2015. június 24., szerda
Érdemes megjegyezni
Keresztényként mi egy olyan gigantikus konfliktus alatt vagyunk, ami megingatja a józan gondolkodásmódot. Ez a szellemi konfliktus minden keresztényre kiterjed! Sajnos sok keresztény ezt nem így látja. Mintha rosszull olvasnák a fenti Igét: 'Nincs tusakodásunk, nincs szellemi harcunk.' Pedig birkóznunk kell a gonoszság szellemei ellen. A birkózás a legintenzívebb küzdelem két személy között. testük minden porcikája részt vesz benne, minden ügyességükre és fortélyukra szükség van a siker eléréséhez. Totális összecsapás. Az Ige szerint, minden hívőnek - neked is, aki ezt most olvassa - részt kell venni ebben a szellemi összecsapásban. A keresztények élet-halál harcot vívnak egy magasan szervezett birodalom gonosz népével, lázadó szellemi szellemi lényekkel. Ezért ne csak nézd, hogy más helyetted vívja a harcokat, hanem tedd, amire Jézus felszólít, légy bátor és erős, kelj fel a kispadról, harcolj és győzz!"
Derek Prince
2014. június 23., hétfő
Gondolatok David Yonggi Cho-tól
Gondolatok Derek Prince-től
2013. május 5., vasárnap
2013. március 7., csütörtök
Érdemes megjegyezni
… a kegyelem azt jelenti, hogy semmit sem tehetünk annak érdekében, hogy Isten még jobban szeressen bennünket. Nem számít, hány óra lelkigyakorlatot, mennyi önmegtartóztatást, teológiai tudást és tudományos fokozatot vagy igaz ügyért végzett szolgálatot tudunk felmutatni. A kegyelem azt is jelenti, hogy semmit sem tehetünk annak érdekében, hogy Isten kevésbé szeressen bennünket. Nem számít mennyi fajgyűlöletet, büszkeséget, pornográfiát, paráznaságot vagy akár gyilkosságot lehet a kontónkra írni. A kegyelem azt jelenti, hogy Isten annyira szeret bennünket, amennyire csak egy végtelen Isten szeretni képes.
A teológus Barth Károly több ezer oldalt teleírt Egyházi dogmatikájában, végül mégis igen egyszerűen határozta meg Istent: „aki szeret”.
A kegyelem botrányosan személyes. Ahogy Henri Nouwen rámutat: „Isten örvendezik. Nem azért, mert a világ bajai megoldódtak; nem azért, mert minden emberi fájdalom és szenvedés megszűnt; s nem is azért, mert több ezer ember megtért, és most az ő jóságát dicsérik. Nem, Isten azért örül, mert egyik gyermeke, ki elveszett, megkerült.”
Különös, hogy az elveszett tulajdon megtalálása mélyebben érint bennünket, mint ugyanannak a tárgynak a megszerzése.
Philip Yancey: Meghökkentő kegyelem
2013. március 5., kedd
2013. március 4., hétfő
Érdemes megjegyezni
Nem egyórányi munkabért fizetett ki egyformán mindannyiuknak, hanem pontosan annyit, amennyiben megállapodtak. Tehát azok nem a munkabér miatt háborogtak, hanem a kegyelem botrányos matematikája miatt. Nem tudták elfogadni, hogy a gazda tetszése szerint rendelkezik a pénzével – ha úgy tartja kedve, tizenkétszeres bért fizet akár a naplopóknak is. …
… a történet fő mondanivalója kerüli el a figyelmünket: nevezetesen az, hogy Isten nem fizetséget, hanem ajándékot osztogat. Mivel nincs olyan ember, aki meg tudná közelíteni az Isten által felállított tökéletes mércét, nem az érdemeink alapján fizet. Hiszen ha igazságosan fizetne, akkor egytől-egyig a pokolban kötnénk ki.
Philip Yancey: Meghökkentő kegyelem
2012. január 10., kedd
Érdemes megjegyezni
Ez is befolyásolja az ember életét, az anyagi helyzetét, hogy beszéljek az anyagiakról is: bármi történik a világban, Isten szuverén és az embert meg tudja áldani úgy, hogy mi is csak csodálkozunk rajta. Ez az, amiről beszélünk, hogy a beszédünk megmutatja, hogy mi van a szívünkben. Erről beszélt itt Jézus, hogy a szívünk az soha nem semleges, soha nem üres. Vagy a gonoszság uralma alatt van, vagy az igazság uralma alatt.
A gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások ezek mind a szívből származnak. Jézus azt mondja, hogy ezek a gonosz dolgok ott vannak az ember szívében, és a szívbeli gonoszság az egy idő után gonosz gondolatot hoz létre, és a gonosz gondolat megjelenik a beszédben, és ahogy beszélünk, meg fog jeleni a cselekedeteinkben. Más szóval: a mai gondolatunk a holnapi beszédünk, a holnapi beszédünk az a holnaputáni cselekedetünk.
Ez azt jelenti, hogy a gonoszság irányában tett lépések között fontos, amikor valaki a szívében lévő gonoszságot nem szorítja ki, nem adja, nem szórja ki a szívéből a gonoszságot, hanem megőrzi a szívében a gonoszságot. Ezért rendkívül veszélyes az, amikor az ember gonosz dolgokon gondolkodik, de még sokkal veszélyesebb, ha ki is mond dolgokat. Bibliai mércével, amikor emberek arról beszélnek – lehet hallani a politikában is: be kell börtönözni, le kell lőni, szét kell verni, stb. - ezekben a beszédekben már benne vannak a gyilkos, gonosz cselekedetek. Nagyon óvatosnak kell lenni olyan emberrel, aki így beszél.
Hack Péter
2011. december 4., vasárnap
Érdemes megjegyezni
Boldog ember az..., (akinek) az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. 1. Zsoltár 1-2.
A boldogság, illetve szó szerint az ″áldottság″ titka: bensőséges viszony Isten Igéjével. Ettől van egy embernek sikere, áldása, szerencséje az életben.
A bűnt elkerülő ember az Úr törvényében gyönyörködik, azaz szereti, élvezi, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. Ez Isten igénye az Ő tanítványaival szemben, és ez a boldogság titka, amit az emberek keresnek, de rossz helyen. Vallásos emberek is nehezen akarják elhinni, hogy Isten így akarja, és ennyire teljes odaszánást kíván. De a Biblia példái világosan mutatják, hogy ez a sikeres élet titka.
A gondolkodik jelentése angolul: meditál, elmélkedik, héber: hagah, hah-gah – csendes sóhajtozásokkal ismételi (nem azonos a meditáció világi értelmezésével, vagy nyugati formájával, azaz az értelmi koncentrációval). A zsidó ember úgy meditál, hogy csöndesen ismételgeti az Igét, kizárva az elkalandozást, mintegy ″szívében forgatva″ annak értelmét, ahogy Máriáról is említi a Lukács 2: 19.
Nincs távol ez a fajta elmélkedés a nyelveken szólás ″sóhajtozásától″, mint a Róma 8: 26-ban olvashatunk arról, ahogy a Szent Szellem működéséről bennünk. Ennek a versnek üzenete tehát az, hogy át kell itatódnunk Isten Igéjével, s ettől leszünk boldog, áldott emberek. Az Igének nem racionális megközelítésére, azaz pusztán értelmezésére van szükség, hanem a szívbe (szellembe) juttatására, ez pedig az ismételgetésekhez, forgatásokhoz hasonló elmélkedések révén történik, ahogyan elsőbbséget adunk neki a mindennapokban így veszi át az uralmat életünk fölött, és termi meg a gyümölcsét minden területen.
Németh Judit
2011. november 20., vasárnap
Németh Sándor: A pihenés fontossága
Ma tömeges kiégés van – elveszíti az ember szelleme és lelke az erőt és menekül a feladatoktól, pótcselekvéseket kezd követni. A frusztráltság egyik oka a Sabbath hiánya. Sabbath = abbahagyom, megszűnök. Leülök, és csak létezek. Az ember szelleme, teste megújul. Pihenés nélkül nem lehet megúszni a kiégést! Akaratgyengék az emberek, elme, gondolkodás szintjén, érzelmileg, szellemileg gyengék, mert hajszolt életet élnek, nincs Sabbath.
Nem a szombatot kell ünnepelni, hanem pihenni kell! A heti 1 nap pihenés egyenrangú parancsolat pl. a "Ne ölj!" parancsolattal és a többi nyolccal a 10 parancsolatból! Ráadásul a Sabbath már a Törvény kinyilatkoztatása előtt megvolt, a teremtéskor! Ha nem adod meg a testednek, akkor az Úr megadja másképp. Derek Prince sokáig nem pihent, nem adta meg a lehetőséget arra, hogy újratermelődön az erő, energia, és erre jött egy autóbaleset -> mutatta neki az Úr, hogy ez kényszer Sabbath… Időd 1/7 része pihenés legyen! Ma 12 óra munka, hétvégén rohangásznak, pedig a Sabbath = otthonodban tartózkodsz, mozgásban is korlátozod magad. Ülsz, pihensz, megnyugszol! Ma sztahanovista korszakban élünk… Az emberek is kizsákmányolják magukat. 7 órából 1 órát min. pihenéssel töltsünk el! Régen pl. 1 órás ebédszünet volt. A pihenéshez való jogot ellopták, és hajszolják az embereket. Amit az emberek szabadságnak mondanak, az nem pihenés. Jobban elfáradsz, mintha nem is mennél el. Meg le kell feküdni időben. Könnyen el lehet veszíteni az embernek az alvásra való képességét. 8 óra alvás kell! A testnek pihennie kell. Butaság az, hogy áthágják ezeket a törvényeket. Ez fog jelentkezni, a test követeli a jogát, méghozzá általában betegségben. Majd a kórházban Sabbatholnak. Add meg a testednek, ami kell. Az időd 1/7-ét oda kell adni a pihenésre. Ha ezt megadod, nem vagy lusta ember, csak a Bibliai igazságot betöltöd.
Vigyázzunk magunkra, hogy 80 évesen is egészségesek legyünk. De ehhez meg kell tervezni az életünket, be kell iktatni a pihenést, mert később nehéz a testben az egészséget helyreállítani. Be kell iktatni a pihenést, gazdálkodni kell az erővel azért, hogy 2 lábon eljuss 100 éves korodig. Egyetlenegy patriarcha nem volt futkosó idegbeteg. Sára mennyit pihenhetett, ha 90 éves korában is vonzó szép hölgy volt az egyiptomi király előtt. Valamit tudtak. Egészséget és fiatalságot megtartani Sára is tudott. Megőrizte a fiatal szépségét. Fiatalok maradnak a keresztények 60-70-80 éves korukban is.
Nem szabad kizsákmányolni a testet! Nagyon fontos imádkozni, hogy az elnyomás gyengüljön, és ne több terhet rakjanak ránk, mert ehhez nem kell nagy bölcsesség. Ahhoz nem ész kell, csak erő, hogy kizsákmányoljanak. Ahhoz viszont már ész kell, hogy úgy biztosítsanak jólétet az emberek számára, hogy a bőr meg a hús is rajtuk maradjon! A kiégettséget le kell tudni győzni. Az mindig a szívben kezdődik. Ne hűljön ki a szívünk, legyünk érzékenyek az emberi gesztusokra. Munka közben is, nem úgy kell, mint egy robotgép, annyira sose fáradjunk el! Ötlettelenség is az eredménye a fáradtságnak. Nyomkodják a TV-kapcsolót összevissza, és frusztráltak. Ez az oka sok függőségnek is. Mert izgalmat keresel mindenhol -> extrém sportok, motorosok, film = izgatószer. Értékeknek létrehozását kevesen vállalják fel. Ma nincs esemény, katarzis, ábrázolás, hanem csak piff-puff. A mobil is és a net is ide tartozik. Fogság. Az nincs benne a Bibliában, hogy az bűn, hogy nem hívod vissza azt, aki hívott. Szabadság kell! Ez nem az! A pihenésbe beletartozik a mobiltalan nap! Föl kell tölteni a lámpást! Az istentisztelet a pihenéshez tartozik. A Sabbath célja pont az, hogy az életed minden területét meg tudja érinteni Isten! Ne legyél lefoglalva. Te meg az Úr. Meg a baráti, családi közösség, közös étkezés stb. De minden olyan tevékenység, amely fáradtságot okoz, már nem tartozik bele a Sabbath-ba. 900 méter egy szombatnapi járás. Elhal az emberben a tettre készség és elmegy az életkedv, és megdermedsz, ha kimerülsz. Az életkedv, jókedv hozzá tartozik az élethez! Öröm, jó kedv, kedvesség, derű. A rossz kedvet betegségnek tartották.
Aki nem pihen, az lázad Isten ellen!
2011. október 2., vasárnap
Érdemes megjegyezni
Keresztény elkötelezettségem
2011. szeptember 22., csütörtök
Érdemes megjegyezni
A napjainkban elindul Isten munkájának a párhuzamossága, még nem indult el, de már az előkészületei megvannak. A keresztényeknek a legfontosabb dolga, hogy Jézus Krisztus eljövetelére felkészüljenek. A közeljövőben meg fog történni az egyház evakuálása. Óriási tét, hogy itt maradunk-e vagy bekerülünk egy olyan kegyelmi állapotban, hogy a következő időkben örökké biztonságos helyen legyenek. Ma erre kell a keresztényeknek igyekezni, és az idők jeleit értelmezni kell, hogy minél előbb állítsd helyre az Úrral a kapcsolatodat, mert rettenetes megpróbáltatás jön a világra, és ez különösen érinteni fogja a rossz keresztényeket. A rossz keresztényeket a történelem során is nagyobb megpróbáltatás érte, mint a világiakat.
Ma olyan idő van, hogy áron is szerezzétek meg az alkalmasságot. Izraellel kapcsolatos eseményeket lehet felhasználni arra, hogy megállapítsuk, még mennyi idő van itt a Földön.
Ma már tényszerűen alá lehet támasztani, hogy rohamléptekkel halad a világ egy új Jeruzsálem ostroma felé. Mielőtt Góg-Magóg háborúja megvalósul, nagy a valószínűsége, hogy az egyház befejezi a pályafutását. Ezért minél előbb rendeznie kell a számlájukat az Úrral, hogy semmi ne legyen, ami az e világhoz a sátánhoz köt. Ha igen, akkor itt fogsz maradni, ha nem akkor részt fogsz venni az evakuálásban. Háborúban is először a nagyköveteket evakuálják először, mielőtt a konfliktus elkezdődik. Utána kezdődnek el a harci tevékenységek. Az Isten nagykövete a földön ma az egyház. Az egész egyház Jézus Krisztus földi helytartója, ti vagytok a világ világossága, az éjszaka akkor jön el, amikor előtte a világosság megszűnik. Minden mellékcélt az ember életéből ki kell iktatni, és a fő célra a végcélra kell koncentrálni. Felelősségteljesen munkáld az üdvösségedet, nehogy hiábavalóvá váljon az újjászületésed, a megtérésed a szolgálatod, mert megvan ennek a veszélye. Úgy forgolódjunk, hogy a munkánk és az elhívásunk ne váljon hiábavalóvá. Akkor válik azzá, ha az ember menet közben eltéveszti a célt, és tévcélokat fogad el, téveszmék alapján jár és tevékenykedik, és emiatt nem oda fut be, ahová kellene. Adjon Isten mindnyájunknak kegyelmet, hogy ez ne történjen meg.
Részlet Németh Sándor 2011.09.14-én elhangzott prédikációjából
