Kenneth Hagin - Bibliai hit - Megkaphatod, amit kimondasz 3.

Sok dolog azért történik meg, mert azt gondoljuk; meg kell történnie. És sok dolog azért történik úgy, mert úgy hisszük, és úgy mondjuk. Olvastam egy tu­dósról, aki azt mondta, amikor öregszel, az agyad többé nem olyan „lágy”, mint fiatal korodban, hanem kicsit „keményedik”. Én is észrevettem magamon, hogy már nem olyan jó a memóriám, mint valamikor. De rövid idő múlva rá­jöttem, hogy ennek nem kell így lennie, hiszen az elmém a szellemem része, amely viszont nem öregszik meg soha. Abban a pillanatban észbe kaptam; el­kezdtem megfelelően gondolkodni és jól beszélni, és ismét tudtam idézni mindazt az Igéből, amit akartam; a memóriám szinte még javult is.

Néha azért vallunk kudarcot, mert felkészülünk rá. Igen, készülődünk a ku­darcra. Elgondoljuk, majd elhisszük, és meg is csináljuk. Nekünk, hívőknek semmi közünk nem lehet a kudarchoz és a kételyhez! Nekünk hitet kell szól­nunk. Ennek a titka a Márk 11,23-24-ben van, ahol Jézus azt mondta: „Mert bi­zony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugor­jál a tengerbe! és a szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek és meglesz nék­tek.” Ha hiszed, hogy valamit megkaphatsz, valld is meg!

30 éve, négy hónappal a 16. születésnapom előtt végleg ágyhoz kötött lettem. Öt különböző orvos foglalkozott az esetemmel. Egyikük a híres Mayo Klini­kán dolgozott. Nagyapám nem volt gazdag ember, de volt egy kis ingatlana; igaz, a gazdasági válság idején az ingatlan nem sokat ért. De voltak összekötte­tései, és ha a Mayo Klinika tudott volna segíteni, akkor odaküldött volna en­gem. Háziorvosunk szerint ez a klinika volt az egyik legjobb egész Ameriká­ban. Ezért ha ennek az orvosa is azt mondja, hogy semmit sem tehet, akkor csak a pénzt és az időt pocsékoljuk a kezelésre. A szóban forgó orvos pedig ki­mondta, hogy nincs remény: egy a millióhoz esélyem sincs, hogy életben ma­radjak. Az orvostudomány akkori állása szerint az én állapotomban senki sem élhette volna túl a 16. évét. Az ágy rabja lettem. Egyébként sem tudtam soha úgy szaladgálni és játszani, mint más normális gyerekek; egész addigi életem­ben félrokkant voltam.

Nagyapámnak több háza volt a városban. 1934 elején, újévkor az egyikbe be is költöztünk. A szállítók a bútort, a mentő meg engem vitt át oda.

Az egyik mentős meg is jegyezte, hogy hallotta, már egy éve nyomom az ágyat. Kilenc hónapja - pontosítottam. Felajánlotta, hogy elvisz egy kis város­nézésre. A fejemet tudtam mozgatni, tehát jól láttam mindent. Az autó lassan haladt, nagyon jó volt nézelődni. A mentős megint hozzám fordult: „Fiam, ha jól érzed magad, akkor átmegyünk a téren.” Mc. Kinney-ben laktam, Texas­ban. Ez idő tájt olyan nyolc-kilencezer lakosa lehetett. Ünnepnap lévén alig volt forgalom, tehát szépnek ígérkezett a további kocsikázás.

Emlékszem, északról jöttünk végig a tér nyugati oldalán, ahol egy nagy élel­miszerüzlet állt a sarkon, mellette egy vállalat, amellett pedig a ruhásbolt majd egy áruház, illetve egy cipőbolt és a sarkon egy női konfekció üzlet. Tehát le­mentünk a tér nyugati oldalán, és megfordultunk a déli oldal felé. Nézegettem az épületeket, a régi törvényházat, amely a tér közepén állt.

Amíg élek nem fogom elfelejteni, de még az örökkévalóságban sem. Emlék­szem, ahogy ránéztem a törvényházra, egy hang azt súgta: „Nem gondoltad ugye, hogy még egyszer testben fogod látni ezeket a régi épületeket? És nem is láttad volna, ha ez az ember nem ilyen kedves hozzád.” Ekkor valami megszó­lalt bennem és felidézte a Márk 11,23-24-et: „Meglesz néki, amit mondott.”