A hétéves katasztrófasorozat után az egész Föld tulajdonképpen újrateremtetik, kozmikus változások történnek: az Élet folyója jön ki Jeruzsálemből, mely kettéágazik, s meggyógyítja a föld összes folyóját és tengerét, köztük a Holt-tenger is „életre kel”; a hegyek lankás dombokká változnak, s Jeruzsálem lesz a föld legmagasabb pontja; megnő az emberek életideje; Jeruzsálemet Isten dicsősége mint egy fényfelhő veszi körül; olyan óriási lesz a népszaporulat, hogy Jeruzsálem kőfalain kívül is laknak, s a puszta is benépesül stb. A világ hatalmi struktúrája is átalakul: Izrael lesz az egész világ vezető hatalma; Dávid lesz Izrael fejedelme; s a Messiás Jeruzsálemből fog uralkodni. A mai gyakorlat szerint a sátrak ünnepének elejét és végét kitöltő napokon az áldozati törvényeket olvassák fel. Az ezeréves királyságban állni fog a Templom, az áldozatok bemutatása tanításul szolgál. A zsidó hagyomány hetven népet számlál. Az Első és a Második Templom idején a hét napon összesen hetven tulkot kellett áldozni, a rabbinikus irodalom szerint azért, mert Izrael minden nemzet békességéért és jólétéért közbenjárt ekkor. Zakariás próféciája szerint pedig a népek évente fel fognak járni Jeruzsálembe a sátrak ünnepét megünnepelni, akik viszont nem teszik, azok nem kapnak esőt. A Jeruzsálemben évente, a sátrak ünnepén megrendezett nemzetek felvonulása erre a jövőbeni eseményre mutat előre.
Szukkót szombatján két nagyon érdekes eseményre kerül sor. A zsinagógában a Prédikátor könyvét, illetve Góg és Magóg háborúját olvassák fel. A Prédikátor könyve szerint ugyanis ebben az időszakban is az istenfélelem tarthatja csak meg az embert, hiszen Isten minden dolgot ítéletre előhoz.
Az élet értelme A Prédikátor könyve az emberi élet értelmét kutatja. Egyik központi fogalmát: „hiábavalóságok hiábavalósága” a rabbik hétszer számolják a könyvben, s a Teremtés hét napjával hozzák párhuzamba. Mind az égről, mind a földről, mind a többi teremtményről meg van írva, hogy elveszti Isten, vagyis minden, ami ebben a látható világban van, látszatvalóság, olyan mint a pára, ami pillanatok alatt elillan. A szombatról viszont nem állít ilyet a Tóra, hanem azt mondja, hogy az az ember vesszen el, aki megrontja a szombatnak a napját. Tehát a rabbik szerint az egyetlen dolog, aminek értelme van ezen a földön, az a szombat, vagyis az Isten jelenlétében való lakozás – újszövetségi értelmezésben a Krisztusban való élet. |
|
|
Egy középkori zsidó írásmagyarázó (Rási) szerint a Góg és Magóg háborúja ekkor fog megtörténni, s a Jelenések könyve szerint is a végső ítéletet és az Örökkévalóságot megelőzően még egy döntő ütközetre kerül sor Jézus Krisztus és a Sátán között. Ezékiel érzékletes képet ad erről a háborúról: „Sok idő múlva kirendeltetel: esztendők végével bejössz a földre, mely a fegyvertől már megnyugodott, melynek lakói sok nép közül gyűjtettek egybe Izráel hegyeire…
És mondasz: Felmegyek a nyílt földre, jövök azokra, kik nyugalomban vannak s bátorságosan laknak; kik laknak mindnyájan kőfal-kerítés nélkül, sem zárjok, sem kapujok nincs nékik; hogy zsákmányt vess és prédát prédálj, hogy fordítsd kezedet a már népes pusztaságok ellen s a nép ellen, amely a pogányok közül gyűjtetett egybe, mely jószágot és gazdagságot szerez, s lakozik a földnek köldökén.” (Ez 38:8a, 11–12)
Az ünnep hetedik napja a „nagy segítségkérés” (hosáná rabbá) napja. A nap az örvendezés után hirtelen a bűnbánó napok hangulatát ölti. Ezután az ember minden lehetőségét elveszíti arra, hogy sorsán változtasson, megkezdődik az ítélet végrehajtása, az örökkévalóságban mindenki elfoglalja helyét.
Forrás: Új Exodus Magazin, 2005.
