Egyszer azt mondtam egy
televíziós vitában: „Hitlernek nemcsak az a bűne, hogy milliószámra gyilkolta a
zsidókat és különböző ellenfeleit. Emellett németek és osztrákok millióit tette
tönkre erkölcsileg – méghozzá több nemzedékre szólóan. Az áldozatok sorsa
szörnyű; de még szörnyűbb a tettesek közé tartozni.”
Ausztriában és Németországban egymás mellett
élnek a tettesek gyermekei az áldozatok gyermekeivel, és nincs más választásuk,
mint az együttélés. De miképpen alakítható ez az együttélés úgy, hogy soha
többé ne nőjenek fel talaján tettesek és áldozatok újabb nemzedékei? Azt
hiszem, az egyetlen módszer az, ha szüntelenül szembenézünk a múlttal, és
okulunk belőle. Semmi értelme lekicsinyelni a bűnt, csak hogy az utódok
könnyebben viseljék el apáik és nagyapáik, anyáik és nagyanyáik csődjét. A bűnt
a maga teljességében kell felmutatni – csak akkor válik a maga teljességében
érthetővé.
*
Attól tartok, a fiatalok – különösen az
Egyesült Államokban – azt hihetik, hogy a Harmadik Birodalom már soha többé nem
ismétlődhet meg, és legkevésbé az ő hazájukban. Ez azonban tévedés. A gyűlölet
mindenütt felkelthető, az idealizmus mindenütt szadizmussá torzulhat. És ha a
gyűlölet és a szadizmus összekapcsolódik a modern technológiával, ismét bárhol
elszabadulhat a pokol. Az iraki kurd városokra ledobott mérgesgázbombákat,
amelyektől néhány órán belül elpusztult a polgári lakosság, itt és most
gyártották. Ha nem őrködünk éberen, a XX, század
történetét egyszer majd így foglalják össze: az emberbőrbe bújt vadállat
géppuskához jutott, és most először sikerült kiirtania mindent, ami él és
mozog.
*
A gyűlölet és a technológia összekapcsolódása
a legnagyobb veszély, amely az emberiségre leselkedik. És itt nemcsak a
nagyszabású technológia gyümölcseire, például az atombombára gondolok, hanem a
mindennapi élet kisebb technológiai folyamataira is. Ismerek embereket, akik
órák hosszat bámulják a televíziót, mert elfelejtették, hogyan kell érintkezni
más emberekkel. Nemsokára fölösleges lesz idegen nyelveket tanulni; csak bele
kell mondanunk saját anyanyelvünkön a szöveget egy zsebszámítógépbe, és az
máris köpi az idegen nyelvű fordítást. Így aztán az emberi kapcsolatteremtés
eszközévé a számítógép válik. Időnként az a félelmetes látomásom támad, hogy
valamikor majd a számítógépek emberek nélkül is elbeszélgetnek egymással.
