. Minden jó, ami a világban található Istentől származik, a rossz pedig az ördögtől.
d. Isten azt akarja, hogy az életet; az áldást; hogy Őt válasszuk.
Galata 3:13-14 - Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ: 14 Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által.

e. Galata 3:29 - Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.
g. Megváltattunk a szegénységből, a betegségből és a halálból.
h. Zsoltár 37:25 - Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.
2. Ahhoz, hogy hatékony keresztény életet tudj élni, a következő három dologról kell kinyilatkoztatást kapnod:
a. Ki a te Atyád - Abba - egy szerető Atya.
b. Ki vagy te - Isten igazsága Krisztusban.
c. Ki a az ellenséged - a pusztító - a legyőzött ellenfél.
d. János 10:10 - A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.
3. A hit Isten akaratának ismeretével kezdődik:
a. Hogy tudnál hinni Istenben, ill. bízni benne, ha azt gondolod, hogy ellened van?
b. Tanulmányoznod kell az Ő Igéjét.
i. Józsué 1:8 - El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te útaidon, és akkor boldogulsz.
ii. Zsoltár 1:1-3 - Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útját meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; 2 Hanem az Úr törvényében van gyönyörúsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. 3 És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lesz.
iii. Zsoltár 37:4 - Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
iv. János 15:7-8 - Ha Énbennem maradtok, és az Én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek. 8 Abban dicsőíttetik meg az Én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek Nékem tanítványaim.
4. Isten a te oldaladon van - Ő veled van:
a. Róma 8:31 - Mit mondunk azért ezekre, Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
b. 2 Korinthus 6:18 - És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.
c. 1 János 4:4 - Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb Az, Aki bennetek van, mint az, aki e világban van.
d. Zsoltár 55:17 - Az Istenhez kiáltok, és az Úr megszabadít engem.
e. Zsoltár 56:10 - Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor kiáltok; így tudom meg, hogy velem van az Isten.
f. Zsoltár 57:3 - A magasságos Istenhez kiáltok; Istenhez, Aki jót végez felőlem.
g. Zsoltár 126:3 - Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk.
5. Egyet tudok, hogy velem van az Isten:
a. Ez mindent megváltoztat.
b. Az Úr lakozást vett benned és bennem.
c. Te és én vagyunk az élő Isten temploma.
d. Nagyobb Az, Aki benned van, mint aki a világban van.
6. Higgy, és járj világosságban:
a. Valld meg, hogy:
Isten az Atyám
Ő szeret engem
az én oldalamon van
gondot visel rólam
az Ő Igéje megerősít engem
az Ő Szellem erőt ad

2015. november 19., csütörtök
Rodney H. Browne - Miért szenvednek a keresztények? 2.
Elvész az Én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, Én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem Én is a te fiaidról. Hóseás 4:6
1. Az emberek azért szenvednek, mert nem rendelkeznek ismerettel
2. Mert nem cselekszik meg Isten Igéjét
3. Ellene szegülnek az Igazságnak
4. Bűnben élnek
5. Nem becsülik meg az Úr testét
a. 1 Korinthus 11:17-31. Ezt pedig tudtotokra adván, nem dícsérlek, hogy nem haszonnal, hanem kárral gyűltök egybe. 18 Mert először is, mikor egybegyűltök a gyülekezetben, hallom, hogy szakadások vannak köztetek; és valami részben hiszem is. 19 Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek tiköztetek. 20 Mikor tehát egybegyűltök egyazon helyre, nincs úrvacsorájával való élés: 21 Mert ki-ki az ő saját vacsoráját veszi elő az evésnél; és némely éhezik, némely pedig dőzsöl. 22 Hát nincsenek-é házaitok az evésre és ivásra? Avagy az Isten gyülekezetét vetitek-é meg, és azokat szégyenítitek-é meg, a kiknek nincsen? Mit mondjak néktek? Dícsérjelek-é titeket ebben? Nem dícsérlek. 23 Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, 24 És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az Én testem, mely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre. 25 Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az Én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az Én emlékezetemre. 26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. 27 Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 28 Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, 29 Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. 30 Ezért van tiköztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan. 31 Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el.
6. Megbocsátatlanság:
a. 1 Korinthus 10:10 - Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen őközülük zúgolódnak némelyek, és elvesznek a pusztító által.
b. V. Mózes 28:45-48 - És ez átkok mind reádszállanak, és üldöznek téged, és megteljesednek rajtad, míglen elpusztulsz; mert nem hallgattál az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartottad volna az Ő parancsolatait és rendeléseit, amelyeket parancsolt néked; 46 És rajtad lesznek jelül és csodául, és a te magodon mindörökké. 47 Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén.
9. Üldöztetés
a. Igei dolog az evangélium hirdetéséért üldöztetést szenvedni, ebben nincs semmi szégyellni való. Isten felruház kegyelemmel, amely által kezelni tudod azt, és el tudsz bánni az ellenségeiddel.
b. 2 Timótheus 3:12 - De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.
c. Márk 10:29-30 - Jézus pedig felelvén, monda. Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit Énérettem és az evangéliumért, 30 Aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet.
d. Ha a saját butaságod vagy hibáid miatt szenvedsz, akkor azok következményeit is el kell szenvedned - ez a szenvedés a te hibád, nem Istené. Viseld el panaszkodás nélkül.
e. 1 Péter 4:15-16 - Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó: 16 Ha pedig mint keresztény szenved, ne szégyelje, sőt dicsőítse azért az Istent.
f. A szenvedés, amely NEM Istentől van az a betegségtől, szegénységtől, pénzhiánytól, gyötrelemtől, félelemtől, átkoktól stb. való szenvedés.

b. Becsüld meg az Úr testét - ami megveretett és megtöretett érted - az Ő sebei a te gyógyulásodra voltak.
c. Becsüld meg az Úr Testét - szeresed fitestvéreidet és nőtestvéreidet - járj szeretetben Krisztus Teste iránt.
c. Becsüld meg az Úr Testét - szeresed fitestvéreidet és nőtestvéreidet - járj szeretetben Krisztus Teste iránt.
6. Megbocsátatlanság:
a. Márk 11:22-26 - És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben. 23 Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott. 24 Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek. 25 És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket. 26 Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.
7. Irigység, veszekedés és önteltség:
7. Irigység, veszekedés és önteltség:
a. Jakab 3:14-16 - Ha pedig keserű irigység és civódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen. 15 Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi. 16 Mert ahol irigység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.
b. Példabeszédek 16:18 - A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság.
8. Morgás és panaszkodás:
b. Példabeszédek 16:18 - A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság.
8. Morgás és panaszkodás:
a. 1 Korinthus 10:10 - Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen őközülük zúgolódnak némelyek, és elvesznek a pusztító által.
b. V. Mózes 28:45-48 - És ez átkok mind reádszállanak, és üldöznek téged, és megteljesednek rajtad, míglen elpusztulsz; mert nem hallgattál az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartottad volna az Ő parancsolatait és rendeléseit, amelyeket parancsolt néked; 46 És rajtad lesznek jelül és csodául, és a te magodon mindörökké. 47 Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén.
9. Üldöztetés
a. Igei dolog az evangélium hirdetéséért üldöztetést szenvedni, ebben nincs semmi szégyellni való. Isten felruház kegyelemmel, amely által kezelni tudod azt, és el tudsz bánni az ellenségeiddel.
b. 2 Timótheus 3:12 - De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.
c. Márk 10:29-30 - Jézus pedig felelvén, monda. Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit Énérettem és az evangéliumért, 30 Aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet.
d. Ha a saját butaságod vagy hibáid miatt szenvedsz, akkor azok következményeit is el kell szenvedned - ez a szenvedés a te hibád, nem Istené. Viseld el panaszkodás nélkül.
e. 1 Péter 4:15-16 - Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó: 16 Ha pedig mint keresztény szenved, ne szégyelje, sőt dicsőítse azért az Istent.
f. A szenvedés, amely NEM Istentől van az a betegségtől, szegénységtől, pénzhiánytól, gyötrelemtől, félelemtől, átkoktól stb. való szenvedés.
2015. november 16., hétfő
Rodney H. Browne - Miért szenvednek a keresztények?
Alapige:
Elvész az Én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, Én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem Én is a te fiaidról. Hóseás 4:6
1. Az emberek azért szenvednek, mert nem rendelkeznek ismerettel:
a. Az embereknek taníthatóknak kell lenniük, meg kell alázniuk magukat, és tudniuk kell tanulni.
b. 2 Timótheus 2:15 - Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.
c. Isten Igéje ingyen elérhető mindnyájunk számára. Nem kell tudatlannak lennünk. Hozzájuthatunk könyvekhez, CD-khez, DVD-khez, az internethez, stb.
2. Mert nem cselekszik meg Isten Igéjét:
a. Máté 7:24-27 - Valaki azért hallja Éntőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát: 25 És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. 26 És valaki hallja Éntőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát: 27 És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.
b. Jakab 1:22 - Az Igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.
3. Ellene szegülnek az Igazságnak:
a. 2 Királyok 5:9-14 - A Szíriai Námán meg akart gyógyulni a leprából, de nem akart megmártózni a Jordánban, ahogy azt Elizeus parancsolta neki, mert azt gondolta, hogy a Jordán nem annyira jó, mint hazája folyói. Jóllehet egyszerű utasítás volt, úgy gondolta, hogy az nem méltó hozzá. Csak azután gyógyult meg, miután félretette a büszkeségét, és megmártózott ott, ahol a próféta mondta.
b. Sokan kereszténynek mondják magukat, de nem tisztelik Isten Igéjét. Azt gondolják, hogy nem vonatkozik rájuk.
c. Vannak, akik egyenesen lázadnak Isten Igéje ellen. Bármit is mond az Ige, a saját fejük után mennek.
d. Alázd meg magad és engedelmeskedj.
4. Bűnben élnek:
a. Galata 6:7-8 - Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. 8 Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet.
b. Ha a testnek vetsz - lázadást; önfejűséget; testiséget - veszedelmet [romlást]fogsz aratni. A bűn zsoldja még mindig a halál.
c. Ézsaiás 1:19-20 - Ha engedelmesek vagytok, e föld javaival éltek; 20 És ha vonakodtok, sőt pártot üttök, fegyver emészt meg; mert az Úr szája szólt!
5. Nem becsülik meg az Úr testét:
a. Márk 11:22-26
b. 25-26. vers: - És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket. 26 Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.
7. Irígység, veszekedés és önteltség:
a. Jakab 3:14-16 - Ha pedig keserű irígység és civódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen. 15 Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi. 16 Mert ahol irígység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.
b. Példabeszédek 16:18 - A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság.
8. Morgás és panaszkodás:
a. 1 Korinthus 10:10 - Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen őközülük zúgolódnak némelyek, és elvesznek a pusztító által.
b. V. Mózes 28:45-48
c. 47. vers: - Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén.
9. Üldöztetés:
a. Igei dolog az evangélium hirdetéséért üldöztetést szenvedni, ebben nincs semmi szégyelni való. Isten felruház kegyelemmel, amely által kezelni tudod azt, és el tudsz bánni az ellenségeiddel.
b. 2 Timótheus 3:12 - De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.
c. Márk 10:29-30 - Jézus pedig felelvén, monda. Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit Énérettem és az evangéliumért, 30 Aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet.
d. Ha a saját butaságod vagy hibáid miatt szenvedsz, akkor azok köverkezményeit is el kell szenvedned - ez a szenvedés a te hibád, nem Istené. Viseld el panaszkodás nélkül.

a. 1 Korinthus 11:17-30
b. 29-30. vers: - Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. 30 Ezért van tiköztetek sok erőtlen és beteg, és alszanak sokan.
c. Becsüld meg az Úr testét - ami megveretett és megtöretett érted - az Ő sebei a te gyógyulásodra voltak.
d. Becsüld meg az Úr Testét - szeresed fitestvéreidet és nőtestvéreidet - járj szeretetben Krisztus Teste iránt.

2015. november 9., hétfő
Rodney H. Browne - Vigyázz, mit mondasz!
Alapigék:
És testük meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, Aki ígéretet tett. Zsidókhoz írt levél 10:23
A férfi szájának hasznával elégedik meg az ő belseje; az ő beszédének jövedelmével lakik jól. Példabeszédek 18:20
1. Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van - tehát vigyázz mit mondasz:
a. Ha hallod hogy beszélnek némelyek, rájössz, hogy miért káosz az életük.
b. A nyelved életed hajójának kormánya. (Jakab 3:2-14)
c. Szólítsd elő azokat a dolgokat, amelyek nincsenek, mint meglevőket. De szólítsd elő azokat a dolgokat, amik nincsenek. Róma 4:17-21)
d. Róma 4:17:21 - Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged az előtt az Isten előtt, Akiben hitt, Aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket. 18 Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: Így lészen a te magod. 19 És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; 20 Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, 21 És teljesen elhitte, hogy amit Ő ígért, meg is cselekedheti.
e. A hit nem tagadja le a tényeket, hanem egy azoknál nagyobb igazságra/tényre néz - Isten Igéjére.
2. Figyelj oda a szavaidra - vigyázz a nyelvedre:

a. Ne a körülményeidet valld meg, hanem valld meg Isten Igéjét az életedre és a körülményeidre.
b. Szabadulj meg a negativizmustól. Mondja a gyenge: "Erős vagyok." Mondja a beteg: "Meggyógyultam." Mondja a szegény: "Gazdag vagyok."
3. Isten Igéje életünk minden területét érinti - szóld és imádkozd Isten Igéjét.

a. Isten mondja; én elhiszem; ezzel vége minden vitának.
b. IV. Mózes 23:19 - Nem ember az Isten, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é Ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?
c. Íme csupán néhány Isten hatalmas ígéretei közül:
I. A kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültem, és uralkodom az életben Jézus Krisztus által. (Róma 5:17).
II. Olyan vagyok, mint a folyóvizek mellé ültetett fa. (Zsoltár 1:1-3)
III. Nem szűkölködöm. (Zsoltár 23)
IV. A Felségesnek rejtekében lakozom, és a Mindenható árnyékában nyugszom.(Zsoltár 91)
V. Minden szellemi áldással megáldattam a mennyekben a Krisztusban. (Efézus 1:3)
VI. Az Atya jobbján ülök Krisztussal a mennyekben. (Efézus 1:20)
VII. Örököse vagyok Istennek, örököstársa Krisztusnak. (Róma 8:17)
VIII. Isten véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhet, feljebb, hogynem én kérnem vagy elgondolom, a bennem munkálkodó erő szerint. (Efézus 3:20)
d. Nagyon sok Ige van, amely életünk minden területét lefedi. Készíts róluk listát és valld meg Isten Igéjét az életedre és a körülményeidre.
4. Ez Isten terve az ember számára:

a. Isten terve az, hogy használjuk azt a hatalmat és Isten országának kulcsait, amelyeket Ő adott nekünk, hogy szóljuk az Úr Igéjét, és változtassuk meg a világot.
b. Róma 10:8-10 - De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk. 9 Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, mertartatol. 10 Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.
c. Elhinni Isten Igéjét a szívedben és hittel kimondani azt - ez egy erőteljes párosítás.
d. Vigyázz mit mondasz.
e. Ne szóld az ördög hazugságait.
f. Csak azokat szóld, amiket Isten is mond.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)