2015. szeptember 7., hétfő

David Yonggi Cho - Az Úr imája - A visszatérő Jézus

Eddig arra helyeztük a hangsúlyt, hogy úgy tudjunk imádkozni, ahogyan Jézus tanította. Jézus bennünk él, ezért imádkozhatunk, hogy megdicsőüljön az Atya neve, és eljöjjön hozzánk az Ő királysága.

Imádkozhatunk Istenünkhöz, hogy adja meg mindennapi kenyerünket, bocsássa meg bűneinket, és szabadítson meg minket a Gonosztól. De vajon befejeződik-e itt az Atyához szóló imánk Semmiképpen sem. A Miatyánk végén Jézus megtanítja nekünk, hogyan lássuk az eljövendő világot. Tanulmányozzuk most ezt a kérdést.

1. Királyság, erő és dicsőség

„Mert tied az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen!" (Mát 6,13)

Ez a vers azt jelenti, hogy a királyság, az erő és e világ dicsősége - a múlt, a jelen és a jövő - mind Istené. Minden dolog legfelsőbb kormányzója az Atyaisten. Dávid király, a legbátrabb és legnagyobb király Júdea királyai közöl, a következő sorokkal dicsérte Istent, amikor átadta a trónt fiának, Salamonnak, és megbízta őt Isten templomának a felépítésével:

„Óh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied. Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett! A gazdagság és a dicsőség mind te tőled vannak, és te uralkodsz mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom, a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése.“ (IKrón 29,11-12)

Isten ma is kezében tart minden hatalmat. Az utolsó napokban magához fogja venni hatalmát, és fel fogja építeni királyságát - az új Eget és új Földet. Amikor így imádkozunk, hogy „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké ", akkor egy új Eget és új Földet kell elképzelnünk, amit Isten felséges ereje hoz létre. A legfontosabb azonban mégis az, hogy pontosan tudjuk, mi fog történni az utolsó napokban, és így Isten akaratával összhangban tudjunk imádkozni, hiszen az Úr visszajövetele közel van.

Amikor Jézus a jeruzsálemi templomra tekintett, tanítványai megkérdezték Tőle: „Mondd meg nekünk, mikor lesznek meg ezek, és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?" (Mát 24,3)
Jézus válasza ez volt: „Meglássátok, hogy valaki élne hitessen titeket, mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Messiás; és sokakat elhitetnek. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről...“ (Mát 24,4-6)

Majd azzal folytatta, hogy világméretű nyugtalanság lesz, és üldöztetések szakadnak azokra, akik hisznek őbenne. Lesznek éhínségek és földrengések is. A királyság evangéliumát hirdetni fogják az egész világon. Akkor jön majd el a vég.

Kétezer év telt el azóta, hogy a tanítványok feltették ezt a kérdést az Olajfák hegyén. Mind a történelem, mind a saját tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az utolsó napokra vonatkozó próféciák kezdenek beteljesedni. Több hamis próféta van manapság, mint a történelemben bármikor. Üldözik az egyházat, megrontják Krisztus testét. Háborúk törnek ki, üldöztetések vannak, és Jézus Krisztus evangéliumát hirdetik az egész világon minden népnek.

A vég, amire Urunk utalt a próféciájában, 2000 évvel közelebb van, mint tanítványainak napjaiban. Még most is feltehetjük ugyanazt a kérdést: „Uram, micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének?”

Az Igében megtaláljuk, hogy mi történik az utolsó napokban, és mi Isten terve a világ végével kapcsolatban.