2015. szeptember 22., kedd

Bill Warner: A saría törvény nem muzulmánoknak 3.

Három nézőpont az iszlámról

Az iszlámra háromféleképpen lehet tekinteni, attól függően, hogy hogyan vélekedünk Mohamedről . Ha Mohamedre Allah prófétájaként tekintünk, akkor hívők vagyunk . Ha nem, akkor hitetlenek. A harmadik nézőpont szerint az iszlám hitvédői vagyunk. Az apologéták nem hiszik, hogy Mohamed próféta volt, de elnézőek az iszlámmal szemben, anélkül, hogy valódi tudással rendelkeznének róla.

Az alábbi példa szemlélteti a háromféle látásmódot.
Egyszer Medinában Mohamed, oldalán 12 éves feleségével, egy egész napon át nézte, ahogy nyolcszáz zsidót karddal lefejeznek . Azért fejezték le őket, mert nem ismerték el Mohamedet Allah prófétájaként. A muszlimok szerint haláluk szükséges volt, mert Mohamed prófétaságát tagadni az iszlám elleni bűntettnek számított – és annak számít ma is. Azért fejezték le őket, mert Allah szentesítette ezt.

A hitetlenek szerint azonban ez gonosztettnek minősül, mely bizonyíték az iszlám dzsihád erőszakosságára.  Az apologéták szerint pedig ez egy történelmi esemény volt; szerintük minden kultúra múltjában fellelhető az erőszak, ezért nem kellene ítélkezni . Ők azok, akik valójában nem olvastak el egyetlen alapvető iszlám szöveget sem, de határozottan nyilatkoznak az iszlámról .

A különböző nézőpontok szerint a nyolcszáz zsidó halála:

• kifogástalan szent cselekedet volt;
• tragédia volt;
• csak egy történelmi esemény volt, aminél mi már tettünk rosszabbat is

Valójában nincs „helyes” szemlélet az iszlámról, mivel a nézőpontok összeegyeztethetetlenek . Ez a könyv a hitetlen szemszögéből íródott. Abból a szempontból tekint az iszlámra, hogy az milyen hatással van a nem muszlimokra. Ez azt is jelenti, hogy a vallás itt kevéssé fontos. Az iszlám vallás csak a muzulmánokat érinti, azonban az iszlám politikai nézetei minden hitetlenre hatást gyakorolnak.  Ez a könyv az iszlám politikai rendszeréről szól. Nem tárgyalja a muszlimokat vagy a vallásukat .  A muszlimok mint emberek egymástól teljesen különbözőek lehetnek. A vallást azért gyakorolják, hogy a paradicsomba jussanak, és elkerüljék a poklot . Nincs haszna és értelme az iszlámot mint vallást tárgyalni .
Az iszlámról a politika szempontjából kell beszélnünk, mivel ez egy erőteljes politikai rendszer .

MI A SARÍA?

A saría az iszlám jogrendszere. A saría az alapja a muszlimok minden, társadalmunkat érintő követelésének .

• Amikor az iskolákat arra kérik, hogy biztosítsanak helyet iszlám imádkozásra, akkor valójában arra kérnek bennünket, hogy alkalmazzuk a saría törvényét
• Amikor egy muszlim fejkendőt visel, az a saría iránti engedelmesség
• Amikor újságaink nem tették közzé a dán Mohamed-karikatúrákat, sajtónk valójában a saría jog követeléseinek engedelmeskedett
• Amikor azt követelik kórházainktól, hogy a muszlim nőket speciális módon lássák el, a saría előírásait alkalmazzuk
• Amikor tankönyveinket ellenőriztetni kell muszlim szervezetekkel, mielőtt használjuk őket iskoláinkban, akkor a saría törvényének megfelelően cselekszünk
A Világkereskedelmi Központ elleni támadást a saríában található háborúra vonatkozó szabályok, a dzsihád szerint követték el. A saría jogrendszer az alapja minden muszlim életének vallási, politikai és kulturális szinten egyaránt .
A saría törvényét egyre többször alkalmazzák Európában (és Magyarországon is), még sincs ismeretünk arról, hogy mi a saría, mivel sem a magániskolák, sem pedig az állami, vagy egyházi fenntartású iskolák nem tanítanak róla .