Spurgeon - 23. Zsoltár 2.

3. vers: „Lelkemet felüdíti” 
Ha a lélek gondterhelt - Jézus Krisztus megeleveníti. Ha vétkezik, és megvallja bűnét, ő megbocsátja bűneit. Ha a lélek elgyöngül, megerősíti. Erre csak az Úr Jézus képes, és küldöttei is csak akkor képesek rá, ha maga az Úr munkálkodik általuk. Igéje is csakis az Úr ereje által hathatós. Ezért az egyes szám harmadik személy: „Lelkemet felüdíti (Ő)”. S ha úgy érezzük, hogy kifogytunk a kegyelemből, ha úgy érezzük, hogy szellemileg nagyon mélyen vagyunk, akkor az Úr, aki az apályt dagállyá változtatja, a mi lelkünket is felüdítheti. - Könyörögj azért, hogy adja neked áldását: „Üdíts fel, ó, lelkem hű Pásztora!”
„Igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” A hívő ember szívesen engedelmeskedik Istennek. A szeretet által való engedelmességre az Ura példája indítja.
„Vezet.” A hívő ember engedelmessége nem válogat Isten parancsolatai között.

Nemcsak annak engedelmeskedik, ami kedvesen hangzik előtte, hanem mindannak, amit Isten mond. Figyeljük csak meg: az eredeti szövegben az ösvény szó többes számban van: „Igaz ösvényeken”. Amit Isten kíván tőlünk, azt megtesszük, mert szeretete erre indít. Egyes hívők nem értékelik eléggé a megszentelődés áldását, pedig ez Istennek egyik legszebb ajándéka a megújult szív számára.
Ha úgy gondoljuk, hogy megmenekültünk Isten ítéletes haragjától, de mégis megmaradtunk újjá nem született, bűnt meg nem bánó állapotban, akkor joggal kételkedhetünk üdvösségünkben. Mert a megtérés legfőbb jele az, hogy meg akarunk szabadulni bűneinktől, és a megszentelődés útján akarunk járni.
Mindez pedig a meg nem érdemelt kegyelemből történik, „az Ő nevéért”. Nagy Pásztorunk dicséretére élő szent néppé kell válnunk, akik az igazság keskeny útján járnak. S ha ezen az úton vezet és terel minket az Úr, ne feledjük el mennyei Pásztorunkat dicsérni gondoskodásáért.

4. vers: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy, vessződ és botod megvigasztal engem” 
Nem egy halálos beteg ágyánál olvasták már fel ezt a kimondhatatlanul vigasztaló igeverset. Sokszor segített világossá tenni a sötét völgyet. Minden egyes szava nagy kincset rejt.
„Ha... járok” - tehát a hívő ember nem kezd el egyszerre sietni, amikor meg kell halnia, hanem nyugodtan vándorol tovább Istennel. A „járni” szó jelenti annak az embernek szüntelen előrehaladását, aki ismeri az utat, tudja a végét, és el van szánva rá, hogy követi a kijelölt ösvényt. Teljes biztonságban tudja magát; ezért nyugodt és összeszedett. A haldokló hívő ember nincs remegő sietségben. Nem rohan nyugtalanul, nem is torpan meg, mint aki nem akar tovább menni. Nem esik zavarba, nem is szégyenkezik, nyugodtan megtartja eddigi „sebességét”.

Figyeljük meg a szöveget: nem a halál árnyéka völgyébe megy befelé, hanem a halál árnyékának völgyében jár, hogy átkeljen rajta. Át kell haladnunk a halál sötét alagútján, hogy eljussunk az örök élet világosságába. Nem halunk meg, hanem elalszunk, hogy az örök dicsőségben ébredjünk fel. A halál nem azonos az atyai házzal, annak csak előcsarnoka, nem maga a cél, hanem az oda vezető út! A zsoltár „völgy”-nek nevezi azt a helyet, ahol meghalunk. Bár a hegytetőkön tombol a vihar, a völgy a nyugalom helye. Ezért a hívő ember életének utolsó napjai gyakran egész vándorútján a legbékességesebbek. A hegycsúcsok kopárak, ridegek, de a völgy aranyló kévékkel teljes, és igen sok hívő keresztyén több örömet élt már át és ismeretet nyert halálos ágyán, mint bármikor azelőtt!
Azután: nem a halál völgyéről beszél a zsoltár, hanem „a halál árnyékának völgyéről” - mert a halál lényegében legyőzetett, csak az árnyéka maradt. Valaki egyszer azt mondta, hogy ahol árnyék van, ott valahol fénynek is kell lennie. És ez így is van. A halál ott van az út mentén, amelyen járnunk kell. A mennyei fény rásugárzik, és így a halál árnyékot vet utunkra. De az árnyéktól senki se féljen! Az árnyék soha nem tartóztathatja fel a haladó embert útjában. A kutya árnyéka nem tud harapni. A kard árnyéka nem öl meg senkit! A halál árnyéka nem semmisít meg minket.

„Nem félek semmi bajtól.” Dávid nem azt mondja, hogy nem éri őt baj. Nem, és ezért tovább megy. Mi tudjuk, hogy az Úr Jézus minden gonoszt félretett utunkból. De „nem félek semmi bajtól”, mert még a félelem sötét árnyéka is eltűnt. A legnagyobb baj életünkben az, amely csak a képzeletünkben létezik. Ha mindig csak a valóban bekövetkező bajoktól tartanánk, akkor tizedannyit aggodalmaskodnánk. Ezerszer félünk a haláltól, pedig csak egyszer halunk meg. A zsoltáros meggyógyult a betegségtől való félelméből is. „Nem félek semmi bajtól”, még magától az ördögtől sem. Ettől az utolsó ellenségtől sem fogok félni. Úgy tekintek rá, mint legyőzött ellenségre, mint aki már megsemmisítésre van rendelve.

„Mert Te velem vagy.” Ez a hívők öröme! „Te velem vagy.” A viharos tengeren hányódó hajón a kisgyermek nem fél, mint a többi utas. Békésen alszik anyja ölében. Elég, ha tudja, hogy édesanyja vele van. Minden hívő számára elég kellene, hogy legyen az a tudat, hogy az Úr Jézus vele van! „Te velem vagy.” És ha Te velem vagy, akkor minden megvan, amire csak vágyakozhatom. Megvigasztal, és teljes biztonságban érzem magam, mert Te velem vagy! „A Te vessződ és botod”, amellyel nyájadat fegyelmezed és vezeted, felséges hatalmadnak és gondoskodásodnak a jelei. „Megvigasztalnak engem.” Hinni akarom, hogy Te uralkodsz! Jézus Krisztus vesszeje mindig fölöttem van, mint lelkem legjobb védelmezője. Sokan mondják, hogy legnagyobb vigasztalásuk az a reménység, hogy nem halnak meg. Kétségkívül lesznek olyanok, akik az Úr visszajövetelekor még életben lesznek. De valóban nagy előny-e az, ha az ember megmenekül a haláltól, vagy inkább azt kellene kívánnunk, hogy haljunk meg? Van, aki a két lehetőség közül a halált választaná, mert mindazok, akik nem halnak meg, elragadtatnak a felhőkbe az Úr elé” (lásd 1Tesz 4,17b). Ezek nem ismerik meg a haláluk utáni közösséget a Krisztussal, amelyet a már elhunyt szentek megismertek. Kifejezetten megmondja az Ige, hogy az élők semmi előnyben nem részesülnek azokkal szemben, akik már elhunytak. Legyen bennünk az a meggyőződés, amely Pálban volt, aki azt mondta: „nekem... a meghalás nyereség”. Kívánjunk mi is „elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb” (Fil 1,23).

A 23. zsoltárt nem lehet megunni! A hívő ember füle számára éppoly kedvesen cseng, mint Dávid idejében.