Kathryn Kuhlman - Isten előtt egyenlők 3.

Újra  felvettem  a  kapcsolatot  a  katolikusokkal  és  megpróbáltam  hinni  a misében.  De  a  fizikai  kondícióm mind  rosszabb  lett.  A  fájdalom  elindult  a  gerincem  aljából  és  felhatolt  egészen  a  vállamig,  aztán  a  fejem hátsó  részébe.  A  ház  körül  csupán  meghajolva  tudtam  járkálni.  Nyomorúságunk  növekedett.  És  akkor észrevettem, hogy újra teherben vagyok. Ezt én már többé nem bírom ki! – gondoltam. Sírtam. De nem volt még  egy.  Kettő  volt.  És  mikor  az  orvos  megmondta,  hogy  ikreim  lesznek,  majdnem  elvesztettem  az
önuralmamat.  Visszatért  a  régi  depresszió  és  kétségbeejtő  jövőnek  néztem  elébe.  1967.  szeptemberében megszülettek  a  babák,  miután  tizennégy  óráig  szenvedtem.  De  az  egyik  születésekor  meghalt.  Kértem  az orvosokat, ne adjanak több injekciót, de mivel ingyenes beteg voltam, nem törődtek velem, és újra kaptam gerincinjekciót. Mikor hazamentem, újra visszatértek fájdalmaim. Az orvosok azt mondták, maradjak otthon és sokat pihenjek. Tíz gyerek mellett pihenjek ...

Nem  volt  szép  látvány.  Idegenek  voltunk  idegen  földön.  Egyikünk  se tudott  rendesen  beszélni  angolul. Arkady  küzdött,  hogy  elég  pénzt  tudjon hazahozni,  hogy  legalább  tető  legyen  a  fejünk  felett.  A  testemet belső  kín  emésztette,  és  hiába  akartam  kimenteni  magamat  a  depresszió  mélységéből,  nem  sikerült.  Úgy éreztem, el vagyok szakítva Istentől. Mit tehetnék? Merre mehetnék? Egy délután, mikor a díványon fekve sírdogáltam kínomban, megszólalt a telefon. Egy kedves welszi hölgy volt,  Mrs.  Ivy  Thompson,  akivel  egy  évvel  azelőtt  ismerkedtem  meg.  Azt  mondta,  el  fog  jönni,  hogy megnézze a kisbabát. Emlékeztem  rá,  hogy  szklerózis  multiplexe  volt,  de  mikor  belépett,  láttam,  hogy  teljesen  megváltozott.

Csodálatosan, úgy jó húsz évvel fiatalabbnak látszott. Mi történt önnel? - kérdeztem.
Megtaláltam  Jézust  és  Ő  meggyógyított  –  mondta  egyszerűen,  és  a  szeme  mosolygott.  Most  a  Kathrin Kuhlman kórusban énekelek a Schrineben. Eljöhetne velem a legközelebbi összejövetelre. Meghatott a részvéte, de nem annyira, hogy elmenjek vele egy gyógyító szolgálatra.
Tudja, hogy római katolikus vagyok – mondtam. Nem fogom engedni, hogy egy nem katolikus a kezét rám tegye. Majdnem két hónapig fontolgattam a meghívást. Aztán novemberben egy esős vasárnap korán felkeltem és misére mentem. Mikor éppen haza értem, Mrs. Thompson felhívott.


Miss Kuhlman ma a Shrine auditóriumban lesz. Mi fél tizenkettőkor odamegyünk. Nem jön velünk? Nem, Ivy – mondtam. Nem mehetek oda. Nem hihetek az ilyenféle dolgokban. Különben is esik.
Nem tesz semmit – mondta. Jöjjön át. Elkészítettem, hogy eljöjjön.
Később tudtam meg, hogy imádkozott értem. Végül is nem akartam udvariatlan lenni és beleegyeztem.