Az
eddigiekben láttuk, hogy az elme feladata a benyomások, üzenetek és értesülések
végtelen folyamának befogadása, értékelése és továbbítása. Az elme ezt naponta
nem egyszer, hanem ezerszer teszi meg. Elménk akkor sincs teljesen kikapcsolva,
amikor alszunk. Úgy tűnik, egyes részei napi 24 órán át folyamatosan dolgoznak.
Az elmének viszont nem a beáramló üzenetek mennyisége és különbözősége jelent
valódi nehézségeket, hanem valami más. A Biblia nélkül nem jönnénk rá, hogy az
ember elméjével valami történt. Lássuk hát, mi a probléma gyökere!
A Róma 6:16. rendkívüli fontossága
sok éven át elkerülte figyelmemet.
"Avagy
nem tudjátok, hogy a kinek oda szánjátok magatokat szolgákúl az
engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek; vagy a bűnnek
halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?"
Ennek az alapelvnek lényegét ezzel a
négy szóval fejezhetjük ki: az
engedelmesség tekintélyt teremt.
Más szavakkal, az válik meghatározóvá életünkben, aminek
rendszeresen engedelmeskedünk. Voltaképpen engedelmességünk állítja fel,
erősíti meg azt a tekintélyt, aminek aláveti magát.
Ezt az alapelvet akkor tanultam meg,
amikor egy kávéház üzemeltetésében segítettem az új-zélandi Wellingtonban a
"Teen Challenge" nevű szervezetnél. A kávéház egy régi faépület egyik
emeleti termében volt a Cuba utcában. Éppen november 5. (Guy Fawkes napja)
előtti péntek este volt, amikor a tűzoltók könnyen elérhetők. Ezen a bizonyos
estén a terem tömve volt a motoros bandák némelyikébe tartozó kölykökkel.
Kilenc óra körül valaki égő petárdákat kezdett dobálni. Ettől megrémültem,
mert szinte már láttam magam előtt, ahogy az öreg épület lángra lobban, a keskeny
lépcső leszakad és az utca tele lesz holttestekkel. Mielőtt valóban ráébredtem
volna, mit teszek, felugrottam a kis színpadra, lehalkítottam a hangszalagról
szóló zenét és bejelentettem: "Most már elég! Ha még egy ilyen
ostobaságot tesztek, bezárom a boltot, és mindannyian mehettek az utcára!"
Aztán még egyszer megnéztem, milyen
nagydarab némelyik fickó az én kb. 165 centimhez képest. (Úgy tűnik,
mostanában az ifjú nemzedék sokkal nagyobbra nő, mint elődei!) A kisebbek közül
néhánnyal simán el tudtam volna bánni –
egyszerre eggyel! Visszamentem a konyhába, és elkeseredetten imádkoztam:
"Uram, kérlek, ne legyen több petárda!"
Gondolom, csak annyi ideig volt
csend, ameddig a petárdakereskedő cigarettája parazsával meggyújtott egy újabb
köteg robbanószert. Röhögés hallatszott. Sikítozó lányok és sok kíváncsi,
várakozó arc fordult felém, lesve, mit fogok most tenni.
Most kutyaszorítóban voltam, mert
előzőleg már kijelentettem, mire számíthatnak. Megpróbáltam sokkal
magabiztosabbnak látszani, mint amilyen voltam, felmentem a színpadra,
kikapcsoltam a zenét és így szóltam: "Erről van szó. Mára bezárunk. Kifelé!
Mindenki!"
Több, mint 50 százalékig biztos
voltam benne, hogy összetörik a berendezést. Megdöbbenésemre mégis
felálltak – mind az ötvenen, vagy hatvanan –, és morgolódva,
panaszkodva leözönlöttek a lépcsőkön, le a város hideg utcáira. Utánuk
szaladtam és bezártam az ajtót arra az esetre, ha netán mégis vissza akarnának
jönni!
Miközben fölmásztam a lépcsőkön,
megköszöntem az Úrnak, hogy hatalmát gyakorolta ezek fölött a fickók fölött, de
Ő így felelt: "Nem az Én tekintélyem volt ez, hanem a tiéd." Elkezdte
megmutatni nekem, hogyan működik ez az alapelv, és ez azóta is radikális
hatással van az életemre. Ezekre a kölykökre valójában az a tekintély
hatott, amit ők adtak nekem. Kezdtem rádöbbenni, mire gondolt Pál, amikor a
Róma 6. említett versét leírta.
A következő történt: mióta a
kávéházban segédkeztem, voltak bizonyos dolgok, amiket nem engedtem meg a
gyerekeknek; például nem engedtem, hogy az asztalra tegyék a lábukat. (Elvégre
az asztalok kicsik voltak, a lábuk pedig többnyire nagy!) Azt sem engedtem,
hogy a zongora billentyűit püföljék, vagy a barátnőikkel csókolózzanak. Sok
félénk gyerek volt köztük, zord külső mögé bújva. Mivel e dolgok egyike sem
volt túl fontos nekik és mivel –
úgy gondolom –
tudták, hogy valóban törődöm velük, megszokták, hogy azt teszik, amit mondok.
Ezekkel az engedelmességi lépésekkel pedig engem teljesen akaratlanul is valódi
tekintéllyel ruháztak fel. Az előállott helyzetben az általuk létrehozott
tekintély valahogyan túl erős volt ahhoz, hogy ne engedelmeskedjenek.
Megtanítottak nekem egy fontos
bibliai alapelvet: a tekintély az engedelmességen alapszik. Aminek rendszeresen
engedelmeskedünk, az kötelező hatalmat kap az elménk fölött. Ha azt akarjuk,
hogy Isten Igéjének tekintélye legyen az életünkben, ezt csak egy módon
érhetjük el: engedelmeskedjünk neki! Ha azt akarjuk, hogy a Szent Szellemnek
tekintélye legyen az életünkben, erre is csak egy mód van: engedelmeskedjünk
Neki! Ha mindig engedelmeskedünk a félelem, a kétség, vagy neheztelés jelzéseinek,
akkor vajon minek lesz hatalma elménk fölött? A félelemnek, a kétségnek és a
neheztelésnek.
