2020. szeptember 29., kedd

Ruff Tibor - Hogyan kezelte Dávid a konfliktusokat, nehézségeket? 1.

Dávid békésen élt, legeltette a nyájat, hárfázgatott. Nem ijedt meg a medvétől és a farkastól sem, hanem legyőzte azokat. Emberi ellenségei nem tudjuk, hogy voltak-e. Aztán mikor felkente Sámuel, akkor ugye azt hinnénk, hogy könnyebb lett az élete. A Szent Szellemmel való betöltekezés kiváltja a sátán haragját. Ezt látjuk Jézus életében is! Dávid is a sátán céltáblájává vált.

Galata 4:29 De valamint akkor a test szerint született üldözte a Szellem szerint valót, úgy most is.

A sátán üldözőbe veszi a testi embereken keresztül a szellemnek az embereit. Ahol a Szent Szellem igazán megnyilvánul, ott mindig föl kell készülni arra, hogy a sátán célkeresztjébe kerülnek ezek a közösségek, személyek. Dávid is legyőzte Góliátot, és utána a sátán célkeresztjébe került.

1Sámuel 18:6 És amint [hazafelé] jövének, mikor Dávid visszatért, miután a filiszteusokat leverte, kimentek az asszonyok Saul király elé Izraelnek minden városaiból, hogy énekeljenek és körben táncoljanak, dobokkal, vigassággal és tomborákkal.
1Sám 18:7 És énekelni kezdének az asszonyok, kik vigadozának és mondának: Megverte Saul az ő ezrét és Dávid is az ő tízezerét.
1Sám 18:8 Saul pedig igen megharaguvék, és gonosznak tetszék az ő szemei előtt ez a beszéd, és monda: Dávidnak tízezret tulajdonítanak és nekem tulajdonítják az ezret, így hát már csak a királyság [hiányzik] neki.
1Sám 18:9 Saul azért attól a naptól kezdve rossz szemmel néz vala Dávidra, sőt azután is.
1Sám 18:10 Másnap pedig megszállta Sault az Istentől [küldött] gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként [szokta], és a dárda Saul kezében vala.
1Sám 18:11 És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt előle. 
1Sám 18:12 És félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék.

Ez is egy ugyanilyen konfliktus. A Dávid nem számított rá, hogy Isten népe közül fogja a sátán őt megtámadni. Ez látjuk a korai kereszténység életében is. Vannak keresztények, akik valóságosan be vannak töltekezve Szent Szellem, de vannak, akik csak hivatkoznak Jézus nevére, nem töltekeztek be Szent Szellemmel, és ezek üldözőbe veszik azokat, akiken megnyilvánul Isten Szellemének kenete. A testi kereszténység mindig is üldözte a szellemi kereszténységet. Semmi meglepő nincs abban, ha ilyesmi történik.

Dávid minden nap dicsérte az Urat. Ez naponkénti szokása volt. Minden nap bement Isten jelenlétébe. Ez megváltoztatja az ember szívét. Áttöri, lágyabbá teszi.

1Sám 19:9 Az Istentől [küldött] gonosz lélek azonban megszállta Sault, mikor házában ült és dárdája kezében vala; Dávid pedig pengeté [a hárfát kezével].
1Sám 19:10 Akkor Saul a dárdával Dávidot a falhoz akará szegezni, de félrehajolt Saul elől, és a dárda a falba verődött…

Ez már a 3. eset volt, hogy Dávid elhajolt. Ezek szerint Dávid figyelte Saul kezét, nem konfrontált nyíltan. De itt már elment.

…Dávid pedig elszalada, és elmenekült azon éjjel.
1Sám 19:11 És követeket külde Saul a Dávid házához, hogy reá lessenek és reggel megöljék őt. De tudtára adá Dávidnak Mikál, az ő felesége, mondván: Ha meg nem mented életedet ez éjjel, holnap megölnek.
1Sám 19:12 És lebocsátá Mikál Dávidot az ablakon; ő pedig elment és elszalada, és megmenté magát.
1Sám 19:13 És vevé Mikál a theráfot…

Ez egy szobor, egy bálvány. Itt is látszik, hogy bálványimádás volt Saul életében.

… és az ágyba fekteté azt, és feje alá kecskeszőrből készült párnát tett, és betakará lepedővel.
1Sám 19:14 Mikor pedig Saul elküldé a követeket, hogy Dávidot megfogják, [azt] mondá: [Dávid] beteg.
1Sám 19:15 És Saul elküldé [ismét] a követeket, hogy megnézzék Dávidot, mondván: Ágyastól [is] hozzátok őt előmbe, hogy megöljem őt.
1Sám 19:16 És mikor a követek oda menének: íme, a theráf volt az ágyban, és feje alatt a kecskeszőrből készült párna volt.
1Sám 19:17 Akkor monda Saul Mikálnak: Mi dolog, hogy engem úgy megcsaltál? …

Nem az okozott neki problémát, hogy bálvány volt Mikálnál, hanem hogy becsapta őt.

… - elbocsátád az én ellenségemet, és ő elmenekült. És felele Mikál Saulnak: Ő mondá nekem, bocsáss el engem, vagy megöllek téged.

Nem mert Mikál kiállni Dávid mellett, ezért szét is esett a házasságuk. A Szent Szellemtől is teljesen elidegenedett.

1Sám 19:18 Dávid pedig elfutván, megszabadula; és elment Sámuelhez Rámába…

Itt van egy valóságos ember, Dávid. Ugyanolyan valóságos élete volt, mint nekünk. Szinte mindenét elveszítette 1 nap alatt. Az egész egzisztenciáját, a megélhetését, a családját, az emberi tisztességét. Valószínűleg egyikünk sem járt így, és most sem nézünk szembe ekkora nehézséggel. Dávid ugyanúgy élte meg, ahogyan te megélsz egy dolgot.

A következő zsoltárt ebben a helyzetben mondta el Dávid:

Zsoltár 59:1 Az éneklőmesternek az altashétre. Dávid miktámja; midőn [embereket] külde Saul, és őrizék az ő házát, hogy megöljék őt.
Zsolt 59:2 Szabadíts meg engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet!
Zsolt 59:3 Szabadíts meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó emberek ellen tarts meg engemet;
Zsolt 59:4 Mert íme lelkem után leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; anélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!

Dávid nem került emiatt bűntudat alá. Te is őrizd meg magadat ettől! Ne vájkálj magadban, hogy mit rontottál el! Egyáltalán nem biztos, hogy ez az oka!

Zsolt 59:5 Bűnöm nélkül egybegyűlnek és készülnek [ellenem]: serkenj fel előmbe és lásd meg [ezeket]!
Zsolt 59:6 Te, oh Uram, Seregek Istene, Izrael Istene, serkenj fel! Büntesd meg mind e pogányokat, ne könyörülj senkin, aki hamisságot cselekszik. Szela.

Itt tartott egy szünetet! Meggondolta, hogy mit imádkozzon, mit mondjon. Sault pogánynak nevezi!

Zsolt 59:7 Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb; körüljárják a várost.
Zsolt 59:8 Íme, szájukkal csácsognak, ajkaikon szablyák vannak: hisz, [úgy mond], kicsoda hallja meg?

Még a városban is lehetett hallani az ilyen emberek beszédét.

Zsolt 59:9 Te pedig, Uram, neveted őket, és megcsúfolod mind e pogány népet.
Zsolt 59:10 Hatalmá[val szemben] tereád vigyázok; mert Isten az én váram.

Nézzétek meg, hogy Dávid mennyi pozitív megvallást tett innentől annak ellenére, hogy elveszítette az állását, a tisztességét, a családját, az egzisztenciáját.

Zsolt 59:11 Előmbe jön az én kegyelmes Istenem; látnom engedi Isten az én ellenségeim [romlását].
Zsolt 59:12 Ne öld meg őket, hogy népem meg ne felejtkezzék; bujdosókká tedd őket a te hatalmaddal, és alázd meg őket Uram, mi pajzsunk!
Zsolt 59:13 Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak.
Zsolt 59:14 Veszítsd el őket búsulásodban, veszítsd el őket, hogy ne legyenek; és tudják meg, hogy Isten uralkodik a Jákób fölött, mind a földnek határáig. Szela.

Itt megint kicsit csöndben volt, aztán újra folytatja.

Zsolt 59:15 Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb, körüljárják a várost.

Volt egy ilyen fanatikus réteg!

Zsolt 59:16 Étel után barangolnak, és ha nem laknak jól, virrasztanak.
Zsolt 59:17 Én pedig éneklem a te hatalmadat, és reggelenként zengem a te kegyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján. 
Zsolt 59:18 Én erősségem! Te neked éneklek, mert Isten az én váram: ő az én kegyelmes Istenem!

Érzelmileg semmilyen pozitívumot nem tudott Dávid érezni, még sok pozitív megvallást tett ebben az imában a Szent Szellem által. Nagyon fontos, hogy az ember imája megindítsa Isten szívét! Ezeket hallgatja meg Isten. Persze nem könnyű Istent megindítani. Amit nem akar díjazni, azt pedagógiailag eltávolítja magától. Pl.: amikor egy ember hazudik az imájában, hogy önmagát is becsapja. Vagy hit nélkül imádkozik, és nem fejezi ki a hitét.

Zsidó 11:6 márpedig hit nélkül lehetetlen tetszeni Neki, mert annak, aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és hogy azoknak, akik keresik, megadja méltó jutalmukat.

A hitnek és a reménységnek benne kell lennie az imában! A magyaroknak ez nem könnyű, mert azt hiszik, hogy ahhoz, hogy valaki meginduljon, akkor nyávogni, panaszkodni kell. Ez nem igaz! Istent ez nem indítja meg. A zsoltár nagyon objektív tényközléseket mond ez a zsoltár. Dávid nem tagadja le az érzelmeit, elmondja, de a zsoltár második felében fölfelé irányítja a repülőt, és olyan dolgokat mond, amelyekkel a hitét mondja ki. A Zsoltárok könyve az imádkozás tankönyve!

2011.02.

2020. szeptember 4., péntek

Az Isten hét szelleme 3.

Jobb oldalon bölcsesség, bal oldalon értelem szelleme.

Mi a különbség a kettő között a héberben?

Értelem: a bölcsesség picit fontosabb, mint az értelem. Az értelem héberül nyelvtanilag abból a szóból származik, hogy között. Ez a bén, az értelem pedig biná: különbségtevő, szétválasztó képesség. Különbséget tesz az egyik dolog és a másik dolog között. Analitikus, elemző, szétválasztó képesség. A magyar is használja: vág az esze mint a borotva, szétvágja a dolgokat egymástól. Úgy tud különbséget tenni a dolgok között, hogy nem nagyolja el, árnyaltan, pontosan, a dolgok lényegét követve tudja elválasztani a jót a rossztól, és a világosságot a sötétségtől. Ahhoz, hogy a világban rend legyen, különbségeket kell tudni tenni. Ez az elemző értelem, analitikus értelem. Ez az ítélőképesség (jó és rossz, kinek van igaza). A buta ember szálirányban vág, meggondolatlan, henye módon odanyúl, és az értelmével mindent összekutyul. Ebben viszont ügyek meghalhatnak.
Reggel rendbe teszem magam: miért csinálok dolgokat, miért teszem ezt... nem jó ha sodródunk, ösztönszerűen élünk. Ha összekutyulunk dolgokat, nem látjuk, mi a megoldás.

Bölcsesség: szintetikus gondolkodás. A bölcsesség villanásszerű meglátása a dolgok lényegének. Nincs elemzés benne, hanem egy képben intuitív módon képes meglátni a dolgok lényegét.

A jobb és bal agyfélteke kutatások alapján ha igaz, mondhatjuk, hogy az ember két lábon járó menóra. Egy nehéz matematika példát úgy oldasz meg, hogy elkezdesz analizálni több módon, majd egyszer csak egy villanás alatt megvan a megoldás. De ehhez kellett az analizálás. Értelem nélkül nincs bölcsesség, bölcsesség nélkül nincs értelem.

Mikor példabeszédben tanítunk, a bölcsességgel tanítunk. Mikor példabeszédet értelmezünk, értelemmel.

Levesfőzésnél először szétválasztok és tisztítok. Ez az értelem. Enélkül nincs bölcsesség. De itt még minden nyers. Erre vagy vizet vagy olajat rakok, és tűzre teszem, ami mindhárom a Szent Szellem jelképe. Ekkor elkezdődik egy folyamat, melyet nem kontrollálok, de amit előtte szétvagdaltam, újra egységbe hozom. Nem tudom elkülöníteni az ízeket, de minden egyesül, és egy új valóság jön létre. Minél élesebb az értelem, annál jobban fog működni a bölcsesség, minél hatékonyabb a bölcsesség annál nagyobb az értelem.

Ne legyél csak intuitív, mert az értelmednek is élesedni kell ahhoz, hogy a bölcsesség jól működjön!

A hét szellem nem emberi képesség. Az emberben van ilyen képesség, de itt a Szent Szellemről beszélünk. Ez Isten értelmének és bölcsességének szelleme. Isten megáldja a miénket is, de mi a hét szellemnek nem tudunk forrásává válni. Ez Isten hét szelleme, nem emberi képesség.

Bölcsességet és értelmet nem elsősorban tanulással lehet szerezni, ez csak a leszállópálya. A repülőgép fentről száll le. Mi csak leszállópályát készítenünk a Szent Szellem részére. A Szent Szellemnél nincs kényszerleszállás. Nekünk egyengetni kell a pályát alázatossággal stb.

El lehet kérni Istentől a bölcsességet, és az értelemet. Salamon felismerte, hogy nem bölcs, nem tudja megoldani a nép kormányzását. Fel kell ismerned, hogy nem rendelkezel bölcsességgel, nem tudod megoldani életed problémáit. Ezt be kell látni.

Jakab 1,5-8 Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól; A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember.

A bölcsességet kérni kell. Aki kéri, Isten készségesen, szemrehányás nélkül adja. Életem számos problémájáról nem tudom a fogást, a megoldást. Nem látsz, mire van szükséged? A bárány egyik szemére, melyet bölcsességnek, és másikra, melyet értelemnek hívnak. Ha valami lényegét Isten bölcsessége által meg tudod látni, azonnal hatalmad lesz felette, és ezt azonnal tudod is. Mert a bölcsességben ilyen erő van. Az átlátás által, bölcsesség által, melyet Istentől kapok, éles tisztánlátást kapok. Nem magadból hozod ki az erőt, ha a bozótosban vagy, hanem addig kérjed, amíg meg nem kapod arra a dologra a bölcsességet, látást, hatalmat annak a dolognak a a megoldására.

Az értelem sem emberé, hanem Istené. Jézus ezt használta, mikor az adópénzzel kapcsolatban válaszolt. Egyébként mi az Istené? Amin Isten képe van. És ez az ember. Ez is el van rejtve ebben a példázatban. Vagy mikor kérdezték, honnan vette a hatalmat hogy kiűzze a kufárokat.

Salamonnál ugyanez volt, mikor azt mondta, vágják ketté a gyermeket. Az értelem sokszor a jónak és rossznak éles pengével való szétválasztása.

Az értelem a világossághoz, a bölcsesség a mélységhez, a lényeghez, az elrejtett dolgokhoz kötődik.

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine