Spurgeon - 121. Zsoltár 1.

1. v. Tekintetem a hegyekre emelem: honnan jön segítségem? 
2. v. Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. 
3. v. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ. 
4. v. Bizony, nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője! 
5. v. Az Úr a te őriződ, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. 
6. v. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. 
7. v. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. 
8. v. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor. 

1. vers: „Tekintetem a hegyekre emelem: honnan jön segítségem?” 
Bölcs dolog, ha az erőt az Erőstől várjuk. A völgy lakói gyakran szenvednek olyan betegségekben, melyekben csak a hegyi tartózkodás segít. Jó, ha az ember lerázza magáról a közömbösséget, és vállalkozik arra, hogy fölmegy a hegyre. A völgyben az embernek tartania kell a rablóktól. Mi sem magától értetődőbb, mint hogy a hegyi erődítménybe menekül, hogy megmenekedjen tőlük. A beteg és rablóktól fenyegetett emberek sóvárogva tekintenek a hegyekre, és az a vágyuk: bárcsak a hegycsúcson lennének. Az a szent ember, aki ezt a csodálatos dalt énekli, az őt gyötrő rágalmazók elől az Úrra nézett, aki alátekint rá a magasságból. Az Úr készséggel segít gyötrődő szolgáján. A szentek számára a segítség mindig felülről jön! Hiába is keresnének máshol segítséget. Ezért emeljük fel mi is tekintetünket reménységgel, várakozással, vágyakozással és bizalommal. A Sátán megkísérli gondokkal foglyul ejteni tekintetünket, hogy így nyugtalanítson és elbátortalanítson bennünket. Ezért el kell határoznunk, hogy feltekintünk az Úrra, mert csak Ő a szemünk gyönyörűsége. A hegyekre kell emelnünk szemünket: Isten szándékai, isteni tulajdonságai, változhatatlan ígéretei, mindent átfogó, szilárd szövetsége, gondviselése, eleve elrendelése és nyilvánvaló hűsége: ezekből jön a mi segítségünk! Erős elszánással kell hozzá emelnünk szemünket, és nem szabad engednünk, hogy itt a földön bármi is megbabonázzon vagy elvakítson. Igeversünk felteszi a kérdést: „Emeljük szemünket a hegyekre?” Úgy érzi a zsoltárköltő, hogy itt a földön még a legmagasabb helyek sem nyújtanak számára védelmet? Ezért kérdezi még egyszer: „Honnan jön segítségem?” Ha így látja a dolgot, akkor a következő vers felel a kérdésére, és megmutatja, honnét jön mindenféle segítség.

2. vers: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta”
 Segítségre van szükségünk - erős, állandó segítségre. Szükség idején azonnal segítségre van szükségünk! Milyen nagy kegyelem, hogy ezt megtaláljuk Istenünkben. Az Úrban reménykedünk, mert tőle jön segítségünk. A segítség már útban van, és idejében megérkezik hozzánk. Az, aki küldi, még soha nem érkezett késve. Az Úr, aki mindent teremtett, minden nyomorúságunkból megszabadít. Az ég és a föld annak kezében van, aki teremtette. Hamarább engedi, hogy ég és föld elmúljanak, semmint, hogy megengedné, hogy népe elpusztuljon. Hamarább szűnnek meg az örökkévaló hegyek, mintsem az Úr cserbenhagyná azokat, akik mindörökre az övéi. Arra rendeltettünk, hogy mennyen és földön túl Őreá tekintsünk, aki mennyet és földet alkotta.

3. vers: „Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék” 
Ha életünk útjai veszélyesek és nehezen járhatók, akkor is biztosan állhatunk lábunkon. Az Úr nem engedi, hogy elcsússzunk. És ha Ő nem engedi, akkor nekünk sem kell félnünk tőle. Ha pedig lábunkkal biztosan megállunk, akkor fejünk és szívünk is biztonságban van. Az eredeti szöveg szavai óhajt vagy imát fejeznek ki: „Bárcsak ne engedné meg, hogy lábad meginogjon”. Kitartó imádságunk fő tárgya legyen, hogy elnyerjük ezt a megígért magatartást. Hittel kérjük ezt. Mert akiknek Isten az őrizőjük, biztonságban lehetnek minden veszedelemből az útjukon.

Palesztina dombjai és hasadékai között kegyelem az, ha az ember biztonságosan tud lépkedni. Életünk csúszós útjain mérhetetlen nagy értékű a kísértések és csapások között megtapasztalt védelem. Egyetlen téves lépés, és máris lezuhantunk a veszedelembe. Viszont egyenesen állni és céltudatosan járni életünk útján olyan áldás, amit csak Isten tud megadni. Az áldás isteni forrás, és méltó arra, hogy szüntelenül hálásak legyünk érte.
Haladnunk kell, de ne hajszoljuk magunkat a végkimerülésig. „Nem szunnyad a te Őriződ.” Ha csak egyszer is elaludna az Őrizőnk, egy percig sem tudnánk tovább kitartani. Éjjel-nappal szükségünk van rá. Ha nem őrködnék felettünk, nem tudnánk egyetlen biztonságos lépést sem tenni. Különlegesen szép versszaka ez ennek a zarándokéneknek! Isten hű kísérője és testőre az Ő szentjeinek. Ha veszélyek vesznek körül, akkor is biztonságban vagyunk. Védelmezőnk akkor is éber, és nem engedi, hogy az ellenség ránk törjön. Istenünkön soha nem lesz úrrá a kimerültség, amely Őt álomba szenderítené. Éber szeme szüntelenül nyitva van.