A
sikeres keresztény élet egyik legfontosabb alapelvét Pál apostol jelenti ki a
Galata levél 5. részében.
"Mondom
pedig, Szellem szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
Mert a test a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a test ellen; ezek pedig
egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok. Ha
azonban a Szellemtől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt."
(Galata 5:16-18.)
"Ha Szellem által élünk,
Szellem szerint is járjunk." (Galata 5:25.)
Túl sokszor figyelmen kívül hagyjuk,
milyen rendbe helyezte el Isten a dolgokat, pedig ez mindig fontos. Például a
fenti Igében a parancs az, hogy járjunk a Szellem szerint. Ezt kell tennünk.
Ha a Szellem által járunk, ennek kimenetele, azaz természetes eredménye az,
hogy nem a test kívánságait hajtjuk végre. Általában mi fordítva fejezzük ezt
ki. Kimerítő erőfeszítéseket teszünk arra, hogy ne a test kívánságainak tegyünk
eleget és reméljük, hogy ha ez sikerül, akkor majd képesek leszünk Szellemben
járni. A Sátán szorgalmazza ezt a megközelítést. Ő boldog, ha leköthet minket a
testtel vívott, de csak forrásainkat pusztító hosszú, keserű háborúval, mert
biztosan tudja, hogy végül legyőzötten és csüggedten kerülünk ki a harcból.
Miért folytatjuk hát ezt a
próbálkozást? Egyrészt azért, mert legtöbbünknek csak halvány elképzelésünk van
arról, mit jelent Szellemben élni –
arról pedig sejtelmünk sincs, hogyan kellene ehhez hozzálátni! Sokszor a
prédikátorok sem jelentenek ebben nagy segítséget. Az ő szájukból is nagyon
kívánatosan és szellemien hangzik ez, de azt, hogy ezt valójában hogyan kell
megvalósítani, ritkán fejtik ki. Másrészt nagyon is jól tudjuk, mit jelent a
test kívánságát véghezvinni. Túlságosan is jól tudjuk. Ezt az ellenséget ismerjük.
Ezért általában ragaszkodunk az ismerős csatához és újra meg újra a vereség
ismerős ízével távozunk.
De ez mindig így lesz? Ha igaz, hogy
a győzelmet nem a testtel vívott harcban, hanem a Szellemben járásban kell
keresnünk, minden erőfeszítést megér, hogy megtaláljuk az odavezető utat. Ez
ennek a tanulmánynak a célja: nem annyira az, hogy kikutassa a Szellemmel telt
élet szépségét és erejét, mint inkább az, hogy megvilágítsa a
"hogyan" alapelveit. Izgalmas felfedezésekre is jutunk eközben,
melyek ablakot nyitnak Isten szívének örökkévaló céljaira és saját teremtett
lényünk titkaira is.
AZ EMBER FELÉPÍTÉSE
Amint már többször rámutattunk, a
Biblia kijelenti, hogy az Isten képére teremtett ember maga is hármas egység:
szellem, lélek és test.
"Maga
pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész
valótok, mind szellemetek, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül
őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére."
(1Thesszalonika 5:23. szó szerinti fordításban)
Most azonban teljesebben meg kell
vizsgálnunk az ember természetéről való ezen alapvető fogalom jelentőségét.
Mózes első könyvének első részeiben
általános felfogás szerint két különálló beszámolót olvasunk az ember
teremtéséről. Meg fogjuk látni azonban, hogy egyáltalán nem két külön leírás
található itt, hanem egyetlen kijelentés az ember eredetéről és természetének
lényegéről. Lapozzunk először az 1Mózes 1:27-28-hoz:
"Teremté
tehát Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és
asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket."
Az a héber szó, amit itt "teremté"-nek olvasunk, a bara.
Azt mondják, hogy a bara minden más igénél jobban kifejezi a teljes, az
"ex nihilo", azaz a semmiből való teremtés fogalmát. Ezt a szót
kizárólag az Ószövetségben olvassuk Isten cselekvésének leírására.
Tudjuk például, hogy Isten a
semmiből teremtette (bara) az egeket és a földet. "Hit által
értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a
láthatatlanból állott elő."
(Zsidók 11:3.).
Az 1 Mózes 1:27-ben tehát azt
olvassuk, hogy Isten a semmiből teremtette az embert. Továbbá a saját képére és
hasonlatosságára teremtette őt. Milyen Isten? Jézus azt mondja a János
4:24-ben, hogy "Isten Szellem." Akkor hát ez a kérdés: "Amikor
Isten megteremtette az embert, mit alkotott a semmiből, ami Saját Szellem
Lényének képmása és hasonlósága?" A válasz az, hogy az 1. Mózes első
fejezete az emberi szellem isteni teremtését írja le.
Amikor az 1Mózes 2:7-hez lapozunk,
valami egészen mást olvasunk. "És formálta vala az Úr Isten az embert
a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn
az ember élő lélekké."
A "formálta" héber
szava nem a bara, hanem a jastar, ami "már létező anyagból
való teremtést" jelent. Tehát Isten a porból alkotta az ember testét.
Ezután meg kell kérdeznünk:
"Mit lehelt be Isten a megformált testbe?" Héberül ugyanaz a szó
jelent "lélegzet"-et és "szellem"-et is. Tehát az 1Mózes
2:7. azt mondja, hogy Isten az ember testét már létező anyagból formálta és
belelehelte abba az emberi szellemet, amit a semmiből teremtett.
Végül ebből az igerészből megtudjuk, hogy
amikor az ember szelleme bekerült a testébe, létrejött az ember lelki élete.
Ádám "élő lélekkel rendelkező emberré" vált. (Így fordítja Ferrar
Fenton az 1Mózes 2:7-et.) A testnek a szellem nemcsak hogy életet ad – mert a test szellem nélkül
halott (Jakab 2:26.) –,
hanem a szellem és test közötti kapcsolat megteremti a lelket, azaz az ember
értelmi, érzelmi és akarati képességeit: elméjét, érzelmeit és akaratát. Az
ember szelleme és lelke tehát kezdettől fogva lényegileg különbözik egymástól
természetében és működésében is. A különbség olyan alapvetően fontos, hogy
kicsit részletesebben kell megvizsgálnunk.
