AZ AZ ASSZONY
A csata után ünnepség következett. Debóra, a prófétanő és Bárák, a tábornok győzelmi dalt énekelt, amelyben egyenként megnevezték a törzseket. Az ének tele van gúnnyal. Dán, Zebulon és Naftali után sorolták Rúbent, akiről örökké tartóan leírták, mintegy kőbe vésve: "Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások!" (Bír. 5:16.).
Hadd rajzoljam tovább egyszerű képemet! A Rúben-félék voltak a gondolatgazdagok, akik megfontolták a dolgokat, és döntéseket hoztak. Képzettek voltak, jól tudtak beszélni. Amikor az izzadt és rohanó hírnök lihegve megérkezett közéjük, és így kiáltott: "Sürgős! Sürgős! Debórától, a bírától", Rúben gyorsan elvette a levelet. Azonnal összehívta a bölcsek tanácsának rendkívüli ülését. Együtt komolyan odafigyeltek Debóra levelére, ahogyan mindig, minden ügyre odafigyeltek. A tanács leült, és először elolvasta a legutóbbi ülés jegyzőkönyvét. A tagok mérlegelték a helyzetet. Profi gondolkodók voltak. Hamarosan kikövetkeztették, hogy ez az ügy túl fontos ahhoz, hogy gyors döntéseket hozzanak, amiket később talán megbánnának. Szokott óvatosságukkal úgy határoztak, hogy alszanak rá egyet, és másnap, pihent aggyal újra összeül a tanács.
Tehát másnap Debóra üzenetét minden oldalról alaposan megvizsgálták. Jegyzőkönyvbe vették az egyhangú következtetést - cselekedni kell. Azonban, mielőtt a csatába siettek, egy tervet kellett felvázolni. Ezért a következő napon haditanácsot tartottak, és meghatározták az általános hadmozdulatok tervét. Nagyszerű! Nos, mi lesz a sereg ellátásával, az ehhez szükséges eszközökkel és parancsnokolással? Boldogan szenteltek egy újabb napot ezeknek a roppant fontos témáknak. A tanács biztosította a csata sikerét. Elsőosztályú sereget hoztak össze. Az egész tervezgetés időt vett igénybe, de jobb, ha az ember felkészülten indul neki.
A tanácskozás alatt teaszünetet tartottak, felálltak, kinyújtóztatták tagjaikat, és nagyon elégedettek voltak eddigi munkájukkal. Sétálás közben meghallották a távoli csata zaját, és az égen látták az égő falvak füstjét. Megpillantottak egy csapatától elkeveredett katonát, aki vérző sebekkel támolygott feléjük. Hálatelt szívvel érezték, hogy ők már a segítségnyújtás tervén dolgoznak. Eközben folyt a csata.
Volt egy komoly nehézség, ami aggasztotta őket. A következő napon újra találkozott a tanács, és végül ezt a dolgot kellett napirendre tűzniük. A gond Debórával volt. Ő asszony volt! Hogyan viszonyuljanak egy nő felhívásához? Mikor volt egyáltalán nő a vezető? Csak Ádámot vezette Éva, akkor is bűnbe estek. Debóra akadályozta őket. Mindaz, amit tanultak és tudtak, nem engedte meg nekik, hogy Debóra hívására elinduljanak. Még nem volt példa olyasmire, hogy egy asszony átvette volna a hatalmat, hogy kormányozzon és bíráskodjon. Megáldhat Isten olyan férfiakat, akik egy nőt követnek a csatába? Ez hamar megvilágosodott a tanácskozók előtt. Nem szabad elindulniuk. Ez elvi kérdés.
Mindez a mi korunkat tükrözi. Az embereknek gyakran nem tetszik az a mód, ahogyan a dolgok történnek. Nem tetszik nekik a vezetőség, a módszer, vagy az időzítés, a csapat. Néha az értelmünk hoz fel ellenérveket: "Evangelizáció - a mi képzettségi szintünkkel? Ez nem Pál és Péter kora! Lélekmentés? Ébredés? Mindez jó volt őserdőlakóknak, de nekünk más megközelítésre van szükségünk."
Ezek az emberek mégse találnak másik módszert.
Némelyek a kenyerek és halak evangéliumát hirdetik. Jézus azt mondta: "Munkálkodjatok, ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád majd néktek" (Jn. 6:27.).
Mások többet adnak a szellemiségre és a minőségre, mint arra, hogy kikapjanak embereket az örök tűzből. Ők szépen prédikálnak, és elegánsan díszítik a szószéket, de hiányoznak az első vonalból. Némelyek szélsőségesen ájtatosak, odaszántan foglalkoznak a Szent Szellem munkájával önmagukban és a gyülekezetükben. Egy evangélista megzavarná és félbeszakítaná azt, amit Isten az elmúlt években cselekedett. Ők nem tudnak evangélistákat támogatni. Az evangélisták magukra vonják a figyelmet, és akadályozzák a mélyebbreható fejlődést. Tehát áradnak a kegyes szavak, de nem történnek erőfeszítések. Drága emberek mennek tovább ugyanúgy, bűneikben haldokolva.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
