1954-ben Port Arthurba költöztünk. A
garlandi pásztor egy teljesevangéliumi gyülekezetet helyezett Port Arthurba és
felajánlotta, hogy költöztessem oda a családomat, könnyebb így gondoskodni
róluk, hiszen én az időm 80 százalékában úton vagyok. Mint mondta, feleségeink
úgyis olyanok, mint a nővérek. Egy alkalommal együtt ebédeltünk a gyülekezet
egyik tagjával, és szóba került a költözés
is. Az illető elárulta, hogy mivel új házat épít, a pásztor megkérte őt, hogy
vagy az épülő új házat, vagy a régit adja el nekem. Neki azonban nem tetszett
az ötlet. Helyette ajánlott a közelben egy másikat, amire viszont nekem nem
volt pénzem. Ha a gyűjtésekre hagyatkoztam volna, be kellett volna érnem egy
tízcentessel az összejövetel végén. De mégis kijelentettem, hogy megveszem azt
a házat.
Odamentünk. A tulajdonos épp
akkor adott fel hirdetést az újságban, hogy teljes berendezéssel együtt bérbe ad mindent. Megemlítettem, hogy nekem
már van bútorom, mire azt felelte, akkor inkább eladja az egészet nekem. Már kapott
árajánlatot valakitől, de nekem 750 dollárral kevesebbért számolja fel. 1000
dollárért adta, és még az átírási költségeket is ő maga intézte el. A garázsrészt
néhány testvér bérelte, és a bérleti díj majdnem teljes egészében fedezte a
havi részleteket. Először majdnem azt mondtam neki, hogy egy dollárom sincs,
de hirtelen visszaemlékeztem az Igére. És arra is, hogy a garázsbérlet költsége
45 dollár egy hónapban, a ház részletfizetése pedig 60 dollár, tehát
tulajdonképpen nekem csak 15 dollárt kell kapnom ahhoz havonta, hogy egy
háromszobás, szőnyegpadlós házat birtokolhassak. Visszaemlékeztem, hogy
megkaphatjuk amit kimondunk, így közöltem vele: „Tíz nap múlva átadok Önnek
1000 dollárt.”
Akkor már éreztem, hogy győztem. Másnap
megszólalt a telefon. Egy hölgy volt a vonalban, aki éppen egy évvel azelőtt
töltekezett be Szent Szellemmel. Érdeklődött,
hogy nincs-e szükségem 1000 dollárra? Megkérdeztem, miért kérdezi ezt,
házvásárlási szándékomról ugyanis alig néhány ember tudott. Mint mondta, imádkozott, és az Úr szólt neki, hogy
adjon nekem ajándékba 500 dollárt és kölcsön is 500-at. Azt feleltem: „Nem
kételkedem testvérem, kérlek, hozd át.”
El is jött a borítékkal, amelyben 10 darab
100 dolláros bankjegy volt. Kért, hogy felejtsem el a kölcsön adott 500-at
egészen az év végéig - és ezt a kérését öt éven át megismételte.
Istent nem tudod felülmúlni. Ha
hiszel az Ő Igéjében, valóban meglesz neked, amit kimondasz.