Spurgeon - 121. Zsoltár 2.

4. vers: „Bizony, nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője” 
Ezt a vigasztaló Igét ismételnünk kell. Túl drága ahhoz, hogy csak egyszer írjuk le. Jó lenne, hogy ha a dalköltőhöz hasonlóan megállnánk ennél a drága tanításnál, és átélnénk mézédességét. Milyen tiszteletre méltó jelzővel illeti a héber szöveg az Urat, amikor így nevezi: „Izráel őrizője”. Jó tudnunk, hogy Istent semmiféle öntudatlanság, sem mély álom, sem könnyű szunnyadás nem lepheti meg. Ő sohasem engedi, hogy a tolvaj nesztelenül belopóddzon házainkba. Szüntelenül őrködik, és azonnal észreveszi az illetéktelen behatolót. Csak álmélkodnunk lehet ezen a tényen, és alaposan át kell gondolnunk a jelentőségét.

A „bizony” szó arra emlékeztet, hogy Izráel elaludt ugyan, de Isten ébren volt. Jákóbot sem falak, sem függönyök, sem testőrök nem vették körül. Isten volt mellette, még ha Jákób nem is tudta ezt! Ezért volt ez a védtelen ember olyan biztonságban, mintha erődítményben lakott volna. Később ilyen csodálatos névvel nevezte Istent: „Isten, aki oltalmazott engem, mióta csak élek, mind a mai napig”. Nyilván Dávid is erre utal a zsoltár szövegében.

Az „őriző” szónak nagy a jelentősége! Őriz minket, mint ahogy a kapitány őrzi seregével a várost, ahogy a testőrök őrzik királyukat. Ha az előző vers pontos fordításban imádság, akkor ez a vers a rá adott válasz: „Bizony, nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője”. Az is figyelemre méltó, hogy míg a harmadik versben az Úr úgy áll előttünk, mint az egyes ember személyes védője, addig ebben a versben már úgy látjuk Őt, mint mindazok őrizőjét, akik népéhez, Izráelhez tartoznak. Az a kegyelem, amit Isten Jákób iránt tanúsított, áldást tartalmaz egész Izráel számára. Boldogok lehetnek azok a zarándokok, akiknek ez a zsoltár vezetést jelent. Félelem nélkül járhatják a mennyei város felé vivő útjukat.

5. vers: „Az Úr a te őriződ” 
Ez a vers kifejezetten megnevezi a védelmezőt. Az Úr a te őriződ. A megelőző versekben csak személyes névmások utaltak rá. Ezek a mondatok olyanok, mint egy sereg dombormű nélküli érme. A harmadik versben „nyomják rá” a király nevét. Ettől a pillanattól kezdve minden testi szükségletünk kielégítését várhatjuk Istentől, születésünktől fogva egészen a mennyei hazába érkeztünkig.
Ebben a versben azt olvassuk, hogy az Úr csodálatos tisztséget vesz magára. Ő a te őriződ a te javadra. Ez a mondat biztosít téged afelől, hogy ebben a pillanatban is védelmez téged. Vajon magunkra is vonatkoztathatjuk ezt az isteni kijelentést? Ha igen, akkor biztonságban mehetünk Jeruzsálem felé, minden félelem nélkül. Bizony, még a halál árnyékának völgyében járva sem kell félnünk a gonosztól.

„Az Úr a te oltalmad jobb kezed felől” (oltalmazó árnyékod). Az árnyék védelmet ad az égető hőség és a vakító fény ellen. Az áldásból sem tudunk elviselni túl sokat. Az Isten jobbjából származó isteni jóságot gyöngíteni, árnyékolni kell, hogy ne kívánjon túl sokat tőlünk, gyönge emberektől. Ezt teszi az Úr értünk. Pajzsot hord köröttünk és vigyáz a jobb karunkra, amellyel harcolunk az ellenség ellen. Az a testrész igényli a legnagyobb védelmet, amely leginkább dolgozik. S ha az izzó nap égető sugarai perzselik testünket, Isten maga áll elénk, hogy nekünk árnyékot adjon. Jobb kezünk felől áll, vigasztalást és biztonságot nyújt. „Az Úr van a jobbodon, királyokat zúz össze...” (Zsolt 110,5). Mennyire más az istentelenek helyzete, akikről Mózes azt mondja: „Tőlük eltávozott oltalmuk” (4Móz 14,9). Isten oly közel van hozzánk, akár az árnyékunk, mi pedig olyan biztonságban vagyunk, akár az angyalok!