David Wilkerson - Bátorság az Isten jelenlétébe való belépéshez 4.

A fiú most megbékült, megújult és minősített lett

A lakoma elkészült, hogy a tékozló apai házba való visszatérését megünnepeljék. És az apa kijelentette: „Be kell mennünk a házba hogy ünnepeljünk.” Szeretteim, ugyanez reánk is tartozik: be kell mennünk az Atya jelenlétébe, önvád és önítélet nélkül és örülnünk kell!

Az apa kijelentése kimutatta igazi örömét abban, hogy fia megint otthon van, szeretettel, békével és örömmel telt házában. Az apa lényegében azt mondja, „Gyönyörködöm abban, hogy fiam visszatért és megint velem él.”

Képzeld el, hogy milyen volt a fiú magatartása mikor átlépte a küszöböt? Ha a sarokba leülne és duzzogna, örömöt okozna apjának? Vagy állandóan visszaemlékezne bűneire és bánkódna az elvesztett évek miatt. Képtelenség csak félelemben ülni az ilyen csodálatos kegyelem jelenlétében és attól félni hogy meg lesz bírálva megint, ha véletlenül rosszat cselekszik. Az ilyen magatartás az apa szívét megsebezné.

A Biblia írja, hogy mi történt azután: „Vigadjunk… és vigadozni kezdtek” (Luk. 15:23-24) Mondhatom, hogy korlátlan öröm és vigasság tört ki abban a házban, énekkel és tánccal. És mindez azért, mert az apa öröme ott volt. Az a fiú bevonult minden kárhoztatás és félelemérzet nélkül, mert tudta, hogy az apa megbékélt vele.

Kérdezlek: Mi adhat örömöt és vidámságot az Atya jelenlétében? Mi szabadítja fel szívemet társaságában? Mi az ami boldoggá tesz mikor az Atyával vagyok? Nemcsak a tudat, hogy biztonságban vagyok, nemcsak az, hogy a kereszt bemenetelt biztosított az Atyához, nemcsak a lelki megkönnyebbülés ezek miatt. Inkább, az Úrnak bennem való örömét látni! Látni, hogy örvendezik nekem és meg van elégedve velem. Az a tudat, hogy az Ő szemében nem vagyok bűnös és hogy Ő érdemesnek tart engem és gyönyörűsége van bennem.

Szeretteim, ez az igazi megfontolandó dolog ebben a történetben. A fiú hazatérése kisebb esemény, mint az Atya gyönyörűsége! Az apa teljes mértékben gyermekének visszatérésére, és társaságára koncentrált. Velünk is hasonlóan van: jelenlétünk az Atya házában az ami az Ő öröme és gyönyörűsége. Emlékezzetek vissza mit mondott az Atya Jézus megkeresztelésekor: „Te vagy az én szeretett fiam, benned gyönyörködöm.” Ugyanígy Ő bennünk is gyönyörködik, mert Fiában vagyunk!

Gyakran kérdezem magamban, miért van olyan sok hívő, még a szolgálatban is, aki letört és kedveszegett. Miért nincs sokaknak örömük és nyugalmuk? Meg vagyok győződve, hogy azért van ez, mert nem látják magukat úgy ahogyan az Atya látja őket. Igazi maradandó béke és öröm akkor jön, amikor mélyen hisszük szívünkben, hogy azok vagyunk akinek az Atya lát minket. És az Ige mondja: „Mert meghaltatok és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben.” (Kol. 3:3)

Képzeld el milyen tragikus lett volna, és az Atya szeretetének lekicsinylése, ha a tékozló örömmel lépett volna be az Atya házába, de hamarosan régi félelmei elragadták volna szívét: „Ez nem lehet igaz. Mi lesz, ha az Atyám megváltoztatja a véleményét? Mi lesz, ha holnap megint elesek?” Nem! Ellent kell állani az ilyen gondolatoknak és ehelyett az Atya nyilvánvaló örömére kell fókuszálni abban a pillanatban.

Ismerek egy lelkészt aki nemrégen visszaesett régi életének kábítószer használatába. Azonnal „Jób féle” szolgálók, presbiterek vették körül, hogy „segítsék” őt, vagyis helyreállítsák őt. Állítom, hogy az ilyesmi soha nem fogja Isten munkáját elvégezni. A bűn és kárhozat érzése a testiek munkája; az ilyesmi nem fog senkit visszahozni az Atya szeretetébe.

A tény az, hogy ez a lelkész már bűnbánatot tartott, gyötrelemmel sírt: „Bűnt követtem el Isten ellen, családom ellen és a gyülekezet ellen.” Persze voltak következmények. Most ennek az embernek arra van szüksége, hogy felismerje az Atya szeretetét és ölelő karját, hogy csókjával visszaveszi magához és hallja, „Gyönyörködöm benned. A kereszt győzelméhez járultál. Az én szeretett fiam vagy és Krisztust tanulod.”