Az őszi ünnepek minden évben az önvizsgálat és a megtérés időszakát jelentik a zsidó nép számára. A majdnem egy hónapig tartó folyamat első tíz napján át kell gondolniuk, miben tértek el az év során Isten Törvényétől, majd egy közös, nemzeti böjtnapon igyekeznek megpecsételni megtérésük döntését. Négy nappal ezután általános örömünnep kezdődik. Mindez azonban a jövőről is szól…
A zsidó újév (rós hásáná) az ember jövőbeni sorsát meghatározó „rettenetes nap” a zsidó tradíció szerint. Az ünnep legfontosabb jelképe a kosszarvból készült kürt, a sófár, innét ered az ünnep talán legismertebb neve: „riadó napja” vagy „kürtzengés napja” (jóm terúá).
A sófár először a Sínai-hegyen szólalt meg, amikor is a nép megmosakodva, tiszta ruhákba öltözve várta a harmadnapon, kürtszó kíséretében, sűrű felhőben megjelenő Istent (2Móz 19:10–25). Pál apostol – nagyon hasonlóan az előző képhez – az elragadtatás eseményével hozza kapcsolatba a sófár felzendülését: Isten megfújja a kürtöt, eljön a felhőkig, és akik fehér ruhákba öltöztek, s közösségben élnek vele, meghallják a riadót, és elragadtatnak a mennybe. János apostol szerint is egy elkövetkezendő időszakot vezet be a kürt: az elragadtatást, valamint Isten e földön való teljes uralmának kezdetét (Jel 1:10; 4:1). Ha valaki szeretne részt venni az elragadtatásban, annak feltételeket kell betöltenie: ismernie kell a sófár hangját, hogy felismerje azt. A zsoltáros azt mondja: „Boldog nép az, amely ismeri/megérti/ felismeri a sófár hangját, az Úr világosságában fog járni.” (Zsolt 89:16)
De ki ismeri a sófár hangját?
A zsidó hagyományban a sófár Isten szolgáit jelképezi, akik az Úr napjának közelségére figyelmeztetik az embereket (Ez 33:3). Aki hallgat rájuk, s megtér, az meghallja majd azt is, amikor Isten fújja meg a kürtöt. Az ünnepeket megelőző hónap (elul), a felébredés, a megtérés időszaka. Ebben az időszakban minden reggel felharsan a sófár, hogy figyelmeztesse a közösség tagjait: igyekezzenek rendezni kapcsolatukat Istennel és az emberekkel, mert közeledik az ítélet napja. A hónap nevét a rabbik betűszóként magyarázzák, mely az Énekek éneke egy híres mondatának első betűiből tevődik össze: „én az én szerelmesemé vagyok, és az én szerelmesem enyém” (Én 5:19). A riadó napja előtti időszak tehát Istennel egy nagyon bensőséges, elszakíthatatlan kapcsolat kialakításának az ideje.
Elul hónap az ókori Izraelben a tizedszedés hónapja is volt. Ekkor aratták le, takarították be az évi termést. Mindenkire a jólét, a megelégedettség napjai köszöntöttek. A tizedfizetés viszont megvédte az embereket attól, hogy magukban bízzanak. Ezzel fejezték ki, hogy tudják: minden áldásuk Istentől származik, s a jövőben is az Ő gondviselésére támaszkodnak. Ilyen módon elul a sikerekkel, áldásokkal ellátott, meggazdagodott embert továbbra is Isten-függő életmódra szólítja fel. Továbbá a sófárhang ismerője Ábrahám hitének a követője. A hagyomány szerint ugyanis az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, amely épp szarvánál fogva akadt fenn a bozótban, amelyet Isten rendelt Izsák helyett áldozatul. „Izraelt egy kos szarva mentette meg akkor, s egy kos szarva menti meg majd a végidőkben is” – tartja a mondás.
