2015. szeptember 17., csütörtök

Daniel Kolenda - Élj, mielőtt meghalsz! - Ne az én akaratom

Egy király királysága az a terület, amelyben az akarata érvényesül, ahol neki engedelmeskednek. Ugyanígy az Isten királysága ott van jelen, ahol Isten tekintélyét elfogadják, és annak alárendelik magukat. Tehát, amikor Jézus így imádkozik: „Jöjjön el a te országod”, akkor egy lélegzettel megfogalmazza ennek a következményét is: „Legyen meg a te akaratod”.

Azonban Jézus imádsága nem olyan, mint a Burger King szlogenje (Have it your way, vagyis Tégy, ahogy akarsz!). Nem azt mondja: „Atyám, tégy, ahogy akarsz, és hadd tegyék mások is, ahogy akarják!”. Jézus azért imádkozott, hogy KIZÁRÓLAG Isten akarata legyen meg - amint a mennyben, úgy itt a földön is. Más szavakkal, minden más akaratnak meg kell hajolnia az isteni akarat előtt, és mindennek igazodnia kell ahhoz, amit az Atya akar.

Értitek? Fel kell, hogy ismerjünk egy igen egyszerű, és mégis igen lényeges igazságot: Amit mi akarunk, az nem feltétlenül esik egybe azzal, amit Isten akar. Ennek tudatában ügyelnünk kell arra, hogy a mi akaratunk mindig az Övének legyen alárendelve. Sokan eleve eldöntik magukban, hogy azt tartják Isten akaratának, amit ők gondolnak, és legtöbbször csak azt keresik, hogyan tudnának isteni jóváhagyást szerezni arra, amire vágynak. Ha valóban Isten akaratát szeretnéd az életedben, nemcsak azt kell imádkoznod, hogy „Legyen meg a te akaratod”, hanem azt is hozzá kell tenned: „A tiéd, ne az enyém!”

A Róma 14:17 így szól: „Mert az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és Szent Szellem általi öröm”. Ez azoknak az embereknek a belső állapota, akik alárendelték magukat Istennek. Telve vannak igazsággal, békességgel és a Szent Szellem örömével! Számukra ez a menny a földön!