Spurgeon - 23. Zsoltár 1.

1. v. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. 
2. v. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. 
3. v. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért. 
4. v. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy, vessződ és botod megvigasztal engem. 
5. v. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. 
6. v. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben. 

1. vers: „Az Úr az én pásztorom” 
Milyen tökéletes jóságról tesz tanúságot, hogy a végtelenül nagy Úr népének pásztoraként jelenti ki magát. Hogy kifejezze, mennyire szereti népét, és milyen atyailag gondoskodik róla, a nagy Isten megengedi, hogy ilyen földi képpel ábrázoljuk ki Őt. Dávid maga is juhpásztor volt, és azt is tudta, mire van szükségük a juhoknak, de tisztában volt a pásztor sokféle feladatával is. Ebben a zsoltárban magát ezekhez a gyönge, védtelen és ostoba állatokhoz hasonlítja. Istenben pedig meglátja gondviselőjét, védelmezőjét, vezetőjét, valójában mindenét.
Senki nem jogosult arra, hogy magát az Úr juhának nevezze, amíg meg nem újult a természete. A meg nem tért embereket a Biblia farkasoknak vagy kecskéknek nevezi.

A juhnak van tulajdonosa, a vadállatnak nincs. A tulajdonos nagyra értékeli a juhot, amelyet gyakran drága áron vásárolt meg. Jó tudni, hogy az Úréi vagyunk. Ezt tudta Dávid is. Ebben a mondatban valami egészen nagyszerű dolgot mond ki. Nincs „ha” és nincs „de”, nincs „remélem. Ezzel szemben határozottan kijelenti: „Az Úr az én pásztorom!” Nekünk is meg kell tanulnunk szüntelenül és feltétlenül bíznunk a mi mennyei Atyánkban.
Ebben a mondatban az a vigasztaló, hogy egyes szám első személyben hangzik el. Dávid nem azt mondja: „Az Úr a nagyvilág pásztora, aki vezérli a mindenséget”. Nem, hanem azt mondja: „Az Úr az én pásztorom”. Még ha senki mást nem pásztorolna, nekem akkor is pásztorom lenne! Gondoskodik rólam, őrködik felettem, és megőriz engem. Legyen a hívő ember helyzete bármilyen, minden pillanatban Pásztorának szerető gondoskodása alatt él.

A következő szavak az előzőkből születtek: „Nem szűkölködöm”. Egyébként talán hiányt szenvedek egyben-másban, de ha az Úr a pásztorom, Ő minden szükségemben megelégít. Bizonyos, hogy ezt megteszi, mert szíve tele van szeretettel, és ezért „nem szűkölködöm”. Nem látok szükséget semmiben, amire ebben a múlandó világban szükségem van. Végül is Ő táplálja a hollókat, Ő növeszti a mezők liliomait, hát akkor hogy is engedné, hogy gyermeke éhezzen?
De nem szűkölködöm szellemiekben sem, mert tudom, hogy elég nekem az Ő kegyelme! Ha benne megmaradok, Ő azt mondja: „minden napodhoz adok új erőt”! Talán nincs meg mindenem, amit magamnak kívánok, „de nem szűkölködöm”. Mások, nálam gazdagabb és bölcsebb emberek talán szűkölködnek, én azonban nem. „Az oroszlánok is sínylődnek és éheznek, de akik az Úrhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót” (Zsolt 34,11).

Ez nemcsak azt jelenti, hogy éppen most nem szűkölködöm, hanem a jövőre is vonatkozik. Jöjjön, ami jön, legyen az akár éhínség vagy természeti katasztrófa, ennek ellenére vallom: „Nem fogok szűkölködni semmiben”.
Akkor sem, ha majd öreg és gyönge leszek, és akkor sem, ha majd rám borul a halál sötét árnyéka. Mindenem meglesz bőségben. Nem azért, mintha sok pénzem lenne a bankban, nem is azért, mintha elég ügyes és okos lennék ahhoz, hogy megkeressem a kenyeremet, hanem azért, mert „az Úr az én pásztorom”. A hitetlenek mindig szükséget látnak, az igazak soha! A bűnbe ragadt ember szívétől távol van a megelégedettség, de a megelégedett szívből kedvesség árad.

2. vers: „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem” 
A hívő keresztyén ember élete gondolkodó elmélyülésből és aktív cselekvésből áll. Az Úr mindkettőről bőségesen gondoskodik. Nézzük az elmélyülést: „Füves legelőkön terelget”. Mi mást jelenthet a füves legelő, mint az igazság igéjét, amely mindig friss és tápláló, és amely soha nem fogy el. Ahol a fű elegendő magas ahhoz, hogy a nyáj kényelmesen megtelepedjék rajta, nem kell aggódnunk az eledel miatt. Kedvesek és tökéletesek az evangélium tanításai. Táplálékot nyújtanak a léleknek, éppúgy, ahogy a zsenge fű a juhoknak. Ha hit által békességünk van Isten ígéreteire nézve, akkor olyanok vagyunk, mint a juhok, megpihennek a legelőn. Táplálékot és békességet, nyugalmat és felüdülést, csöndet és megelégedettséget találunk. De vigyázzunk: Ő az, aki terelget minket. Ő az Úr, aki kegyelmesen megismerteti velünk drága igazságait, és ezzel táplál bennünket. Hálásnak kellene lennünk az erőért, amellyel ezeket az ígéreteket elfogadhatjuk. Vannak összezavarodott lelkek, akik mindent megadnának, hogy ezt megtehessék. Tudnak az ezzel járó áldásról, de nem mondhatjuk el, hogy ez az áldás az övék. Ismerik a „füves legelőket”, de nem táboroznak rajtuk. Ezért áldhatják az Istent azok a hívők, akik már évek óta „a hit bizonyosságában” élnek, hogy megadta nekik ezt a kegyelmet.

A hívő élet másik oldala az aktív rész. Nemcsak gondolkodunk, hanem cselekszünk is. Nemcsak leheveredünk táplálkozni, hanem tovább is haladunk a tökéletesedés felé. Következésképpen ezt olvassuk: „Csendes vizekhez terelget engem”. Mi más lehetne a csendes víz, mint a Szent Szellem? Az Úrnak Szelleme különböző módokon hat ránk. Olyan, mint a víz, amely tisztít, felüdít, termékennyé tesz és megörvendeztet. Ezt jelentik a csöndes vizek, mert a Szent Szellem a békességet szereti, és munkáját nem végzi nagy zajjal. Beleáradhat lelkünkbe úgy, hogy a mellettünk élő semmit nem észlel belőle, nem is érzi az isteni jelenlétet. „Lelkem szent csöndjében megtalálom az eget és Istenemet.”
A csendes vizek mélyek. Az a csend viszont, amelyben a Szent Szellem a lelket megérinti, drága kincs. Isten Szelleme nem a viszálykodás örvénylő áradatához vezeti a kiválasztott juhokat, hanem a szeretet békességes folyamaihoz. A Szellem nem sas, hanem galamb. Harmat és nem felhőszakadás. De csak Urunk vezet el minket ehhez a „csöndes vízhez”, magunktól nem találunk oda. Az Ő vezetésére van szükségünk. Ezért van így, egyes szám harmadik személyben: „(Ő) vezet”. És - nem hajszol, nem kényszerít! Mózes törvénye által vezet minket, de az Úr Jézus élete példájával és szeretetének vonzásával.