Scofield: Ésaiás könyve 42, 45. fejezet

(42,1) Ézsaiás két oldaláról mutatja be az eljövendő Szolgát:
(1) mint aki gyönge, megvetett, akit visszautasítottak, megöltek; és
(2) mint hatalmas győztest, aki bosszút áll a nemzeteken és helyreállítja az Izráelt (pl. Ézs 40,10; 63,1-4).
Az előző jövendölések az első eljövetelére vonatkoznak, és ezek már beteljesedtek; az utóbbiak a második eljövetelre, és ezek még hátra vannak.


(42,6) A próféták háromféle módon kapcsolják össze a nemzeteket (pogányokat) Krisztussal:
(1) Mint Világosságot, aki üdvösséget hoz a pogányoknak (Lk 2,32; Apcsel 13,47-48); és ez különös jellemvonása a Gyülekezet korszakának (Róm 11,17-24; Ef 2,11-12).
(2) Mint Jesse Gyökerét, aki uralkodni fog a pogányok fölött az Ő királyságában (Ézs 11,10; Róm 15,12).
(3) A mostani korszakban a hívő pogányok a hívő zsidókkal együtt – mint Krisztus testének tagjai – alkotják a Gyülekezetet (Ef 1,23).

(45,7) Isten nem szerzője a bűnnek (Hab 1,13; 2Tim 2,13; Tit 1,2; Jak 1,13; 1Jn 1,5). A héber ra szónak egyik értelme szerencsétlenség vagy csapás, és itt valószínűleg ebben az értelemben áll. Isten adta a bánatot és nyomorúságot, mint a bűn biztos gyümölcsét.


(45,18) „Nem hiába (kietlennek) teremtette azt" (tohu). Ez is olyan igehely, amely arra enged következtetni, hogy isteni ítélet következtében lett a föld kietlen és puszta az 1Móz 1,2 szerint (lásd 1Móz 1,2 jegyzetét). Ez a magyarázat föltételezi, hogy Isten a földet tökéletesnek teremtette. Egy bizonytalan idő elteltével aztán, valószínűleg a Sátán bűnének következtében, ti. hogy fellázadt a Magasságos ellen (lásd Ézs 14,12 és Ez 28,12 jegyzetét), Isten ítélettel sújtotta a földet, és így lett „kietlen és puszta". Egy újabb, meg nem határozott idő telt el, és aztán azt olvassuk, hogy „Isten Szelleme lebegett a vizek felett" (1Móz 1,2), miközben újjáteremtette a földet.

Ennek a nézetnek néhány érve:
(1) Csak a földről, és nem a világmindenségről mondja az Ige, hogy „kietlen és puszta" volt.
(2) A föld képe katasztrófa jeleit hordja.
(3) Azt a szót, amit a Biblia „volt" szóval fejez ki, „lett" szóval is lehet fordítani, tehát „a föld pedig kietlen és puszta lett".
(4) A „kietlen és puszta" (tohu-vabohu) héber kifejezést ezenkívül még két helyen és akkor használja a Biblia, amikor olyan állapotot ír le, amely Isten ítélete következtében jött létre, és mindkét helyen együtt szerepel ez a két szó (Ézs 34,11; Jer 4,23).
(5) Ez a történelem előtti időkben végbement isteni ítélet némi fényt vet a Sátán bukására és arra a különleges kapcsolatára, amely a földdel áll fenn.
(6) E magyarázat alapján föltételezhető, hogy egy meg nem határozott idő telt el az eredeti teremtés és az isteni ítélet között. Ádám volt az első ember, akit Isten az 1Móz 1,1-2-ben leírt események után teremtett.