Láttuk,
hogy az ember személyisége szelleme köré, mint koordináló tényező köré épül
fel. Ez volt az a központi hely, amely mindent összhangban a maga helyén tart,
amely biztonságosan összekötötte az embert élete forrásával Istennel. Amikor a
bűn belépett az ember életébe, a szellem elvesztette tekintélyét,
fennhatóságát. Zűrzavar, nyugtalanság és bomlás lett az eredmény. Ma nagy
hangsúlyt helyeznek a szabadságra, de az ember akaratában lakozó kizárólagos és
önrendelkező szabadság szinte teljesen pusztító hatású. Az ilyen szabadság azt
követeli, hogy mindent meg kell engednünk az embernek, amit képes megtenni.
Semmilyen erkölcsi, vagy más korlátozás nem állhat ennek útjába.
Az emberi lény teremtett központja
azonban nem a szabad akarata, hanem a szelleme, és amint láttuk, a szellem
valamennyi működése a lélek valamelyik működéséhez kapcsolódik. A
kommunikáció szellemi működésének kell az érzelmeket irányítania.
1. Érzékszerveinken keresztül ér minket
valamilyen inger. Képzeljük el, hogy
látjuk azt a szomszédunkat, akivel a múlt
héten összevesztünk.
Van egy inger: a szomszéd - A és a mi testi
érzékelésünk - B: látjuk a szomszédot.
2. Ebből a testi érzékelésből (a szomszéd
látványa) érzelmi válasz születik. Ez lehet bosszankodás, zavar, harag, vagy
neheztelés. Eszünkbe jut, mit mondott, hogyan mondta, mit kellett volna
válaszolnunk, de időben nem jutott eszünkbe, stb.
3. Végül miközben mindezek az érzelmek
tetőznek, szellemünk, mint lelkiismeret közbelép és megítéli viselkedésünket:
"Ez helytelen. Nem kellene haragudnod vagy neheztelned a
szomszédodra!"
Az a baj, hogy a lelkiismeretnek a már létező érzelmekkel
kell elbánnia. Legtöbbször ezen a ponton leggyengébb a lelkiismeret
befolyása.
Ha az Evangéliumokhoz lapozol, azt
találod, hogy Jézus egyáltalán nem így ítélt. Amit mi természetesnek tekintünk,
az valójában fordított. Ezért ahhoz, hogy elérjük a megfelelő egyensúlyt, a
helyzetet vissza kell fordítani.
Felfedeztem, hogy Jézus életében az emberekkel való
kapcsolataiban, a különböző helyzetekben és környezeti körülmények között a
szelleme volt kívül. Ha megnézed a 11. ábrát, meglátod, hogy ez mit jelent.
Voltaképpen ez a modell inkább hatótávolságunkat illusztrálja. Testi
érzékelőképességünk pár centire terjed, amennyire a dolgokat elérjük, s meg
tudjuk érinteni. Hallásunk néhány méterre terjed, látásunk pedig pár
kilométerre. Elménk hatótávolsága mérhetetlenül nagyobb. Szellemünk viszont
eléri egyenesen az örökkévalóságot, a végtelent, Magát Istent.
Mivel Jézus úgy élt, hogy, úgymond szelleme volt kívül,
először szellemileg érintkezett a helyzetekkel. Ezért a cselekedeteit előidéző
érzelmi válaszok szellemi érzékelésekből fakadtak.
Ez
olyan fontos, hogy az Evangéliumokból kell bizonyítanunk.
Nézzük a Márk 6. részének
beszámolóját! Nagy tömeg látta, hogy Jézus egy hajóban elment tanítványaival és
az emberek előreszaladtak, hogy várjanak Rá.
"És amikor Jézus kiszállt, nagy sokaságot látott, és
megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdte őket sok dologra tanítani." (Márk 6:34.)
Mi
történt? Jézus "látta" őket. Ez azt jelenti, hogy beléjük látott. Nem
csak egy férfiakból, nőkből és gyermekekből álló tömeget látott, hanem
szellemileg fogta fel, milyenek valójában: juhok, akiket nem gondoz senki.
Ebből
a szellemi érzékelésből érzelmi válasz fakadt – szánalom. Ebből a könyörületes
indíttatásból megfelelő cselekedet fakadt – elkezdte tanítani és később táplálni őket.
A Márk 3. egy másik példát jegyez
fel. Jézus bemegy a zsinagógába és talál ott egy száradt kezű embert. Jézus így
szólt az összegyűlt gyülekezethez: "Szabad szombaton jót, vagy rosszat
tenni, megmenteni, vagy elveszteni egy életet?"
A hallgatóság nem felelt. Úgy tűnhet
előttünk, hogy egyszerűen nem tudták a választ. "Ő pedig elnézvén őket
haraggal, bánkódván szívük keménysége miatt, mondta az embernek: Nyújtsd ki a
kezedet. És kinyújtotta és meggyógyult a keze és éppé lett, mint a másik."
(Márk 3:5.).
Jézus, amikor körülnézett, azoknak a
kemény és keserű szívét látta, akik inkább elnézték, hogy egy ember beteg
maradjon, minthogy megszegjék vallási előírásaikat. Ebből a szellemi ismeretből
érzelmi válasz fakadt, ebben az esetben szomorúság és harag. Ezeknek az
érzéseknek az indítására Jézus előszólítja a beteget és a tömeg jelenlétében – szombaton – meggyógyítja a béna kezet.
Egy utolsó példa: Lukács 19.
részében Jézust Jeruzsálembe menet a tömegek köntöseiket az útra dobálva
"Hozsanna!" kiáltásokkal üdvözölték.
"És
mikor közeledett, látván a várost, sírt azon. Mondván: Vajha megismerted volna
te is, csak e mostani napodon is, a mik néked a te békességedre valók! de most
elrejtettek a te szemeid elől. Mert jönnek reád napok, amikor a te ellenségeid
te körülötted palánkot építenek és körülvesznek téged, és mindenfelől
megszorítanak téged." (Lukács
19:41-43.).
Jézus látta a várost. Nem csak az
utcákat, az épületeket és a földrajzi fekvést látta. A prófécia szelleme szállt
Rá és "látta" a város állapotát, látta bűnének kihatásait. Efölötti
bánatában pedig sírt még akkor is, amikor a városra következő elkerülhetetlen
ítéletet kihirdette.
Az események minden esetben ugyanolyan sorrendben követik
egymást.
1. Szellemi kapcsolat, vagyis megértés, 2.
Ebből fakadóan érzelmi reakció, 3. Ebből pedig a megfelelő cselekedet.