Tom Marshall - És mi van az érzéseinkkel? 1.

Valószínűleg nincs személyiségünknek olyan területe, ahol több segítségre van szükségünk – és mégsem kapunk –, mint az érzelmek, avagy érzések területe. A keresztény tanítás általában elég negatívan áll hozzá ehhez a témához. Talán néhány gyülekezetben megengedjük az öröm szabad kifejezését és a dicsőítést az énekléskor, máshol azonban ezt továbbra is "túlfűtöttség"-nek nevezik. Még ott is, ahol az imádat kifejezésére bátorítanak, továbbra is nagyon óvatosan és bizonytalankodva tekintenek az érzelmekre úgy általában. Egy nem rég megjelent könyv címe: "Lázadó ér­zel­meink", valószínűleg összefoglalja az ezzel kapcsolatos közfelfogást. Hajlamosak vagyunk érzéseinket rövid pórázon tartani, mert nem tudjuk biztosan, mi történne, ha sza­badjára engednénk őket. Ugyanakkor tudat alatt tudjuk, hogy ez szorongást hoz lét­re bennünk. Gátlásaink lesznek egyes dolgokkal kapcsolatban, vagy "idegesek" le­szünk tőlük.

Emlékszem, egyszer beszéltem egy olyan keresztény közösség házi össze­jö­ve­te­lén, amely egyik városunkban a fiatalok között szolgált. Az összejövetelen a dicsőítés és imádás szabadon és gyönyörűen fejeződött ki, és a jelenlévőket bátorítottuk, hogy ilyen módon is nyíljanak meg az Úr előtt. Utána azonban, amikor a közösség ve­ze­tő­jé­vel beszéltem munkájukról, ő azt mondta: "Van egy nagyon erős oldalunk – csak semmi érzelem." Úgy gondolom, tudom, hogy értette ezt, de ez a megjegyzés jól mutatja kettős hozzáállásunkat természetünk ezen erőteljes és fontos részéhez. A friss keresztényeknek szóló könyvek ismételten hangsúlyozzák, hogy a keresztény élet a hit, nem pedig az érzések élete; jóllehet Pál a 2 Korintus 5:7-ben nem az érzéseket, hanem a látást állítja szembe a hittel: "Hitben járunk, nem látásban."

Természetesen nem az érzéseket kell az igazsághoz és valósághoz vezető egyet­len (vagy a legfőbb) iránymutatónak tekintenünk. A bajunk az, hogy nem vá­lo­gat­ha­tunk. Ha figyelmen kívül hagyjuk, elfojtjuk, vagy elnyomjuk természetünk érzelmi oldalát, akkor nem csak a negatív érzéseket, hanem a pozitívokat is károsítjuk. Sok keresztény ezért nem érzi, hogy Isten szereti, vagy hogy ő szereti Istent, noha tudja, hogy legalábbis az első tény igaz.

MIK AZ ÉRZELMEK?

            Az érzelmeket könnyebb átélni, mint leírni. Talán legegyszerűbben úgy érthetjük meg őket, ha a környezetünkben zajló eseményekre adott válaszunknak tekintjük őket. Eszerint egy hirtelen zajtól megijedünk, egy sértéstől bedühödünk, vagy ha egy szenvedőt látunk, megsajnáljuk.

Például, békésen sétálok egy réten, amikor hirtelen, a szemem sarkából meglátok egy nagy négylábú fekete állatot, amelyből két kerékpárkormány mered előre. Egyértelmű, hogy ez az állat egy vörös posztódarabbal téveszt össze engem és sietve készül valami határozott cselekedetre. Ebben az az érdekes, hogy nem kezdek leülve számításokat végezni a bika útvonalával, sebességével, súlyával és ütközésünk valószínű következményeivel kapcsolatban. Semmi ilyesmit nem teszek. Egy érzelmi állapot – a páni félelem – erőteljes serkentésére a legközelebbi kerítés felé indulok olyan sebességgel, amivel kétségtelenül benevezhetnék az Olimpiára.

Nem minden érzés mozgósítja a test összes forrását arra, hogy egy vészhelyzetet megoldjon, mint a félelem, vagy a harag, de mindegyik teljes válaszra késztet a hatásokkal szemben. Ilyen helyzetekben a reakciónkat bizonyos indulat kíséri: azaz valamilyen érzés. Az érzés erősségétől függően testi érzékelések, vagy változások is bekövetkezhetnek. Ha haragszunk, elvörösödhet az arcunk, megfeszülhetnek az izmaink. Ha idegesek vagyunk, kiszáradhat a szánk, vagy izzadni kezdhet a tenyerünk. Ézsaiás nagyon élénken írta le a rendkívüli érzelmi feszültség néhány fiziológiai eredményét:

"Ezért ágyékim telvék fájdalommal,

és kínok fogtak el, mint a szülő asszony kínjai.

Gyötrődöm hallása miatt, és megrémültem látása miatt.

Reszket szívem, iszonyúság rettent..."               (Ézsaiás 21:3-4.)

Az érzelmek másik fontos vonása az, hogy ha egy körülményegyüttes már előidézte őket, újra és újra feléleszthetők azzal is, ha csupán visszaemlékszünk az eseményre. Egy olyan helyzet, ami félelmet vagy szégyent keltett bennünk, még évekkel később is szorongást vagy zavart okoz bennünk, valahányszor eszünkbe jut. Ez a különösen erős negatív érzelmekkel járó ismétlődő hatás hoz létre fiziológiai változásokat, amelyek egy egész sor működési és szervi rendellenesség forrását alkothatják.