Kathryn Kuhlman - Isten előtt egyenlők 4.

A hátam borzalmasan fájt, és örültem, hogy másnap meg fog vizsgálni az orvos. Beszálltam a kocsimba és Thompsonékhoz hajtottam. Már vártak rám, mikor odaértem. Kínosan beszálltam a hátsó ülésre és a városon keresztül elindultunk a Shrine felé. Míg a Hollywood Freeyn haladtunk,  a  kocsi  kerekei  énekeltek  a  nedves  kövezeten.  Mrs.  Thompson  is  halkan  dúdolni  kezdett.
Hallottam, amint mondta: Isten élő Szelleme jöjj...
Én is zümmögni kezdtem, mikor hirtelen valami különös érzés nyilait a hátamba. Titokzatos remegő érzés volt,  mely  a  fejemből  indult  ki  és  végigfutott  a  gerincemen.  Határozottan  éreztem,  hogy  valami  pattant  a gerinccsontomban.

Zavartan  és  fájdalommal  telten  néztem  Thompsonnéra,  hogy  észrevett-e valamit.  Láthatólag  nem,  mert folytatta  a  dúdolást,  és  az  eső  egyhangúan  verdeste  az  ablakokat.  Mereven  ültem  a  hátsó  ülésen  és behunytam  a  szememet.  Határozottan  érte  valami  a  testemet  –  valami  természetfeletti.  A  fájdalom  elmúlt. Teljesen eltűnt. Kívülről minden ugyanolyan volt, de belülről úgy éreztem, mássá lettem. Nem tudtam, mi történik, de ez volt a kezdete egy eseménysorozatnak, amiben én magam tudtam legkevésbé hinni. Elhagytuk az  előbbi  utat  és  az  óriási  Shrine  auditórium  blokkjához  hajtottunk.  Mr. Thompson  kiszállított  minket  és elment,  hogy  parkolóhelyet  keressen.  Ivy az  oldalajtón  át  bement  a  kórushoz  Azt  mondtam  neki,  hogy  a szolgálat végén az auditórium előtt találkozunk.

Mivel  esett  az  eső,  az  ajtókat  korán  kinyitották  és  bementem.  Az auditórium  nagyon  nagy  és  szép  volt. Emberek százai özönlöttek be és jó helyet kerestek maguknak. A nagy előtérben álltam és figyeltem azoknak arcát, akik most jöttek be az esőből. Utánuk mentem és bementem egy átjáró alagúton. Csupán egy vagy két lépést tettem, mikor különös érzés vett erőt rajtam. A lábaim megcsuklottak. Szédültem. Teljesen öntudatnál voltam,  de  nem  tudtam  felállni.  Még  mielőtt  meg  tudtam  volna  kapaszkodni  valamiben,  térdre estem  az oldalhajóban.
Egek! Mi bajom van? – kiáltottam.
A tolongó emberek elmentek mellettem és elfoglalták az üres helyeket. Azt hiszem, úgy vélték, imádkozom. De  én  nem  tudtam  felállni.  Megragadtam egy  ülés  karfáját  és  felhúztam  magam  a  lábamra.  Még  mindig reszkettem és bizonytalanul álltam. Egy ajtónálló közeledett hozzám és kértem, nem ültetne-e le valahová a székek  egyikére.  Nem  tudom,  mi  történt  velem  –  mondtam  neki.  A  lábam  felmondta  a  szolgálatot  és előreestem.

Találtam helyet és megnyugodtam, mire a szolgálat megkezdődött. Kétségbeesve próbáltam megérteni, mi az, ami átáramlik testemen és a lelkemen. Először az a különös érzés a kocsiban, most meg ez. Kathrin  Kuhlman  hat  fiatal  tengerészt  hívott  az  emelvényre.  Közülünk  többen  az  emeleten  álltunk  és figyeltük, amint imádkozik értük. A padlóra zuhantak. Azt gondoltam: Miféle hipnotizmus ez? Hirtelen és figyelmeztetés nélkül az én lábam is megcsuklott és visszaestem a székemre. Fel akartam állni, de a lábam felmondta a szolgálatot. Mi ez? -kérdeztem magamtól, teljesen elvesztettem a fejemet, és nem tudtam kitalálni, mi történt.