Spurgeon - 46. Zsoltár 2.

4. vers: „Ha háborognak és tajtékoznak is vizei” 
Ha minden az őrjöngésig fölkavarodik is, ha a rombolás dühe a tetőpontját éri el, a hívő ember biztonságban van. Nem fél a dühöngéstől, a nyilvánvaló erőszaktól. Tudja, hogy az Úr lecsendesítheti a háborgó tengert, és a hullámok is az Ő kezében vannak. „...és tombolásától megrendülnek a hegyek”. Ám reszkessenek az Alpok és Andok, a hit erősebb alapokon nyugszik, és a háborgó tenger hullámai sem rendítik meg. Ám erjedjen a gonoszság, forrjon a düh, áradjon el a gőg, a szent bizalommal teljes szív nem inog meg. Lehet, hogy híres emberek reszketnek a nagy szerencsétlenség előérzetében, de aki bizalmát az Úrba veti, annak nem kell kétségbeesnie.

„Szela.” Ilyen nagy földindulás leírásakor jó, ha a zene egy kicsit szünetel. Ilyenkor a zsoltáros is, meg most mi is kis időt nyerünk a dolgok végiggondolására. Nem sürgős, és mi nyugodtan leülhetünk és várhatunk, miközben a föld felbomlik, a hegyek meginognak és a tengerek háborognak. Nem sietünk el semmit, bátran állunk és várunk. Nyugodtan szemlélhetjük a veszélyt, végiggondolhatjuk a borzalmakat, azoknak különböző megjelenési formáit és egyesített erőit. A szünet nem a rémületet jelzi, hanem csak szünetet a zenében. Nem a rémület némít el minket, hanem a szünetben hangoljuk hárfánkat, miközben körülvesznek bennünket a viharos változások. Milyen jó is lenne, ha a nehéz időkben mindnyájan ilyen „szela”-t tudnánk mondani! De sajnos gyakran elsietjük a beszédet, és zűrzavart támasztunk reszkető kezünkkel a hárfán, visszás hangokat adunk, és elrontjuk életünk melódiáját.

5. vers: „Egy folyam ágai” 
Isten kegyelme, mint valami szüntelenül áradó, megtermékenyítő, erőteljes és soha el nem apadó folyam, felüdülést és vigasztalást ad a hívőknek. Ez az élő víznek folyama, amelyből mind a mennyben, mind a földön lévő gyülekezet egyre bőségesebben részesül. Nem háborgó tenger, hanem csendes folyam! Nem tartják fel sem a földrengés, sem a leomló sziklatömbök: csöndesen, nyugodtan, zavartalanul folyik. Boldog, aki saját tapasztalatából tudja, hogy van Istennek ilyen folyama!

„Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát”, azaz a város polgárainak megmutatják, hogy Sion ura megelégíti minden szükségüket. Nem búvópatakok az ágai, mint Kérit patakja, nem iszaposak, mint a Nílus, nem is vad zuhatagok, mint a Kison patakja, nem is csalókák, mint Jób patakjai, nem is szárad ki a vizük, mint Jerikó vizei. Nem, ezek a patakok tiszták, hűvösek, frissek, áradók és boldogítók.
Háborús időkben az ostromlott városok lakói attól féltek legjobban, hogy az ostromló sereg elvágja tőlük a vízellátást. Amíg vizük volt, a város lakói szinte korlátlan ideig ki tudtak tartani a támadásokkal szemben. Ez a vers azt mondja, hogy Jeruzsálem - amely Isten Gyülekezetét ábrázolja ki -, jól el van látva vízzel. Ez számunkra azt jelenti, hogy a kísértések idején elegendő kegyelmet kapunk ahhoz, hogy mindvégig kitartsunk. A Gyülekezet jól megerősített város, az igazság és igazságosság erős falai veszik körül, a Mindenható ereje fedezi be. Szépen épített és végtelen bölcsességgel ékesített. Polgárai, a szentek, nagy kiváltságokat élveznek. Távoli országokkal kereskednek, a király jóakaratát élvezik; és mivel a város jelentőségét főként egy nagy folyam emeli, és a folyam a város életének fő támasza, az örökké tartó szeretet és kegyelem széles folyama a Gyülekezet örömének és gyönyörűségének forrása. A Gyülekezet különlegesen Isten városa, Isten terve szerint felépített, kiválasztott és megvásárolt az Ő lakóhelyéül. Isten arra rendelte, hogy Őt dicsérje, és kitüntette az Ő jelenlétével.

„A Felségesnek szent hajlékai.” Ez volt Jeruzsálem különleges dicsősége.
Falai közt volt egy hely, ahol Isten különleges módon jelentette ki magát. Ez a szentek egyetlenszerű kiváltsága, és ennek alapján álmélkodva kiálthatjuk: „Urunk, hogyan lehetséges, hogy nekünk mutatod meg magadat, és nem a világnak?” Minden szent legszebb osztályrésze, hogy a Szent Szellem temploma lehet. A Gyülekezetnek, mint egységnek nagy megtiszteltetés, hogy az Úrnak élő temploma lehet. Ez a zsoltár Istenünket olyan címmel illeti, amely az Ő hatalmát, fenségét, határtalanságát és magasztosságát fejezi ki; és szükséges megállapítanunk, hogy mindezek ellenére Ő a Gyülekezetben lakozik.

Isten világosan és meggyőzően jelenti ki magát mind a természetben, mind a Gyülekezetben is. De még ennél is csodálatosabb az a mindent felülmúló dicsőség, amely a kérubok közt ragyog, akik beborítják a kegyelem királyi székét. Az az élő Isten népének középpontja és gyülekező helye. Az a tény, hogy a Magasságos a Gyülekezet tagjainál lakozik, a földi Gyülekezetet a mennyeihez teszi hasonlóvá.