A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dr. Leaf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dr. Leaf. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 4., csütörtök

Dr. Leaf - A Férfi–Nő Kapcsolatról

A házastársi kapcsolat néha frusztráló és nehézkes lehet, ám nem kellene ennek így lennie! A kapcsolatok sikere az agyban kezdődik el – és a másik megértésére törekszik –, majd választásainkon keresztül a szellemben fejeződik be, ami tudja az igazságot. 

A férfi és női agy különbségeivel foglalkozó könyvemben bemutatok három lényeges területet:
• egymás kiegészítői és nem versenytársai vagyunk
• összeférhető a két fél
• kipótoljuk egymás hiányát
A férfi és a nő úgy lett alkotva, hogy kiegészítsék egymást, ezért egyéni erősségeinken keresztül exponenciálisan jobban teljesítünk együtt. Ez ugyanúgy érvényes a férj–feleség kapcsolatra, mint az apa–lánya és anya–fia közti kapcsolatra, személyi és szakmai téren is.
Nem kell doktori fokozat ahhoz, hogy rájöjjünk, a férfi és a női nem különböző. Nem egyformán gondolkodunk, nem ugyanúgy beszélünk és viselkedünk. Ezek a különbségek nem a környezetünkből vagy a neveltetésünkből származnak; Isten tervezte el így. Ahogyan az 1.Mózes 1:27-ben áll: az Úr a férfit és a nőt saját képmására teremtette.
A Ki kapcsolta ki az agyad? könyvemben a Férfi és női visszaemlékezés közti különbség című fejezetben ezt is részletesen tárgyaljuk. Ez több mint egy általános, házasságról szóló előadássorozat. Kulcsfontosságú betekintést ad, és segít jobban megérteni az ellenkező nem rejtélyes viselkedését. Ezen kívül gyakorlati tanácsokkal lát el, hogyan tudjuk megjobbítani kapcsolatunk minőségét.
Mindenki saját magát adja, és egyediségét fejezi ki férfiasságán vagy nőiességén keresztül. Ha akarjuk, ha nem, szükségszerűen naponta kapcsolatba kerülünk az ellenkező nem képviselőivel! Meg kell küzdenünk azért, hogy az elménk ne váljon mérgezetté, és megértsük egymást! Ezáltal egyébként növeljük az intelligenciánkat, az egészségünket, és meghosszabbítjuk életünk éveit.
Hogy miért fontos ez? Álljon itt egy kijózanító gondolat: kutatások bizonyítják, hogy azok a házaspárok, akik cinikusak egymással és veszekedősek, 40 százalékkal lassabban gyógyulnak, ha megbetegednek, mint azok, akiknek jó a kapcsolatuk a házastársukkal, és hálásan viszonyulnak egymáshoz.

2013. április 15., hétfő

Dr. Leaf - Az Agy És Szívünk Dobbanása, Izrael


Úgy érzem magam, mintha elmém és szellemem szárnyalna. Most jöttem vissza Izraelből, ahová a TBN csoportjával, kedves, különleges barátaimmal együtt utazhattam a világ szó szerinti középpontjába. Az agyhoz kapcsolódó kifejezésekkel élve olyan ez, mintha eljutottam volna az agy és a szívdobbanás legbenső helyéhez, a corpus callosumot körülvevő részekhez. Ez a terület reagál a legmélyebb gondolatainkra, az indirekt pihenésünkre, a szellemi kapcsolatainkra és az Isten dicséretére. Az agynak ez a területe határozza meg, hogy az agy többi része hogyan funkcionál. Ennek működését a gondolataink és a döntéseink indítják el.
Az idegtudomány és a kvantumfizika megmutatja, hogyan lettünk megteremtve, hogyan kapcsolódunk be egymás életébe és tükrözzük a másik ember érzelmeit. Isten azért teremtette ezeket a tudományokat, hogy jobban megértsük és dicsérjük őt. Az egymáshoz való Isten által kitalált kapcsolódásokon keresztül érezzük meg Jézus szeretetét, ami –egyebek mellett – az agyunk egészségi állapotán is javít. Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor élethosszig tartó barátságot kötöttünk csodálatos emberekkel, ahogy a Via Dolorosa utcáján mentünk. Elképzeltük hogyan ment ott Jézus, megnéztük a helyet ahol keresztre feszítették, meghalt, eltemették, majd feltámadt. Jártunk Jeruzsálem ősi városfalain, megnéztük a Galileai-tenger mellékét, ahol Jézus szolgálata nagy részét végezte, láttuk a Kidron völgyét, átmentünk a Gecsemáné-kerten, és megérintettük a követ, ahol Jézus imádkozott és vért izzadt. Megnéztük Megiddó völgyét is, ahol az utolsó csata fog lezajlani. Ültünk a Templom lépcsőin, ahol Jézus tanított, ültünk a mellett a hely mellett is, ahol Jézus megszületett, és így tovább. Oldalakba telne ezt a csodálatos, felemelő tapasztalatot elmesélni!
Joseph Prince egy különleges és világos üzenetet adott át arról, hogy Jézus a kegyelem, s amikor ezt felismerjük, megtapasztaljuk a Törvénytől való szabadságot, és a szentség felé közeledünk. Ezeket az üzeneteket alaposan továbbították felénk, mi befogadtuk és elménkbe beépítettük azokat életadó gyógyszerként három különböző helyszínen. Először ott, ahol Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy áldozza fel Izsákot, majd álltunk a Templom lépcsőjén, ahol Jézus tanított, és Cézárea déli vidékén is voltunk, ahol Pál apostol elkezdte a szolgálatát.
Nagy áldás volt látnom Paul Crouchot, ahogy a TBN-kabátot átadja Matt és Laurie Crouchnak. Paulék 40 évvel ezelőtt indították be televíziós csatornájukat szinte semmi pénzzel, és az egyik legnagyobb nemzetközi hálózattá fejlesztették ki, milliókhoz juttatva így el a Jézusról szóló üzenetet. Bátran belevágtak az Istentől beléjük helyezett ajándékba, hogy a nagy elhívást megvalósítsák. Ők csodálatos példái annak, hogy mi történik, ha elménket arra használjuk, amire Isten eltervezte.
A ZSENIALITÁS FELSZABADUL!
Forgattunk kint a TBN-nel egy 13 részes sorozatot a Via Dolorosán. Itt elmondom az embereknek, milyen hatással van gondolkodásunk és döntéseink a testi és szellemi fejlődésünkre. „Ahogy az ember szívében gondolkodik, olyan ő!” (Példabeszédek 27:7 King James Version) Nem vagyunk áldozatai a biológiánknak, se a körülményeinknek. Ejtsük fogságba gondolatainkat Jézus Krisztusnak (2Korinthus 10: 5), és győzni fogunk minden felett!
Ez a bemutató segít irányításunk alatt tartani a kaotikus gondolatokat, a traumákat, illetve kitenni életünkből a mérgezett gondolatokat. Ezáltal felszabadulhat a tehetségünk, és Isten dolgaival tudunk foglalkozni! Felvillanyoz, hogy segíthetek az embereknek az elméjük megújításában!
Arra szeretnék bátorítani mindenkit, hogy lássa magát tehetségesnek, mivel az Ige és az agykutatás szerint mindenki tud valami olyat csinálni, amit más nem. Ha nem tesszük a saját feladatunkat, azzal mindenkinek kárt okozunk. Higgyünk a saját tehetségünkben, és álljunk be az Isten által eltervezett irányba! Így megláthatjuk, milyen sok életet változtatunk meg, elsőként pedig a sajátunkat! Mindenkire nagy szükség van!

2013. március 19., kedd

Dr. Leaf - Választásaink Nagyobb Hatással Vannak Ránk, Mint Gondolnánk!


Biztos vagyok benne, hogy valamikor élete folyamán már gondolkozott a gonosz természetéről, hogy ha Isten jó, akkor honnan származik a gonosz? Nos, Albert Einstein – egyik kedvencem – erre csodálatos választ adott: „A gonoszság akkor történik, ha Isten szeretete nincs benne az ember szívében!”
Azt szeretem Einstein válaszában, hogy rávilágít a döntéseink következményeire, ami az 5Mózes 30:19-ben is megtalálható. „…az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;” Naponta választásokat hozunk az öt érzékszervünk alapján az aktuális eseményekkel és élethelyzeteinkkel kapcsolatosan. Ezekre adott reakcióinkat is meghatározhatjuk. Ezek a választások biológiánk részévé válnak, és úgy kezdünk viselkedni, ahogy a Példabeszédek 23:7 írja. „Ahogy az ember szívében gondolkodik, olyan ő!” (King James-fordítás)
Tudományosan ezt „az agy belső tulajdonsága” kifejezéssel írhatjuk le, ami lényegében azt jelenti, hogy bármi, amit mondunk vagy teszünk, az agyunkba régebben betáplált gondolataink eredménye!
Az ördög a hazugság forrása – az egyetlen dolog, amit tud tenni, hogy hazudik. Állításainak nincs se hatalma, se ereje, mivel Jézus a Máté 28:18–20-ban azt mondja: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.”, A Sátánnak ezért jogilag semmilyen hatalma sincs! Amit tenni tud, az az, hogy megpróbálja meggyőzni az embert, higgyen a hazugságainak! A hazugságokban való hit azt jelenti, hogy olyan fizikai valóságokká változtatjuk át a hallottakat, amik az ideghálózatok összetevőivé válnak, és amik alapján később elkezdünk cselekedni is. Vagyis amikor hallgatunk ellenségünk hazugságaira és el is hisszük azokat, akkor tulajdonképpen választottunk! Úgy döntünk ilyenkor, hogy fizikai valósággá alakítjuk a hazugságokat az agyunkban! Ezért képes kitervelni az ember az agyában gonosz dolgokat, majd pedig meg is valósítja azt!
Döntésünk eredményeként lesz a semmiből valami! Választásunk következtében egy erőtlen hazugságot fizikai realitássá tudunk tenni! Ezt a hihetetlen hatalmat eredetileg Isten adta az emberbe, azért, hogy tudjon gondolkodni, választani, és valóságot hozzon létre. Nem csoda, hogy azt mondja nekünk az Igében: válasszuk az életet!
Ha a szívünk nincs tele Isten szeretetével – ahogy Einstein a fenti idézetben mondta –, akkor ennek az ellentétét választottuk, és a gonosz alapanyagból rossz realitást készítünk. Ekkor a Zsidó 11-et szándékával ellenkező, rossz irányba használjuk. Amit az agyunkba beültetünk, az megnyilvánul a beszédünkben, majd tetteinken és az életünkön is! Szavaink hatással lesznek életünkre, a körülöttünk levő világra és az utánunk következő négy(!) nemzedékre! Ezt nevezik a tudományban epigenetikának, amiről így ír a Biblia:„…megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek.”(2Mózes 20:5)
Ez azt jelenti, hogy a mai döntéseink nemcsak ránk vannak hatással szellemben, lélekben és testben, hanem a körülöttünk levőkre, sőt a leszármazottainkra is! Ha döntéseink jók, az remek! De ha rosszak, akkor egy sor negatív eseményt idézünk elő, azok kellemetlen következményeivel együtt!
Őszintén szólva, egyszerű a megoldás: használnunk kell az Isten által adott szabad akaratunkat, és oda kell szánnunk neki! Rendszabályoznunk kell a gondolatainkat, és kérnünk, hogy Isten vezessen bennünket minden döntésünkben!
A Szent Szellem vezessen ahhoz, hogy a döntéseink jók és ne gonoszak legyenek! Jusson eszünkbe, hogy a belénk oltott Ige képes megtartani a mi lelkünket.(Jakab 1:21)

2013. február 20., szerda

Dr. Leaf - Milyen Hazugságoknak Hiszünk?


Az ember egy gondolkodó teremtmény. Ha reggel felkel a legelső dolog az, hogy elkezd gondolkodni. Egész nap gondolkodik és az 5 érzékszervén keresztül bejövő információt dolgozza fel, ugyanakkor aktiválja agya hálózataiban már meglevő régebbi gondolatait is. Este lefekvés előtt a legutolsó még az szokott lenni, hogy valamiről gondolkodunk. Sőt, mialatt alszunk, elménk akkor is szortírozza gondolatainkat. Tény, hogy az ember soha nem hagyja abba a gondolkodást!  Ez az a kreatív erő viszi bele az embert a döntésekbe, az agyunkban valós fizikai dolgok létrehozásába, amik aztán befolyásolják később szellemünk, lelkünk és testünk állapotát is.
Ezért mondom mindig, hogy a gondolkodás a legnagyobb formáló erő a világmindenségben….Isten után, természetesen!
A gondolkodás agyunkban lejátszódó folyamat. Itt dől el, hogy jó, avagy rossz döntést hozunk-e. Választanunk kell, hogy hiszünk-e ellenségünk –az ördög- hazugságainak, a hazugságok atyjának, vagy nem. Az ő gonosz terve az, hogy mi emberek passzívan fogadjuk el az ő hazugságait, forgassuk azokat fejünkben –és a neuroplaszticitás elmélete alapján- jól véssük is bele elménkbe azokat. Ahogy ezeket bekódoljuk biológiai rendszerünkbe, természetesen rossz hatást fog gyakorolni mind szellemünk, mind lelkünk és testünk állapotára is.
Az ellenség megpróbál meggyőzni hazugságaival,- mert amit tenni tud az csak a hazugság-, hogy önszándékból pusztítsuk el magunkat. Nemrég barátaim emlékeztettek a Máté 28:18-ra, ahol Jézus azt mondta „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.”  Ha Jézusé minden hatalom…mi maradt még az ördögnél?  Semmi!!! Az egyetlen dolog, amit csinálni tud az, hogy hazudik és megpróbál minket meggyőzni arról, hogy higgyünk a hazugságainak. És mi- hogyan fogadjuk hazugságait? Az 5 érzékszervűnkön át jön be az információ, ám amikor el is kezdünk gondolkodni a hazugságairól, sajnos beépítjük elménkbe, majd ez alapján elkezdünk cselekedni is!
Az ember nem tudja életének eseményeit, vagy körülményeit megszabni, se azt, hogy mások mit gondolnak, és hogyan választanak. De arra van az embernek hatalma, hogy eldöntse mit hisz el és hogyan reagál a történtekre. Mi ’Krisztus értelmét kaptuk meg!” (1 Korintus 2:16). Tehát, mind a tudomány, mind a Biblia szemszögéből képesek vagyunk jól gondolkodni és kitűnően választani! Plusz még a Szent Szellem is bennünk van, hogy vezessen bennünket, „foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2 Korinthus 10:5). Jézus itt felhatalmaz minket arra, hogy gondolkodjunk és válasszunk helyesen! Még ha rosszul is választanánk, elhinnénk a hazugságokat és azokat bebetonoznánk agyunkba, akkor is megszabadulhatunk tőle! Csak hinni kell Jézusban, s abban, amit a kereszten megtett értünk és 21 nap alatt lebonthatjuk a toxikus gondolatokat és helyettesíthetjük azokat egészséges, életadó gondolatokkal! Ilyen Isten kegyelme működés közben.
Tehát soha ne engedje meg egy gondolatnak se, hogy kontrol nélkül kószáljon az agyában, mindegyiket el kell kapni és ellenőrizni, hazugság-e vagy sem! Dobjuk ki a hazugságokat (így elektromos energiából hőenergiává válik, csupán 21 nap alatt.) és fogadjuk be az igazságot! A 21 napos méregtelenítő program a Ki kapcsolta ki az agyam? Toxikus gondolatok és érzések című átdolgozott könyvemben található.  

2013. január 6., vasárnap

Dr. Leaf - A Kiváló Gondolkodás Kiváló Étellel Kiváló Agyat Eredményez


Anyák napján, amikor hazaértem egy prédikációs hétvégéről, egy fantasztikus, szerves ebéd várt otthon, citromos süteménnyel együtt, amit az én drága 4 gyermekem készített! Feltettem a Facebook oldalra ennek fényképét azzal az ajánlással, hogy „Az egészséges, nyers, organikus szuper citrom tortám, amit 17 éves lányom csinált, aki szerint az egészséges étel egyáltalán nem finom!”
Az erre érkezett válasz mennyisége rávilágított arra a szükségre, hogy információhoz juttassunk az emberekhez az ételekről, az egészséges ételekhez kapcsolódó ellentmondásos és zavaros információk rengetege között. Szerintem a legjobb módszer az evéssel kapcsolatosan, ha két dolgot megvizsgálunk: Mit evett Jézus és mire van agyunknak szüksége az életben maradáshoz? Ez hosszú téma, ami több tanulmányt is megtöltenek, de van néhány alapelv, amit érdemes tisztázni.
Először is, hogy az ember egy hármas lény, szellem, lélek és test- s ezek össze vannak kapcsolva. Ha az egyiket megtámadja valami, a többi is sérül. Például, ha hallottak már tanítást sokszor arról, hogy a gondolatok valóságosan léteznek, a fizikai, elmebeli és viselkedési betegségek 75%-a ezen toxikus gondolatok eredménye. Tehát amiről gondolkozunk, hatással van fizikai testünk állapotára és szellemi fejlődésünkre is. Ugyanígy amit megeszünk, hatni fog elménkre és szellemi fejlődésünkre is: biztos, hogy nem lesz nagyon boldog és szellemi, ha túlsúlyos, egészségtelen, negatív vagy depressziós ember. Jézus erre azt mondta: „…Akarom, hogy gyógyult szellemed, lelked és tested legyen!.....(1 Thesszalóniai levél 5:23, 3. János levél 2)
Jézus még igazi ételeket fogyasztott: halat, bárányhúst, gyümölcsöt, zöldséget, morzsolt magvakat, hogy csak egy párat említsünk. Mondhatjuk erre „Hát én is ezt eszem!” Majdnem! De van egy óriási a különbség! Amit Jézus fogyasztott, nem volt hormonkezelt, vegyszerezett, tartósítószerrel megtömött, génmódosított ennivaló! Nem olyan állatok húsát és tojásait fogyasztotta, amiket antibiotikummal, hormonokkal és más állatok testének maradványával etettek és „állati módon” kezeltek. Nem fogyasztott természetellenesen előállított vacak kajákat, amik mérgezettséggel árasztják el az ember agyát, testét és környezetét, amikor belélegezi, szinte, „ördögi” körforgásba lép! Ne feledkezzünk el arról az óriási károkozásról, ami környezetünkkel történik ezek miatt a kereskedelemi forgalomba hozott étkek miatt! Tehát hacsak nem 100%-ban eredeti, szerves ételt fogyaszt, legalább 80%-ban nyersen, akkor nem veszi figyelembe, amit Isten mond: „„…testünk a Szent Szellem temploma…” (1 Korinthus 6:15., 19:20)
Mindenki ismeri a gyorséttermi láncok hátrányait, vagy bármit, ami hasonlóan készül, mégsem veszik szigorúan figyelembe a tényeket! Egyre gyakoribb az a hozzáállás, ami előbbre teszi a kívánságot és sóvárgást az lelkiismeretnél, bár biztosan tudjuk, hogy a bóvli étel kárt okoz!
Nincs különbség a között, aki rossz és egészségtelen ételt eszik,- minden tudományos bizonyíték ellenére, jóllehet káros az agy és a test számára- és egy alkoholista között. Ez erősen italozik, bár tudja az alkohol veszélyeit, vagy mint a drogos, aki jóllehet ismeri a kábítószer káros voltát, mégis használja azt.
A falánkság éppolyan szenvedély, mint az iszákosság. A cukor és a feldolgozott ételek ételfüggővé tesznek és romboló hatásúak. Idővel ezek az „ételek” legyőzik ízlelő bimbóinkat, megtévesztve választásunkat és hamis vágyódást, epekedést hoznak létre. Ez a vágy csak akkor elégszik meg, ha megkapja azt az ételt. Úgy működik, mint a kábítószer. A tudomány azt is kimutatta, hogy a feldolgozott ételek (amik cukorrá változnak) ugyanúgy szenvedéllyé válhatnak, mint a kokain. Azok, akik azt állítják, hogy nem tudnak lemondani ezekről a ételekről és szándékosan kitartanak emellett- szabad akaratból választanak.
Álljon itt pár megdöbbentő adat: a feldolgozott étel magas cukortartalma torzulást okoz, ami azt jelenti, hogy a proteinek megfogják a fölösleges cukrot és csomókat alkotnak az idegsejt membránokon (ha ez nem történne meg, kómába esne az ember). Ezek a csomók akadályozzák az idegsejtet abban, hogy az ember világosan gondolkodjon, jó emlékező képessége legyen, és az ember érzéseit a félelem és depresszió felé viszik. Ezen kívül a gondolkodási és információfeldolgozási folyamat is károsodik az idegekben levő kémiai káosz miatt, amit a „nem ételek” káros hatása okoz az agyra és ezzel az embert számos betegségnek kiszolgáltatja. Ezen kívül a DNS is eltorzul, és ez megjelenik az evési és gondolatalkotási szinten is. Majd fizikai gondolatmintává válik az agyban és átadódik a következő négy generációnak a spermán keresztül. A szándékosan rossz ételválasztás hatása óriási kárt okoz, nem csak a mi életünkben, hanem a következő generációkéban is! Ez úgy hangzik, mint „szándékosan megszentségteleníteni a szent helyet” (1 Korinthus 6:15,19, 20) rossz választásainkon keresztül. I Mózes 30:19)
Az evés cselekedete és a hozzá kapcsolódó döntések az elméből származnak, ezért ha rossz és egészségtelen döntéseket hozunk, ez az elménk zavaros állapotát is tükrözi. A beteg elme megnyitja az ajtót sok más probléma előtt, ezért szükséges azt egészségesen megőrizni és tartózkodni az értéktelen kajáktól. Az evés érzelmi esemény. A két legszélsőségesebb elme-test kapcsolatból származó, elmében kezdődő abnormális állapot a falánkság és az anorexia. A döntési lehetőség, hogy figyelünk a testünkre, elménkre és szellemünkre, választással kezdődik az elménkben, amit a Szent Szellem vezessen!
Bátorítok mindenkit arra, hogy azt tegye, ami helyes és akarjunk megfelelő ennivalót enni!

2012. december 30., vasárnap

Dr. Leaf - Óriási Alvás = Óriási Agy


Tudjuk, hogy Isten hasznunkra teremtette agyunkat és testünket is. Az egyik leghasznosabb emberi cselekedet az éjjeli hosszú, vagy a napközbeni rövidebb alvás képessége, fáradtság esetén. Aludni nem csak kellemes, hanem sokszoros haszonnal járó cselekedet is: agyunk és testünk is helyreáll ilyenkor, testrendszereink. illetve kreativitásunk és adatfeldolgozó képességünk megújul, csökken a rossz döntések meghozatalának esélye, könnyebben találunk megoldást problémáinkra. Ezen felül emlékezőképességünk és intelligenciánk is szárnyakat kap! És ez csak néhány előnye az alvásnak!
Több éves kutatás szerint az alvás kritikusan fontos az emlékek kialakulásában is. A Notre Dame Egyetem legújabb kutatása is arról szól, hogy ha új tananyag megtanulása után alszunk egyet, az különlegesen hasznos a jó emlékezet kialakításában és a probléma megoldásban. Kutatók szerint nagyon hasznos elalvás előtt memorizálni és újra átismételni az anyagot, amire emlékeznünk kell, mert agyunk ekkor tovább tudja adni az állandósítandó dolgot alvó agyunknak.
Sajnos ennek az ellentéte is igaz. Ha elalvás előtt problémáinkon rágódunk, ez tönkreteszi nyugalmunkat és e csodálatos lehetőségből zárjuk ki magunkat. Nagyon fontos „foglyul ejteni minden gondolatot Krisztus Jézusnak” (2 Korinthus 10:5-7) azért, hogy a Szent Szellem tudjon dolgozni elménkben, bölcsességet és békét hozva létre benne, jó ötleteket adjon problémáink megoldására. A mi feladatunk csak annyi, hogy segítségül hívjuk a Szent Szellemet, hogy ő megtegye a dolgát!
A tudomány, mint mindig, az alvás területén is a Biblia mögött kullog! Sokszor látjuk az Írásban, hogy Isten álmot bocsátott embereire és mikor azok felébredtek, nagy változásokat tapasztalhattak. Ádám például különösen nagy hasznát vette az alvásnak, hiszen…mínusz egy borda, plusz egy hölgy lett az eredménye!
Több év alatt kifejlesztettem egy tanulással foglalkozó neurológiai eljárást, a „Kapcsoljuk be agyunkat 5 lépéses módszert - részletesebben a www.drleaf.com honlap Oktatás címszó alatt olvashatunk róla. A módszer egy része vizsgálja a memóriaépítés folyamatát. Ide tartozik az elalvás előtti felkészülés a vizsgára, dolgozatra vagy előadás tartására. Ekkor összeszedettebbek vagyunk, a tananyagot mélyebben megértjük, egységbe rendezzük és az ismeretet hatékonyabban tudjuk alkalmazni, ami akár 35-75% teljesítménynövekedést is eredményezhet! Isten úgy tervezte meg az agyunkat, hogy akkor is tudjunk tanulni, ha alszunk!
Az alvás az érzelmi válaszadás szabályozása miatt is fontos! Több éves kutatásom bizonyította, hogy erős kapcsolat létezik a tanulás, az érzelem és az alvás között. A Harvard Egyetem egyik tanulmánya bemutaja, hogy az alvó agy úgy tűnik, kiszámítja, mi a legfontosabb egy élményben, kiválasztja és eltárolja azt. Ha mérgezett érzelmekkel küzd elalvás előtt, úgy, mint aggódás vagy stressz, ezek is kiválasztásra kerülhetnek, és domináns emlék épülhet belőlük. Tehát bármire gondolunk elalvás előtt, elsőrendűen fontos lesz az elménkben és következő napunk lefolyását alapvetően meg fogja határozni.
Azt, hogyan ébred fel a következő reggel, meghatározza, ahogyan előző este aludni tért. A következő nap sikerét jelentősen befolyásolja elalvásunk mikéntje. Sokan mondják, hogy nekik harc az elalvás. A gondolkodási képességünk Isten képmásához hasonlóan lett megteremtve, innen ered ennek exponenciálisan hatalmas ereje. Helyezze elméjét Isten irányítása alá éjjelre, mikor aludni tér és látni fogja a különbséget már a következő napon.
Sose felejtse, amiről gondolkodik, az fejlődik elméjében a legjobban!

2012. december 26., szerda

Dr. Leaf - Mély Szellemi /Intellektuális/ Gondolkodásra Lettünk Teremtve!


Minél mélyebben gondolkodunk, annál intelligensebbek leszünk! Ez az igei és tudományos igazság!  A Bibliában- különösen a Példabeszédek könyvében, azt a tanácsot leljük, hogy szerezzünk tudományt, megértést és bölcsességet. Tudományos szempontból tekintve, minél mélyebben gondolkodunk, annál több gondolatot és emléket növesztünk agyunkban. Ez azt jelenti, hogy nem a dolgok felszínét érintjük csupán, hanem jobban átgondoljuk azokat, koncentrálva olvasunk, hogy meg is értsük a leírtakat és erős emléket építsünk belőle.
A tudás ilyen mélyreható keresése nem csak az intelligenciánkat növeli, hanem egészségünk megőrzéséhez is hozzájárul. Legújabb kutatások alátámasztják, hogy a jobb egészség keresése kiváltó indok lehet egy újabb tudományos fokozat megszerzéséhez! Egy Dr Walsemann által vezetett tanulmány szerint a 25 éves kor feletti diplomaszerzés jobb felnőttkori egészséget és kevesebb depressziós tünetet okoz.  Az amerikai állampolgárok 38%-a  a legmagasabb képzettségi szintjét 20-as éveinek közepe után szerzi meg. A gazdasági igény hullámzása miatt egyre több ember tér vissza későbbi életében főiskolába tanulni. Bővíteni akarják az elhelyezkedési lehetőségüket, vagy más szakmát szeretnének. A tanulás a legjobb döntés ahhoz is, hogy értelmi és fizikai egészségünket megőrizzük!
Most, mivel az intelligenciafejlesztés a témánk, beszéljünk egy másik fontos témáról is….. hogyan vegyük rá gyerekeinket arra, hogy szeressék a könyveket! Kutatások szerint az otthon felhalmozott könyvek száma nagyon fontos egy gyerek oktatási szintjének meghatározásában. Valójában- a Nevada Egyetem 20 évig tartó vizsgálata alapján- azok a szülők, akik tartanak könyvet otthon, megnövelik gyerekeik jövőbeni képzettségi szintjét. Egy 500 könyvből álló könyvtár (még írástudatlan szülők esetén is) előrébb tudja tolni a gyereket az oktatási rendszerben mintegy 3.2 évvel, sőt néha még 6 évvel is. Még 500 könyvtől kevesebb is elég, akár 20 otthoni könyvnek is óriási hatása lehet! Az én 4 gyerekem kisgyerek kora óta együtt él a könyvekkel. Már 4 hónapos korban vittem őket könyvtárba, hogy megszokják és megszeressék a könyveket, még ha eleinte csak üldögéltek csak előtte! Ma már késő tinédzser korban járnak és az enyhe kifejezés, hogy szeretnek olvasni. Az első tanács, amit szülőknek adtam és adnék bárkinek ezzel kapcsolatban, aki véleményemet kéri arról, hogyan segítse gyermeke előrejutását az iskolában, az, hogy olvasson, olvasson, és még többet olvasson. A mély gondolkodás kifejlesztése könyveken keresztül hasonló a nagy befektetés után következő óriási nyereséghez. Jusson eszébe, az olvasásba való befektetés legnagyobb nyeresége a Biblia olvasására való képesség!

2012. december 19., szerda

Dr. Leaf - Éberségből Cselekvés


Bizonyára mindenki hallotta már az alábbi igerészt: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való” (Hóseás 4:6). Ez ösztönzött arra, hogy olyan tanácsot írjak, ami felkelti a figyelmüket, hogy milyen kihívásnak van kitéve az elménk és a testünk. Erre a Példabeszédek bölcs tanácsát tudom javasolni, mikor életmódbeli kérdéseket érintünk:„Szerezz tudást és bölcsességet!”
Mi a helyzet az iskoláinkban? A Várunk a Supermanre című film megduplázta eltökéltségemet, hogy folytassam munkámat az oktatásban, ahogy azt Dél-Afrikában kb. 25 éve elkezdtem, és most az USA-ban folytatom, immár 2 éve. Isten azt a vágyat helyezte belém, hogy segítsem tanítani a gyerekeket és a tanárokat a mély gondolkodásról, Kapcsoljuk be agyunkat! tanórákat szervezve. Félelmetes látni, hogy egy átlag amerikai gyerek csupán a tanóra kevesebb, mint 10%-át tölti el igazán mély gondolkozással! A Newsweek 2010.07.18-ai száma az alábbi megállapítást közölte:„Először történt, hogy a felmérések szerint az amerikai kreativitási hajlam csökken. Mi történt, és hogyan lehet ezt megfordítani?” Ez egy nagyon fontos tényfeltáró cikk az amerikai oktatás minőségének hanyatlásáról. A tanulmány szerint a Kreativitási Hányados (CQ) 10 ponttal csökken generációnként ahelyett, hogy növekedne.
Mi történik ételeinkkel? Vannak szemnyitogató filmek (mint pl. Supersize Me és a Food Inc.), amik rádöbbentenek arra a perverzióra, ami az emberek szó szerinti beetetéséről szól. Szörnyülködve nézem, mit etetnek a gyerekekkel a napköziben, és milyen jókedvűen nyújtják át az előre feldolgozott ételeket nekik. Sajnos az ebben levő fluoridok roncsolják a pajzsmirigyet és a tobozmirigyet, sőt még rákot is okozhatnak! Azonban a fluoriddal szennyezett ivóvíz a legnagyobb bűnös, és ehhez csupán társulnak ezek a gyakran fogyasztott ételek. Valójában egy átlagos étel majdnem 180-szor több fluoridot tartalmaz, mint a vízben megengedett mennyiség!
Mi történik az egészségügyi rendszerünkben? A Cut Poison Burn ellentmondásokkal teli, szívfacsaró dokumentumfilm, ami a rákbetegség kezelésének üzletszerű rendszerét helyezi górcső alá. Bátorítom arra, hogy kövesse végig a kritikusan beteg emberek frusztráló kiútkeresését, ahogy utat próbálnak törni a zavaros és veszélyes útvesztőben, mikor félelmetes akadályokkal találkoznak a „rákipari komplexumban”. Ez komoly kritikája az orvosi monopóliumok befolyásának, a gyógyszergyárak és kormányhivatalok hatalmának. Ezt a filmet bármely rákos emberrel érdemes végignézetni.
Ha folytatnám ezt az elmélkedést, lehet, hogy némelyek depresszióba esnének, ám távolról sem ez a célom. Én inkább azt szeretném, hogy mindannyian megszerezzük a tudást ahhoz, hogy egészségben tartsuk agyunkat és testünket, és be tudjuk tölteni az isteni küldetést, amit Jézus tervezett nekünk:„Akarom, hogy mind szellemben, lélekben és testben egészségesek legyetek.” (1 Thesszalonika 5:23)

2012. december 9., vasárnap

Dr. Leaf - Tartsunk Ki, Még Ha Nehéz Is!


Sokszor nem egyszerű átverekedni magát az embernek egy nehéz időszakon vagy egy nagy kihíváson! Nemcsak érzelmi problémákról beszélek, hanem például iskolai vagy egyetemi, tanulási problémákról, vagy egy rossz közösségi atmoszféráról.
Tudjuk, hogy a Biblia helyesen buzdít minket, hogy mindvégig tartsunk ki. Mint olyan személy, aki szenvedélyesen tanulmányozza a Bibliát és az idegtudományt is, szeretem megmutatni másoknak, hogyan formált meg minket Isten azért, hogy képesek legyünk olyan dolgokat tenni, amiről az Úr bölcsen azt tanácsolja, hogy tegyük meg. Egyik ilyen dolog az, hogy:„nyomuljunk, és tartsunk ki minden körülmények között!”  Agyunk még az ilyen feladatokra is fel van készítve!
Amikor bátran szembe kell nézni a kihívásokkal, és nehéz körülmények között is jól kell teljesíteni, akkor valóban összeszedetten, koncentráltan kell dolgoznunk, megnövelve agyunk képességeit. Ha hibákat követ el az ember, de beismeri azokat, és tanul belőlük, majd felkel és újrakezdi a dolgot, az is növeli az intelligenciáját, sőt az életkedvét és a sikerélményét is. Tényleg, ha egy kicsit visszafogjuk a száguldásunkat, elismerjük és kijavítjuk a hibáinkat, azzal aktiváljuk a bazális gangliont, azaz a törzsdúcot agyunkban azért, hogy tanulási módba lépjen át, és új agysejteket növesszen. Ezeket az új sejteket, amik naponta születnek (pl. neurogenezissorán), használja is. Így növesztheti a mielint (idegpálya burkolóanyaga), és növelheti gliasejtjeinek számát. A gliasejtek alkotják agyunk 80%-át, és segítenek minket az ismeretszerzésben és agyunk kitakarításában. Mikor mélyen gondolkozunk, és a gliasejtek számát szeretné növelni az ember, akkor az meg is lesz!
Az erőfeszítés nélküli tanulás nem igazán hasznos ismeretszerzési módszer. Hosszú távon nézve az akadályok sok esetben kívánatosabb dolgok, különösen, ha Istenhez kiáltunk segítségért! Az emlékek (gondolatok) végtelen méretű élő szerkezetek, és minél több impulzust generálunk a mély, Istennel kapcsolatos gondolkodáson keresztül, annál több alap épül fel. Különösen jó alapot építünk akkor, amikor tanulunk a saját hibáinkból! Agyunk növelése akkor valósul meg, amikor összpontosítunk a folyamatra – tapasztalatra –, és az eredményre is. A buktatók kiváló lehetőségek arra, hogy új információt szerezzünk, és tanuljunk belőle!
Tehát figyeljen arra, mit rontott el, és milyen rossz választásai voltak! Kérje Istent, hogy segítsen okulni a tapasztalatokból! Ezzel fejlesztheti agyát, és növelheti mind agyának, mind immunrendszerének az egészségét! Ne tegye hiábavalóvá a cselekedeteit! Válasszon ki egy olyan célt, ami túlnő a képességein! Alkalmazza a Zsidó levél 11. részében leírtakat, és még a hiányosságait is adottsággá tudja az Úr változtatni; az intelligenciáját és a békességét pedig ugyanakkor növelni tudja!

2012. december 4., kedd

Dr. Leaf - Az Elménk Tartalma Az, Amit Megteszünk... És A Kávé Tényleg Segít!


Az elménk tartalma az, amit megteszünk, vagyis az értelmünk, érzelmünk és az akaratunk, azaz a lelkünk. Ez érdekes elgondolás, ami hatalmas kihívást és burkolt célzást tesz életünkre, mert amit elménkben teszünk, mindaz kihat a szellemünk és a testünk állapotára is. Tulajdonképpen az eszünket és a gondolatainkat használjuk mindarra, amit később meg akarunk tenni. Tehát…
Az emberi ész, az érzelmek és a döntésekben való szabad akarat határozza meg azt, hogy például az ember megbocsát-e az ellenségének, követi-e az egészséges, szerves (ételeket tartalmazó étrendet, amiben kevesebb cukrot, zsírt tartalmazó és nem feldolgozott ételek találhatók. Elfogadjuk-e a gyógyulását, küzd-e az aggódás ellen; véget vet-e a depressziónak, kordában tartja-e a kínzó gondolatait, küzd-e a kívánt intellektuális szint eléréséért. Fejleszti-e adottságait, nagyobb arányban építünk be szerves ételeket, és háttérbe szorítjuk, vagy száműzzük a feldolgozott ételkészítményeket,  dolgozik-e önbecsülése javításán, megtesz-e mindent, hogy jó barát, férj vagy feleség, apa vagy anya legyen, vagy hogy előléptessék a munkahelyén, és anyagilag nagyobb szabadságba kerüljön, nyugalmat árasszon és egészséges, vidám magatartás jellemezze?
Az emberi értelmen, érzelmeken és szabad akaratunkon át hozzuk meg döntéseinket arról, hogy méregtelenítjük agyunkat és testünket, és új szellemünk megerősödésén dolgozunk. Minden kutatásomnak és munkámnak ez a legfőbb célja. Szellemi és tudományos szempontból vizsgálva arra lettünk teremtve, hogy sikeresek legyünk. Minden tényanyag és információ, amit megosztok önökkel a blogjaimon, könyveimen, szemináriumokon, a facebook- és twitter-leveleimen keresztül, mind egyazon céllal jöttek létre: segíteni szeretnék, hogy mindenki azzá váljon, aki valójában ő.
Ezért kutatok a legújabb tudományos tények után, hogy segítsek az ember teste, lelke, szelleme területén megújulni. Ekkor bukkantam rá egy kávéval foglalkozó kutatásra – hisz én is nagyon szeretetem a kávét! Számos jó forrása van ennek a tanulmánynak, különösen egy megbízható, érdekes és könnyen olvasható írás a Life extension weboldalon és a 2012.01.18-i újságjukban található. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a túlzott kávéfogyasztás veszélyétől való félelmek alaptalanok, sőt a nagyobb mértékű kávéfogyasztás nagyobb előnyökkel jár!
A kávébab különlegesen komplex gyümölcs, ami több mint ezer fitokémiai anyagot tartalmaz, amiből csak egy párat vizsgáltak eddig – pedig remek antioxidánsok! Arra is képes, hogy segítsen a legtöbb gyilkos kór legyőzésében, ideértve a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, rákot, cukorbetegséget, májbetegségeket és az Alzheimer kórt is!
Kávét nem fogyasztók közt végzett számtalan esettanulmány kimutatta, hogy azok, akik tiszta feketekávét fogyasztottak, lecsökkentették a mellrák kockázatát 57%-kal, a cukorbetegségét pedig 67%-kal. Azonban a kereskedelmi forgalomban levő kávéból sok minden hiányzik, tehát óvatosnak kell lenni azzal, mit is iszunk!
Így hát nem kockázatos szokás a kávézgatás, ha szerves, frissen pörkölt és feketén darált kávébabból fogyasztunk, mivel bizonyították, hogy nagyfokú védelmet nyújt a cukorbetegség és az idősebb kori betegségek ellen. Vizsgálatok szerint a kávé csökkenti a DNS-károsodást, ami meggátolja a rákot és az öregedést. A tudósok azt is kezdik felfedezni, hogy a kávé fotokémiája közvetlen hatást gyakorol a testre, létrehozva az indirekt védekező hatás komplex hálózatát, melynek egyik fajtája az idegsejt védelme, ami segít távol tartani az agyi betegségeket és a kognitív hanyatlást. A kávé továbbá csökkenti a gyulladást, és segíti az anyagcserét.
Ez csak egy pár előny, amit Isten eltervezett, mikor megteremtette a kávét. Ezt a koffeines és koffeinmentes finomságot adta nekünk, hogy élvezettel fogyasszuk! Tartsuk ezt emlékezetünkben, amikor kortyolgatjuk!
Személy szerint én szeretem a szerves teát is, különösen a roiboost és a zöld teát! Ez azonban csak egy pár azon fantasztikus teák közül, aminek nagy haszna van, és amiről majd a közeljövőben tárgyalunk.

2012. december 2., vasárnap

Dr. Leaf - Álmodjunk, vagy ne álmodjunk?


Egész nap gondolatokat építünk és dolgozunk ki, amik fizikai valósággá válnak agyunkban. Sőt éjjel is gondolkodunk, csak más módon: szelektáljuk azokat a gondolatokat, amivel napközben foglalkoztunk.
Álmaink az úgynevezett Gyors Szemmozgás (REM= rapid eye movement)) időszak alatt születnek. És ahogy egyedi módon gondolkodik, ugyanúgy egyedivé válnak álmai is. Tehát nincs előre determinált álom minta, ez mindig az egyéntől függ! Az álomban általában absztrakt ötleteket találunk, amik vizuálisan megjelennek, és nagyon zavarosak is lehetnek.
Idegkémiailag, mikor ébren vagyunk bizonyos mennyiségű szerotonin és norepinefrin(katekolamin-hormon és neurotranszmitter- pozitív izgalmi állapotért felelős)áramlik elménkben, ami segít sorba állítani gondolatainkat és logikusan feldolgozni azt az információt, ami a külvilágból érkezik. Ha valami megfogja figyelmünket acetilkolin kitörések történnek. Éjjeli alváskor aktív az acetilkolin termelés (ettől szilárdulnak meg az emlékek), viszont lezáródik a serotonin és norepinephrin termelés, ami miatt sajátos és furcsa lehet álmunk. Tulajdonképpen a homloklebeny szintén pihen a REM alvás alatt- az agy nem felelős az emlékek kavalkádjáért, ami gyakran megtörténik alváskor. Azonban úgy tűnik, hogy a nagyon intenzív emlékek –azaz a nagyon boldog, vagy különlegesen mérgezett  élmények kerülnek figyelmünk központjába ilyenkor.
Innen érthető meg az, hogy az álmok más biokémiai állapotban levő egyszerű gondolatok. Ugyanarra a dologra koncentrálunk, mint ébrenlétkor, csak teljesen más módon. Némely álmok hasznosak lehetnek problémamegoldáskor, ha plusz kreativitásra vagy vizualizálásra van szükség. Például Dmitrij Mengyelejev a periódusos rendszer táblázatának végleges formáját álmában alkotta meg. Otto Loewi álmában gondolta ki azt a neurológiai kísérletét, amivel orvosi Nobel-díjat nyert, Beethoven pedig gyakran felébredt álmából, mivel új dallamok hangját hallotta ekkor fülében, majd lejegyezte azokat.
Tudta azt, hogy kihívások, dilemmák és elalvás előtti dolgokon való gondolkodással megnövelhetjük annak az esélyét, hogy megálmodjuk a megoldást? Nincs ebben semmi „boszorkányság”! Ha ébrenlétkori gondolataink kavaroghatnak a visszaemlékezés, önelemzés, töprengés és tervezés között, mennyivel inkább megtörténhet ez álunkban? Az álom Isten csodálatos ajándéka! De kérdezheti, mi értelme van ennek egyáltalán? Nos, ilyen egyszerű kérdést soha nem teszünk fel ébrenléti, tudatos gondolatainkkal kapcsolatban! Ugyanez legyen érvényes álmainkra is!
Sokan mondják, hogy nem emlékeznek arra, amit álmodtak, vagy egyáltalán nem is álmodnak. Az a helyzet, hogy mindenki álmodik; az álom egy pszichológiai folyamat. Sokan azonban elnyomják álmaikat, mert azok érzelmeket gerjesztenek, vagy elfeledjük amit álmodtunk. 

2012. november 29., csütörtök

Dr. Leaf - Választásaink jobban számítanak, mint az ember gondolná!


Konferenciát tartottam Kelet-Texasban DeKalb kisvárosban a Maranatha gyülekezetben, ahol főleg a szabad akaratról és választásról beszéltem. Érdekes, hogy Isten úgy tervezte meg agyunkat, hogy kívülről tudjuk látni gondolatainkat, viselkedésünket, és észleljük ezeknek saját agyunkra és testünkre, illetve mások elméjére és testére gyakorolt hatását.
Úgy lettünk teremtve, hogy ki tudjuk dobni toxikus gondolatainkat. Figyeljünk a szavaink mögött levő indítékokra, hisz cselekedeteink és viselkedésünk mind a gondolataink eredménye és fizikai helyet foglalnak el agyunkban. Életünk vagy halálunk függ a gondolatainktól!
Az 5. Mózes 30:19 is hangsúlyozza ezt: „Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;”
Tudományos szempontból ugyanez a helyzet. Kutatások bizonyítják, hogy génjeink ki és bekapcsolhatók- minden napon a hitünk, érzéseink, magatartásunk eredményeként, ami befolyásolja választásainkat. A hitünk, érzéseink és magatartásunk el van rejtve gondolatainkban, amik ideghálózatok rejtekében találhatók agyunkban. Mikor a gének bekapcsolnak, az öröklött tulajdonságok nyilvánvalóvá lesznek, arra sarkallva az embert, hogy sok öröklött tulajdonság láthatóvá váljon testében és agyában. Új gondolatok jöhetnek elő és a meglevők megváltozhatnak. A tudomány mára már bizonyította, hogy az ember rendelkezik képességgel bekapcsolni génjeit, s mindez a választásain keresztül történik! Ezek a választások elektromágneses és kémiai jelek, amik fizikai változást eredményeznek. Ezért vagy jobb, vagy rosszabb sorsa lesz az embernek, szó szerint …”életre vagy halálra.” döntünk.
Választásra lettünk teremtve és jól kell választanunk!,… még akkor is, ha sok tudós félremagyarázza az akarat és szabad akarat témáját, azt mondván, hogy predesztinált, megváltoztathatatlan neurobiológiai evolúciós ösztönnel rendelkezünk. Ám ez nem igaz, ők pedig csak egy szalmaszálba kapaszkodnak görcsösen!
Az idősödéssel például egyre bölcsebbé válunk, abban az esetben, ha törődtünk elménk állapotával. Következő hónapban arról fogok beszélni, hogy az idősödő agy hogyan lesz egyre bölcsebb, jobb és nem rosszabb… természetesen, ha a jót választjuk!
Tisztelettel,
Caroline

2012. november 27., kedd

Dr. Leaf - Ásítás: Az idegtudomány egyik legrejtettebb titka


Elhiszi, hogy az ásítás jót tesz agyának?… lehet, hogy eddig azt gondolta, hogy illetlen dolog nyilvános helyen ásítani!
Valójában az ideggyógyászok szerint az ásításnak 12 ideggyógyászati haszna van, fokozza az intellektuális teljesítményt és csökkenti a toxikus állapotot agyunkban. (pubmed.gov). Alapjában véve aktiválja az agy bizonyos területét (a precuneust, ami a felső fali lebeny része), aminek szerepe van a tudatosság és a memória kialakításában. Az ásítás segít szabályozni agyunk hőmérsékletét és anyagcseréjét is. Több éve Kommunikációs Patológiában dolgoztam és az egyik módszer, amit hangterápiának hívunk, az ásítás volt. Ezzel a torokban levő feszültséget csökkentettük, ami nagyon hasznos a betegeknek, különösen azért, mert így kipihentebbek és éberebbek lettek. Ekkor még nem vettem észre ennek jótékony hatását az emberi agyra. Ha észrevettem volna, biztos nem mondtam volna férjemnek, hogy hagyja abba az ásítozást: Ő 10-20 alkalommal szokott ásítani, az alatt a 15 perc alatt, amíg az irodába érünk. De Mac olyan gyors és éber, sokkal többet megcsinál egy nap, mint mások… és én most jöttem rá mi a titka. (kezdetben én is ásítoztam passzívan férjem mellett, nem tudtam miért, ám hasznomra volt!)
Ásítunk, ha fáradtak vagyunk, esetleg unatkozunk, vagy ha fényárban vagyunk, de az ideggyógyászat azt bizonyítja, hogy az ásítás nagyon hasznos, mivel segít az éberséget és észlelési képességet felerősíteni. Ez kitörli a fáradtságot és újra fókuszálja az emberfigyelmét.
Az ásítás aktiválja agyunkban a beleérző képességet és így növeljük a szeretetteljes empátia mennyiségét és minőségét.
Az ásítás, mint ahogy tapasztaltuk is már, ragályos: ha lát valakit ásítani, ön is rögtön ásítani kezd.
Egyszerűen fantasztikus, hogy Isten úgy tervezte, hogy mindegyik részünk arra törekedjen, hogy Jézus valamelyik tulajdonságait jelenítse meg…. valójában szeretetre  lettünk teremtve.
Egyéb előnyei az ásításnak a memória javulása, fejlett önelemzés, az ütemezési képesség fejlesztése, az öröm fokozása és a stressz mértékének csökkentése.
Tehát függesszük fel, amit éppen csinálunk és ásítsunk 7-szer…ettől könnybe lábadhat a szeme, de érdemes ezt kipróbálni!
Tisztelettel:Carolin

2012. november 26., hétfő

Dr. Leaf - Nem számít hol él, ha hisz Istenben, egészségesebb lesz!!


A legutóbbi évek a kutatásai azt erősítették meg, hogy a szerető és jó Istenbe vetett hitnek számos jótékony hatása van. A legtöbb kutatás az USA-ban készült, azonban most a nagyszabású HUNT norvég egészségi tanulmány egyértelmű kapcsolatot vélt felfedezni az Istentiszteleten eltöltött idő és az alacsonyabb vérnyomás között mind férfiak, mind nők esetében.
Kezdetben azt gondolták, hogy USA és Norvégia közti kulturális és vallási különbség megnehezíti, hogy az amerikai eredményeket Norvégiára alkalmazzák. Azonban a különbségek ellenére a norvégok csupán 4%-a jár, szemben az USA 40%-ával, minden héten Istentiszteletre. Az Istenbe vetett hitnek egészségre gyakorolt hatása azonban majdnem teljesen ugyanaz: a hitükben aktív emberek egészségesebbek voltak, mint az inaktívak!                                          (http://www.sciencedaily.com/releases/2011/12/111223114042.htm#.TvyJ-uy0-...)
Másik kutatás szerint a gyülekezetbe járóknál 30%-kal kisebb a depresszióra való hajlam, és az Istenben hívők céltudatosabbak és 70%-kal kevesebb közöttük a depressziós hajlamú. (http://www.sciencedaily.com/releases/2008/10/081023120228.htm)
Sokak számára a vallásos tevékenység gyermekkor és felnőttkor közötti megváltoztatása - egy új tanulmány szerint- hatással lehet az ember elmebeli egészségére. A Templom Egyetem kutatója, Joanna Maselko szerint azok a nők, akik abbahagyták az aktív vallásos életet, több mint 3szor valószínűbb, hogy félelmektől és alkohol függőségtől szenvednek, szemben azokkal, akik rendszeresen aktívak maradtak. (http://www.sciencedaily.com/releases/2008/01/080101093855.htm)
Nemrégiben két Brigham Young Egyetem szociológusa készített egy országos felmérést arról, hogy a vallásos ügyekbe való bekapcsolódás a tinédzserek esetében felére csökkenti a marihuána kábítószerre való rászokás valószínűségét. A kutatás kimutatta az egyház védelmét és a szülői befolyás pozitív hatását is ezen esetekben. (http://www.sciencedaily.com/releases/2008/10/081010175311.htm)
A Missouri Egyetem egészségpszichológiai kutatói úgy találták, hogy a vallásos és szellemi támogatás jobbá teszi az egészséget férfiak és nők esetében is, akik krónikus egészségügyi kihívásokkal küzdenek.. Az ember komoly betegség vagy rokkantság esetén rögtön szellemi vagy vallási kapaszkodót és kiutat keres problémái megoldására. (http://www.sciencedaily.com/releases/2011/10/111026143811.htm)
A kutatás azt is kimutatta, hogy a vallás és a hit össze van kapcsolva a pozitív pszichikai és mentális egészséggel. Ez a kutatás életveszélyes betegséggel küszködő emberek között történt. A Missouri-Columbia Egyetem tanulmánya azt mutatja, hogy a hit nagyon sok rokkantnak segít, hogy boldoguljon nehézségeivel és új értelmet ad életének. (http://www.sciencedaily.com/releases/2007/10/071023104134.htm)
Ateista tudósok több mint 20 %-a szellemi értékeket keres, mutatta ki a Rice University legújabb kutatása. Habár a nagyközönség összekeveri a szellemi dolgokat a hit fogalmával, ez a tanulmány úgy találta, hogy a szellemiség egy másik dimenzió- olyan, ami közelebb áll a tudományos felfedezéshez- a „szellemi ateisták” számára.  (http://www.sciencedaily.com/releases/2011/05/110505124039.htm)
Egy adag Istenből segíti a gyógyszerek hatékonyságát. Kutatás szerint sok beteg nem érzi azt, hogy az orvosi rendszer megfelelően kielégíti szellemi igényüket is. „Azzal, hogy rávilágítunk, a vallás és szellemiség összeköti a gyakorlatot a gyógyszerrel, ez a tanulmány az első lépés, hogy ilyen személyek és családjaik szükségleteit kielégítsük életük nehéz idejében.
Az orvosok több mint fele azt hiszi, hogy a vallásnak és a szellemi kötődésnek jelentős befolyása van betegeik egészségére, a Belgyógyászat április 9.-ei híradása szerint. A legvallásosabb orvosok a vallás és szellemiség hatását pozitívan értékelik.
Gazdasági problémák idején az amerikaiak 90%-a imádkozik, több mint fele naponta többször is. Nagy dolgokért imádkozunk- pl. hogy egészségesek maradjunk, megmaradjon a munkánk, megerősödjenek kapcsolataink. Jelentéktelenebb dolgokért is szoktunk-, például, hogy találjunk parkoló helyet vagy hiányzó dolgaink meglegyenek. Néhányunk biztos abban, hogy Isten létezik, mások egyszerűen csak azért teszik, hogy elbújjanak az ima mögé. (http://www.sciencedaily.com/releases/2008/12/081204133608.htm)
Ez csak néhány kutatási tanulmány, ami szerint mindegy kik vagyunk, mi történik, vagy hol vagyunk…A HITRE SZÜKSÉGÜNK VAN!!!