A „rettenetes napok”
Így a zsidó tradícióban a „riadó” két napjával kezdődnek a „rettenetes napok”, s jóm kippúr végeztével fejeződnek be. Ez alatt a tíz nap alatt minden reggel felharsan a sófár, figyelmeztetve: most van még lehetőség a megtérésre.A próféciák, jövőbeni események tekintetében ez a periódus a dánieli utolsó évhét első három és fél évével azonosítható (lásd Dán 9). Ezzel hozhatók párhuzamba a Jelenések könyvében található figyelmeztető csapások – a hét pecsét felbontása és a hét kürtfúvás (!) –, melyek egyre borzasztóbb katasztrófákkal sújtják a földet (Jel 6:1–11:19). Izrael számára az első három és fél év a látszatbéke és a látszatbiztonság ideje. Ekkorra már egy nagyon nehéz időszak van a hátuk mögött: a földnek szinte valamennyi népe ellenük támadt Góg és Magóg háborújában; a világméretű katasztrófára egy zseniális vezető, a leendő Antikrisztus ajánlott megoldást, s Izrael a nyugalom érdekében szövetségre lépett vele; a világvezető jóvoltából felépült a Templom – az első égőáldozat bemutatását a hagyomány szerint szintén az újévi kürtzengés jelezte.
Miért szól a sófár? A rabbinikus irodalom a sófár megfújásával kapcsolatban számos magyarázatot ad, többek között: • emlékeztet a próféták és tanítók szavaira • félelmet hoz létre az emberekben • bűnbánatra készteti, megtérésre indítja az embert • a Templom felépülését és az égőáldozatok bemutatásának megkezdését jelzi • kihirdeti Isten királyi uralmát • összehívja a Mennyei Bíróságot az Ítélet napjára, hogy ítélkezzenek • Izrael szétszóródott maradékát figyelmezteti az összegyülekezésre • hangjára megnyílik az ég, s az emberek imái közvetlenül Isten elé jutnak • bejelenti a szombatévet, amikor is a föld fölötti rendelkezés joga egyedül Istené • a feltámadásra emlékeztet stb. |
|
|
Meg kell említeni, hogy a „rettenetes napok” kezdetét, vagyis a rós hásánát a hagyomány „a betakarás napjá”-nak (jóm hakeszen) is nevezi, mivel ez a nap egybeesik az újholddal, amikor is nagyon sötét az éjszaka, minimálisra csökken a fény. A próféták a sötétség napját, illetve a sófár hangját az Úr napjával hozzák kapcsolatba. Sofóniás (Cefanjá) így ír erről a napról: „Közel van az Úrnak nagy napja, közel van, és igen siet; az Úr napjának szava keserves, kiáltoz azon a hős is. Haragnak napja az a nap, szorongatásnak és nyomorúságnak napja; pusztításnak és pusztulásnak napja; sötétségnek és homálynak napja; felhőnek és borúnak napja. Kürtnek és tárogatónak napja a megerősített városok ellen és a büszke tornyok ellen! És megszorongatom az embereket, és járnak, mint a vakok, mert vétkeztek az Úr ellen, és kiontatik vérök, mint a por, és testök mint szemét. Sem ezüstjök, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján, és az ő féltő szeretetének tüze megemészti az egész földet; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget e föld minden lakosának.” (Sof 1:14–18) Tágan véve ez az időszak a hétéves időszakot, szorosabb értelemben a hétéves időszak második felét jelenti.
Az újholdat a bibliai időkben csak két-három tanú egyértelmű bizonyságára hirdették ki, akiknek a Szanhedrin előtt tanúsítaniuk kellett: saját szemükkel látták az újhold keskeny sarlóját, vagyis a világosság legkisebb maradékát. Hasonlóképp a dánieli utolsó évhét első felében ugyancsak két tanú hirdeti: eljön az Úr napja, a haragnak és a sötétségnek a napja, amikor végleg lejár a kegyelmi idő, ami után lehetetlenné válik, hogy az ember módosítsa az örökkévalóságban betöltött helyét. A két próféta fellépése után három és fél évvel megöletik, majd mindenki szeme láttára feltámad és elragadtatik a mennybe. Előtte azonban még egy nagyon fontos eseményre kerül sor.
